Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egy német nemzetiségi térkép

Mióta a német politika figyelme teljes erővel keletre és délkeletre fordult, tucatjával jelennek meg könyvek, röpiratok, folyóirat és újságcikkek, melyek a célterület viszonyait boncolgatják s különösen azokat a kapcsolatokat igyekeznek kihámozni, melyek területek és a Német Birodalom közt fellelhetők vagy kiépíthetők. E könyvekben és cikkekben mind erőteljesebb szerepet kapnak a térképek. A politikai földrajz és geopolitika minden eddigi eredményét felhasználva igyekeznek a területtel és népességgel kapcsolatos minden problémát (és melyik nem kapcsolatos ezekkel?) térképre vetíteni és a tanulságokat vagy tendenciákat kézzelfoghatóan és szemmel láthatóan érzékeltetni.
A térképek között kimagasló feladatot kapnak a nemzetiségi, illetve nyelvi térképek. A mai német politikai felfogás a népre épít s ezt tartja a legmagasabb értékű politikai tényezőnek. A németlakta területek e felfogás szerint beletartoznak a német népközösség egységes szervezetébe s ezek – bárhol feküdjenek is – német „Volksboden”-t jelentenek. A Német Birodalom a határaihoz közel eső, vagy törekvési irányvonalainak tengelyébe eső ilyen területekre igen nagy gondot fordít s ezeket minél jobban befolyási körébe igyekszik terelni.
Ez az expanzív törekvés igen érdekes megvilágítást és alátámasztást nyer abban a nagyszabású munkában, melyben tekintélyes német tudósok Kjellén Rudolfnak, a geopolitika tudomány megalapozójának a nagyhatalmakról szóló híres munkáját átdolgozták és kibővítették.1 E munkát Haushofer Károly adta ki, aki a geopolitikának leglelkesebb és legtermékenyebb művelője, müncheni egyetemi tanár és a Zeitschrift für Geopolitik szerkesztője. Közreműködtek megírásánál Maull Otto, Obst Erich és Hassinger Hugo, mind elismert tudósok és tekintélyek. A nagyhatalom lényegéről írt fejezetben itt azt az érdekes tanítást találjuk, hogy ennek biztos meghatározója sem a népesség, sem a terület nagysága nem lehet, de nem lehet az a szervezet, kulturális nívó vagy az államforma sem. Ezeknél sokkal jobb ismertető jegy az „akarat” (Wille), a hatalom-kiterjesztésre irányuló törekvés. Nincs kielégült nagyhatalom s ezért a nagyhatalmi álláshoz szükségképpen hozzátartozik a terjeszkedési vágy és az „érdekterületek (Einflussgebiet) szerzésére való törekvés.2
A német nagyhatalom terjeszkedési törekvése a határain túleső német lakosságú területek felé irányul. Ennek a terjeszkedésnek népi alapjait és támaszpontjait igyekeznek kimutatni a német nemzetiségi térképek. E térképekkel a legtöbb politikai, publicisztikai, de tudományos munkában is találkozunk s már igen sokszor feltűnt, hogy a németséget túlzottan ábrázolják. Legtöbbször kisméretű térképekről lévén szó, az ellenőrzésre s a torzítás mértékének megállapítására nincs megfelelő mód. Pedig igen fontos volna e kérdést tisztázni, hadd lássuk, van-e tendencia bennük s ha van, meddig viszi el ez a térképrajzolókat az igazságtól?
Ha valaki e térképeket összegyűjti, hamar rájön, hogy egy-két eredetinek alapján készült valamennyi. Egy ilyen eredeti, lehetőleg nagyméretű rajzot kell tehát vizsgálat tárgyává tennünk. Kínálkozik erre a próbára a múlt év derekán megjelent és itt nálunk nagy feltűnést keltett Lange-féle nagyméretű térkép?3
Minthogy a térkép szerzőjének neve a német földrajzi irodalomban gyakran szerepel s minthogy a Volksbund für das Deutschtum im Auslande, melynek támogatásával készült, a külföldi németséggel foglalkozó német intézményeknek és egyesületeknek a csúcsszervezete, ezt a térképet joggal választhatjuk vizsgálódásunk alapjául.
Ha térképet színfoltokkal egy terület lakosságának nemzetiségi megoszlását akarom ábrázolni, általában kétféleképpen járhatok el: a színfoltok arányosak lehetnek az ábrázolt területen lakó egyes nemzetiségek abszolút számával és arányosak lehetnek az illető nemzetiségekkel többségben lakott területek kiterjedésével. A nemzetiségek (jelen térképnél anyanyelv szerinti tagozódásukban) abszolút számának egyik leghelyesebb (egyúttal azonban legnehezebb és sok munkát adó) és legpontosabb ábrázolási módja a ponttérkép. Lange nem ezt a módszert választotta. A másik módja az abszolút számok ábrázolásának az volna, ha a területet a rajta lakó különböző nyelvű nemzetiségek számának megfelelő arányban felosztanám s az egy-egy nemzetiséget így megillető színfoltokat azokon a területeken osztanám lehetőleg szét, ahol azok valóban nagy számban vagy többségben laknak. Lange ezt a módszert sem követi, mert pl. ha a régi Magyarország területén a németek színfoltjait planiméterrel lemérjük és az ábrázolt német lakosságot ebből kiszámítjuk,4 akkor azt találjuk, hogy a régi Nagy-Magyarország területén Lange 2995500 németet ábrázol, holott az 1910-es népszámlálás csak 1903357-et talált. A mai Csonka-Magyarország területén Lange – e módszer szerint mérve – 1264700 németet ábrázol, holott 1910-ben e területen tényleg csak 554237 német élt; 1920-ban 551624 és 1930-ban 478630. Ezek szerint Csonka-Magyarország területén több mint 100%-os a torzítás a németség javára.
Még erősebben kiütköznek az eltérések az egyes megyék területénél. (A térképet ugyanis a leméréseknél megyei beosztással láttuk el.) Bemutatjuk néhány megyének a fenti módszer szerint lemért és az 1910-es népszámlálásnál tényleg talált német lakosságát.

Ezzel ellentétben találunk olyan megyéket is, ahol az ábrázolt németek száma a ténylegesnek alatta marad, de az ilyen eltérések igen kis összegűek s távolról sem kompenzálják a németség javára mutatkozó többleteket, amit a fent kimutatott végeredmény bizonyít. (A torzítások végeredménye Nagy-Magyarországon 57%-os, Csonka-Magyarországon közel 130%-os a németség javára.)
A Lange-féle térkép tehát nem a nemzetiségek abszolút számát ábrázolja. Marad tehát a második lehetőség, azaz, hogy azokat a területek festi be a németség színével, ahol azok a lakosság többségét alkotják. Maga a térkép szövege is erre a módszerre utal, amikor kiemeli, hogy a nemzetiségi térképeken a városoknak esetleges nagyobb kisebbségei nem juthatnak kifejezésre, noha ezek sokszor jelentősebbek lehetnek, mint a környéken érvényre jutó többségi népcsoportok. Azt is olvashatjuk a magyarázó szövegen, hogy a térkép nincsen tekintettel a népsűrűségre.
Ennek az ábrázolási módnak ugyan ellene szól, hogy a németség – mint láttuk – Magyarországon az abszolút számaránya alapján ráeső területnél jóval nagyobbal szerepel a térképen, ami a többségi területek ábrázolásánál csak akkor volna lehetséges, ha a németség nagy határú községekben, szétterjedve laknék, sok erdővidéket és terméketlen területet ölelve át, mint pl. a tót és oláh lakosság. Ezzel szemben tudott dolog, hogy a nagy-magyarországi német lakosság jó része a tágasabb völgyeket lakja, jelentős részében (szászok) városlakó s általában sűrű településű vidékeken él. De ha a szerző azt állítja, hogy csak a többségben élő németeket ábrázolta, el kell fogadnunk ezt és meg kell vizsgálnunk, hogy ezt a módszert helyesen alkalmazta-e? Újra csak Magyarország (Nagy-Magyarország) területét vesszük részletes vizsgálat alá.
A megvizsgált 26 megye között – melyek pedig a régi Magyarország valamennyi jelentősebb német lakossággal bíró megyéjét magukban foglalják – egyetlen olyat sem találtunk, ahol a Lange által ábrázolt német többségű területek nem haladnák meg jóval a tényleges állapotot. Nem pontatlanságról vagy tévedésekről van tehát szó, hanem egy szabályszerűen jelentkező állandó hibáról. Meg kell jegyeznünk, hogy az 1934-ben kiadott térkép adatait az 1910-es hivatalos népszámlálási adatokkal vetettük egybe, tehát a németségre a lehető legkedvezőbbel. Az 1920-as és 1930-as népszámlálások az egész régi Magyarország területén, tehát úgy Csonka-Magyarország, mint az elszakított Felvidék, Délvidék és Erdély területén a német ajkú lakosság számát kevesebbnek találták az 1910-es állapotnál.
Egyetlen lehetőség maradna még Lange munkájának indoklására, éspedig az, ha a német községek nagy többségben színtiszta nemzetiségűek volnának s a bennük lakó németek száma a közöttük élő egyéb nemzetiségű községek fölött is biztosítaná egy-egy nagyobb vidék német többségét. Azaz, más szóval, ha egy-egy nagyobb vidék együttes képében a német többségű községek bizonyos számú egyéb lakosságú és közéjük kevert – esetleg jelentős német kisebbséggel bíró – község lakóit is beleszámítva, a vidék relatív vagy abszolút többségét elérnék. Ezt a lehetőséget csak a meggondolások teljessége miatt vetettem fel, az köztudomású tény, hogy olyan nagyobb tiszta német nyelvterületek, melyek jelentősebbek, egyéb- és vegyes nemzetiségű területek együttes képét a német többség javára tudnák eldönteni, a volt Nagy-Magyarország területén alig vannak. Ezt legjobban bizonyítja az a tény, hogy 1910-ben a Magyar Birodalom területén 71 vármegye közül csak egyetlen egyben, a kis Mosonban tudott a németség abszolút többséget elérni. 31 törvényhatósági jogú város közül pedig szintén csupán egyben, Sopronban. Jellemző azonban, hogy az egyetlen német abszolút többségű Moson megyében is csak gyenge 55% biztosította a német majoritást. Egy megyében, Nagyküküllőben volt ezen kívül 1910-ben relatív német többség és négy törvényhatósági jogú városban. Mint említettem, ma már más a helyzet és a németség aránya 1920 és 1930-ban még az itt kimutatottnál is alacsonyabb.
Végigmenve minden lehető meggondoláson, nem marad más hátra, mint megállapítani, hogy a Lange-féle közép-európai nyelvtérkép – legalábbis Nagy-Magyarország területét illetőleg – távolról sem ábrázolja a valóságos állapotokat, hanem a németség arányát általánosságban 50–100%-osan túlozza éspedig oly egyoldalúan, hogy ez a torzítás egy-egy területrészen néha többszörösre dagasztja a német lakosság valóságos arányát.
Hangsúlyozni kívánom, hogy ezt a nagyarányú torzítást semmiféle bonyolult számítással, sem a „nagyvonalúság vagy a „technikai nehézségek és „korlátolt pontosság jelszavaival indokolni távolról sem lehet; az eltérések olyan nagyon és annyira egyoldalúan a németség javára történnek, hogy világosan bebizonyul egy határozott tendencia.
Jellemzésül megemlítem, hogy a térkép minden elkeresztelhető helyneve németre van keresztelve, sokszor erőszakoltan.
A csonka ország határán túlesett magyar kisebbségek ábrázolásánál – azonkívül, hogy nagy vonásokban dolgozik s a részleteket teljesen elhanyagolja – nem tudok felfedezni határozott kisebbítési szándékot. A cél kivehetőleg a németség túlzott hangsúlyozása, az egyéb nemzetiségekre nagyobb gondot – úgy látszik – nem fordítottak. Mindenesetre érdekes, hogy Erdély területén a német foltok körülbelül elérik összkiterjedésben a magyar foltok területét, holott a valóságban az erdélyi magyarok száma több mint kétszerese a németekének.
A térképen található szövegben sem a forrásokra, sem az ábrázolt állapotok időpontjára, sem a kidolgozás módszereire vonatkozólag az eddig ismertetettnél további megjelölés nincs. Az egyik mellékábra a németek abszolút számát tüntetni fel alaposan felkerekített összegekben – de még mindig messze, messze attól a torzítástól, amelyet a térkép ad – a közép-európai országok területén. A csonka-magyarországi németek számát 600000-nek, a romániait 700000-nek, a jugoszláviait 700000-nek, a csehszlovákiait 3500000-nek stb. adja meg.
Végeredménynek megállapíthatjuk, hogy e térkép – mely alapját képezi és bizonyára fogja képezni sok apróbb-nagyobb térképnek és vázlatnak – a németek számát igen erősen túlozza. Tudományos szempontból feltétlenül hibáztatandó az, hogy egy ennyire torz térkép német kiadótól kikerülhetett s hogy az komoly kritikában – tudtunkkal – német részről nem részesült. De vajon üdvösnek lehet-e tartani akár német szempontból is azt, ha a politikailag tájékozódni akaró ennyire hamis és megtévesztő képet kap? Egy ilyen eltévelyedett munka mind tudományos, mind politikai szempontból csak bizalmatlanságra ad okot a hasonló eredetű, témájú és célú egyéb munkákkal szemben is, holott a német tudomány mindeddig teljes joggal élvezett tekintélyében távol tartotta magát ilyen módszerektől.

1935. június (94. szám)

 

Jegyzetek:


1 Kjellén R.–Haushofer K.: Die Grossmächte vor und nach dem Weltkriege. Leipzig-Berlin 1930. 348. p.

2 „Die Grossmacht ist im Grunde ein mit reichen Machmitteln ausgerüsteter Wille, der sich in Anspürchen un Einflüssen ausserhalb der eigenen Wände spiegelt. Wir fügen hinzu: Wille zur Machtvergrösserung. Keine Grossmacht ist eigentlich „saturiert. Grossmächte sind „Ausdehnungsstaaten (Lamprecht) „Deshalb sehen wir sie alle mit einem grösseren oder kleineren Anhang von Einflussgebieten auftreten, die zum Begriff der Grossmacht gehören wie der Schwanz zum Kometen. (Ld. m. 311–312 l.)

3 Lange Friedrich dr.: Sprachenkarte von Mittel-Europa. Grosse Ausgabe. 1: 2000000. Vielfärbig. Verlag Dietrich Reimer.

4 Az ábrázolt német lakosság számát a térképről úgy olvassuk le, hogy a német színfoltok területét az illető vidék (vármegye) népsűrűségével szorozzuk be. E leméréseket, nagy alapossággal, Szabó Károly egyetemi hallgató végezte.



« vissza