Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Több mint szeretet

A nagy hal megeszi a kicsit – kezdődik a profi módon felépített reklám. Megtudható belőle, hogy ma a gyorsabb diadalmaskodik a lassú fölött, s végül felszólít, hogy ne vad, hanem vadász legyek. Furcsa választás ez, mintha a világ csak ennyiből állna. Tényleg csak vadak vagy vadászok lehetünk? Kötve hiszem. Ha e kínálat jelképrendszerénél maradok, ott van még a rét, az erdő. A fű, a fák, a virágok, a föld, a víz, a levegő. Ha a társadalomra vonatkoztatom a kínált jelképeket, azt remélem: még mindig többen vagyunk, akik nem vadász és vad, üldöző és üldözött, győztes és legyőzött, vagy – szélsőséges példaként – gyilkos és áldozat alternatívákban gondolkodunk. Ahogyan nem gyorsaság és lassúság áll szemben egymással, hiszen a leggyorsabbnak is lehetnek rossz napjai. És akkor a szerepek fölcserélődhetnek – és föl is cserélődnek.
A reklám akkor hatásos, ha valóban létező érzelmekre, a köztudatban nagy súllyal jelen lévő magatartásformákra, vágyakra utal. Ezért dolgozik olyan sokszor erotikus motívumokkal, ezért vázol föl olyan gyakran bárgyú idilleket, mutogat a biztos siker jól bevált közhelyeként kutyákat és gyerekeket. Ez a kínálat bővül manapság mind gyakrabban az erőszakkal. Mintha maga a reklám, mint mindennapjaink elháríthatatlan társa önmagában is nem lenne agresszió: kéretlen behatolása valami külső szempontnak mindennapi életünkbe.
A reklám, mai valóságunk szuperhatalma, mint valami különös, gigantikus, emberfölötti lény, földre szállott, képlékeny ufó mindenütt jelen van, és már van öntudata is. Olyannyira, hogy magát is hirdeti. Reklám nélkül csak a csendet hallgathatnánk – sugallja. De miért lenne baj némi csönd? Miért lenne baj, ha nem vadnak vagy vadásznak kellene lennünk?
A reklám már régen nem hirdetés. Hol van már az az idő, mikor még azt is mondhatták, hogy jó bornak nem kell cégér? Ma már a jó bor is mintha fölösleges lenne: ha fogyasztójának agyába bevésődött, hogy az általa fogyasztott karcos, fejfájdító lőre a modern életérzés, a nemzetközi elithez tartozás, egy jövő évezredi drím elérhető tartozéka, akkor élvezi, ha a foga belevásik is.
Mert lehet akármilyen fürge, a reklám elől nem menekülhet, legföljebb egy másik reklám felé. Aki arra születik, hogy vadásszanak rá, arra vadászni is fognak. És zsákmányul is ejtik, ha nem jön rá: győztes csak akkor lehet, ha az ilyen játszmákból kimarad. Mert ezen a kisebbedő földgolyón nem a szembenállás, nem a mások fölötti diadal, hanem az együttműködés az egyetlen alternatíva. Ahogyan az kétezer éve kimondatott. A krisztusi elv, hogy úgy cselekedjünk, ahogyan szeretnénk, hogy velünk is bánjanak, nemcsak a szeretet elvét jelenti, s nemcsak az örök élethez vezető útmutatás, és nemcsak Húsvétkor aktuális. Ehhez a világhoz kapott kezelési útmutató is, nemcsak teológiai, hanem ökonómiai törvény is. Valamennyiünk, hívők és nem hívők számára egyaránt alapvetően fontos törvény ez: a földi élet megmaradásának, a folyamatos feltámadásnak is ez a feltétele.



« vissza