Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Fordulat előtt?

A választások után pár nappal, amikor ezeket a sorokat írom, közjogilag még nem dőlt el, ki fog kormányt alakítani Magyarországon 1998 nyarán, bár a választások eredménye és a pártok tárgyalási elkötelezettségei nyilvánvalóvá tették, hogy a köztársasági elnök a Fidesz Magyar Polgári Pártot és szövetségeseit kell megbízza. A kérdés nemcsak a parlamenti aritmetikában dőlt el mostanra, de a fejekben és a szívekben is. A szereplők pontosan tudják, az arcokról világosan leolvasható, hogy melyikük a győztes és melyikük a vesztes, s a jövőről a polgárok és a sajtó ma egy embert kérdeznek, Orbán Viktort.
Bármi történjék is a közeljövőben, bárhogy alakulnak az elkövetkező évek, egy dolog kétségbevonhatatlan: a választók háromötöde szavazott fordulatra. A többség úgy érez, hogy valóban, Orbán Viktor egy tavalyi mondatával élve, Magyarországon ma kevesebb kell, mint rendszerváltozás, de több, mint kormányváltozás. Ezt a határozottan kifejezett kívánságot nem figyelembe venni súlyos politikai vakság volna, s ez a kívánság reménységgel tölti el azokat, akik úgy érzik, hogy Magyarország a politikai elposványosodás, pangás felé sodródott az elmúlt négy évben. A politikai és erkölcsi közöny felé, a kettős nyelv újjászületése felé. Az 1989–90-es rendszerváltozás látomása elhomályosult, nyelvezete összekuszálódott.
Fordulat nélkül reménytelenül kettészakadt délibáb-országgá lennénk, a csillogó látszatok, a gengszterizmus és a nyomor országává. A fordulathoz, röviden, háromféle teendőt kell elvégezni: az alkotóerők felszabadítását, a tisztesség értékrendjének helyreállítását, s a valódi társadalmi szolidaritás megteremtését. Az elmúlt négy év kormánypolitikájának legnagyobb vétke az volt, hogy visszafogta azt az alkotó energiát és tehetséget, amelynek 1989 adott hihetetlen lendületet. A visszafogás a groteszk, baljós kádári nyelvezet jegyében történt: „rendbe kell tenni a dolgokat.
Rendbe tették, látszólag, a makrogazdasági mutatókat: padlóra került a friss középvállalkozó réteg, elszegényedett a lakosság. A tulajdonszerkezetet is rendbe tették: tudjuk, melyik malom, melyik gyár melyik érdekszövetségé lett. Rendbe tették az államháztartást: elszegényedtek a kórházak és az egyetemek.
Tehát újra vissza kell adni az országnak a boldogulásba vetett hitet. Esélyegyenlőséget, teret és tehetősséget kell adni a tehetségnek: közhely, hogy ez a mi legfontosabb kitörési pontunk. Teret kell adni a gazdának, hogy Európa legnagyobb szántóterületű országában érdemes legyen földet művelni, állatot tenyészteni. Oda kell figyelni azokra a szellemi emberekre és vállalkozókra, akik helyzetünknek és lehetőségeinknek megfelelő stratégiákat dolgoztak ki a maguk helyén, hogy nyertesei legyünk a globális kihívásoknak. Mindenekelőtt előre kell néznünk, s azt a magyar hagyományt kell felélesztenünk, amely mindig előrenézett.
Sokan csüggedtek el, s úgy érzik: a sikeres cselekvés ügye a társadalomban végleg eldőlt, a visszafogott energiáknak teret adni lehetetlen, a jövő nem hozhat mást, mint hogy a vagyont fialtatja, akinek van, s vakul, akinek nincs. A tapasztalat azonban az, hogy a könnyen szerzett vagyon nagyon hamar szétfoszlik, ha nem újítja meg naponta értékes teljesítmény: és a már kevesek emlékében élő 1945–48-as magyar újjáépítés bizonyította, hogy a romokon, a semmiből is, nagyon gyorsan teremt virágzást a tehetség és az akarat, ha párosul hozzá a kedv.
Ha a korrupció, a rossz adópolitika és hitelpolitika fogságából kiszabadulnak a húzóerők, akkor hamar megteremtik a lehetőséget a társadalmi szolidaritás anyagi kifejezésére is. Akkor lesznek új munkahelyek, lehet valódi családpolitikát folytatni, akkor – például – helyre lehet állítani a tanárok és más közalkalmazottak megbecsülését. És mindez ismét húzóerőt teremt.
A felemelkedéshez még egy feltétel kell teljesüljön: a politikai stílus normalizálódása. Az állampolgár már bebizonyította, hogy élni tud a demokráciával: két választáson döntött a kormányok leváltása mellett. Itt az ideje, hogy a politika szereplői is átgondolják az elmúlt nyolc év tanulságait. A hisztérikus, narcisztikus politika hitelét veszti, jelentéktelenné törpül. A durva hőzöngőktől elfordul a közvélemény.
Tanulságok akadnak a magyar írott és elektronikus sajtó számára is. Az 1998-as választások lefolyása és eredménye súlyos veszteséget okozott a magyar sajtó szakmai tekintélyének, és megcáfolta a sajtó legyőzhetetlenségének tételét. A magyar sajtónak egyetlen esélye maradt tekintélye helyreállítására: ha kritikával, de nem rosszhiszeműen fogadja a rendszerváltozás megújításának választói akaratát, s az azt szolgáló politikát.
Kővágóörs, 1998. május 26.



« vissza