Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

"Csak egy kis emlék..."?

„Amire emlékezünk az van, lesz – ez az egyszerű – vagy talán nem is olyan egyszerű – állítás volt a mottója Gödrös Frigyes első, dr. Horváth Putyival forgatott filmjének, a talányos című Priváthorvát és Wolframbarátnak. Ott az Ugocsa utcai órásmester unokája és a terézvárosi kárpitos fia idézik föl gyermekmagukat és családjaik történetét. A Horváth család mindennapjait amatőr filmek őrizték, mivel azonban a kárpitosfamília nem hódolt a házimozizás szenvedélyének, az ő emlékeiket játékfilmes eszközökkel rekonstruálták az alkotók. Hangsúlyozottan a magánszféráról szól a film, a mára már fogalommá vált privát történelemről, bár a filozofikus keretjáték eljut a fojtogatóan kisszerű diktatúra keserű-ironikus megidézéséig, ahol „rongyos lesz a lélek.
Volt abban a hajdani filmben – milyen messzinek tűnik, pedig csak hat éve, hogy elkészült – valami vonzó, amiért szívesen néztem, néztük alternatív mozik kényelmetlen székein, jóllehet olyan „semmi különös kis film volt, fekete-fehér. Talán a szabadsága volt, ami imponált, hogy nem akart semmit, vállaltan „csak emlékezni. Nem akart megfelelni semmilyen filmesztétikai konvenciónak, semmilyen filmforgalmazási elvárásnak. Olyan volt, mintha „balázsbélás film lett volna, pedig a kilencvenes években a stúdió már csak árnyéka volt önmagának, és különben is ez a film már a pályázati rendszerben, szponzorok, kuratóriumok, koprodukciók útvesztőiben készült, kész csoda, hogy megőrzött valamit önmagából.
A Balázs Béla stúdiós allúzió azért nem véletlen, hiszen a hatvanadik évéhez közeledő Gödrös Frigyes, aki a hetvenes években végezte a főiskolát, még aktív tagja lehetett a legendás alkotóműhelynek, ahol szinte kivétel nélkül mindenkit megérintett a filmezés szabadságának a lehetősége.
E „családi film után Gödrös rögtön elkezdte második játékfilmjét, és öt évig forgatta. Persze gyanítom, hogy kevés meghatározhatatlanabb dolog van a világon annál, mint hogy egy rendező mikor kezd el egy filmet. Az első forgatási napnak inkább már a végkifejlethez van köze, addigra már sok minden eldől.
A Glamour például egészen biztos, hogy Gödrös eszmélésétől fogva készült, ahogy például Márai Sándor Egy polgár vallomásai című regényében is ott van a gyermek Márai érzékeny-csodálkozó tekintete..
Egy emlék- és sorstöredékekből építkező családtörténet a Glamour is, egyszerre őrizve a történetmondás konvencióit és fittyet hányva azokra. Mintha egy zsidó család krónikáját lapozgatnánk szórakozottan, s a lapok mindig ott nyílnának ki, ahol történik valami. Például a történelem. Vörösterror, numerus clausus, II. világháború, államosítás, forradalom… A 20. század magyar és európai történelme, de szigorúan a privát történelem szemszögéből, ahogy az előbbi filmben is. Egyáltalán, mi a különbség a két film között azon kívül, hogy az egyik fekete-fehér, a másik pedig színes és szélesvásznú?
A Glamour egy zsidó család története, ahol a családnak a vallásához, hagyományaihoz való viszonya nagyon lényeges, mondhatni sors- és cselekményformáló motívum, míg az előző filmben apró utalások történnek csupán a család zsidó származására. Ott a fiatalember, akinek a szemszögéből látjuk a családot, nem tulajdonít különösebb jelentőséget származásának. Itt a megidézett epizódok sokaságában van jelentősége a zsidó identitás vállalásának illetve megtagadásának. Az ortodox zsidó nagypapa – egy igazi patriarcha – kitagadja fiát, amikor megtudja, hogy keresztény, ráadásul német lányt vesz feleségül. A fiú tudatosan készül rá, hogy e házassággal „megszakadjon az életünkön áthúzódó vörös fonál, bár őszintén szereti is választottját, aki német nevelőnőként érkezik Magyarországra. A házasság elé azonban már akadályokat gördítenek a törvények, az anyának előbb névházasságot kell kötnie egy árja férfival, hogy immár elvált asszonyként feleségül mehessen egy zsidóhoz. Iróniával, humorral átszőve, a „mesélő szükségszerű távolságtartásával idéződnek föl a névházasság körüli érzelmi és gyakorlati bonyodalmak. A humor dominál a körülmetélési szertartás meghiúsulásánál is, amikor a nagypapa ismét kitagadja fiát, természetesen megint csak első felindulásból, teátrális gesztusokkal. Hogy is gondolhatnánk komolyan a megtagadást, amikor tudjuk, például a föntebb említett Márai Sándortól, hogy „A zsidóknál elébb van a család, s aztán következnek a családtagok.. A zsidók a családért élnek, a keresztények a családon élnek. Ezt a családot is szétszórja, olykor egymás ellen fordítja a történelem, hogy aztán minden sorscsapás után – ami legtöbbször történelmi változás formájában jelentkezik – összerázódjon és új életet kezdjen a család, ami természetesen mindig a régi folytatása és mindig az üzlet körül szerveződik.
Az epizódszerű szerkesztés ellenére egységes, de korántsem egyenletes színvonalú film a Glamour. Érzelmileg is hiteles, megragadó, a narrátor jelenlétét is feledtetni képes volt számomra a munkaszolgálatos apa és az őrmester meseszerűségében is hiteles viadala. A nagypapa halálának bizarr körülményei között az anya egyetlen mondata: „Néha úgy vágyom haza – visszamenőleg is hitelesítik, megtöltik élettel-érzelemmel a hazájától, családjától távol élő asszony figuráját. Anekdotaszerűek maradnak viszont többnyire azok az események, amelyekben a kisember kerül szembe a nagybetűs történelemmel. Képeskönyvízű mind a vörösterror, mind az 1956-os forradalom ábrázolása, hasonlóan sematikus a reneszánsz dolgozószobát rendelő részeg kommunista. A katolikus pap heroikus sorsa külön történet marad és mint ilyen érdekes is, valójában azonban nem derül ki, hogy a katolizált apa hite mennyire mély vagy formális, esetleg független minden egyháztól. Kardos Sándor operatőr – részben ő fényképezte Gödrös első filmjét is – és Pauer Gyula látványtervező brillíroznak a zsidó hitélet mindennapjait tükröző enteriőrök fényképezésénél, a családi miliők bemutatásakor.
Ugyanők ötlettelenek, nemegyszer közhelyesek viszont a forradalmi és háborús jelenetekben, vagy például az ötvenes évek tanyasi életét idézve. Ha máshonnan nem, hát Gaál István Sodrásbanjából illenék tudni, hogy milyen formája volt például a parasztkenyérnek. A színészek kényesen egyensúlyoznak szerepeikben, s nincs könnyű dolguk, hiszen nem egy történet, hanem egymásra rakódott emlékek el-elmozduló hőseit kell megjeleníteniük. Ezt a leheletfinom distanciát a két főszereplő, Eperjes Károly és Ónodi Eszter teremti meg legkövetkezetesebben, a többiek – a nagyapa szerepében Barkó György is – hajlamosabbak az anekdotahősök direktebb szerepformálására.
Igényes, bár kissé sokat markoló vállalkozás a Glamour, nyoma nincs benne – s ezt sajnálhatjuk – az előző film könnyedségének, „tétnélküliségének. De hibái, görcsei ellenére is több, mint „csak egy kis emlék. A megformálás mívessége, a történet sugárzó humánuma, poklokon is átvillanó derűje kiemelte a XXXI. Játékfilmszemle mezőnyéből a mozikban majd ősszel látható filmet.



« vissza