Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egy vállalkozás története

Ezzel a címmel tartott konferenciát szeptember 30-án a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület. A VI. Polgári Gondolán Martonyi János külügyminiszter A gazdaság makromutatói és a társadalmi közérzet című nyitóelőadása után egy nagy- és egy kisvállalat vezetője számolt be cégének fejlődéséről. Az alábbiakban ezek szövegét közöljük. A záró előadást A siker tényezői és kerékkötői címmel Bod Péter Ákos egyetemi tanár tartotta.


A kis- és középvállalkozások a versenyszférában foglalkoztatottak felének adnak munkát, és a bruttó hazai termék 28, reálisabb becslések szerint 35 százalékát állítják elő úgy, hogy a vállalkozások összes saját tőkéjének mindössze negyedét működtetik. Mindezek jobb megértéséhez szeretnék a saját példám bemutatásával hozzájárulni.
Az elmúlt tíz év egyik sajátos - és kedvezőtlen - jelensége, hogy a magyar műszaki értelmiség nem került tömegesen cégalapító helyzetbe. A piaci ismeretek hiánya, a teljes tőkenélküliség, a nyelvismeret hiánya mind hozzájárultak a fenti folyamathoz, de legalább ennyire hiányzott a határozott kormányzati szándék is a hazai középvállalkozói réteg megteremtésére.
Rám is érvényes lett volna a fenti helyzet, ha maradok a balatonfüredi hajógyárban, ahol pályakezdő mérnökként dolgoztam. Szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy a nyolcvanas évek elején munkaajánlatot kaptam egy ausztriai üzemtől, ahol aztán fejlesztőmérnökként dolgozhattam. Cégünk dinamikusan fejlődött, a világ élvonalbeli versenyzői számára készítettünk hajókat, amikkel sorra nyerték a világversenyeket. Úgy tűnt, hogy kreatív mérnöki munkám meghozta a várt anyagi sikert is. Családommal együtt kint éltem Ausztriában, egy rendezett ország fejlődő gazdaságának voltunk haszonélvezői.
Ezekbe a békés évekbe robbant be a magyarországi átalakulás híre. Barátaim egyre gyakrabban kérdezték, hogy mi keresnivalónk van még Ausztriában, hiszen azok az okok, amelyek miatt elmentünk, már rég megszűntek, talán itthon is szükség lenne a munkámra. Egy új fejlesztés eredményeképpen születő gyártáshoz ekkortájt kerestünk telephelyet, és a számításba jöhető országok közül Magyarországot ajánlottam. Így alakult meg 1992-ben a Carbon Kft., melynek az volt a feladata, hogy a nagy világversenyek résztvevői számára versenyszörföket gyártson. A társaság kizárólag exportra dolgozott, egy bérelt üzemben, 20 alkalmazottal. Egyidejűleg hazaköltöztem a Balaton-felvidékre, Pécselyre.
A kft. megalakításába teljesen naivan vágtam bele, váltottam a fejlesztő mérnöki munkakörből az ügyvezetői munkakörbe. Ha nincs ez a naivitásom, talán el sem merem kezdeni a vállalkozás kiépítését. Fogalmam sem volt arról, hogy a vállalkozáshoz tevékenységi, működési és telephelyengedélyek szükségeltetnek, hogy a behozott gépek bonyolult honosítási eljáráson kell hogy átessenek, hogy minden egyes kisgéphez, kapcsolóhoz külön-külön vizsgálat szükséges, és a többi. Eleinte a zacskóban őrzött számviteli bizonylatokat időnként leraktam egy megbízott könyvelő asztalára, bízva abban, hogy ezzel az állammal szemben minden elszámolási kötelezettségemnek eleget tettem. A számtalan hatóság létéről sem tudtam, azt hittem, hogy egy cégbírósági bejegyzés feljogosít ennek a páratlanul szép gyártásnak a folytatására.
Alig egy évvel az alakulás után megpróbáltam bővíteni a profilt olyan termékkel, amelynek kifejlesztésében már korábban is közreműködtem. Célszerű volt tehát felvenni a kapcsolatot a hazai járműipar jeles képviselőivel, felkínálni gyártási lehetőségeinket. Szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy ez idő tájt az egyik legnagyobb autóforgalmazó cég megbízott azzal, hogy a piacon jól bevált autóinak külső formaelemeit újítsam fel. Nem volt nehéz ehhez a megbízáshoz külföldi partnereket találni, akik hajlandók voltak a magyarországi értékesítés reményében technológiai ismereteket, gépeket és tőkét biztosítani számunkra. Így kerültem kapcsolatba egy bajor és egy osztrák vállalatcsoporttal, akik a délnémet autógyárak elfogadott beszállítói voltak, szaktudásuk, műszaki színvonaluk elismert volt. Az ő segítségükkel indítottuk el a programot.
Korábbi megbízóim, akiknek a hajókat készítettük, egyik napról a másikra eladták franciaországi gyárukat egyik vetélytársuknak, akik inkább saját kapacitásuk jobb kihasználásában voltak érdekeltek, és tőlük a magyarországi beszállítói helyzetnek a fenntartását nem lehetett remélni. Ezzel a legfontosabb exportpiacunkat elveszítettük. Kilátástalan helyzetünket csak rontotta, hogy az üzemcsarnokunk bérleti díja, a szolgáltatások költségei robbanásszerűen emelkedtek. Könnyű volt kiszámítani, hogy a megszűnőfélben lévő gyártással és a közelgő téllel nem tudunk megbirkózni.
Sikerült újdonsült partnereimet meggyőzni arról, hogy nem feladni, hanem folytatni kell, és egy elhagyott tsz-tehenészet romos épületeit ajánlottam nekik. Gépeinket kiraktuk a mezőre, és elkezdtük a romokat, a trágyát és egyéb szemetet eltakarítani. A tél beállta előtt egy istállóépületet átalakítottunk ipari csarnokká, és a betelepített gépekkel folytattuk a termelést. Munkatársaink jó része nem vállalta a mostoha körülményeket, a távolról való utazást. Így nem volt más lehetőségünk, mint a helyben élő fiatalok közül kiválasztani azokat, akik hajlandók voltak egy jövőbeni érdekes gyártásért elszegődni hozzánk.
Gyártóterületünk fejlesztése, korszerűsítése folyamatos beruházást igényelt, amelynek finanszírozása két csatornán keresztül történt: a társaság teljes nyereségének visszaforgatásával, másrészt külföldi partnereink hiteleiből. Az egymás után berendezett csarnokokban folyt a termékek hazai piacra és exportra való előállítása. Míg a hazai piacon a szűkös fejlesztési lehetőségek szabtak korlátot, addig a külföldi partnereink eleve azokat a szegmenseket telepítették Magyarországra, melyekben az élőmunka aránytalanul magas volt; ezeket fejletlen technológiának lehet nevezni, vagy a sorozatok nagysága az anyaüzemekben használt gépsorokon nem volt gazdaságos. Ezzel próbálták a hazai piaci helyzetüket javítani.
Folyamatosan törekedtünk azoknak az eljárásoknak a hazai bevezetésére, melyek Nyugat-Európában ipari szabványnak számítanak, ám nálunk az elmúlt 30 év más ritmusú fejlődése teljes alkalmazásukat nem tette lehetővé.
A megteremtett gyártókapacitás egyre inkább vonzotta partnereinket, akik szerettek volna túlsúlyt vagy kizárólagosságot biztosítani saját termékeik számára. Ennek a folyamatnak az volt a veszélye, hogy kiszolgáltatott helyzet jön létre, amelyet tetézhet egy nem túl korszerű termék gyártásának az állandósulása. Ez ellen csak úgy tudtunk hatékonyan védekezni, hogy a megszerzett technikai ismereteket, az egyre jobban megismert piacot és a minőségi fejlődést kihasználva újabb és újabb partnerek után néztünk. Igyekeztünk sokszínű piacot kialakítani, dolgoztunk a Mercedesnek, az Ikarusnak, amerikai cégeknek, az osztrák államvasutaknak és még jó néhány cégnek.
A változatos partnerkör segített elkerülni a függőség csapdáit, közben lassan, folyamatosan építkeztünk, fejlődtünk tovább. Mára nemcsak az épületek és a környezet képe változott meg, hanem kiépítettünk egy olyan információs rendszert, amely az internetet és az elektronikus banki rendszert is magába foglalja, és használjuk mindazokat a gyors adatátviteli lehetőségeket, melyek Európa bármely fejlett országában is megállnák a helyüket.
A kibocsátott termékek minősítése a legújabb ISO szabvány szerint történik, ennek köszönhetően a reklamációs és a javítási költségek szinte elenyészőek. Munkatársaink egyre jobban végzik feladatukat, az ellenőrzés egyre hatékonyabb, a termékek előállítása is egyre gazdaságosabb. Fel kellett ismernünk, hogy számunkra csak egy fejlődési út létezik, és ez a mély gyökerű fa növekedésének alapelve. Az időjárás viszontagságainak ellenállva, hol vékony gyűrűvel, hol vastagabbal növekedve, évről évre erősödik és terebélyesedik. Növekedése nem látványos, de tömege évről évre több és értékesebb lesz, mígnem kitölti a rendelkezésére álló teret. Igényesen, nap, mint nap a tökéletesebbre törekedve, a létrehozott tárgyak szeretetével lehet csak megtalálni helyünket a világban. Ha nem tesszük fel kritikusan magunknak a kérdést, hogy miért ránk és a mi termékeinkre van szükségük partnereinknek, óhatatlanul is elveszünk a középszerűségben.



« vissza