Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egmont

Mert ezer esztendő tenéked annyi, mint tegnapnak az ő elmúlása.
1568-ban a spanyol király tőrbecsalta verhetetlen németalföldi hadvezérét, Egmont Lamoral grófot. Elítélte volna az egész népet is, mivelhogy bűnös népnek méltóztatott találnia, de aztán mégis legfenségesebb amnesztiát gyakorolt fölötte. Csupán Egmont és Horn grófokat végeztette ki Brüsszel piacterén, június 5-én (Ez a mi javított Gergely-naptárunk szerint június 16-ára esik…) Ezután kezdődött el Németalföld hosszú és végül győzedelmes szabadságharca.
1787-ben Goethe színdarabot írt Egmont tragédiájáról. A darab sajátos barokk apoteózissal, a vérpadra lépő hős látomásával végződik:
Vérfoltos saruval lépett elém a géniusz, lengő köntösének a szegélyét vér szennyezte be. Az én vérem és sok nemes vére. De nem folyik hiába! Gázolj át rajta, derék népem! A győzelem istennője vezet! S ahogy a tenger szakítja át gátjaidat, úgy törd össze, tépd szét a zsarnokság bástyáit, fojtsd meg a gyalázatost és söpörd el a föld színéről, melyet igába akar hajtani! Hallod? Hányszor hívott e hang szabad mérkőzésre a harc és a győzelem mezején! Milyen vidáman léptünk veszély és dicsőség útjára! Én is a derék halálba megyek a börtönből: a szabadságért halok meg, érte éltem és harcoltam, érte áldozom fel magamat.
Rajta, gyűjtsétek csak őket! Sorakozzatok fel, nem rémítetek meg. Villannak a kardok! Bátran, barátaim! Szülők, nők, gyerekek állnak mögöttetek! Ezeket itt csak uruk üres szava kergeti. Védjétek meg, barátaim, ami a tiétek! S hogy megmentsétek azt, ami a legfontosabb, essetek el örömmel, ahogyan én mutatok rá példát!
Aux armes, citoyens! – hangzik majd el hamarosan ugyanez Rouget de l’Isle tollából. Két évvel vagyunk a Bastille ostroma előtt…
1808-ban Beethoven kísérőzenét írt Goethe darabjához, és mindenekelőtt egy döbbenetes nyitányt a Szabadságról. A szabadságról, amihez jelzőt nem tehetünk, mert az csak a teljességét csorbítaná. A szabadságról, amelyre mindannyian születtünk, ami teljes, abszolút és határtalan. A szabadságról, amit elrabolnak tőlünk, amiről távollétében már-már el is feledkezünk. A szabadságról, amely jő, mint a szélvihar, melynek zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy.
A spanyol nép rettentő szabadságharca, a zsarnok bukásának a nyitánya, a következő évben kezdődött el.
1956. október 23-án éjjel a feldühödött nép elfoglalta a Magyar Rádió épületét, mivel a politikai vezetés nem engedte meg az egyetemisták 12 pontjának a felolvasását, és a tüntetés során az épületet biztosító ávósok az emberek közé lőttek. De végül is gyengébbnek bizonyultak, mert a felmentésükre kiküldött katonák átálltak. Az épületnek a győztesek mégsem vették hasznát. A hivatalos rádió működött tovább, mint utóbb kiderült egy, a Parlament épületében előre berendezett szükségstúdióból. Ez azonban elég gyatrán volt felszerelve. Nemigen volt itt egyéb, mint néhány bemondó, kik óránként drámai hangon beolvasták a hivatalos közleményeket, meg egy tucatnyi hanglemez, amit a közbenső idő kitöltésére folyamatosan és gyakori ismétlődéssel végigjátszottak. És ezek sorában az első volt, végig, egész nap szólt Beethoven nyitánya.
1956. október 24-én reggel hét óra tájban vidéki gimnazistaként hallgattam a rádióban a szöveget, amit Gerő Ernő elvtárs jóvoltából lényegében már ismertünk: fasiszta csőcselék ellenforradalmi szándékokkal stb., és amit azután több mint harminc éven át véstek belénk szisztematikusan szóval és tollal, börtönráccsal, gumibottal és akasztófával.
Fogalmam se volt, hogy tulajdonképp mi történik éppen, ez a rádió annak előtte se az információgazdagságáról volt ismert. De amikor a Nyitány végén felzúgtak Gábriel arkangyal egeket repesztő harsonái, akkor megértettem azt, hogy
GYŐZTÜNK.
Egy nap is lehet annyi, mint ezer esztendő.



« vissza