Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Kodolányi László királyportréi

Székesfehérvárott, a magyar királyok temetkezési helyén az István Király Múzeum méltó emléket szeretne állítani az itt eltemetett történelmi személyeknek. Az első öt réz dombormű elkészült, és a helyére került, a továbbiakhoz támogatót keresnek. Beszélgetőtársaink Cserményi Vajk régész, a megyei múzeum igazgatóhelyettese és Kodolányi László képzőművész.

Cserményi Vajk: Székesfehérvár 1848 decemberében egy érdekes hírtől lett hangos. A Püspök-kút elapadt, és új kutat kezdtek el fúrni. Ez a kútásás odáig jutott, hogy nagy márványlapokba ütköztek. A munkások bejelentették ezt a polgármesteri hivatalban és az leállította a munkát. 1848 a forradalom éve volt, a hivatal azonban működött, s a polgármester fölírt Budára. A levélre válaszul Érdy Jánost, a Nemzeti Múzeum régiségőrét küldték le Fehérvárra, aki elvégezte – tudomásunk szerint – az első régészeti leletmentést Magyarországon.
A kutatások azóta igazolták, hogy III. Béla és Antiochiai Anna sírját találták meg, és ez lett a székesfehérvári királyi bazilika, a koronázótemplom, a királyok temetkezőhelye egyetlen hitelesen föltárt, azonosított síregyüttese.
A síregyüttes eredeti leletei a Magyar Nemzeti Múzeumban találhatók, III. Bélát azután nejével együtt a budai Mátyás-templomban helyezte végső nyugalomra – I. Ferenc József császár akarata szerint – az akkori magyar kormány és az akkori érseki hivatal.
Tudjuk, hogy 1526-ig minden magyar királyt itt kellett megkoronázni, mert ez biztosította a jogot arra, hogy törvényesen uralkodjék Magyarországon. 1541-ig tizenöt magyar királyt temettek el itt, Székesfehérvárott. Szent Lászlót kivéve, legjelentősebb uralkodóinkat, Szent Istvánt, Könyves Kálmánt, III. Bélát, Károly Róbertet, Nagy Lajost, Mátyás királyt. Történetünk első öt évszázadában ez a bazilika volt a magyar állam egyik szimbóluma, egyben nemzeti panteon – a magyar Saint Denis, Westminster –, tehát ennél fontosabb emlékhelyet Magyarországon nagyon nehéz fölmutatni.
Szólni kell arról, hogy mindezt mennyire fontosnak tartják itt helyben az emberek. Azt akarják, hogy mindezt mások is tudják, hogy ne csak azt mondjuk, hogy itt van Szent István király bazilikája, hanem ez a hely valóban nemzeti emlékhely legyen, ahol a magyar királyok csontjait őrzik.
És ennek a gondolatnak egy olyan össztársadalmi tudatosítását kellene elérni, hogy mindenki érezze: ez nem csupán egy múzeum ügye, ez nem csak egy város ügye, ez nem csak Fejér megye ügye. Várjuk a figyelmet, az akaratot, a szándékot, hogy ez valóban az egész ország ügye legyen. Amikor azt mondjuk, hogy államiságunk a Szent István-i örökség, akkor gondoljunk első királyunkra, akit itt helyeztek végső nyugalomra, Fehérváron, ahol az országgyűléseket is tartották. A Szent István-i akarat érvényesítésének a szimbólumát kellene újra és újra felmutatnunk azoknak a diákoknak, akik most körülöttünk rohangálnak valódi látnivaló híján, hogy valóban tartalommal, látvánnyal töltődjék meg számukra ez a gondolat.
A múzeum vezetése ezért, e program részeként határozta el jó pár évvel ezelőtt, hogy elevenítsük meg azokat a királyokat, akiket itt temettek el, akiket a krónikákból pontosan ismerünk.
Önkormányzatokat, vállalatokat, alapítványokat kerestünk meg, hogy az ügy minél nagyobb visszhangot kapjon, és ajánlottuk, hogy állítsunk egy-egy emléktáblát az itt eltemetett királyaink emlékére. Az első öt tábla elkészítését a Fejér Megyei Hírlap, az Alcoa Köfém Alapítvány (Székesfehérvár), a Fejér Megyei Önkormányzat, a Vas Megyei Önkormányzat és a fehérvári Mecénás Klub támogatta.
A múzeum a legkorábbi ábrázolásokat alapul véve (tehát a Képes Krónikát, a Thuróczy-Krónikát) kiválasztotta a királyoknak a portréit, és megbízta Kodolányi László ötvös iparművészt, hogy készítse el ezeknek az ábrázolásoknak a hiteles másolatát.

Kodolányi László: Közel negyven éve jártam először a fehérvári Romkertben, és emlékszem rá, hogy már akkor is nagyon meghatódtam, mert az én korosztályom még történelmi tanulmányaiból, olvasmányaiból mélyebben átérezte azt, hogy mit jelent Szent István szarkofágja előtt állni, és a temetkezési helyére belépni.
Ezért ez a feladat természetesen nagyon izgatott, és különösen izgalmas a feladat azért is, mert a korabeli ábrázolások többnyire grafikai ábrázolások, a Képes Krónika különböző változatai, és mivel egy romkertben grafikákat, festményeket nem lehet elhelyezni, ezeket át kell plasztikává formálni. A táblák nagyméretű vörösréz domborítások (80x80 cm). Ez a technika hasonló jellegű, mint a miniatúrafestőké, nagy odafigyelést kívánó, aprólékos munka.
Tehát ezek a rézdomborítások tulajdonképpen plasztikai adaptációi a legkorábbi királyábrázolásainknak. Elég nehéz feladat, de nagyon érdekes is, mert arra törekedtem ezeknél a tábláknál, hogy ne legyek ügyesebb, mint az iniciáléfestők, ha van benne esetlenség, akkor az megmaradjon, de azért plasztikai munka legyen.
Így készült el az az öt tábla, ami most itt látható. Tíz elkészítése még hátra van, ezek üteme a támogatásoktól függ. A következő táblát saját magam ajándékozom a Romkertnek.



« vissza