Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Nagyság és kicsinység

 

Válasz Török Bálintnak


 

Nagyra becsülöm Török Bálint történeti publicisztikai munkásságát. Éppen ezért megtiszteltetésnek vettem, hogy a Magyar Szemle olvasóival is megosztotta Teleki Pálról szóló könyvem, tanulmányaim(1) olvastán támadt gondolatait, esszényi terjedelemben, tizenkilenc oldalon (Értjük-e Teleki Pál nagyságát? Magyar Szemle 2001. 5–6. sz. 72–90. l.). Török Bálint, ama elismerése mellett, hogy viszonylag olvasmányos könyvem nyomán alkalmasnak lát arra, hogy a témához méltó írásmódom legyen, jó néhány kritikát is megfogalmazott az általam előadottakról. Az alábbiakban ezek egy részére kívánok reflektálni. Megjegyzéseinek másik részét könyvem megállapításai önmagukban cáfolják.
Előrebocsátom, hogy a Török-cikkben foglalt olyan megjegyzéseket, mint hogy fiatal tudósok sem mernek felszabadultan, elfogultságok nélkül írni, és az olyan kitételeket, mint: rosszindulatú meghatározás, bekódolt prekoncepció, méltatlannak tartom Török Bálint publicisztikai munkásságához, ezért ezekkel nem is foglalkozom.
Török Bálint logikátlan okfejtést is szememre vetett, ezt azonban nem sikerült bizonyítania, illetve csak olyan áron, hogy mondataim sorrendjét felcserélte, vagy hiányosan idézett.(2) Bírálóm kétségkívül helyesen mutatott rá, hogy a Telekiről írott életrajzi vázlat némely kifejezése felületesnek tűnhet (és tűnik is), e megjegyzéseit köszönettel veszem. A kifejezésmód eleganciájáért való aggódása azonban néha túlzottan elragadta őt: a habilitáció egyébként nem az egyetem vezetői, hanem a kari tanács hatáskörébe tartozott (87. l.) – írja Teleki magántanári képesítésének ügyéről, kifogásolva megfogalmazásomat. Pedig a kari tanácsban ülő dékán, prodékánok és professzorok nyilván az egyetem vezetéséhez tartoztak. Hasonló természetűek Török Bálint megjegyzései a Kárpátalja 1939-es visszaszerzéséről írottakról is.
A volt miniszterelnökkel kapcsolatban a legtöbbet felvetett kérdés nyilván az antiszemitizmusé. Török Bálint úgy látja, hogy a hitleri barbár rasszizmus fényévnyi távolságra van az ő [Teleki – A. B.] európai humanitásától (75. l.). Teleki Pált nem vádoltam nemzetiszocialista szimpátiákkal, ehelyett a magyarországi zsidóellenes törvényhozásban játszott szerepét említettem. Tévedés ne essék: nem állítom, hogy Teleki bárkire is rácsapta volna a vagonajtót. A kérdést kellőképpen igyekeztem körüljárni könyvemben, de aki bálványozza a politikust, az Teleki antiszemitizmusa ismeretében tegye ezt. És bár Török Bálint e kérdésben egyetértőleg idézi könyvemet, felrója, hogy nem tettem hozzá: Telekinek köszönhető a zsidóság teljes kiirtásának elkerülése (76. l.). Teleki az 1942-es Wannsee-konferencia előtt csak bajosan tudhatott a zsidóság fizikai megsemmisítésének tervéről. Következésképpen nem is tehetett megelőző lépéseket. Hacsak nem tekintjük annak, hogy Hitler előtt felvetette a zsidók Európából való eltávolítását.(3)

Az első Teleki-kormány működésével kapcsolatban az én értékelésemmel Török Bálint Gratz Gusztávét szegezi szembe (76. l.), ami roppant megtisztelő. A szembeállítás felesleges: Gratz a jogrend helyreállításáról írt, én pedig a jogbiztonság kiépítésének megkezdéseként értékeltem a Teleki-kormány működését. Ami a tényeket illeti: a rendszer egyik alapkövének számító 1921. évi III. törvényt, a rendtörvényt, amelynek alapján számos szélsőbal- illetve szélsőjobboldali ellen hoztak ítéletet a későbbiekben, csak 1921. március 16-án fogadta el a nemzetgyűlés, a kormány lemondása előtt alig egy hónappal. És a kabinet leköszönésekor működtek még különítmények (Prónay, Ostenburg-Moravek), szűk körben ugyan, de ítélkeztek katonai bíróságok polgári személyek felett. A levél- és táviratcenzúrát, a gyorsított bűnvádi eljárást, az internálást Bethlen István kormánya számolta fel – ez utóbbit csak 1924-ben. 1922 nyarán Héjjas Iván még felvonult embereivel az osztrák határra, és onnan üzent a Sándor-palotába, hogy még nem adta ki az utolsó parancsot, s hogy ha a magyar ég bármely táján villámlik, akkor Budapest számára ő lesz az istennyila.(4) E tények ismeretében aligha állítható, hogy a jogbiztonság visszaállítása 1921 áprilisában lezárult.
A jogbiztonság helyreállításáról szólva Török Bálint kifogásolta, hogy megemlítettem: a nagytőke képviselői is rendteremtésre szólították fel a miniszterelnököt. A bankvilág képviselői valóban felkeresték Telekit 1920-ban, és kérték: vessen véget a szélsőjobboldal utcai randalírozásának.(5)
Az esetet érdekesnek tartottam és leírtam. Teleki érdemeit semmivel sem kisebbíti, hogy a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének vezetősége is az övéhez hasonló felfogást vallott.
Bizonyíthatatlan – írja Török Bálint arról a nézetemről, hogy Teleki bizonyos alkalmakkor, meglehet, ingadozva, hitt a szövetségesek győzelmében a II. világháború elején (79. l.). Cáfolatul Macartney brit történészt idézte. Maga Macartney azonban korántsem volt ilyen kategorikus könyvében.(6)
Czettler Antal pedig úgy látta, hogy ebben az időszakban Teleki minden addiginál messzebb ment el a tengelybarát kijelentések terén.(7) Juhász Gyula egyenesen azt írta, hogy Teleki lehetségesnek tartotta a háború gyors befejeződését és a németek felülkerekedését a szövetséges hatalmakkal vívott párharcban.(8) Hasonló eredményre jutott Romsics Ignác is.(9) És ha annyira bízott Teleki a szövetségesek győzelmében, vajon miért utaltatta vissza 1940 májusában Pelényi János washingtoni magyar követtel azt az ötmillió dollárt, amelyet egy magyar emigráns kormány létrehozására szánt? Mások, például Bethlen István is, számoltak egy gyors, kompromisszumos békével. Néha ingadozott az egyébként is tépelődő alkatú Teleki, de hitt a nyugati győzelemben; ennyit állítottam és nem többet. Nem hiszem, hogy ez koncepcionális hiba, kisebbítés vagy logikátlan okfejtés lenne.
Bírálóm Teleki revíziós elképzeléseinek tálalását is nehezményezte. Török Bálint minden bizonnyal olvasta Telekiről e témában írott tanulmányomat, hisz az szerepel irodalomjegyzékében.(10)
Ebből kiderülhet, hogy Teleki alapvetően a Szent István-i állameszme által összefogott történeti Magyarország helyreállítására törekedett. Erre utal 1921-es williamstowni előadásához mellékelt térképe és az általa javasolt közigazgatási beosztás, amelyet még 1934-ben kiadott kötetébe is felvett, tehát érvényesnek tartott. Továbbá erre utal maga a Közép-Európa Atlasz is, amelyet Teleki szorgalmazására az Államtudományi Intézet készített, és amely voltaképpen vaskos bizonyítása a Kárpát-medence földrajzi, gazdasági, politikai egységének.(11) Ha azonban lehetősége nyílt rá, Teleki kész volt a kompromisszumra, és gazdasági, stratégiai szempontokkal korrigálta az etnikai elvet, mert bölcsen belátta: a történeti országterületnél kevesebbel is meg kell elégedni. Török Bálint úgy véli: Teleki az etnikai alapú revízió mellett állt. Szerinte a politikus az etnikai elvet követte. viszont nem volt elvek rabja, és éppen ezért megsértette az etnikai elvet. (84. l.) Török Bálint okfejtése számomra nem világos, de álláspontjaink valószínűleg nincsenek olyan távol egymástól, amennyire azt Török Bálint cikke nyomán gondolni lehetne.
Ugyanakkor Török Bálint, bár a mítosz szerinte is idealizálás, elvárná, hogy a Teleki életével foglalkozók mégiscsak Teleki-mítoszt írjanak, mert az történelmi távlatba helyezné az egykori realitást (73. l.). E ponton lényegesen különbözik felfogásunk. A mítosz egyszerűsít, legendásít, következésképpen torzít: esetenként felmentést ad, néha pedig bűnbakot gyárt. Mindez tökéletes ellentéte a tudományos feltárás módszereinek. Az újabb történeti kutatásoknak már maga a mítosz is tárgya. De semmiképpen nem eredménye.
Nem hiszem, hogy nagyság és kicsinység viszonyrendszerében kell értelmezni egy politikusi pályát. Kiegyensúlyozott, az életút minden eseményét és eszméjét figyelembe vevő és mérlegelő Teleki-monográfiára van szükség a magyar tudományos életben – már hosszú évtizedek óta. Ez a mű még megírásra vár. Bízom benne, hogy a hiány felszámolását Török Bálint is támogatja. Mert a mítoszok, és a nyomukban járó kész ítéletek szellemi kényelmességhez szoktatnak. És nem vezetnek sehová.

 

Jegyzetek:


1 Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Budapest, 2000, Elektra és Ablonczy Balázs: Utószó. In: Teleki Pál: Válogatott politikai beszédek és írások. (Vál. és szerk.: Ablonczy Balázs). Budapest, 2000, Osiris, 537–559. l.
2 Vö. pl. Török Bálint írásának 77. oldalát Ablonczy: Teleki Pál. 50. l. (a szélsőjobboldaliak utcai akcióinak ügye)
3 Hitler hatvannyolc tárgyalása 1939–1944. (Szerk.: Ránki György), I. kötet, Budapest, 1983, Magvető, 165. l.
4 Héjjas Iván ügye a nemzetgyűlésen. Népszava, 1922. július 15.
5 Véres támadás egy kávéház ellen. Pesti Hírlap, 1920. július 29.
6 Ld. C. A. Macartney: Teleki Pál miniszterelnöksége 1939–1941. Budapest, 1993, Occidental Press, 257. l. 141. lábj., 113. l.
7 Czettler Antal: Teleki Pál és a magyar külpolitika 1939–1941. Budapest, 1997, Magvető, 122. l.
8 Juhász Gyula: A Teleki-kormány külpolitikája. Budapest, 1964, Akadémiai, 117. l.
9 Romsics Ignác: A nyugati hadjárat hatása a magyar politikára (1940). Új Honvédségi Szemle 1992. 1. 36–41. l.
10 Ablonczy Balázs: Teleki Pál. In: Romsics Ignác – ifj. Bertényi Iván (szerk.): Trianon és a magyar politikai gondolkodás 1920–1953. Budapest, 1998, Osiris, 12–30. l.
11 Uo., 16–17., 26. l.



« vissza