Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A méltóbb létezés vágya

Régen – úgy húsz–harminc évvel ezelőtt – a magyar film volt világhírű. Mostanában jó, ha egy-két ügyeletes film bejárja a világot, hírül adva, hogy van, létezik még magyar filmgyártás. Az idei év utazófilmjeinek egyike Sopsits Árpád Torzókja, amely a Magyar Filmszemlén elért sikere óta már több rangos fesztiválról hozott haza díjat, sőt, talán még Oscar-díjra is nominálják.
A siker, a film keltette figyelem indokolt, hiszen a Torzók szinte az első perctől az utolsóig fogva tartja nézőit, jóllehet korántsem akciófilm. Egyszerű, narratív történet, semmi posztmodern. Szigorúan nézve még kissé avíttas is. Miért nézzük akkor mégis lélegzet-visszafojtva? Bizonyára idejétmúltak, konvencionálisak vagyunk kicsit magunk is, amikor az akár banálisnak is mondható film megremegteti gyomrunkat. Vagy csak elnézőek, mert megszoktuk, hogy mi mindig elkésünk, s csak később jut eszünkbe, hogy ez a ma is jó film mennyivel revelatívabb, felkavaróbb lett volna tizenöt–húsz évvel ezelőtt, mondjuk a rendező pályakezdése idején.
De hogyan is tudott volna egy pályakezdő ilyen letisztultan, sallangmentesen, ennyire célratörően fogalmazni? Ez egy – csúf kifejezéssel élve – ökonomikus film, amely tulajdonság éppen hogy hiányzott Sopsits korábbi munkáiból.
A bevallottan önéletrajzi fogantatású történet 1960 telén játszódik egy vidéki, kastélyból nevelőotthonná vedlett rideg-hideg épületben. Az időpontot egyébként csak a film elején látható feliratból tudjuk, mert az alkotók nem élnek a kor jellegzetes külsőségeinek használatával. A minden mozzanatában lefojtott, lefokozott életet a matt színek, a tágasságuk ellenére nyomasztó terek érzékeltetik.
A szabadságot, az elvesztett édent csak egy sárkányröptetős álomból ismerjük, amikor még együtt volt a család, Áron úgy élt, mint a többi gyerek. De apja kezelhetetlensége, csavargásai miatt intézetbe adja, amikor egyedül marad vele anyja betegsége miatt. A vadóc kiskamasz csak akadályt jelentene új házasságában. Mintegy ötvenen lehetnek az intézetben, általános iskolás korú fiúk, három-négy nevelővel, minimális személyzettel. A fiúk egy része családjának elvesztése miatt került az intézetbe, de vannak köztük politikai foglyok gyerekei is. A tanárok között is akad olyan, akit a börtön után száműztek ide tanítani.
Áron pokoljárásának első stációját elég jól viseli. Társai viszonylag könnyen befogadják, bár a kezdeti ellenségeskedést s a beavatási szertartásokat ő sem ússza meg. De a legfontosabb, hogy barátja is akad, Máté, akit megalkuvást nem ismerő hitéért, buzgó katolicizmusáért üldöznek tanárai. A gyermekekben ez a hősiesen vállalt különbözés szükségképpen rokonszenvet ébreszt a szelíd kisfiú iránt. Talán még irigylik is kicsit az ismeretlen, misztikus világot, ahová neki bejárása van, s ahonnan szemmel láthatóan erőt, tartást merít, amit a – finoman fogalmazva – vasfegyelmet tartó tanárok sem tudnak kiverni belőle.
Hét gyerekből áll a szűken vett banda. Hét különböző karakterű, neveltetésű, de a számkivetettségben összetartó, csak egymásra számító fiúból egy igazi gyerekközösség alakul ki. Ennek megjelenítésében remekel Sopsits. Ahány gyerek, annyi élő személyiség, annyi egyéniség, vonzások és taszítások, árulás és szolidaritás – ahogy ez egy iskolai, pláne nevelőotthoni közösségben, amelyet ott és akkor nem sok választott el a börtöntől, természetes. Mérhetetlen árvaságuk, kiszolgáltatottságuk egyszerre teszi őket sebezhetővé, érzékennyé, s a szokottnál durvábbá, keményebbé. Ezt a szinte minden idegenben nevelődő vagy lelkileg sérült gyerekben meglévő kettősséget nagyon sokszínűen, meggyőzően érzékelteti a film. A felnőttek világának ábrázolása kevésbé sokszínű, itt óhatatlanul megjelennek a sablonok, leegyszerűsítések. Mácsai Pál a kegyetlen, titokzatos, kissé aberrált gonosz, a hatalom kiszolgálója. Gálffi László a csillagászattal, zenével foglalkozó matematikatanár, gyanakvó bár, de megértő, humanista szemléletű, a börtönt is megjárt ember. Kettejük között is igyekszik kompromisszumot teremteni az igazgató.
Annak, hogy Áron megszokik, beletörik az intézeti életbe, a Mátéhoz fűződő barátságon kívül nagy szerepe van Nyitrai tanár úrnak, aki megtűri a körötte tébláboló gyereket, szívesen magyaráz a kisfiúnak a csillagos égbolt titkairól, bár néha gyanakszik, nem megfigyelni küldte-e valaki.
De Áron nyugalma, beletörődése csak látszólagos.
Elég egy szikra, egy igazságtalan büntetés, a karácsonyi hazautazás megvonása, s a fiú föllázad. Szökést tervez, amelyhez rövid habozás után társai is csatlakoznak. Még az istenfélő Máté is velük tart, aki büntetésből makacs hitéért nem utazhatott haza. Csak az ígéretekkel és megfélemlítéssel megvásárolt besúgó nem tart a lázadókkal.
Kezdetben eufórikusan élik meg a szabadságot, de a hó, a hideg hamar kijózanítja őket. S a tragédia sem várat soká magára. Hogy elérjék a várost, át kell keljenek egy folyón, s két társuk alatt beszakad a jég. Csak egyiküket sikerül nagy keservesen kimenteni. Most imádkozz könyörögnek a fiúk az eszméletlenre fagyott gyereknek, aki valahogy kórházba kerül.
Már csak a bűnhődés van hátra, s ráadásul egyiküknek sem sikerült eljutnia hazáig. Álljon elő, aki az egészet kitervelte, s akkor a többi nem kap súlyos büntetést. És Áron kilép a sorból. Gyilkosnak bélyegzik, s egy még szigorúbb, zártabb intézetbe szállítják.
A film ott végződik, ahol kezdődött. Áron a vonaton zötykölődve álmodik. Aztán megint vonatlépcsőn áll, s nagy, talán még a kezdetinél is nagyobb a kísértés a végső szabadulásra. A kisfiú önmagába záruló sorsa azért különösen tragikus, mert nem több tíz-tizenegy évesnél. Bár a film közben szinte mindvégig az az érzésünk, hogy ezek a fiúk idősebbek valódi koruknál, hisz ennyi szenvedést nem bír el egy gyerek.
Feszes, remekül szerkesztett film a Torzók, s minden alkotó százszázalékos teljesítményt nyújt. A tízezernyi gyerekből kiválasztott szereplők hibátlanok karakterben és játékukban is. A színészek közül Fodor Tamás ér föl talán legjobban a gyerekek eszköztelen természetességéhez. Szatmári Péter operatőr úgy teremt felejthetetlen képi világot, hogy egy pillanatig sem öncélú. Az After Crying zenéje nagyban hozzájárul a film erős érzelmi hatásához.
Sopsits első filmjében, a Céllövöldében felcsillantott tehetségét ezzel a filmmel kétségbevonhatatlanul igazolta. S a filmrendezői pálya kiszámíthatatlanságát bizonyítja, hogy negyedik, bizony csúfos bukásnak számító munkája, a Derengő után készítette el ezt az emlékezetes filmet, s tette nagyon magasra a mércét, s nemcsak saját magának.



« vissza