Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Boldog születésnapot!

Idéztük már egy filmkritikus kolléga véleményét, mely szerint az idei filmszemlén csak a harmincon aluli és a nyolcvanon felüli filmrendezők tudtak filmet készíteni. Bár a díjakban is megnyilvánuló elismerés kétségtelenül az új generáció, a Simó-osztály néven ismertté vált alkotók felé fordította a figyelmet. Fazekas Szabolcs is a tavaly elhunyt mester, Simó Sándor utolsó főiskolai osztályába járt, s a filmszemlén sok-sok díjat nyert Boldog születésnapot című filmje volt a vizsgamunkája.
Hét díj nem akármilyen beköszöntő, de hónapokkal az ünneplés után már nézhetjük a dolgot magát.
A születésnap alkalom, ok a mérlegkészítésre, különösen, ha a harmadik x-et, a fiatalság végét jelző évtizedet zárja valaki. Osváth András, a film harmincéves hőse, avval szembesül a jeles napon, hogy bizony minden másképp van, mint azt gyermekként megálmodta. Nem híres, gazdag szaxofonista, csak zenetanár, nincs háza, autója, sőt még felesége és gyereke sem. Ráadásul a divatos magazinok férfiideáljaihoz sem hasonlít egy cseppet sem. Például még soha nem szeretkezett egyszerre két nővel. A felismerés annyira lesújtja, hogy egyetlen nap akar bepótolni mindent. Élete nagy mulasztásai közül kettőt akadálytalanul, bár kicsit görcsölve behoz: két nőt is kap nyolcezerért, majd némi segítséggel elköt egy Mercedest. Igaz, kicsit korosat, hogy lássuk, igazi balekkal van dolgunk. Majd a kor szokása szerint az interneten néz feleségnek valót. A véletlen azonban közbeszól: míg a Nyugatinál a megbeszélt randevúra vár, összeakad Verával, a végzet szélhámosnőjével. Vera egyszerűen lehengerlő, ellenállhatatlan. Bizonyára ezért is tud jól megélni abból, hogy terhességére hivatkozva nagyobb összegeket csal ki a férfiaktól, akiknek társaságában a vidéki konferenciák unalmas estéit tölteni szokta. Általában bejön, elég egy évben négyszer-ötször megcsinálni – avatja be Vera az ámuló Andrást az üzletmenetbe. S innen felpörög a szomorkásan, mélabúsan induló történet, s krimi, vígjáték, melodráma kergeti egymást, s most már ketten harcolnak a fiú vágyainak netovábbjaiért, hogy ha csak egyetlen napra is, de gyermeket váró felesége, s elegáns háza, sok pénze legyen. S a film vége felé még futja egy csavarra: Veráról kiderül, hogy tényleg terhes, igaz még csak az elején tart, fogalma sincs, ki az apa, de ő is ugyanolyan kétségbeesetten számol, mint András: most harminc vagyok, mire ötven leszek, lesz egy húszéves lányom, még lehetek fiatal nagymama. Na, csáá! – köszön el hajnalban a lány Andrástól, s ahogy belép a koszlott pályaudvarra és visszanéz a fiúra, aki talán a legtartalmasabb kapcsolat volt az életében látjuk, hogy a nagy nő csak egy szerep, s Vera – aki valójában Gyöngyi – élete, ha lehet még kisszerűbb, behatároltabb, mint a fiúé.
Az egy napba sűrített filmidő egyébként nem szokatlan a magyar filmben sem, csak hogy olyan előzményekre utaljak, mint Jeles András Kis Valentínója, vagy Gothár Péter Ajándék ez a napja. De erőltetett lenne bármiféle párhuzam keresése akár az elődök kultuszfilmmé vált alkotásaival, akár Fazekas Szabolcs nemzedéktársainak munkáival. Az író-rendező biztos formaérzékkel, játékos-ironikus könnyedséggel idézi meg múltját, azaz születésének körülményeit 1973-ban. Majd nemcsak tempót, de műfajokat is vált laza eleganciával anélkül, hogy a történet megbicsaklana vagy kicsúszna a kezéből. És mer színészekkel, mondhatni sztárokkal forgatni, nem félti tőlük filmje fiatalosságát. Kocsis Gergely egészen kiváló a senki szerepében. Olyan színtelen, olyan észrevétlen, hogy sokáig csak Ónodi Esztert csodáljuk, hogy milyen jó is tud lenni, ha van szerepe, de aztán rájövünk, hogy Kocsis nem kevésbé remekel, csak sokkal nehezebb, hálátlanabb a feladata, szerepe. Jelentéktelennek lenni Ónodi Eszter csupa élet, csupa vibrálás Verája mellett, úgy, hogy egy percig sem gondoljuk, hogy itt nem minden Andrásról, az örök pancserról szól komoly színészi teljesítmény. Az anya epizódszerepében kiváló a ritkán filmvászonra kerülő Almási Éva. Máthé Gábor viszont egyik filmből a másikba viszi az öregedő, feleségét megcsaló férj szerepét, anélkül, hogy újítana.
Sas Tamás kamerája tudja követni a stílus és hangulatváltásokat. A film zenéje viszont, Kovács Kati dalának szervessé váló motívumain kívül sokszor kifejezetten külsődlegesnek hat.
Csak lazán, könnyedén, Történelemmentes tudat – ilyen és hasonló címeket adtam a közelmúlt pályakezdő filmjeiről (I love Budapest, Moszkva tér) írott kritikáimnak. Bámulatos könnyedséggel és a történelem, a társadalmi meghatározottság fölényesen ironikus és érintőleges kezelésével készült Fazekas Szabolcs filmje is. Ennyi pusztán, ami nemzedéktársaival rokonítja, s az a szerencse, hogy mivel nem kellett évtizedeket várnia a bemutatkozásra, nem zsúfol bele tíz filmre valót debütáns munkájába. S hogy ez a jókedvű, ízléses humorral készült, de cseppet sem illuzórikus és hazug, nem a sikerfilmek toposzaira építkező film meg tudja-e hódítani a plázákban mozizó fiatalokat, akikről szól, az még csak a következő hónapokban dől el.



« vissza