Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Innováció és tehetséggondozás

Tíz éve indítottam el a kutatódiák-mozgalmat, amely ma már évente ötezer hazai és határon túli tehetséges és motivált középiskolás diákot von be a legmagasabb szintű magyarországi kutatásokba. Két éve adtam biokémikus professzorként a fejem a hálózatkutatásra. Írásomban e két terület összefüggéseit szeretném bemutatni. Milyen társadalomszerkezet, milyen társadalmi hálózatok segítik a tehetségek új gondolatainak megszületését és hasznosulását, az innovációt? Milyen a jó tehetséggondozás? Hogyan találhatjuk meg, és hogyan segíthetjük a jövő kiválóságait ma? Ezekre a kérdésekre kívánok válaszokat keresni a következőkben.

 

A társadalmi hálózatok hatása az innovációra

 

Sokat szoktunk elmélkedni az innovatív gondolat hasznosulásának nehézségeiről Magyarországon. Ostorozzuk a mechanizmusokat, és ha igazán elszántak vagyunk, jogszabályokat és ösztönzőket kreálunk az innovációs folyamat meggyorsítására. Kevesebb szó esik arról, hogy hogyan is születik meg az innovatív gondolat. Van-e mit gyorsítani? Milyen környezet, milyen kapcsolatrendszer kedvez az alapvetően új gondolatok megszületésének?
Korunk terméke, az egyéniségétől megfosztott, fogyasztásba egyformásított „konzumidióta” igen ritkán érlel innovatív gondolatokat. A felelősséggel párosuló önállóság megkövetelése, az egyéniség, a vélemény tisztelete a későbbi innovátor gyermekkori alapélménye kell hogy legyen. Egyik volt diákom mesélte, hogy gyermeke sírva jött haza az amerikai óvodából az első napon. „Anya! Nem hagytak békén egész nap! Az óvónéni tudta, hogy nem tudok jól angolul, mégis mindig kérdezgetett. És azt mondta, lehet, hogy nem teljesen érhető, ahogy beszélsz, mégis fontos nekünk. Mert ez a Te gondolatod, és itt mindenkinek fontos a véleménye. Nagyon sok magyar oktatási intézményben a diákok szocializációjának a könnyebbik útját választják: nem az egyéniség tiszteletére és elfogadására tanítanak, hanem a tehetségre utaló vonásokat nyirbálják meg és tüntetik el tevékenységükkel.
Tételezzük fel, hogy a tehetség túljutott az első akadályon, és nem sikerült megfélemlíteni, aki így képes volt egyszerre megőrizni a játékos gyermeket, és kifejleszteni magában a szigorú felnőttet, aki a többiek felfogásával ütközteti, kritizálja, és folyamatosan ellenőrzi a gyermek csapongó gondolatait. Ráadásul – mint az igazi tehetségek általában – ezt szakaszosan teszi, azaz megajándékozza magát a szabad próbálgatás játékos örömével, majd a szakma szabályainak ismeretében teret enged a benne fejlődő mester értéktiszteletének és minőségigényének, s az igényes válogatás szigorával csak a legjobb megoldást tartja meg. Itt azonban a tehetség nem áll meg. Érez elegendő önbizalmat és bátorságot magában arra, hogy a hosszú munkával kikínlódott „legjobb megoldást a sutba dobja, és – most már ezen, a korábbi optimum ismeretében – újra a szabad próbálgatás játékos örömének adja át magát. A próbálgatás előrehaladtával azonban a tehetség megint fel tudja cserélni a gyermeket a felnőttel, hogy a másodszori igényes válogatás során egy új, a korábbinál is jobb optimumot érjen el. Majd folytatja e szakaszokat addig, amíg a gondolat el nem éri a pillanatnyi globális optimumot, és tovább már nem javítható.
A fenti folyamat meglepően általános. 2005 februárjában a Nature-ben számoltak be arról, hogy a kismadarak is pontosan ilyen séma alapján tanulják meg a legszebb éneket.1 A megfigyelések szerint a madár meglehetősen bugyuta trillákkal kezdte a napot. A nap végére a hím a nőstényekért versengő konkurenciától egészen sokat tanult, és az éneke sokkal szebb lett. Itt jött azonban a meglepetés: reggelre a madár „elhülyült, és szinte ugyanolyan primitív trillákkal kezdte másnap, mint az előző napon. Hosszabb távon, hónapok alatt a reggeli, kezdő trillák is lassan, fokozatosan egyre jobbak lettek, de a másnapi visszaesés állandó vonás maradt. Lehetne-e gyorsabban és hatékonyabban tanulni? Ez volt a kutatók kérdése. És itt jött a következő meglepetés: ha az álom megzavarásával a visszaesést meggátolták, a kismadár soha nem érte el a legszebb éneket. Kicsit szabad általánosítással: ha nem tudjuk lerontani és otthagyni azt a nagyszerű megoldást, amit nem kevés munkával kikínlódtunk, akkor soha nem jutunk el egy annál is jobb és hatékonyabb megoldáshoz, a „végső optimumhoz.
Tételezzük fel, hogy a kismadár elért a legszebb énekhez, vagy a példabeli innovátorunk a legjobb megoldáshoz. Feladja-e vajon a gondolkodást? Nyugdíjba vonul? Nem. Az igazi alkotó tehetség meghalna, ha ezt kellene tennie. Más utat választ tehát: áttereli a fejlesztő folyamatot egy teljesen más síkra, ahol új feladaton kezdheti meg ismét a játék és a szelekció váltogatását.
Honnan jön ez a „más sík? Honnan érkezik az új feladat? Az új ötlet igen gyakran egymástól addig elzárt információhalmazok összekötésével keletkezik. Mi kell ahhoz, hogy az addig elzárt információk összekötődhessenek? Szokatlan találkozás. Olyan embereknek kell találkozniuk, akik természetes körülmények között nagyon kis valószínűséggel futnak össze. Az innovatív társadalom tehát nemcsak az innovációs folyamatot segíti, hanem az innováció megszületésének is teret ad. A sikeres társadalom engedi, sőt szervezi a váratlan találkozásokat. A találkozás azonban nem elég. A különböző nézeteket valló, különböző hátterű, különböző világból érkezett embereknek beszélgetniük is kell. Fontos kérdésekről kell gondolatokat cserélniük. Meg kell nyílniuk egymás előtt. Bízniuk kell a másikban, hogy az eltérő megközelítéseik elől nem zárkózik el, nem neveti ki őket, nem szégyeníti meg őket, esetleg nem lopja el az új ötleteket. Bizalom nélküli társadalomban2-3 nincs innováció. Különböző nézeteket valló emberek párbeszéde, kölcsönös toleranciája nélkül, bizalom hiányában nincs társadalmi stabilitás sem,4-5 ahogyan azt a nemrég megjelent, Rejtett hálózatok ereje című könyvemben6 részletesen elemeztem. A bizalom és az egymástól távoli embereket néha-néha összekötő gyenge kapcsolatok kiemelten fontos részei a társadalmi tőkének. Fontosnak tartom, hogy e gondolatmenet egyik tanulságát talán irritálóan konkrétan is megfogalmazzam, hiszen mind történelmi, mind a közelmúltból eredő konkrét okok miatt a magyarországi társadalmi hálózat rendkívül szétszakadozott. Aki ma Magyarországon nem a társadalmi bizalmat építi, hanem tovább csökkenti, egyszerre ássa alá a társadalmi stabilitást, és teszi lehetetlenné a holnap fejlődését adó innovatív gondolatok megszületését. Választások előtt különösen érdemes ezen elgondolkodni.
Az innovációt és a társadalmi hálózatokat összekötő gondolatmenet végén hadd figyelmeztessek arra, hogy a fenti szemléletmód nyilvánvalóan elfogult, és a frissen megtért hálózatkutató neofita buzgalmát tükrözi. Természetesen egy remetének is lehetnek nagyszerű, innovatív gondolatai. Sőt, sokszor épphogy remete-lét szükséges az innovatív gondolatok kiérleléséhez, ahogyan azt a mindennapi gondoktól elzárt inkubátorházak, vagy az alkotói magány más helyei, a művésztelepek, alkotóházak példái is mutatják. Mégis, ha nincs min elmélkedni, új gondolat sem születik. A kiskorától remeteségben tartott egyén nem az alkotó magány örömét, hanem az élményszegénység nyomorát éli át. És ne feledjük azt sem, hogy a remete a kegyelmi állapotban éppen hogy nincs egyedül, hanem az információk bizalom- és szeretetteli teljességével töltekezik.

 

Tehetséggondozás: egy sikeres példa

 

Az innovációt és a társadalmi hálózatokat összekötő gondolatmenet után – rövid és látszólagos kitérőként – hadd foglaljam össze, hogy tíz év tapasztalatai alapján mit tartok egy sikeres tehetséggondozási modell, a kutató középiskolás diákok mozgalma legfontosabb tanulságainak.
Mi jogosíthat fel arra, hogy e modellt sikeresnek tartsam? A kutatásokban részt vevő tanulókat nem valamiféle szempont (IQ, addigi eredmény stb.) szerint válogatjuk. A diákok motivációjuk alapján, teljesen önkéntesen jelentkeznek a mozgalomba, az ott folyó munkából semmilyen rövid távú hasznuk nem származik a megismerés és a társakra találás örömén túl.7 (Ez ellentétes az amerikai programokkal, ahol a diákot anyagilag „kompenzálják azért, hogy nem hamburgersütéssel tölti a nyarat, hanem az ország legjobb tudósaival kutat.) A mentori munkáért sem tudunk anyagi ellenszolgáltatást nyújtani. A mentornak a segítség addig és annyira „éri meg, ameddig látja a diák fejlődését, és új ötleteket nyer az elfogulatlan kérdésekből. Mindezek ellenére a mozgalom fennállásának eddigi tíz éve alatt folyamatosan nőtt a létszám, a kezdeti százzal szemben manapság ötezren vesznek részt a programban. Diákjaink egyharmada a határon túlról, egyharmaduk kis falvakból érkezett. A tanulók (és a nyertesek) fele lány. Csaknem ötszáz iskolában vagyunk jelen, ami az összes hazai és határon túli magyar nyelvű, középfokú oktatási intézmény negyede. Hétszáz mentor (köztük a Magyar Tudományos Akadémia 118 tagja) és hétszáz középiskolai kutató tanár segít a kutatómunkában. Egykori középiskolásaink nagy része ma már PhD fokozatot szerzett, kutatóintézetekben, egyetemeken, vagy éppen tanárként dolgoznak, sokan saját iskolájukba visszatérve mentorként segítik az újabb kutató diák generációkat. A tanulók legtöbbje ma már társai biztatására lép be a mozgalomba. „Amikor veletek találkoztam, egy új világ nyílt ki előttem! Ez az általános véleménye az egyetem első évét befejezett, és a tudományos diákköri mozgalomnak „átadott” diákjainknak.
A kutató diák mozgalom önszerveződő. Az első öt év után a tanulók maguk alapították meg a Kutató Diákok Országos Szövetségét, amely teljes jogkörrel, önkéntes munkával szervezi a tudományos konferenciákat, a kutatótáborokat (ahol az ország szellemi életének legjavával beszélgethetnek a résztvevők), az esszépályázatokat, és azt a sok-sok más programot, amelyről a www. kutdiak. hu honlapon lehet több információt találni. 2005 végén száz alapító taggal megalakult a Kutató Tanárok Országos Szövetsége, amely a középiskolai tanáraink önszerveződésének (és magára találásának!) egyik fontos jele.
A diákmozgalom öt évvel ezelőtt alakította meg a Network of Youth Excellence-t (www.nyex.info), amely 33 ország középiskolai tehetséggondozó mozgalmait fogja össze. A network titkársága Budapesten van. Az eredményekért 2004-ben megkaptuk az Európai Unió Descartes-díját, de ennél is fontosabb, hogy munkánk nyomán eddig öt európai országban (a Cseh Köztársaságban, Finnországban, Romániában, Szlovákiában és legutóbb Franciaországban) indult el hasonló mozgalom.
Az elmúlt évtizedben a kutató diákok második családommá váltak, így az örömöket és az elért sikereket oldalakon át tudnám még részletezni. Megkímélem az olvasót ettől. Inkább azt foglalom össze, miért válhatott e mozgalom ilyen sikeressé. (1) Valódi és izgalmas. A kutató diákok „nyílt végű feladatok megoldásában vesznek részt. A kutatások során nincs a feltett kérdésekre „jó válasz, amelyet valaki előre tud. Az elérhető eredmény határa a csillagos ég. Mindig lehet továbblépni, és mindig lehet akár egy nagyságrenddel jobb megoldást találni az előzőnél. (2) Kiemel, és egyenrangúvá tesz. A kutatásokban nincs idióta és diszfunkcionális vizsgaszituáció, ahol a vizsgáztató a tanulót arról kérdezgeti, amit ő maga jobban tud, hanem a diák és a mentor együtt kutat. Mindenki egy kutatói közösség egyenrangú tagja. A kutató diák mozgalom ezzel a társadalmi mobilitás és az esélyegyenlőség fontos lehetőségét biztosítja. (3) Társakat ad. A diákmozgalomban a legtöbb tanuló élete első igazi barátaira talál, akikkel nemcsak kocsikról, mobilokról, drogokról és szexről lehet beszélgetni. A kiválóság – természeténél fogva – a legtöbb magyar iskolában elképesztően magára marad, sok esetben kiközösítik. A program egy másik világot, új lehetőségeket ad. (4) Egyre fokozódó tevékenységet igényel. A kutató diák mozgalom „csőbe húzza a diákokat. Sok más tehetséggondozó programmal ellentétben ez a forma nem ajándékozza meg a résztvevőket egy privilegizált státusszal rögtön a belépés pillanatában. A kedvezmények, a különleges elbánás egyre fokozottabb köreit itt folyamatos és kemény munkával kell kivívni. Ez egyben a kapott kedvezmények (hazai és külföldi táborok, publicitás, a kutatáshoz nyújtott anyagi segítség, de akár a Nobel-díj-osztásra való eljutás) valódi értékét és elismertségét is megteremti. (5) Humoros és játékos. Ha nincs az adófizetők pénzéből a mentornak, vagy a diáknak nyújtott direkt támogatás, nem kell tételes elszámolás az elért haladásról. Nincs kényszerbeszámoló, nem jelenik meg a tupírozott eredményeket felmutató, demoralizáló kettős tudat. A kutató diák mozgalom nem normatív tevékenység. Nincs benne „kötelező minimum, ameddig a diákot a mentornak „el kell juttatnia. Nincs ütemterv, benchmark, leirat, szabályrendszer, „fejlesztési napló. A tehetséggondozás nem is lehet ilyen. A tehetség személyre szabott programot igényel. (6) Személyes. A tehetség – egyéniség. Legalább olyan, de sokszor még inkább egyedi és megismételhetetlen, mint bármelyikünk. A segítése is személyes tanácsadást igényel. Nem véletlen, hogy a baráti köröm több mint fele ma már kutató diákokból, vagy volt kutató diákokból áll. Az sem véletlen, hogy a felméréseink alapján mentoraink jelentős része a diákok példaképe lesz. (7) Minden teljesítményt értékel. A diákok többsége az első néhány cikk, könyv elolvasása után abba is hagyja a kutatást. És ez rendjén van így. Nem „veszteség az a tanuló sem, akiből soha nem lesz kutató. A családban, az üzleti életben, a médiában, vagy akár a politikában a tudományos kutatás izgalmát megélő, és megértő polgár hosszú távon versenyelőny az egész ország számára. (8) Önszerveződő. A kutató diák mozgalom a többi tehetséggondozó mozgalom zömével ellentétben a diákok (és a kutató középiskolai tanárok) önszerveződésére épít. Itt nem a „felnőtt”, a „tudós” mondja meg a „képzendőnek”, hogy mit tegyen. Itt nem a „helyes válasz kitalálása, a „program ügyes végrehajtása, hanem az önálló cselekvés, a másokért is felelős tenni akarás az igazi követelmény. Minden tevékenységet a résztvevők közösen (és a „total quality management system” alapvető szabályai szerint szervezetten) értékelnek, és közösen tanulnak az elkövetett hibákból. Az értékek továbbélését egy gondosan betartott korrétegződés biztosítja, ahol a „kiöregedő vagy már „kiöregedett diákok akkor is a vezetés részei maradnak, ha a demokratikus választás csupa fiatalt bíz meg a vezetői feladatok ellátásával. Az eddigiek alapján azt hiszem már érthető, miért nem sajnálnak időt, pénzt, fáradságot mentoraink, kutató tanáraink, és örvendetesen növekvő számú szponzoraink (akik az évi 20 milliós költségvetésnek 2005-ben már a nagyobbik felét biztosították), hogy e mozgalom részesei legyenek.8

 

A hatékony tehetséggondozás hálózata

 

Cikkem utolsó harmadában az előzőekben leírt, sikeres példából kiindulva a magyarországi tehetséggondozás modellértékű továbbfejlesztésének alapvető követelményeit foglalom össze. Magyarországon a tehetséggondozás igen gazdag hagyományokra tekinthet vissza. Tudós tanáraink, világhírű gimnáziumaink, a Középiskolai Matematikai Lapok, a több mint fél évszázados egyetemi tudományos diákköri mozgalom mind-mind egy szelete annak a hihetetlenül gazdag palettának, amely ma már több száz civil, egyházi, és állami programot tartalmaz az egészen kicsinyektől a sok tízezer diákot megmozgatókig egyaránt. Hogyan függ össze a tehetséggondozás és a hálózatos gondolkodás?
A modern, komplex társadalom nem tűri az egységesítő megoldásokat. A tehetséggondozás tipikusan az a terület, ahol az „integráció, az egységes rendszer elképzelhetetlen, hiszen a tehetség mind formája, mind életkora szerint is más-más bánásmódot igényel. Sőt. Csíkszentmihályi interjúi szerint az igazi tehetség annyira beilleszthetetlen, hogy kivívja a maga új és önálló intézményrendszerét.9 Ennek ellenére a tehetséggondozás száz és száz formája nem lehet szétszakadozott, mert az egymásról nem tudó mozgalmak szomorúan kis hatékonyságúak. Melyek a tehetséggondozó hálózat szűk keresztmetszetei? Hol lehetne megtalálni a továbblépés kulcspontjait?
(1) Átjárhatóság. Bár nagyon sok mozgalom egymásra épül már ma is (így például a kutató diákokat a Zsolnai József által kidolgozott általános iskolai programból vesszük át, és a tudományos diákköri mozgalomnak adjuk tovább, a nálunk jelentkező kicsinyeket a Magyar Tehetséggondozó Társasághoz közvetítjük, a középiskolás korú művészeti és sporttehetségek támogatására a Tehetségpártolók Baráti Körét kérjük meg, kapcsolatot tartunk a református és katolikus tehetséggondozó mozgalmakkal, stb.) mégsem elégséges a magyar tehetséggondozó rendszer átjárhatósága. Nem kerül oda a tehetséges fiatal, ahova való. Fontos lenne kidolgozni a tehetséggondozó mozgalmak kapcsolattartásának állandó és szervezett formáit.
(2) Közhírré tétel. A közvélemény nem ismeri a tehetséggondozó mozgalmakat, de ez nem is csoda, hiszen a százféle program sajátosságait nem lehet megjegyezni. A tehetséggondozó mozgalmak szerveződése a tehetséggondozásról adott információt is egyszerűbbé és hatékonyabbá teheti. Úgy gondolod, hogy tehetséges vagy? Úgy gondolja, hogy valaki tehetséges a környezetében? Vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi ’Tehetségponttal’ személyesen, vagy az interneten. A tehetséggondozás átjárható rendszere segíteni fogja abban, hogy a tehetség oda kerüljön, ahova való.
(3) Tanár, tanár és tanár. A tehetségekre a legtöbbször a tanáraik hívják fel a figyelmet. Az átlagon felüli képességű tanulók legfontosabb segítői a pedagógusok, akik nélkül a legtöbb tehetség elkallódik, és soha nem ér el arra a szintre, ahol már a „szakember segítségét igényli. Nehéz felismerni, hogy a furcsa viselkedés mikor a családi problémák, mikor a deviancia, és mikor a tehetség jele.10 Több segítséget kell adni a pedagógusképzésben ahhoz, hogy a válasz biztosabb legyen. A tehetséges diákokkal esténként, a hétvégén ingyen foglalkozó pedagógusok az ország értékei. Megbecsülésük, „helyzetbe hozásuk elsődleges feladat.
(4) Minőségi továbbfejlesztés. Jelenleg jószándékú kezdeményezések sokasága van az asztalon új tehetséggondozó programok indításáról. Ezek között van milliós és milliárdos nagyságrendű is, de hiányzik a helyi és az országos vita, és a szakmai közmegegyezés arról, hogy melyek azok az elemek, amelyek kidolgozásával ugrásszerűen nőne a színvonal. Egyik ilyen kiemelt „hiányterület mindenképpen a felsőoktatás, ahol az eltömegesedés és a BSc képzés színvonalcsökkentő hatásait legalább a legrátermettebbek számára ellensúlyozni kell.11
(5) Piramis. Az ábrán a tehetséggondozás piramisát mutatom be (a számadatok becsült értékek). Az a jó program, ahol „alul igen széles tömegek számára biztosított a bemenet, és ez a bemenet olcsó, nem igényel nagy ráfordítást. (Ebből a szempontból elgondolkodtató és részletes cost-benefit hatáselemzést igényel az a tény, hogy az ösztöndíjakat adó kormányzati programok az önszerveződő civil programokhoz képest aránytalanul magas támogatási összeget adnak a diákoknak.) A piramis rendszerben a tehetséggondozás egyre nagyobb intenzitású formáiba fokozatosan elmélyülő és egyre jobb minőségű munkájával a tehetség maga vívja ki a részvételét. (Ezt a kutató diák példában a „csőbe húzás folyamatával érzékeltettem.) Egy jó tehetséggondozó piramisban a feljebb lépés nyilvános és átlátható kritériumok alapján, ellenőrzötten történik. A legtehetségesebbek támogatása sok esetben csillagászati összegeket igényel (gondoljunk például egy Stradivari hegedű beszerzésére, vagy egy cég alapítására), itt már indokolt egyéni szerződések megkötése, akár üzleti alapon (egy Tehetség Rt., vagy Tehetséghitel létrehozásával, ahol siker esetén a tehetséges diák a befektetett pénzt visszajuttatja a befektetőnek).
(6) Visszaillesztés. A tehetséggondozás akkor jó, ha nem ragadja ki teljesen a kiemelkedő képességű diákot az eredeti környezetéből. A koreai példa, ahol a tanulókat tehetségiskolákba helyezik, meglepően kevéssé hatékony, hiszen sokan nem találják a helyüket, és elkallódnak a gyökeresen megváltozott, új környezetben. A nemzetközi példák tanulságai nyomán a gazdagító foglalkozások, a „kiragadom, de ott is hagyom programjai a leghatékonyabbak. A tehetségeket éppen hogy jobban kell kötni a társadalomhoz, hiszen eltérő képességeik miatt amúgy is maguknak valóak és kiszakadnak. Ezért különös figyelmet kell fordítani a kapcsolatteremtő készségek fejlesztésére, amely a csapatmunka, az innovációs hajlam, a felfedezett újdonságok hasznosulása szempontjából is alapvető fontosságú. A kapcsolatteremtés fejlesztése, az önszerveződés bátorítása a társadalmi felelősségérzetet is növeli. A tehetségek gazdag hazai kapcsolatrendszere az agyelszívásnak is az egyik leghatékonyabb (és ami egy közepesen fejlett ország esetén nem utolsó szempont: legolcsóbb) ellenszere.12 A külföldön már bizonyított fiatalok visszaillesztése, és itthoni önálló tevékenységük elősegítése egy hatékony tehetséggondozó program fontos eleme, hiszen e fiatalok tudásuk mellett kapcsolatrendszerüket és bizalmi tőkéjüket is hazahozzák.
(7) Nemzeti program. A tehetséggondozás nemzeti ügy. Nemzeti ügynek kell lennie abból a szempontból is, hogy ki kell terjeszteni a legkisebb falura és a határon túli magyarság fiataljaira is, ezért a Nemzeti Fejlesztési Terv kiemelt részét kell hogy képezze, hiszen a tehetséggondozás okos szervezéssel olcsó és hatékony fejlesztési programot jelent.
A tehetséggondozás azonban anyagi támogatása szempontjából is nemzeti ügy. Így egyszerűen átlátható formákat (pl. Tehetségalap) kell teremteni a magánjellegű és céges adományok, valamint a hagyatékok befogadására és hasznosítására. Örvendetes a számomra, hogy a tehetséggondozás abból a szempontból is nemzeti ügy, hogy a támogatása politikai meggyőződéstől független, és így talán egy ilyen program azon kevés számú kezdeményezések egyike lehet, amely a négyéves választási ciklusokon átívelve önazonos marad.

 

Amikor a kör bezárul

 

Megismétlem az indító gondolatot: nagyobb társadalmi bizalom szükséges azokhoz a furcsa és szokatlan kapcsolatokhoz, amelyek létrehozzák az igazán új, innovatív ötleteket. A bizalom azonban önmagában nem elég. Ha két rendkívül különböző ember találkozik, abból a legteljesebb bizalom esetén is csak egy új kocsonyarecept lesz, ha egyikük sem képes olyan váratlan gondolati ugrásokra, amely a másik által adott szokatlan információt megdöbbentően új módon használja fel. Váratlan gondolati ugrásokra viszont csak a tehetség képes. Ez az a pont, ahol a kör bezárul. Ahhoz, hogy egy társadalom igazán innovatív legyen, nem csak a már megszületett innováció útját kell egyengetnie. Az ugyanis következmény. Az innováció fejlesztéséhez a társadalomnak a társadalmi bizalom növelésével és a társadalmi hálózat megfelelő fejlesztésével esélyt kell adni arra, hogy egymástól gyökeresen különböző emberek találkozhassanak. Ez azonban nem elég, mert a megfelelő tehetséggondozással arra is meg kell teremteni az esélyt, hogy éppen a tehetséges emberek legyenek azok, akik kibújnak törékeny egójuk kevesek által értett, szűk köreiből, és vállalják e furcsa találkozásokat. Itt és így találkozik az innováció, a tehetséggondozás és a hálózatos szemlélet.
Mindezek alapján úgy érzem, hogy ma Magyarországon a hálózatos gondolkodás az innovációs folyamatban és a tehetséggondozásban nemcsak a leírás érdekes eszköze, hanem a továbbfejlesztés egyik kulcsa is. A hálózatépítés szükségességének egy további fontos oka az, hogy sokat hányódott és megkérdőjelezhetően polgárosodott országunkban nemcsak több száz év társadalmi hálózatokat építő, harmonikus folyamatai hiányoznak. A rendszerváltás óta súlyosbodó szegregáció további szakadásokat okozott az amúgy is hézagos társadalmi kapcsolatokban. Ez azonban lehetőséget ad a modernizációra is. Ha okosan építjük újjá a társadalmi hálózatot, jobb és modernebb lehet a versenytársakénál. Ehhez kívánok mindannyiunknak elegendő bizalmat, tehetséget és innovációt.


 

Jegyzetek:



 

1 Sébastien Derégnaucourt, Partha P. Mitra, Olga Fehér, Carolyn Pytte és Ofer Tchernichovski: How sleep affects the developmental learning of bird song. Nature, 433 (2005): 710–716.

2 Francis Fukuyama: Bizalom: A társadalmi erények és a jólét megteremtése. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1997.

3 Adam B. Seligman: The problem of trust. Princeton University Press, Princeton NJ, USA, 1997.

4 www. weaklink. sote. hu

5 Csermely Péter: A gyenge kölcsönhatások ereje a stresszfehérjéktől a szociális hálózatokig. Magyar Tudomány, 111 (2004): 1318–1324.

6 Csermely Péter: A rejtett hálózatok ereje. Hogyan stabilizálják a világot a gyenge kapcsolatok? Vince Kiadó, Tudomány-Egyetem sorozat, 2005.

7 Csak az új érettségi rendszer által diktált „pontgyűjtési láz kényszerített bennünket arra, hogy – hosszas belső viták után – kezdeményezzük a kutató diák mozgalomban elért legjobb teljesítmények felvételi többletpontokkal történő jutalmazását.

8 Péter Csermely: Recruitment of the youngest generation to science. A Network of Youth Excellence and communication strategies for high school student researchers. EMBO Reports 4 (2003): 825–828.

9 Mihály Csíkszentmihályi: Creativity: Flow and the Psychology of Discovery and Invention. Harper, 1997.

10 Egyik barátom édesanyja, aki maga is pedagógus, onnan jött rá arra, hogy a fia matematikából messze az átlagon felüli képességekkel van megáldva, hogy a gyerek rendszeresen összefirkált matematikafüzettel érkezett haza. Vajon a helyében hányan gondoltak volna arra, hogy a gyerek azért firkál, mert túl okos, és unja magát, s nem azért, mert képtelen figyelni, rossz és mihaszna?

11 A Bologna-folyamat ritka szerencsétlen módon éppen akkor engedte meg a magyar felsőoktatásnak a szerkezetátalakítást, amikor a felsőoktatás erőforrásait a tömegesítés előzetesen lestrapálta. Félő, hogy a most zajló szerkezetátalakítás pici és észrevehetetlen lépésekkel az igénytelenséget, a törvényes minimumot kodifikálja majd. Elgyötört emberekkel végrehajtott szerkezetátalakítás ugyanis nagyon könnyen igénytelenebb végeredményhez vezet, hiszen a szabadjára eresztett rendszer mindig a saját elemeihez igazodik. Ugyanez a szerkezetátalakítás egy előzőleg megerősített felsőoktatás esetén az addig önkéntes többletvállalásokat kodifikálta volna, és egy sokkal jobb minőségű felsőoktatáshoz vezetett volna el. E feltevést persze 2010 táján elvégzett részletes elemzéseknek kell igazolni vagy elvetni. Így egyelőre még csak érzés szintjén mondható, hogy a Bologna-folyamat eredményét tekintve valószínűleg nem fog kedvezni a tehetségek kibontakozásának. A kialakuló oktatási szerkezet viszont már most láthatóan nem segíti a tehetségeket, hiszen az első három évben a tehetséges diák a tömeg részeként sodródik az alapképzés egyszerűsített folyamatában. Ezért lenne szükség arra, hogy a felsőoktatás a tehetséggondozás elsődleges fejlesztési terepe legyen.

12 Nyilvánvaló, hogy a tehetségek hazahívásának sikerét alapvetően az itthoni feltételek javítása, és az önálló munka feltételeinek biztosítása határozza meg, de a széles körű itthoni kapcsolatrendszer még kedvezőtlenebb feltételek mellett is sokszor döntő momentum lehet.


« vissza