Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A férfi útja

Indiában a férfi életét négy szakaszra osztják. Az első a tanítványság, ekkor az ember tanul, másoktól sajátítja el az életet. A második szakasz a családapaság, ekkor az ember megházasodik, gyermeket nevel, megtanulja feleségét szeretni, s hozzá hűnek lenni. A mi esetünkben rendszerint ezen a ponton véget is ér a dolog. A legtöbben közülünk maradék életüket azzal töltik, hogy otthon üljenek, gyerekeik látogatására várjanak, javítgassák házukat, felújítsák fürdőszobájukat, várják az unokákat, karácsonyi ajándékot vegyenek a családnak. Mindez egyszer csak félelmetesen sivárrá válik: olyan világ ez, ami állandóan önmaga körül kering, nincs többé célja. A gyerekeknek és az unokáknak már csak ajándékokat tud venni az ember, mert nincsenek többé világaik, amelyekbe csalogathatná őket. A harmadik szakasz Indiában a kereső vagy erdei remete életstádiuma. Miután az ember családot alapított és felnevelte gyermekeit, kiszélesíti világképét és tekintetét újra nagyobb összefüggések felé irányítja. Pontosan ez az a szellemiség, amely a mi hihetetlen nárcizmus által terhelt nyugati világunkban hiányzik. Nálunk a legtöbb ember képtelen arra, hogy átnézzen kertje kerítésén. Ennek következtében hiányzik a jó és a rossz közötti erkölcsi különbségfelismerés képessége is. A jó az, ha nekem van állásom, ha biztosítva vagyok. A politikusok azok, akik biztosítják a gazdasági növekedést és fellendülést – nálunk! Ez a mi globális tudatosságunk! El vagyunk szigetelve a világ többi részétől – semmi más nem érdekel bennünket, mint saját közvetlen jövőnk. Ez a hedonisztikus gondolkodás szembeszegül a történelemmel, és szellemi vakságról árulkodik. Szinte kényszerítő erővel kell ennek megtörténnie, ha a férfiak nem lesznek férfivá, megszállottá, „keresővé és erdei remetévé, ha képtelenek arra, hogy többet lássanak annál, mint ami az ő és kicsiny életterük számára a jót jelenti. Arról van szó, hogy megtanuljuk látni azt, ami minden ember, Isten egész népe számára jó. Jézus Isten országáról prédikál: hatalmas képről, hatalmas családról. De még a legtöbb gyakorló keresztény is képtelen arra, hogy kövesse ezt a hatalmas látomást. Ez a vakság olyan mértékben belénk ivódott, hogy a legtöbben még azt sem veszik észre, hogy egyáltalán probléma van. Az a szellemiség, amelyről beszélnünk kell, így szól: van nagyobb világ a te konyhakertednél, templomtornyodnál.
Ha nem tesszük meg a lépést e nagyobb világba, úgy ennek nagyrészt a férfiak és társadalmunk férfi vezetői az okai, akik maguk sem jutottak el az élet eme harmadik szakaszába.
Az indiaiak számára azonban még ez a harmadik szakasz sem a végcél, csak egy új út kezdete. A végcél abban áll, hogy öreg bölccsé váljon az ember. A negyedik szakaszban bezárul a kör, minden a helyére kerül. A dogmákat, elveket és ideológiákat maga mögött hagyta az ember. A bölcs öregség adománya – Pál szavaival élve (a Korintusiaknak írt II. levél, 5.) – „a megbékéltetés szolgálata. A bölcs nem harcol többé. A dolgok mindkét oldalát látja, és elfogadja azokat. Politikai vezetőink, bármilyen pártállásúak legyenek is, képtelenek az efféle integráló szemléletre. Az ideológiák el fognak pusztítani bennünket. Mert mindenki a maga csalhatatlan ideológiai frontvonalán áll – míg minden más látásmódra azt az ítéletet mondja ki, hogy azok gonoszak, tévesek vagy agyalágyultak. A bölcsesség magát az elfogadást jelenti. Csak nagyon kevés szelíd, valóban letisztult hetvenévessel találkoztam. Egy valóban bölcs nagyapa elfogadja, hogy háttérben van, és biztonságot sugároz magából – ahelyett, hogy kirekesztettséget és szigorúságot árasztana magából. Mivel a legtöbb apa hiányt szenved az ilyen nagyapákban, ezért életútjuk felén túl, saját önmegerősítő játékuk foglyává válnak, s azt gondolják, hogy mindent maguknak kellene megcsinálniuk és teljesíteniük. Ezt az ördögi kört meg kell törni. S már fiatalon vagy középkorúan el kell kezdenünk ezért fáradozni.



« vissza