Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Az elfelejthetetlen Michel Foucalt

 

Michel Foucault

 

A francia szociológus, Jean Baudrillard mintegy harminc évvel ezelőtt megjelent Oublier Foucault (Felejtsük el Foucault-t) című könyve nem csupán szokatlan hangvételével keltett érdeklődést.1 Baudrillard ugyanis nem egyszerűen vitába kívánt szállni a korszak egyik legnépszerűbb francia filozófusának tekintett Michel Foucault egyes állításaival. Álláspontja szerint a modern társadalom olyan átrendeződésének lehetünk tanúi, amelyek megfosztják témájától Foucault-nak a szociális jelenségek elemzésére kidolgozott újszerű eljárásait. Ma olvasva, Baudrillard provokatív írása a szándékolt hatásnak éppen az ellenkezőjét éri el: szinte mindennél inkább felhívja a figyelmet a tényre, hogy napjainkban Foucault gondolkodása legalább annyira jelen van, mint valaha.
Nem vitás, hogy e jelenlét felerősödése azoknak a megemlékezéseknek is köszönhető, amelyek a filozófus halálának tavalyi, huszadik évfordulója kapcsán kerültek megrendezésre Franciaországban. Az évfordulókra mindig kényesen ügyelő francia kulturális élet számos eseménnyel tisztelgett az életmű és annak szerzője előtt. Ám az is észrevehető, hogy e megemlékezések csupán új lendületet adtak a Foucault gondolkodását már jó ideje napirenden tartó kutatásoknak és kritikai számvetéseknek. Az újabb és újabb értelmezések és tematikus összeállítások mellett, itt mindenekelőtt arra a könyvsorozatra kell felhívni a figyelmet, amely a Seuil és a Gallimard kiadó közös gondozásában 1997 óta szerkesztett formában teszi hozzáférhetővé Foucault-nak a Collège de France-ban elhangzott mindeddig publikálatlan előadásait.2 Ezekben a szövegekben a „tudás és a „hatalom különböző társadalmi formáinak elemzése során számos olyan kérdés is terítékre került – például az állam, a nemzet, a liberalizmus vagy a rasszizmus esetében –, amelyek ebben a formában nem voltak jelen a már ismert művekben. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a Foucault-hoz való francia ragaszkodásban semmiképp sem pusztán egy hagyomány ápolását kell látnunk. Inkább egy olyan gondolkodás felértékeléséről van szó, amelynek érezhetően napjainkban is van mondanivalója.
A Foucault iránti kortárs érdeklődés kitűnően profitálhat abból is, hogy filozófiája jellegénél fogva alkalmasnak látszik a folyamatos újjászületésre. Ebben minden jel szerint döntő szerepe van annak, ahogyan gondolkodása az elmúlt négy évtized minden filozófiai érdeklődésváltásán és divatjelenségén keresztül képes volt megőrizni integritását. A strukturalizmussal való szándékosan tisztázatlan viszonya arra például mindenképpen jó volt, hogy megakadályozza besorolását ebbe az irányzatba, és így ellenállóvá tegye annak hetvenes évek végi gyors értékvesztésével szemben. Ironikus távolságtartása pedig mindattól, amit a francia filozófia elsősorban tengerentúli értelmezői „poszt-modernizmusként szerettek volna felismerhetővé tenni, olyan gondolkodóvá tették, akit egy pillanatra sem érintett meg ennek a szemléletmódnak egyébként szinte észrevehetetlen elpárolgása a kortárs filozófia terepéről. Ennél is fontosabb szerepet látszik betölteni azonban Foucault-nak a marxizmussal szembeni bizonyos fokú közömbössége. A tény, hogy számos kortársával ellentétben munkáját sem tartalmi, sem kritikai értelemben nem alapozta az ezzel az irányzattal való számvetésre, nemcsak azt eredményezte, hogy a marxizmus bukása után gondolkodása megőrizte hitelét, de lehetővé tette a társadalmi jelenségek elemzésére kialakított sajátos szempontjainak napjainkig tartó kamatoztatását is. Ettől eltérően a fenomenológiai gondolkodásnak műveiben fellelhető erőteljes kritikája folyamatosan népszerűvé tette és teszi ma is azok körében, akiket nem győzött meg a közvetlen tapasztalatszerzésben feltáruló filozófiai igazságok burjánzása, és itt különösen a társadalomfilozófia és a társadalomtudományok képviselőire kell gondolnunk.
Talán ennek az integritásnak köszönhető, hogy a foucault-i gondolkodás képes volt túlélni még saját radikalizmusának időhöz és helyhez kötöttségét is. Ez azt jelenti, hogy ha a francia filozófus számos hatvanas és hetvenes években megfogalmazott állítása idegenül és idejétmúltan cseng is ma, életművében mindig találhatóak olyan szempontok, amelyek lehetővé teszik az alapul szolgáló problémák termékeny kortárs átalakítását. Jellemző példája ennek, hogy míg a hatvanas években Foucault legtöbb vitát kiváltó állításai az alany eltűnéséről, a szerző hiányáról, röviden „az ember haláláról szóltak, addig ma különösképpen azon kései elemzései állnak az érdeklődés középpontjában, amelyek az emberi „szubjektivitás különféle formáinak kialakulását és ezek erkölcsi komponenseit taglalják. Hasonlóan, ha Foucault korai hatalomelméletét elsősorban a „fegyelmező társadalom elgondolása tette népszerűvé és széles körben vitatottá, akkor ma inkább azok a későbbi fejlemények keltenek figyelmet, amelyekben a hatalom társadalmilag produktív természete került előtérbe, mint például a „kormányzás vagy a „biopolitika jelenségeinek elemzésében. Röviden azt lehetne mondani, hogy abból a Foucault-ból, aki a hatvanas években és még a hetvenes évek elején is új utakra vitte a történelem- és társadalomfilozófiai gondolkodást, napjaink gondolkodása már némileg másként profitál. A történelem és a hatalom természetéről folytatott viták, valamint az ezekkel összefüggő szüntelen politikai fellépések helyébe Foucault kritikai-elemző használata lépett, amely inkább alkalmazni igyekszik ezt a gondolkodást, mintsem megelégedne tételei ismételgetésével.
Ebből ugyanakkor az is kitűnik, hogy napjaink Foucault-nak szentelt érdeklődése nem annyira egy tannak vagy társadalomelméleti álláspontnak, hanem a problémakezelés és az elemzés egy módjának szól. Az efféle elemzéseknek pedig a filozófiai tevékenység olyan meghatározása szolgáltathat általános elméleti keretet, amelynek célja nem egy doktrína szentesítése, hanem a kultúra és a társadalom egyes jelenségeinek hatékony vizsgálata. Valójában Foucault-nak a filozófiáról adott meghatározása már a hatvanas évektől kezdve a műveleti jelleget tartja szem előtt: a filozófia nézete szerint „diagnosztizáló tevékenység, melynek célja jelenünk feltárása és megértése, vagyis annak megállapítása, hogy „mi a jelen, és miben különbözik mindattól, ami nem azonos vele, tehát a múltunktól.3 Ez a feladatkijelölés pedig olyan történeti erővonalak mentén elvégzett konkrét vizsgálódásokat követel, amelyek mindig az aktuálisan fennálló, kulturálisan és társadalmilag meghatározott jelenségekre, viszonyokra és intézményekre vonatkoznak. A jelen diagnózisa tehát mindenekelőtt azt jelenti, hogy egyes jelenleg nagy súllyal érvényesülő társadalmi alakzatokat történeti származásuk alapján tárjuk fel. Ebben a szellemben szentelt Foucault elmélyült kutatásokat például az „őrület, a „kórház, az „embertudományok, a „börtön vagy éppen a „szexualitás modern formái kialakulásának.4
A foucault-i vállalkozás termékeny és időszerű jellegét az újabban publikált előadások talán mindennél inkább bizonyítják. Ezekben az előadásokban ugyanis a hatalom különféle formáinak történeti vizsgálata során számos olyan jelenség került konkrét elemzésre, amelyek napjaink érdeklődésének is középpontjában állnak. Foucault a biopolitika, illetve a biohatalom névvel illeti azokat a stratégiákat és intézkedéseket, amelyeket a 18. századtól kezdve a modern állam saját népességének biztonsága érdekében léptetett életbe. Ezek az intézkedések nem csupán az „életbiztonság újfajta fogalmát vezették be, megteremtve a modern népességpolitika és közegészségügy feltételeit, de közvetlenül hozzájárultak a társadalom újfajta önképének kialakításához is. Foucault részletes elemzésekben mutatja be például, hogy miként volt hatással a biopolitikai szemléletmód a nemzet fogalmának 18. századi értelmezésére, hogy miként került összhangba, egészen máig hatóan, az élet- és vagyonbiztonság fogalma a klasszikus liberális gazdaság- és társadalompolitikával, és hogy hogyan jött létre, a biopolitika önnön szélsőségeként, az államilag támogatott rasszizmus modern formája. Legalább ennyire lényegesek azonban azok az elemzések, amelyekben az előbbiekkel összefüggésben Foucault a „kormányzás és a kormányzással kapcsolatos „gondolkodásmódok – francia neologizmussal a gouvernmentalité – modern kialakulását taglalja. Itt nem csak a „gondoskodó állam vagy a katonai-diplomáciai „államérdek modern eszméinek és stratégiáinak 18. századi kialakulásáról van szó, de a politikai önmegvalósítás és az állammal szembeni ellenállás, vagyis az önmaguk kormányzására képes modern egyének születési pillanatáról is.5
A konkrét történeti elemzések minden értékén túl Foucault filozófiája legnagyobb érdemének mégis az látszik, hogy egy széles körben alkalmazható gondolkodás modelljét nyújtja. Ezt mutatkozik meg például abban, ahogyan terminológiája alapvető módon beépült elsősorban a francia, de jelentős pontokon az amerikai történeti és társadalomtudományok szótárába. Foucault kutatási szempontjai pedig, mint amilyen a diagnosztikus látásmód, a stratégiák és elrendezések szerinti csoportosítás és leírás, a tudás és a hatalom jelenségeinek szentelt kitüntetett figyelem, a szubjektivitás történeti tényezőként való felfogása, olyan kipróbált módszertant és szemléletmódot biztosítanak, melyek a legkülönfélébb témák kapcsán és a legkülönbözőbb tudásterületeken bizonyulnak termékenynek.6 Ez magyarázza azt is, hogy az így kialakított elemzési horizont számos olyan kérdéssel összefüggésben is alkalmazásra kerülhet, amelyekről Foucault-nak történeti okok miatt még nem lehetett kiérlelt mondanivalója, ám amelyek ma közvetlenül az egyes társadalmi törésvonalak jelenségeiből fakadnak. Ilyen kérdéskör például az illegális bevándorlók problémája, a bioetikai kérdések növekvő jelentősége vagy a droghasználattal kapcsolatos társadalmi feszültségek területe.7 Ennek fényében jól érzékelhető, hogy a „jelen diagnózisának programja egy újra és újra mozgósítható elemzés lehetőségét nyújtja.
Ha tehát Foucault filozófiája napjainkban nem múló aktualitásra tehet szert, akkor ez elsősorban azért van, mert egy minden ízében eleven gondolkodásként lép elénk. Módszertanát lehet bírálni, mint ezt Habermas teszi, egyes állításaival vitába lehet szállni, mint ezt számos francia történeti munka esetében láthatjuk, de – Baudrillard javaslatával ellentétben – nem lehet megfeledkezni róla. Foucault gondolkodása ugyanis nincs kimerítve. Ez azonban nem csupán azt jelenti, hogy művei eddig nem ismert tanulságokkal lephetnek meg bennünket. Foucault aktualitását az adja, hogy minden jel szerint saját jelenünk tartogat meglepetéseket a számunkra.


 

Jegyzetek:


 

1 Jean Baudrillard: Oublier Foucault, Galilée, Paris, 1977.
2 A tizenhárom kötetesre tervezett sorozatból eddig hat kötet jelent meg. Ezekről, valamint a további újabb publikációkról részletes áttekintés található azokban a tematikus összeállításokban, amelyet a két legtekintélyesebb francia társadalomtudományi és kritikai folyóirat szentelt a közelmúltban Foucault művének: Le magazine littéraire, 2004 október, nº 435, és Critique, 2005 május, nº 696.
3 „Foucault válaszol Sartre-nak, in Strukturalizmus I., szerk. Hankiss Elemér, Európa Kiadó, Bp., é. n., 272. l.
4 Elégedettségre adhat okot, hogy e kutatások valamennyi alapműve olvasható magyarul: Foucault: A bolondság története, Atlantisz, Bp., 2004; Foucault: Elmebetegség és pszichológia – A klinikai orvoslás születése, Corvina, Bp., 2000.; Foucault: Felügyelet és büntetés, Gondolat, Bp., 1990.; Foucault: A szavak és a dolgok, Osiris, Bp., 2000.; Foucault: A szexualitás története I. A tudás akarása, Atlantisz, Bp., 1996.; Foucault: A szexualitás története II. A gyönyörök gyakorlása, Atlantisz, Bp., 1999.; Foucault: A szexualitás története III. Törődés önmagunkkal, Atlantisz, Bp., 2001.
5 Foucault-nak ezek az 1975 és 1979 között tartott előadásai az alábbi három kötetben jelentek meg: «Il faut défendre la société», Gallimard/Seuil, Paris, 1997; Sécurité, Territoire et Population, Gallimard/Seuil, Paris, 2004; Naissance de la biopolitique, Gallimard/Seuil, Paris, 2004.
6 A Foucault által inspirált újabb kutatásokról áttekintést ad Lauren Jeanpierre írása, „Par-delà la biopolitique, Critique, nº696, 2005. május.
7 Megjegyzésre érdemes, hogy a foucault-i szempontoknak a droghasználat társadalmi problémáinak területén való alkalmazásában egyes hazai kutatások is úttörő szerepet játszanak. Lásd, Drogpolitika, hatalomgyakorlás, társadalmi közeg. Elemzések foucault-i perspektívából, szerk. Rácz József és Takács Ádám, L’Harmattan, Bp., 2006 (megjelenés alatt).



« vissza