Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Találkozások Orosz Istvánnal

(Első találkozás) 1984, békés családi együttlét Gödöllőn, kora este. Egy polgári lakás a háttér, nem túl értékes, de barátságosra koptatott öreg bútorokkal. A tévében egy dokumentumfilmhez hasonló film pereg, vagy inkább film a dokumentumok ürügyén?! Figyelni kezdünk, egyre feszültebben, egyszerre csak „belül kerülünk, és ott van teljes valóságában egy hetven-nyolcvan év előtti nemzeti dráma, amely előhírnöke az első világháború még súlyosabb történéseinek.
Ah, Amerika! „a film címe. „Lapok a kivándorlók zsebkönyvéből, 1900–1914”, forgatókönyvíró: Dániel Ferenc és Orosz István, rendező: Orosz István.
Ilyen időtávlatból is emlékezetes maradt a filmen bemutatott emberek védtelensége, esendősége, azoknak a százezreknek, akik odahagyva a hazát, földet és családot, vállalkozni kényszerültek egy számukra teljesen idegen világ építésére. Személyként, testvérként szólt hozzám a bemutatott paraszt és iparos emberek fájdalma, néha groteszk sikere, vagy esélytelensége.
Orosz István filmjeiben a művészeti ágazatok, műfajok gyakran együttesen képesek hatni, megragadni a nézőt, a képeknek, a szövegnek, a szövegmondásnak, a zenének, a rajzoknak drámai összjátékával. Legutóbbi animációs filmjében (Az Idő látképei) az emberi hangok, a versmondás jelenti a film zenei aláfestését, így teremtve az érzelmekre erőteljesen ható atmoszférát. Ezt a színházi műfaj transzponálásának érzem az animációs filmbe, és nagyon újszerűnek. Akárcsak azt a tényt, hogy a saját verseit részben saját maga mondja el, elsőrangú előadóként, így teremtve teljes, többsíkú művészi élményt.
(Második találkozás) A második találkozás az utcán történt.
Gyakran állít meg bennünket önkéntelenül egy plakát – hiszen ez a plakát feladata.
Na de kérem, itt egy orosz katona erőszakos vastag nyaka, tarkója mered rám, dermesztően mered rám! „Továrisi konyec!” szólt az üzenet. 1989-et írtunk. Uramisten – gondoltam –, ki rajzolta ezt, és mit fognak vele ezért tenni!
A közember évtizedes tapasztalása szólalt meg bennem, és kutatva akkori érzéseimben, nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy diadalt vagy felszabadultságot éreztem, hogy íme ezt már meg lehet tenni. Megrendült minden körülöttünk, ez a plakát előjel volt, erre épültek majd rá a pergő események, a 89-es, 90-es években, és sok-sok erős impulzus követte még.
Én nem kapcsoltam össze a két alkotó személyét, csak évek múlva.
„A plakát egyfajta támadás a szem ellen” – mondja Orosz István egy interjúban, de én kiegészíteném, hogy a szem csak a behatolás helyszíne, a támadás mélyebbre hat.
Személyesen egy szakmai ülés alkalmával ismerkedtünk meg 1995-ben, majd az akkori szervező tevékenységemből adódóan grafikai feladatokkal, megbízásokkal folytatódott. A magyar textilbiennálék plakátjait, katalógusborítóit éveken át ő tervezte, és mint annyi más feladat alkalmával, felismerhetően, jellegzetesen Orosz István-i arculatot adott a vizuális megjelenítésnek.
Műveivel 1999-ben találkoztam igazán, amikor a Gödöllői Alkotóház kamaratermében rézkarcokat és anamorfózist állított ki. A két hónapig tartó tárlat alkalmat adott arra, hogy a munkáiból sugárzó atmoszférában lélegezzünk naponta, látogatóink, növendékeink és közösségünk tagjai lehetőséget kaptak újabb és újabb meglepő részletek felfedezésére, élményekre, a szellem és a szem örömére.
Az anamorfózis a reneszánsz kori időkből örökölt képzőművészeti technika, a ma embere számára is csoda, egy újabb lehetőség az ámulatra, ha fokozni lehet egyáltalán a grafikai megjelenítések varázsát. Az e tárgyról szóló írásában Orosz István Diderot-ra hivatkozva így magyaráz: „Az anamorfózis kifejezés olyan irreális, vagy eltorzított ábrákat jelöl, amelyek mindazonáltal természetesnek tűnnek föl, korrekt arányokkal, ha egy meghatározott látószög alól szemléljük őket.” Az első (legalábbis az első fennmaradt) anamorfikus ábrák Leonardo de Vinci nevéhez fűződnek. Leonardo Milánóban őrzött vázlatkönyvében, a Codex Atlanticusban található két kis ezüstvessző rajz. Furcsa, elnyújtott ábrák, ha azonban a lapot megdöntve „rövidülésben nézzük őket, egy szemet és egy csecsemőfejet ábrázolnak.
Orosz István Shakespeare Színház című rézkarca a Globe Színházra vetíti Shakespeare képmását, amelyet megfelelő szögből nézve meg is találunk.
Műhelybeli kamarakiállítása alkalmával ismertem meg jobban Orosz István munkásságának azt az oldalát, amelyet sokszor emlegetnek. Magas szakmai fokon művelt hagyományos rézkarccal fejezi ki filozófiai és képi mondanivalóját, illúziót keltve csapja be a nézőt, de gondja van arra is, hogy humorával kiengesztelje őt. Mindezt megteheti, hiszen azt rajzol, amit – játékos kedvvel vagy máskor kemény kíméletlenséggel – akar – bármit.
Tekintetünk induljon el, kövessük figyelmesen, honnan hová tartanak az oszlopok, merre nyílnak-csukódnak az ajtók, ablakok, ki vagy mi bújik meg a levelek mögött, mit látunk a képen, ha távol megyünk és hunyorgunk, és mit, ha közel. Mit rejtenek a koponyák, a körülöttük megjelenő tárgyak, A bolondok hajója című, Sebastian Brant művéhez készült illusztrációkon? Az eredetileg korai újfelnémet nyelven megjelent könyvet Dürer illusztrálta fiatal éveiben. A magyar fordítás Orosz István illusztrációival 1999-től jelenik meg, folyamatosan. Évente egy kötet, valódi könyvészeti ritkaság az értőnek, a gyűjtőnek.
Az eltelt évek belföldi, külföldi kiállításai alkalmával újabb és újabb alkotásait ismerhettük meg, és egyre több esetben köszönhettük neki gödöllői katalógusborítóinkat, plakátjainkat (Az Élmény és eszmény, a Magyar Zászlókiállítás, és a Kert-témájú plakátok), emblémáinkat (Gödöllői Iparművészeti Műhely, 100 éves a Gödöllői Művésztelep).
Most, hogy verseivel is megismerkedhetünk, kezd kialakulni egy rendkívüli módon alkotó ember alakja, aki minden területen, amelyhez nyúl, képes a legmagasabb művészi szintet elérni. Elgondolkodtató, ahogy erről maga vall a következő sorokban:
Múlt és jövendő éppen szobádig ér itt, tárd mindkét ablakod ki mostan ütközésig, két naplementét látsz, szolgáltál két urat, s szétszórja dolgaid egy hűvös léghuzat.
Remélem, még előttünk áll egy-két munkaalkalom a találkozásra, olyan kiállítási lehetőségek, ahol csakis egy Orosz István-plakát vagy katalógusborító jöhet szóba, úgyhogy újból leülhetünk a kávéház asztalához, egy rövid tervmegbeszélésre.
… Arra azonban nagyon vigyáznunk kell, hogy egy szempillantásra se lankadjon a figyelmünk, mert ha félrefordultunk, mire visszanézünk, egy végtelenbe vesző korinthoszi oszlopfő „szélfútta akantusz levelei között találhatjuk magunkat… vagy ránk kacsint egy görög filozófus márványszeme… majd vidám halraj úszik belénk, szemünket dörzsöljük láttán, s már madárrajjá változva röpül tovább. Vagy netán hulló őszi falevelek azok?
Zavarodottan körülnézünk – Orosz István nincs sehol.
(Elhangzott 2005. április 15-én, a Gödöllői Városi Könyvtár előadótermében, Orosz István Útvesztők címmel megrendezett, könyvbemutatóval egybekötött kamarakiállítása megnyitóján.)



« vissza