Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Túl a szűkösségen

 

Balla Bálint: Szociológia és kultúra

 

Balla Bálint újabb, az Osirisnél 2001-ben kiadott munkája óta  megjelent magyar kötete, amely tizenkét magyarul másutt vagy először ebben a kötetben napvilágot látott tanulmányát tartalmazza, szépen gondozott kiadásban, alapos szerkesztéssel olvasható el a Magyar Szemle Könyvek sorozatának újabb darabjaként. Telitalálat Banga Ferenc borítója is. A kötet tanulmányait maga a szerző is bizonyára igen alaposan megszerkesztette, hiszen több nyelven publikáló emberként tudatában van annak, hogy ugyanazt a gondolatát másik nyelvi közegben más eszközökkel és kontextusban kell elmondani ahhoz, hogy elérje az eredetileg szándékolt üzenetének adekvát átvételét. A tanulmánykötetet önéletrajz, bibliográfia és fotóanyag is kiegészíti a szerző sokirányú munkásságának és elkötelezettségének dokumentálására. A sorozatszerkesztő Kodolányi Gyula ismertetője, valamint a szerző bevezetője nagyon világos keretet ad a tanulmányok szerteágazó, ám mégis összekapcsolódó jelentéstartományának, a szociológia tudománnyá válásától a Kádár-korszak káderrendszeréig terjedő áttekintéshez.
A kötet első, Szociológiatörténet és -elmélet alcímű, hat tanulmányt magába foglaló, a kötet majd felét jelentő blokkja rákérdez a társadalomról való tudományos vizsgálódások kereteire, ami itt a szociológia, egy viszonylag új tudomány „gyors öregedésének kérdését állítja előtérbe. A történet- avagy a gazdaságtudományokhoz képest viszonylag új társadalomtudományok között a szociológia az elsők egyikeként bomlott vitatkozó iskolákra, paradigmákra, alakította ki saját, a különféle irányzatok által eltérően értelmezett tárgyáról és módszeréről a tudást, és egyben a vitát is. A tanulmányok a szociológia fejlődését a társadalmi-kulturális keretek között vizsgálják, ez teszi őket érdekessé akár a nem szakmabeli olvasók számára is. Érdekesség A hármas szám varázsa a szociológiában című tanulmány (15–39. o.) központi témája. A szerző azt az érdekes és nagyon újszerű problémát járja körül, hogy a hármas szám transzcendens-mitikus jelentései, illetve a szociológiában gyakori hármas társadalomfejlődési stádiumok között van-e valamiféle kapcsolat. Egyike azon kérdéseknek, amelyeket felvetni igen, megválaszolni nehezen, vagy talán nem is nagyon lehet. Mind ebben, mind a többi írásban sok provokáló tézist találhatunk a tárgyalt témák megközelítésében, ezért mondhatta a budapesti könyvbemutató egyik hozzászólója, Saád József, hogy Balla anti-szociológiai szociológus.
Egy recenzióban nem lehet az egyes tanulmányok tematikáját részleteiben feltárni, engedtessék meg tehát a szociológiával foglalkozó részből számomra leginkább érdekes téma, a Szociológia és szocializmus viszonyának előtérbe állítása. Ennek tárgyalása Balla Bálint részéről azért „pikáns, mert mint az előszóból és az önéletrajzból is fény derül rá, éppen azért hagyta el a szerző Magyarországot a hatvanas évek elején az NSZK kedvéért, mert itthon nem engedélyezték számára a szociológia tanulását és tanulmányozását, ott pedig jó lehetőségeket kapott erre. Ennek a tagadhatatlanul a szerző attitűdjébe épült életútbeli váltásnak, avagy „sorsfordulatnak a hatása mutatkozik meg abban, ahogyan elfogulatlan igénnyel tárgyalja azt, ami a rendszerváltásig Magyarországon bizonyos értelemben tabu, tiltott gyümölcs maradt: a szocializmus és a szociológia viszonyát. Több évtizedet megélt a hatvanas években Balla nélkül megalapított magyar szociológia 1989-ig, és az adott ideológiai keretek között sokat foglalkozott e témával. Az NSZK-ban élő szerző azonban sajátos szemléletével tud ehhez képest új és érdekes adalékokat adni e problematikus viszony jobb megismeréséhez. Áttekinti a társadalom (societas) latin kifejezéséből nevet kölcsönző politikai-ideológiai irányzat, mozgalom és rendszer és a szociológia mint társadalomtudomány változó és változatos viszonyát, míg eljut a „létező szocializmus 1989-ben letűnt szociológiájához. Nagyon aktuális a lengyel Szolidaritás szakszervezet, társadalmi mozgalom, majd párt megalakításának a kötet megjelenésének évében ünnepelt évfordulójakor az a gondolat, hogy: „A lengyel szociológia tudományos jelentőségét és szervezeti erejét a legjobban a Szolidaritás Mozgalom nyilvános virágzásának mintegy másfél éve bizonyítja (94. o.) (Kiemelés az eredetiben – Sz. M.). Balla Bálint hangsúlyosan foglalkozik a dogmatikus járom alatt nyögő NDK-s szociológiával, amelyet az újraegyesítéssel a nyugati NSZK mintegy „megörökölt. A magyar közönség számára új információkat közöl, hisz a téma német nyelven nagyon sok és részletes tárgyalást kapott, míg magyarul a lengyel szociológiánál jóval kevésbé dolgozták fel. A szociológiával foglalkozó részt a Szociológia és posztmodern című tanulmány zárja. A szerző ebben arra a más új jelenségekkel kapcsolatosan is megszívlelendő álláspontra jut, hogy várjunk még – lehet, ez a problematika még nem forrta ki magát, nem tisztázódott megfelelően ahhoz, hogy állást foglalhassunk vele kapcsolatban.
A második tematikus blokk Szűkösség, káderrendszer és politikai szociológia címen három tanulmányt tartalmaz, amelyeket a szerző stabil kutatási témái fűznek össze. Szervesen kapcsolódik ez a rész a korábbi, a „szociológia a szocializmusban témához, ezúttal a Nyugaton élő, a rendszer külső kritikusaként dolgozó szerzőnek a káderrendszerrel kapcsolatos kutatási eredményeire építve. A szocializmus a bőség utópiáját és a szűkösség gyakorlatát konfrontálta élesen, mint arra a szerző korábbi nagyobb, németül megjelent, itt röviden ismertetett munkájában utal, és ezáltal kaotikus értékrendzavarok alakultak ki a nálunk 1989-ig működő Rendszerben. Társadalomtudósok és gondolkodók egész sora – nálunk legismertebb volt közöttük talán Hankiss Elemér kritikája – hívta fel a figyelmet a szocializmus értékeinek és társadalmi valóságának azokra a mély ellentmondásaira, amelyek több más folyamattal együtt vezettek e társadalmi berendezkedés válságához és európai visszaszorulásához. Feltehetőleg bizonyos szempontból hasonló folyamatok zajlottak és zajlanak ma Kínában és Vietnamban, mint a nyolcvanas évek Magyarországán, ahol a válság során, mint azt Balla megállapítja, a rendszer szinte ellentétére változott mikroméretekben újratermelve a kapitalizmust és a vállalkozást. Ma már ezek Kínában és Vietnamban makroszintű folyamatok, melyek révén a bőségutópia és a szűkösségvalóság ellentéte más formákat ölt ott. Persze a kérdés nem csupán a szocializmus eltűnő hagyománya. Bőségutópia van a jóléti rendszerekben és demokráciákban is, amely a realitások körvonalainak szűkössége ütközik a fogyasztói társadalomnak (a szocializmusban sokat bírált, majd Magyarországon is újratermelt) értékrendjével. Balla előtérbe állít olyan értékeket, amelyek túlmutatnak a bőség vágya és a realitások szűkössége között tátongó szakadékon, és kiemeli a Természet és Tudás közvetítésre alkalmas szerepét. A társadalom a szűkösségen alternatív etikák révén léphet túl, amelyek tudományos megalapozását bizony nehéz számon kérni a szerzőn, aki nem is a tudományos kifejtés eredményeként, hanem álláspontjának jelzésére rögzíti ezeket.
Nehogy azonban az a vád érjen, hogy nincsen legalább elvi álláspontom, írásom tárgyalt témájától teljesen függetlenül elmondom, hogy egy mindenki számára élhető közösségben – ha nem is abban a bizonyos »jó társadalomban« – minimumként a következő elveket kellene megfelelő gyakorlattal érvényesíteni: A segítségnyújtás/ajándékozás legfőbb célja a tartósan vagy ideiglenesen életképtelenek támogatása; – a kölcsönösségnek hasonló a célja, de a méltányos viszonzás elve alapján; – a csere a kölcsönösségnél magasabb szinten való szűkösségenyhítést, javakkal a jog és a pénzgazdálkodás védelme és ellenőrzése melletti előnyös gazdálkodást jelent; – a szűkösségkompenzáció célja és értelme az, hogy megtanuljuk: hogyan jövünk ki mint egyének létünk szűkösségeivel; – elvonás célja csak az igazság helyreállítása lehet; – a közvetlen teljesítmény egyrészt megtanít arra, hogy mennyi szűkös jószághoz juthatunk ingyen is (a természet szépségeitől a tapasztalás, az ismeretek, a tudás adta gyönyörökig), másrészt kötelez a természet és tudás védelmére.
1989-cel Balla, akár más elemzők, alternatív társadalmi modellek lehetőségét látja meg a rendszerváltásban. Azonban csalódnia kell: a totális bőség kommunista utópiája a fogyasztói társadaloménak adta át a helyet. A szabadság visszaszerzése nem bizonyult a bőségutópia végének, nem jött létre olyan új társadalmi-politikai modell, amely a kultúra immaterialitását fogadná el kiindulópontként. Balla szándékosan használja az im-materiális kifejezést az elterjedt „poszt-materiálissal (Maslow/Inglehart) szemben, mivel úgy véli, hogy a nem anyagi világ nem az anyagi kiteljesedést követően válik érvényes magatartás-orientáció alapjává. A posztkommunista változások a „komparatív szűkösség tendenciájának nyitnak utat, mivel a korábban nélkülöző szűkösségi társadalmak konfrontálódnak a Nyugat gazdagságával, és bővülő szabadságukat a fejlettebb országok szintjéhez mérve relatív hiányként élik meg. Az európai integráció 2004-ben befejezett folyamata, mint a Viszonylagos szűkösség és európai integráció című tanulmány írja, újabb lökést ad a relatív hiány érzetének, hiszen ugyanazon intézményes modell részeivé válnak a szűkösség tapasztalataival, illetve a bőség múltjával rendelkező keleti és nyugati társadalmak, s a német egyesítés után a volt NDK-ban megindul a várakozások felfelé mutató spirálja.
A Szűkösségtől a kultúra bőségéig című alfejezet a szűkösség elleni küzdelem társadalmi mechanizmusait veszi sorba és elemzi, elsődlegesen kultúrszociológiai szempontokból.
Írásunknak mármost ez a központi tétele: a kultúra az embernek a szűkösséggel való küzdelmében potenciális segítője, szövetségese, mert szűkösség elleni küzdelmünk jó részben abból áll, hogy az élet anyagi síkján tapasztalható hiányosságaink ellen a lét immateriális dimenziójában, azaz a kultúrában és kultúrával küzdünk. Míg az embernek a társadalomban a szűkösséggel állandóan kell küzdenie, a kultúrában le lehet győzni a szűkösséget.
A kultúra „kultivál, szűkösséget kompenzál, dematerializál, teljességélményt ad olyan tevékenységek révén, mint a segítségadás és szeretet, avagy a játék, az ünnep és a vallás intézményei. Érdekes elemzéseket tartalmaznak a tanulmányok a magyar bencésekről, a nyugati magyarság ökumenizmusáról, illetve az emigráció 1989 utáni változásáról.
A kötet egésze szépen kidomborítja az egyéni motívumok, az életút és a mű egységét. Magját a társadalom tudományos megismerése és mechanizmusainak feltárására való törekvés jellemzi, ahol a szűkösség a politika, kultúra és a gazdaság világa közötti kapcsolatteremtés fő csatornája. A szűkösség-centrumú individualista szociológia azonban kollektivista értékekkel és a kultúra és természet immateriális értékeinek középpontba állításával kapcsolódik össze. A szerző szemléletmódja alkalmas a társadalomtudományi problémák széles körének egységes szempontú, kritikai elemzésére, és jól közvetít a kelet és a nyugat társadalmainak összevetésében és kapcsolataik, összefüggésrendszerük megvilágításában.
(Balla Bálint: Szociológia és kultúra. Magyar Szemle Könyvek, 2005.)



« vissza