Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

"Nagy dolgokban nincsen kis nép"

 

Mennyből az Angyal menj sietve Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok Között hallgatnak a harangok.


Így írt Márai Sándor 1956 decemberében, New Yorkban. S folytatta:


Szólj hangosan az éjszakából: Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Igen, a csodáról. A csodáról, amelyet mindannyian átéltünk akkor, 1956 őszén.

 

Mindannyian, magyarok és nem magyarok, gyermekek és aggastyánok, idősek és fiatalok, élők és később megszületendők. Mert - mint sokszor mondjuk - 1956 októberét mindannyian átéltük, az is átélte, aki még nem élt. A szabadság csodája úgy ivódott, evődött belénk, úgy sütötte bele magát egyéni és közösségi tudatunkba, hogy azt soha senki nem tudta és nem is fogja tudni kitörölni. Néhány esztendővel korábban Illyés Gyula a zsarnokságról írta, hogy az beivódik, evődik velődig. A szabadság csodáját az érti igazán, aki a zsarnokság élményét is átélte, érezte az undort, a félelmet, a gyűlöletet, megélte a kötelező tapsot és hazugságot. Mégis, a csoda élménye mindannyiunké és mindenkié. Valakik 1956. október 23-án és az azt követő hetekben s hónapokban adtak valami egészen különlegeset, egyedülállót a nemzetnek és az emberiségnek. Valakik 1956. október 23-át a legszebb nappá, a mi napunkká tették az idők végezetéig.
Valakik ekkor és ezt követően adták vissza a nemzet becsületét, szerezték vissza tekintélyét az egész világ előtt, örök bizonyságául Széchenyi István szavainak: "hibáink sokak, de erényeink többek".

Mit tud egy 12 és fél éves, már nem gyermek, még alig serdülő fiú a zsarnokságról és a szabadságról? - szinte mindent. Tudata úgy ébred, úgy ocsúdik fel, mint az ismét felnőtté váló nemzet tudata. Hiszen gyermekként ő is szem volt a láncban, tudta, hogyan kell felelnie idegennek, tanárnak, rendőrnek. Tudta, miért hallgatnak el a felnőttek, mikor belép, pontosan érezte, látta, hogyan jelenik meg a szemekben a félelem.

És azután felébredt a nemzet, s közölte zsarnokával és az egész világgal, hogy néki mások az álmai. Elég volt a zsarnokságból, rettegésből, hazugságból. Csoda kellett, és megtörtént.

Márai angyala így szólt erről a csodáról:

 

Kérdik, hogy ez mi végre kellett,
Miért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Miért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt?
Mert egy nép azt mondta: "elég volt".


Igen, elég volt. És egy nemzet egyesült a szabadság eszméjében. A gyermeknek hitt nemzet óriás lett, a serdülő néhány hét alatt felnőtté vált. A többi már emlékkép, sajátja-e vagy filmkockáké, ki tudja azt ma már, s talán nem is fontos. Az október 22-i diákgyűlés hangulata, a különös, csillogó szemű, erős hangú felnőtt diákok az egyetemen, az örömét, izgalmát nem leplező tanár apa nedvesedő kézszorítása. A 23-i fénykép a Kossuth-szoborról és az azt körülvevő tömegről. A 26-i, elszántságot színlelő, ideges katonaarcok, majd a lövések és a futás, meg a kiáltás: halottunk van! Majd a Városháza elé érkező különös emberek viharkabátban. A kabát savanyú, érdes szaga, a kemény kiáltás: Mindenki átállt már, ti mire vártok? Majd az átállás, nemzetiszínű, folt nélküli zászló a Városháza erkélyén, okos, szép, lelkes szónoklatok. Egy hét leírhatatlan boldogság és öröm, csillogó szemek, őszinte beszéd, egyenes derekak, szembenéző szemek. Aggódó atyai szavak a szovjet csapatmozdulatokról. Majd szürke hajnal, síró édesanya, fojtott düh és remegés, haragtól és félelemtől.

Így égtek bele egymásra tóduló képek közös tudatunkba, a nemzet tudatába, a lánctalpain csikorogva beforduló tank, a folt nélkül lobogó háromszínű zászló, a fiatal nő a tüntetők első soraiban - vajon él-e még -, és ami film is, meg emlék is, a Dunánál és Tiszánál Szuezi-csatornát kereső szőke orosz kiskatona, aki talán nem tudta, hogy ő is áldozat, becsapott, életfogytiglani nyomorra és hazugságra ítélt áldozat. Majd batyut cipelő emberek, pallón egyensúlyozva a patakon át és Beethoven zenéje. Aztán csend. Mert Márai angyala mondta: "Egy nép kiáltott. Aztán csend lett."

A világ először nem érti, mi történik:


És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik -
Ők, akik örökségbe kapták -:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?...


Igen, azóta tudjuk mindannyian: ilyen nagy dolog a szabadság.

A világ ekkor már háborog, hisz tudja, nem tehet semmit. Mégis egyetlen fontos, mának szóló idézet az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1956. november 19-én elfogadott határozatából: „A közgyűlés, mélyen meghatva a magyar szabadságharcosok rádión sugárzott felhívásától miszerint: Magyarországért és Európáért készülünk meghalni, megerősíti, hogy Magyarország, miként a többi közép- és kelet-európai ország a Baltikumtól a Fekete-tengerig, Európa része, és hogy az Európa Tanácsban képviselt szabad országok felelősséggel tartoznak a szovjet uralom alá vetett olyan országok jövőjéért, amelyek maguk is az európai család tagjai.”

Úgy gondolja, hogy az Európa szabad népei által a szabadságért, nemzeti létért és keresztény hagyományaiért harcoló hősi magyar nép iránt tanúsított együttérzés konkrét jelét kell adnia."
De a világ nemcsak háborog, hanem előrehalad. 1957. március 25-én aláírják az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Római Szerződést.
A hír - röviden - a magyar lapokban is megjelenik. Ekkor már itthon sok fontosabb és súlyosabb esemény zajlik, folynak a letartóztatások, de éles az emlékkép: a munkáját félbeszakító apa, aki ennyit szól fiához: Valami nagyon fontos dolog történt Rómában. Az a tragikus, hogy mi ebből kimaradunk. Nem hiszem, hogy én megélem még, hogy Magyarország is része lesz az európai egységnek. De Európa egységes lesz, s te, fiam, lehet, hogy tanúja leszel még ennek.

S az idő mintha először nem őt igazolta volna; hiszen néhány héttel később már őt vitték el, rövidebb időre.

De ami akkor történt, kitörölhetetlenül része lett nemcsak a nemzet, hanem egész Európa és a világ történelmének. Nem találkoztam olyan, főként a generációmhoz tartozó európaival, akinek a számára nem jelentett az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc egész életére szóló, politikai eszmélését és gondolkodását azóta is meghatározó élményt. A strasbourgi Európa Palotában kiállított 56-os, lyukas zászló előtt ma is sorakoznak a legkülönbözőbb országokból érkező emberek, akik gyermekeiknek s unokáiknak idézik fel a magyar forradalomhoz kötődő emlékeiket, azt, hogy miből ábrándultak ki akkor, vagy inkább miben kezdtek el akkor hinni. 1956 indította meg a totális hatalmi rendszer és főként a mögötte álló ideológia korhadását, mely végül annak széteséséhez vezetett. Joggal mondtuk 1999. március 12-én Independence-ben, a NATO csatlakozási okmányainak letétbe helyezése alkalmából, hogy 1956 hősei verték az első szöget a kommunizmus koporsójába.

Az elmélet összedőlt, de a hatalom még maradt. És következett a három és fél évtized. Márai angyala pontosan tudta, hogy mi történik majd.
Látomásában megjelent a felakasztott Magyarország előtt hömpölygő profán tömeg:


A Katona, ki szíven döfte,

A Farizeus, ki eladta,

Aki háromszor megtagadta.
 

Mert sokan tagadták meg a nemzet szent forradalmát a 34 esztendő alatt. De még többen eszméltek az igazságra, a rendszerváltozás hajnalán. Ekkor értette meg mindenki, hogy győzött a forradalom. Az elnyomók hatalma mindig ingatag, a zsarnok mindig gyáva. Az áldozatokat, az elvett életeket, megnyomorított sorsokat, megcsonkított vágyakat már semmi és senki nem adja vissza. De vajon milyen lenne a világ, ha nem lett volna 1956-ban magyar forradalom?
Hogy pontosan milyen lenne ez a világ, azt nem tudjuk, de hogy más lenne, mint a mai, az bizonyos. Más lenne Magyarország, más lenne Európa és más lenne a világ. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc becsületet adott a nemzetnek, lendületet adott az európai egységnek, és példát, tanulságot adott az egész világnak. A tanulság lényege, hogy az erkölcs sohasem viszonylagos, az értékek dolgában nincs kompromisszum, a jó és a rossz, a hős és az áruló, a vértanú és gyilkosa, a szabadság és zsarnokság között nincs középen az igazság. És még arra is tanít, minket magyarokat, hogy nagy dolgokban nincsen kis nép, nagy dolgokban az értékválasztás biztonságától és bátorságától, az elszánástól és az igaz ügybe vetett hittől függ a sorsunk.


Az Angyal ezt is látta

előre: hiszen különben nem hozta

volna a hírt az égből,

Mindig új élet lesz a vérből.

 

Találkoztak ők már néhányszor -

a gyermek, a szamár, a pásztor -

Az alomban, a jászol mellett,

Ha az Élet elevent ellett,

A Csodát most is ők vigyázzák,

Leheletükkel állnak strázsát.


Hát álljunk együtt strázsát mi is, vigyázzuk együtt ezt a csodát, a mi csodánkat, a nemzet csodáját, a világ csodáját. Miénk a csoda, de miénk a csoda megőrzésének felelőssége is. Tudjunk legalább pillanatokra egyesülni a szabadság eszményében, ne felejtsünk, higgyünk együtt a csodában, és álmodjunk együtt arról a jövőről, amit ez a csoda tett lehetővé:


Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik - mennyből az angyal.



« vissza