Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Miért Európa?

A történelmi és mindennapi taposómalmainkba belefáradni látszó magyarság megdöbbentő közönnyel ballag az évszázados jelentőségű, önsorsalakító esemény, az európai csatlakozásunkról döntő áprilisi népszavazás felé. Történelmünk nem bővelkedik önsorsalakító lehetőségekben. Az elmúlt évszázadban az ország sorsát, a nemzeti fejlődés keretfeltételeit mások és másutt, Trianonban, Jaltában, Máltában döntötték el. Későbbi korok ítészei feltehetően értetlenül tűnődnek majd a közelgő sorsdöntő nemzeti ügy körüli nagymértékű közöny, elbizonytalanodás, pártpolitikai jellegű kardcsörtetés, délibábvadászat és tévhitterjesztés gazdag jelenségvilágán.
Történelmileg már meggyarapodott, beérkezett, sőt vénülő nemzetek számára efféle luxus még magyarázható, felzárkózásra, sikeres jövőalakításra áhítozók körében aligha. Ha lehetőséget kap, minden országnak fel kell készülnie a randevúra a jövővel. Nem lehet felesleges újra és újra végiggondolni, hogy milyen Európába készülünk, kik vagyunk és mit akarunk.

Európa nem mitológiai fogalom, nem az Atlanti-óceántól az Uralig terjedő térséget felölelő földrajzi fogalom. Nem is a geopolitika alapító atyái által megjelölt világhatalmi magterület, vagy a történelmi életerővesztés, megvénülés, dekadencia szimbóluma.
Európa a világ legnagyobb történelmi találkozóhelye. Évezredek óta népek, kultúrák, emberi, gazdasági, politikai mozgások legintenzívebb találkozásának színhelye. Semmilyen más földrészen nem alakult ki ilyen mértékű demográfiai, kulturális, gazdasági, intézményrendszeri összefonódás: görög filozófia, római jog, angol pragmatizmus, francia nacionalizmus, német szervezőkészség, osztrák kedélyesség, vagy akár a hajdani magyar huszáros lendület kölcsönös megtermékenyítő hatása.

Mitől is európai Európa? Röviden: fejlődéstörténeti örökségétől Némi leegyszerűsítéssel európai az a terület, ahol történelmileg hatott a római vagy a szász jog, ahol az elmúlt évezredben szerves fejlődéssel kialakultak alkotmányos monarchiák, demokratikus állam- és társadalomműködtetési formák, piacgazdasági mechanizmusok, ahol megépültek a gót és reneszánsz katedrálisok, ahol közös kulturális örökség Homérosz, Dante, Shakespeare, Goethe, Beethoven, Chopin, Leonardo és Greco. A kultúra persze mindenütt lokális és nem globális képződmény. Fontos ezért, hogy a közös európai örökségen belül unió előtt és unió után megmaradtak a nemzeti kulturális identitások, a spanyolok spanyolok, az angolok angolok maradtak.

A történelmi egymásra hatások bizonyos értékközösséget, értékhasonlóságot is kialakítottak más régiókkal szemben.
A közgazdasági vizsgálódás szempontjából a versenyképesség, egyéni szabadság, társadalmi szolidaritás értékrendi rangsorolása különösen nagy jelentőségű. Az angolszász világban az egyéni szabadság és a versenyképesség alapvető érték, a társadalmi szolidaritás már jóval kevésbé. Az ázsiai értékrendekben a versenyképesség, teljesítmény, illetve a családon belüli szolidaritás mögött háttérbe szorul az egyéni szabadság. E három érték párhuzamos együttélése évszázadokon keresztül csak Európára jellemző. Ez tükröződik az unió szociális dimenziójában, a szolidaritás- és kohézióteremtés a stratégiai célrendszerben.

A gazdasági, kulturális és intézményrendszeri kölcsönhatások szorossága ellenére az európai piacgazdaságnak, vagy kapitalizmusnak sajátos jegyei alakultak ki és maradtak fenn. Az európai gazdasági modell különféle változatait jól szemléltetik, fenntartják három változat az úgynevezett themzei, a rajnai vagy dunai és az ibériai kapitalizmus eltérései. Az unió közös társadalmi, jogi, intézményrendszeri környezetéhez tartozó európai országok is hordozzák történelmi örökségüket. Kulturális identitásuknak megfelelően őriznek bizonyos modelljegyeket. A sokféleség egysége nem nyelvészeti lelemény, hanem realitás.

Az elmúlt század második felében kibontakozó tudományos-technikai-információs forradalom, illetve globalizáció fokozatosan szétfeszítette a hagyományos nemzetállam kereteit, kedvezőtlen feltételeket teremtett a nemzetállami keretek közé szorított kicsi, és gyenge alkuerővel rendelkező országok fejlődése számára. Az európai integrálódás viszont az európai kis országok számára kitágította a cselekvés határait. A 2004. évi keleti kibővüléssel több mint 400 milliós lélekszámúvá váló Európai Unió GDP-je az Egyesült Államokéhoz hasonló nagyságrendet ér el, a tagországok egymás közötti külkereskedelmi forgalma a világkereskedelem több mint egyötödére, a kívülálló országokkal folytatott külkereskedelme pedig egynegyedére rúg, azaz mintegy kétszerese az USA arányának. Jelenleg s belátható jövőn belül az unió jelenti a világgazdaság legnagyobb - egységes környezetű és szabályozási rendszerű - jogalkotási felvevőpiacát.

Időnként, miként éppen jelenleg is, megfogalmazódnak olyan vélemények, hogy a vén Európa már elvesztette dinamizmusát, életerejét, s mai szereplésével illusztrálja a több mint nyolc évtizedes spengleri jóslatot a Nyugat alkonyáról. Elvitathatatlan, hogy a mai Európai Unió nélkülözi a második világháború utáni politikusok nagy generációját, az Adenauer, Schuman, De Gaulle, De Gasperi nevével fémjelzett európai nagy stratégiát. Ugyanakkor letagadhatatlan tény, hogy a mai unió intézményrendszerileg a világ leggyorsabb ütemben átalakuló térsége.

A második világháború utáni időszakban újraéledő Nyugat-Európán belüli gazdasági együttműködés, a Montánunió, EPU létrehozatala után 1957 márciusában megszületett Rómában a hat alapító ország által aláírt egyezmény a Közös Piac létesítéséről. E folyamatot sajátosan gyorsították fel az 1956. október-novemberi események, amikor az angol-francia csapatok szuezi expedíciójának amerikai leállítása, illetve a magyarországi nemzeti forradalom elleni szovjet katonai intervenció jóváhagyása egyértelmű jelzést küldött az akkori nyugat-európai döntéshozóknak egy készülő szovjet-amerikai kondomíniumról. Ebben az értelemben közvetve Magyarország is fontos katalizátor szerepet játszott az európai integrációs folyamatokban.
A lényegében szabadkereskedelmi övezetet jelentő Közös Piac 1968-ban már továbbfejlődött Vámunióvá, majd 1993-ban egységes belső piaccá, 1998-ban Gazdasági és Monetáris Unióvá. 2002. január elején megjelent az euro, az unió közös pénze, s megkezdődött a közös európai külpolitika, biztonságpolitika és közös hadsereg kialakítása.

A hat alapító ország 1971-ben befogadta Észak-nyugat-Európát (Angliát, Írországot, Dániát) a nyolcvanas években Dél-Európát (Görögországot, Spanyolországot, Portugáliát), 1995-ben pedig a semleges országokat (Svédországot, Finnországot, Ausztriát). Most érkezett el a kibővítés negyedik hulláma, a keleti kibővülés, amely pontot tesz az Európát felosztó, Európán kívüli hatalmak 1945. évi jaltai megállapodására.
A keleti kibővülés történelmi tétje, jelentősége a Jaltában kialakított erőtér felszámolása, a jaltai fejezet lezárása.

Az európai integrálódás nem mentes attól a történelmi traumától, amelyet az elmúlt évszázadban Európa átélt. Mintegy fél évezreden át Európa a nemzetközi kapcsolatrendszer központja, a világ gazdasági, kulturális, politikai központja, civilizációs hatások hordozója volt.
Két önpusztító európai polgárháború, az I. és a II. világháború során Európa saját nemzetközi szerepét, pozícióit pusztította el, illetve gyengítette meg. Biztonsági, gazdasági szempontból tartósan függőségi viszonyt vállalt az Amerikai Egyesült Államoktól, hogy el tudja hárítani a szovjet veszélyt. Történelmi fejlődése során nem csekély költségekkel túljutott már a birodalomépítési szakaszon és illúziókon.
Stratégiai érdekei a nemzetközi stabilitáshoz, társadalmi konszolidációhoz, első számú külkereskedelmi hatalomként a gazdasági fejlődéshez, a béke és biztonság struktúráihoz kötődnek.

Az európai fejlődéstörténeti örökség közös elemeivel rendelkező mai kívülálló országok számára az európai kapcsolat, a csatlakozás már e stratégiai érdekek alapján is a mai határok nélküli globális világhoz való alkalmazkodás költségeit, kockázatait csökkenti. Nem igényel ugyanis bővebb bizonyítást, hogy az európai örökséggel rendelkező országok közötti együttműködésben nem csupán a földrajzi távolság, hanem az intézményrendszeri, kulturális, mentalitási távolság is jóval kisebb, mint az ázsiai, illetve tengerentúli országok esetében. Más oldalról viszont az Európai Unió is az elkövetkező években érleli meg a felismerést arról, hogy a közös európai fejlődéstörténelmi örökség megléte vagy hiánya korántsem történészi, hanem gyakorlati integrációs probléma. Az egyes országok integrálásának, unión belüli felzárkóztatásának, fejlesztésének költségei, illetve eredményei e közös fejlődéstörténeti örökség mértéke szerint alakulnak. Nagyobb kockázatok nélkül megjósolható, hogy a későbbi kibővülés menetrendjében, megvalósulásában e szempont jelentékeny figyelmet kap majd.

Az Európai Unió kibővülésének közel évtizedes tagországi halogatása, a befogadási feltételek folyamatos romlása s túlméretezett lelkesedésnek korántsem minősíthető nyugat-európai lakossági fogadtatása indokolttá teszi a keleti kibővüléshez fűződő tagországi érdekeltség szemlézését. Az ellenérdekeltség szaporodó megnyilvánulásai a mindig is kedvező diplomáciai nyilatkozatok ellenére erősödő nyugat-európai aggályokat tükröznek.

A hagyományos nagypolitika szintjén a jelenlegi tagországok, illetve befolyásos érdekcsoportjai egy része régóta ellenzi a keleti kibővülést, olyan feltételezés alapján, hogy a keleti kibővülés eredménye Német-Európa lesz, hiszen a kelet-közép-európai országok vezető gazdasági partnere, földrajzilag legközelebbi nagy partnere Németország. Latin-Európa szempontjából, az erőforrás-elosztás szempontjából is aggályosnak látszik a szűkös európai erőforrások keleti irányú felhasználása részben a saját igénybevétel, részben a számukra kulcsfontosságú dél-mediterrán térség fejlesztésének, stabilizálásának rovására. Korábbi fejlesztési koncepciók Európa növekedési tengelyét a Hamburg-Sevilla vonal mentén kívánták felrajzolni. Az unió és a NATO súlypontjának bizonyos keleti eltolódása, Párizs-Berlin-Varsó, vagy éppenséggel München-Budapest, Milánó-Riga típusú mozgások jelentős üzleti érdekeket érintenek kedvezőtlenül. Az unió keleti határainak eltolódása kiváltott aggályokat az eddigi végvidéki, határmenti pozíciókból közvetítői hasznot merítő országokban is.

Földrajzi és országvetületeken túlmenően jól kitapintható bizonyos célcsoportok, szektorok ellenállása. Az iparban foglalkoztatott nyugat-európai munkaerő szervezetei a keleti kibővülés hátrányait munkahelyek és tőkeerőforrások keletre vándorlásában és ebből fakadó növekvő munkanélküliségben látták. A nyugat-európai mezőgazdasági termelők a számukra eddig rendelkezésre bocsátott mezőgazdasági támogatások csökkenésében s a keleti agrárkonkurencia növekedésében érzékeltek érdeksérelmet. A nyugat-európai kis- és középvállalatok, kézművesek az egyedi speciális termékek megnövekedett kínálatát, a szabad munkaerő-áramlás nyomán megjelenő, a hibás termékeket nem csak lecserélni, hanem netán kijavítani is tudó közép-európai versenytársakat nem tartják kívánatosnak. Dekonjunkturális időszakban különösen felerősödik a vágy adócsökkentésre. Bár a keleti kibővülés költségei 2004-2006 között az unió évi GDP-jének alig több mint 1,5 ezrelékére rúgnak, a választók kegyeiért küzdő politikusok szívesen hivatkoznak az adófizetők pénzének megvédésére.

Nem túl egyszerűek a pártpolitikai vetületek sem. A szakszervezeteknek jobban elkötelezett szociáldemokrata-szocialista pártok nem mentesek a munkahely-elvándorlási, azaz gazdasági aggodalmaktól.
Konzervatív-kereszténydemokrata erők viszont politikai szempontból nem túl derűlátóak. Tartanak attól, hogy baloldali többségű közép-európai országok csatlakozása kedvezőtlenül befolyásolja számukra az erőviszonyokat a jelenleg jobboldali többségű Európa Parlamentben.

A fenti aggályokat ugyan nem nehéz cáfolni a való világ folyamataival, hiszen Európa az elmúlt években sem lett német Európa, és gazdasági kapcsolataink jóval gyorsabb ütemben bővültek Franciaországgal, Spanyolországgal, Portugáliával, Belgiummal, mint Ausztriával és Németországgal. A munkahely- és tőkeelvándorlás az uniós tagországokban egyszersmind járulékos exportlehetőségeket és munkahelyeket teremtett, az unió Magyarország kivételével a többi kelet-közép-európai országgal szemben nettó agrárexportőr lett, a kibővülés-finanszírozás terhei semmilyen mércével sem tekinthetők túlméretezettnek. A nyugat-európai döntéshozók, közvélemény-formálók s a közvélemény ugyanakkor nem győzhető meg egykönnyen a csatlakozás kölcsönös előnyeiről. Ilyen körülmények között szinte csoda, hogy a nyugat-európai térfélen végül is megszületett a döntés a keleti kibővülésről. Az sem lehet meglepő, hogy a csatlakozás nyugat-európai s nemzetközi ellenérdekeltjei a meghívott kelet-közép-európai országok esetleges népszavazási kudarcaihoz fűznek csatlakozást szűkítő, illetve meghiúsító reményeket.

A nemzetközi léptékben tevékenykedő, gondolkodó nyugat-európai üzleti, politikusi, értelmiségi körök természetesen tisztában vannak azzal, hogy a keleti kibővülés viszonylag magas képzettségű és motiváltságú emberi erőforrásokkal gyarapítja az uniós térség potenciálját, versenyképességét. Társadalmilag, gazdaságilag gyorsabb ütemben fejlődő országok csatlakozása „vérfrissítéssel” dinamizálhatja a vénnek mondott Európát.

Az unió keleti határainak kitolása Európa-stratégiai hozadékkal jár, kibővíti az európai stabilitási-biztonsági övezetet. A kultúra oldaláról az európai történelem, szellemi állapot gazdagodik az új tagországok sokszínű hozományával. A nemzetközi kapcsolatrendszerben a kibővülés erősíti az európai identitást az USA-központú globalizáció viszonyai között, elősegíti a szembenézést a fejlődő világ megoldásra váró problémáival, az ázsiai térség folyamatos előretörésének következményeivel. Az Európa-stratégiákban gondolkodók számát azonban illúzió volna eltúlozni. Így a májusban esedékes csatlakozási megállapodás tagországi ratifikációja, illetve a nyugat-európai többségi politikai támogatás megszerzése még jelentékeny meggyőzést igényel.

Európai csatlakozásunk szinte az élet minden területén új környezeti, társadalomműködési feltételeket jelent. Minden nehézség nélkül találkozhatunk az élet olyan részterületeivel, ahol a csatlakozás egyértelmű előnyökkel vagy éppenséggel egyértelmű hátrányokkal, illetve az előnyök és hátrányok erőteljesen eltérő elegyével jár.
Országsors-analízisben a részletek szépségeivel szemben a folyamatok egésze, az érdekek és ellenérdekek tömegszerűsége jelenthet megfelelő megítélési alapot.

Az elemzési-mérlegelési szempontok sokszínűsége mellett sem feledkezhetünk meg arról, hogy olyan világban élünk, ahol a második világháború utáni időszakban a fogyasztás, az anyagi jólét társadalmi érték lett. Az emberek túlnyomó többsége egyéni jóléte alapján ítél meg rendszereket, kormányokat, folyamatokat, politikákat. Magyarország kis ország, kis gazdaság. Nem tudja versenyképesen előállítani egész skáláját azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak, amelyekre szüksége van. Szükségleteinek nemzetközi összehasonlításban is kimagasló hányadát, több mint felét importból elégíti ki. Ennek ellentételéül exportálnia kell, ráadásul versenyképesen, ezért a gazdasági fejlődés szükségszerűen exportvezérelt jellegű.
Jelenleg a magyar kivitel háromnegyede irányul az Európai Unió tagországaiba, további 8-9%-a olyan országokba, amelyek velünk együtt vagy néhány évvel később lesznek az unió tagjai. Megkerülhetetlen realitás, hogy kivitelünk kereken öthatodát veszik fel az unió tagországai vagy szerződéses kapcsolatrendszerébe tartozó országok.
Magyarország stratégiai helyzetét, partneri értékét kedvezően befolyásolja, hogy a világ legnagyobb külkereskedelmi felvevőpiacú országcsoportjának tagja. ősi kereskedői bölcsesség, hogy a fő partnerrel a lehető legszorosabb, esetenkénti családi összefonódást célszerű kialakítani. A csatlakozás ilyen szempontból házassági szerződés.

E szerződésben az unió házassági hozománya nem lebecsülhető. Igaz, hogy a 2004-2006 időszakra a Magyarország számára előirányzott csatlakozási támogatás a vártnál jóval szerényebb, az időszak átlagában a magyar GDP 0,7%-ára rúg majd. A 2006 utáni költségvetési időszakban viszont már Magyarország képviselői is részt vesznek majd az uniós erőforrások elosztásában. Bár évezredünk elején az uniós tagországok gazdasági helyzete és érdekeltségi viszonyai erősen eltérnek a korábbi kibővülési időszakoktól, mégsem felejthető el, hogy a csatlakozásuk óta eltelt időszak átlagában a dél-európai országok és Írország GDP-jük 3-5%-ára rúgó erőforrásokhoz jutottak az unió különféle alapjaiból. Ma természetesen nem jósolható meg, hogy mekkora lesz a megszerezhető uniós pénzügyi erőforrások nagyságrendje a 2007-2013 közötti uniós költségvetési időszakban, hiszen ez a későbbi uniós gazdasági és költségvetési helyzetektől, valamint magyar erőforrás-fogadási felkészültségtől és gazdaságdiplomáciai teljesítményektől függ. A megszerezhető erőforrások nagyságrendje nagy valószínűséggel a magyar GDP 2-4%-a közötti sávban alakul.

Ma az országok, régiók, városok és térségek között mind élesebb verseny folyik a fejlődéshez szükséges pénzügyi erőforrások megszerzéséért. Az elmúlt fél évszázad nemzetközi tapasztalatai szerint nagyon szoros összefüggés alakult ki az egyes országok fejlődési teljesítményei és a megszerzett külföldi működő tőke erőforrások viszonylagos nagyságrendje között. Magyarország 1996 után felgyorsuló gazdasági növekedése sem független attól, hogy 1990-94 átlagában a volt szocialista országok közül legnagyobb mértékben és arányban tudott külföldi tőkebefektetéseket vonzani. Ebben az időszakban az évi működőtőke-befektetések átlagosan a GDP 4%-ára rúgtak, s túlnyomórészt nem privatizációhoz kötött, hanem új, zöldmezős beruházásokat jelentettek. Ez az arányszám az elmúlt három évben felére csökkent. A tartós lassulás fejlődési korlátot jelenthet. A csatlakozás révén szerezhető támogatások új fejlesztési erőforrások bekapcsolását eredményezik. Ráadásul a tagországok vonzerejét a tagság ténye növeli a külföldi tőkebefektetők számára, ha egyéb feltételek nem változnak.

Közgazdasági számítások szerint az uniós tagság kereken évi 1%-kal növeli a magyar gazdaság növekedési ütemét, s segíti az ország szempontjából kulcsfontosságú gyorsított felzárkózást, a történelmileg örökölt viszonylagos elmaradottság felszámolását. Kételkedőket érdemes emlékeztetni arra, hogy a második világháború előtt még Spanyolország, Portugália, Görögország, Írország egy főre jutó jövedelmi színvonala jelentősen elmaradt Magyarországétól.

A hajdanában Anglia félgyarmati területének számító Írország három évtizedes európai integrálódás eredményeként 2000-ben megelőzte Angliát az egy főre jutó GDP nagyságrendjében. A három dél-európai ország esetében pedig nagymértékben a gazdag északnyugati országokhoz viszonyított fejlettségi szintkülönbség.

Az uniós tagság az európai nagystratégia függvényében a geopolitikai helyzetből fakadó komparatív előnyök kiaknázásának lehetőségét kínálja Magyarország számára. A középkori magyar állam meggyengülése, majd eltűnése nyomán Magyarország geopolitikai helyzete kedvezőtlenre fordult, az ország területe a "hadak útjává vált, a Kelet és Nyugat, a Habsburg-Török-Orosz Birodalom ütközőzónája lett. Az unió délkelet-európai irányú kibővülési tervei, mozgási irányai következtében a tagsággal Magyarország nem a végvidék légiója vagy Európa előretolt helyőrsége lesz, hanem földrajzi helyzete, történelmileg kialakult helyismerete, kapcsolatai s készségei, illetve a térségben élő magyarság hídverő szerepének kiaknázása révén az európai folyamatokban tartósan fontos közvetítői, szervezői szerepet tölthet be. Az Anjouk kora óta nem tapasztalt intenzitású délkelet-európai jelenlét s kibocsátó pozíció szerencsésen egészítheti ki nyugati irányban kialakuló befogadói szerepet.

Nehezebben számszerűsíthetők a tagsággal együtt járó nemzetbiztonsági és társadalombiztonsági hozományelemek. A betagozódás az európai térségbe eleve megnöveli az ország partneri értékét, a különféle folyamatok kiszámíthatóságát, áttekinthetőségét, korlátozza az esetleges pártpolitikai-kormányzati mozgások irracionalitásainak mértékét, csökkenti az úgynevezett országkockázati felárat. A nemzetközi bizalom alakulását például jól jelezte, hogy a 2004. évi csatlakozás valószínűségét megnövelő 2002. októberi ír népszavazás következményeként a tagjelölt országok valutái felértékelődtek. A csatlakozási megállapodásban a tagországok vállalják a gazdasági és monetáris unió célkitűzéseit, s azok középtávú megvalósítását, az euró bevezetését. Az államháztartási deficit, infláció, kamatszínvonal leszorítása kétségkívül jár növekedési áldozatokkal is. Ugyanakkor az önálló valuta fenntartási költségeinek, az átváltási költségeknek megszűnése az euró bevezetésétől fogva, a külkereskedelem bővülése, az alacsonyabb reálkamatok eredményeként az euroövezeti tagság a magyar GDP növekedési ütemét hosszabb távon további 0,6-0,9%-kal emelheti. Az elmaradt haszon vagy veszteség számszerűsítése mindig is kockázatos.
Ma minden önálló valutával rendelkező kisebb ország sebezhető a hozamszerzésre vagy befolyásolásra törekvő külső spekulációs hullámokkal szemben. A globális világ pénzpiaci viszonyai között játszi könnyedséggel összehozható 5-15 milliárd dolláros spekulációs tőke, amely kisebb országokat térdre kényszeríthet, vagy jelentős pénzügyi veszteségeket okoz nekik. A Magyarország ellen 2003. január közepén 5 milliárd dollárral s téves tanácsok, feltételezések alapján indított kétnapos spekulációs támadás sikeres visszaverése még nem biztosíték hasonló törekvések megismétlődése ellen. Efféle próbálkozások ellen megnyugtató védelmet csupán az euroövezeti tagság jelent, hiszen az unió gazdasági potenciáljával, valutatartalékaival szembeni fellépés sikeresélyei meglehetősen kilátástalanok. Ma a kisebb országok érdekeit nem ágyúnaszád- vagy atomdiplomácia fenyegeti. A nemzetbiztonság követelményrendszerében a gazdasági-pénzügyi-piaci biztonság, a terrorizmussal, bűnözéssel szembeni fellépés értékelődik fel. A tagság keretében nyíló elhárítási lehetőségek így nemzetbiztonsági és közvetett gazdasági hozamot jelentenek.

A nemzetközileg is kimagasló külkereskedelmi érzékenységű Magyarország gazdasága az ezredfordulóra már lényegében integrálódott a nemzetközi és európai gazdasági együttműködési rendszerbe.
A részvétel a nem túl nagy hatásfokkal működő nemzetközi szervezetekben felfogható szervezeti integrálódásnak. Az elmúlt évszázad magyar történelmének egyik sajátosságaként az országsors-alakító nemzetközi döntéseknél Trianonban, Jaltában, Máltában külföldi hatalmak döntöttek Magyarországról, Magyarország részvétele nélkül. Az uniós tagság integrálódást jelent a döntési struktúrákba. Magyar képviselők ülnek majd az Európai Parlamentben s a különféle bizottságokban, koalíciókat, alkalmi szövetségeket köthetnek az egyes partnerországokkal, diplomáciai manőverezési teret kapnak.

Az integrálódás kedvezőbb nemzeti érdek-képviseleti és érvényesítési jelentőségeket kínál. A magyar társadalom és felelős magyar vezetés sohasem feledheti a nemzet trianoni felszabdalásából, ha úgy tetszik a történelmi traumakezelésből fakadó követelményeket. A második világháború utáni folyamatok jól érzékeltetik, hogy meggyengült alkuerejű vagy kis országok nemzetközi vagy regionális szervezetekben jóval hatékonyabban tudták érvényesíteni sajátos nemzeti érdekeiket, mint bilaterális államközi kapcsolatok keretében, egyedülállóként.
Világhatalmi tényezőnek számító országcsoportosulás tagjaként a kis Magyarország lehetőségei is nagyobbak az unióhoz nem tartozó szomszédos országokban élő magyarság érdekeinek képviseletére, védelmére, felzárkóztatására.

Az uniós tagság természetesen nem bőségszaru, nemcsak előnyökkel jár. A tagság ára a lemondás a szuverenitás bizonyos elemeiről együtt jár a fejlettebb országcsoport jogi, gazdasági, szabályozási környezetéhez való szigorúbb és gyorsított alkalmazkodással, a teljesítményi-versenyképességi követelmények növekedésével. Tagsági követelmény például a közös külgazdaságpolitika, így az unió alacsonyabb külső vámjainak, szerződéses kapcsolatainak, segély- és nemzetközi együttműködési politikájának átvétele, egyes szabadkereskedelmi megállapodásaink megszüntetése, átalakítása. Így nem csupán a nagy gazdasági térségekben erőteljesebb belső verseny, hanem az unió által különféle keresedelempolitikai kedvezményekben részesített fejlődő országokból érkező verseny következményeivel is az eddiginél nagyobb mértékben kell számolnunk. Nem lesz lehetőség magyar teljesítményi deficiteket kiváltó különféle támogatások, kedvezmények nyújtására, a fejlett országokban szerkezetileg elavult, alacsony szakképzettségű és bérszínvonalú ipari-mezőgazdasági tevékenységek fenntartására, gazdaságpolitikai patópálkodásra.

Aligha kétséges, hogy a gyorsított alkalmazkodási és teljesítményi követelményeket nem mindenki tudja teljesíteni. Ezért különösen sajnálatos, hogy ebben a sorsdöntő időszakban az országos média egy része a folyamatos önképzési segítség, képességfejlesztés helyett valóságshow-kat nyújt a polgároknak. A szellemi és testi kábítószerek, élvhajhászat örömeibe menekülők esélyeihez nem lehet nagy reményeket fűzni az integrációban.

Melyek a különösen érzékeny területek a szellemi, szakmai felkészülésben? Nem lesz könnyű a korlátozott fejlesztési erőforrásokkal, piacismeretekkel rendelkező kis- és középvállalatok, mezőgazdasági kistermelők szakképzetlen, betanított munkaerőcsoportok helyzete. A lakosság kereken 30%-át kitevő nyugdíjasok önmagukban keveset változtathatnak sorsukon, helyzetük az ország általános teljesítményi-jövedelmi színvonalának függvényében alakul majd. A változásokat nehezen felismerő, gyengébb színvonalú önkormányzatok által igazgatott vagy különféle más okok miatt hátrányos helyzetű települések, városok és városrészek növekvő gondokba ütközhetnek. A tagság előnyei nem azonnal, s korántsem minden társadalmi-gazdasági csoport számára egyforma mértékben jelentkeznek, ez szintén potenciális feszültségi forrás lehet majd.

Az uniós csatlakozás esélyét - nagyobb mértékű támogatás hiányában - becslések szerint a népességnek mintegy 20-35%-a csak korlátozottan képes kiaknázni. A jelenlegi vagy jövőbeni leszakadás tényét azonban méltánytalan az uniós csatlakozáshoz kötni, hiszen a leszakadási folyamat régebben fennálló hazai sajátosságokat, illetve a hazai fejlődési feltételek hiányát, kedvezőtlenségét tükrözi. Gazdasági, politikai és etikai kérdés az, hogy a lakosság többségének esélyjavítási lehetőségei elszalaszthatók-e a kisebbség önsorsjavító képességének hiánya vagy korlátozottsága miatt?

Nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a globalizálódó világban uniós tagság nélkül, nemzetállami keretek között is jelentkeznek az említett feszültségek, kihívások, legfeljebb néhány évi csúszással. Kívülálló ország viszont nem kap külső erőforrásokat az alkalmazkodáshoz. Dinamikusabb gazdasági térben a leszakadás enyhítésének szociálpolitikai eszköztára is gazdagabb. A globális világban kialakult együttműködés a nemzetközi szervezetekben szintén a nemzeti szuverenitás csorbulásával jár. E szuverenitáskorlátozást a kis országok eddig is tudomásul vették, hiszen az elmúlt évtizedek gyakorlati tapasztalatai alapján nemzetközi, regionális szervezetekben nagyobb érdekérvényesítési lehetőségekkel rendelkeznek, mint kívülállóként.

Összefoglalva, európai csatlakozásunk történelmi sorsfordulat.
Történelmi léptékben korántsem hosszú, a legutóbbi lakossági hangulat alapján sajnálatos módon nem is forró búcsú, ráadásul a többszörös búcsú korántsem könnyű múltunktól, amelyet himnuszunk is balsorsként említ. A tagság ugyanis búcsú a történelmi, s különösen a 20. században súlyosbodó elmaradottságtól, s a felzárkózás, korszerűsödés hordozója. Búcsú a megváltoztathatatlannak, kilátástalannak látszó jövőtől. A tagság a határok nélküli Európában búcsúztatja - ha nem is teszi meg nem történtté - a trianoni traumát. A tagság búcsú Jaltától és örökségétől, elbúcsúztatható a keleti és nyugati világ közötti ingadozás, a kompországi státusz. Nyugati partra érünk.

Végül, de korántsem utoljára a tagság búcsú a kisországi státustól, a szűk nemzetállami, nemzetgazdasági keretek közé szorított kisnemzeti léttől, fejlődési korlátoktól, úgynevezett méretgazdasági hátrányoktól. A cselekvési tér az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása óta először most ismét kitágul, mégpedig összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben. A kitágult téren belül viszont már Magyarország nem lesz oly kicsi, mint egyedülállóként. Népességszáma alapján az unió 27 tagországa közül a kilencedik helyen áll, és más kis tagországokkal együtt alkalmanként sikeres belső koalíciókat alkothat. Az ebből adódó szavazati súly, s a felzárkózásból fakadó gazdasági potenciálnövekedés a magyar érdekérvényesítési lehetőségeket hosszú idő után ismét kedvezőbben alakíthatja. Az uniós tagság így nemcsak búcsú a múlt terhes örökségének egy részétől, hanem egyszersmind szövetség a jövővel.



« vissza