Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Folytonosság – térben, időben, művészetben

Olykor váratlan és nagyszerű ajándékokat kapunk.
Az Erdélyből Gödöllőre áttelepült Bódis Erzsébet faliszőnyegei és tervei hiányzó láncszemek – gyöngyszemek – a 20. századi magyar művészet történetében. Nemcsak a gödöllői művésztelep történetében biztosítják a folytonosságot a 20. század első fele és a mai Gödöllői Iparművészeti Műhely között, hanem – Marosvásárhelyt készülvén – két régió művészete közt is kapcsolatot teremtenek. Hol itt, hol ott bukkan fel egy hasonló művészi gondolat – így adván értésünkre, hogy a művészet nemcsak nem ismeri a határokat, sőt, mint egy-egy hullám, amit felmagasodni, majd elenyészni s újra visszatérni látunk, különös játékot játszik az idővel is: a történeti (konstruált) időhatárokat áthágva a folytonosságról, az azonosságról, állandóságról biztosít bennünket.
Nem valószínű, hogy Bódis Erzsébet pályája indulásakor ismerte volna a századközépen éppen eltemetett gödöllői iparművészetet vagy akár Redő Ferenc szőnyegművészetét. Mégis, amikor az 1950-es években gyűjteni kezdte a székely festékeseket, a barna-kék-sárga-fehér, geometrikus mintázatú parasztszőnyegeket, a torontáli szőnyegek rokonait, mikor akvarelleket készített parasztszőttesekről, mintáikról és színeikről, feljegyzéseket a gyapjúfonalak, szőnyegek készítésének hagyományos technikáiról, egy 19. század végi hagyományt folytatott, melyet a századelő gödöllői művészei teljesítettek ki, mikor a kalotaszegi, torockói és székelyföldi kézműves hagyományokat tekintették saját tervezésű munkáik alapjainak.
Bódis Erzsébet első munkáin a székely festékesek színvilága, geometrikus formarendje jelent meg, ám figurális motívumokkal, melyek ritmikusan sorolódnak a képmezőben (fák, virágok, gyerekek a Játszó gyermekeken (a Bújj, bújj, zöld ágat játsszák), 1957, fák, nőalakok a Gereblyélőkön, 1957 stb.). A megtalált források és saját motívumai révén olyan nyelvet alakított ki, mely akár közvetlen folytatója lehetne a gödöllőiek háziipari technikákkal készült szőnyegeinek, elsősorban Körösfői-Kriesch Aladár Faültetők vagy Kalotaszegi asszonyok című kárpitjainak, ugyanakkor ezek szigorúsága, emblematikus volta helyett – szakítva a „képszőnyegek nagy motívumokra épülő képszerűségével s a népművészeti motívumok átvételével – már korai munkáin a közvetlenség és meseszerűség tűnik fel. Motívumait a természetből vette, s mivel egyforma méretűek a fák, a virágok, a gyerekek, megindítják a képzeletet. A naturális arányok megváltoztatásával egyúttal az ornamentalizmus új felfogása jelent meg: az arányok szőnyegszerűnek nevezett egyneműsége saját ornamentikával és új, képivé alakított struktúrában bontakozott ki.
Ezek a szőnyegek romániai múzeumok gyűjteményeiben találhatók, bizonyítékául annak, milyen jelentősége volt a romániai textilművészet megújulásában is a helyi hagyományok egyéni továbbvitelének. Bódis Erzsébet mindig maga szőtte szőnyegeit, még a korszak monumentalitás iránti igényét kielégítő, nagyméretű figuratív kompozíciókat is (Évszakok, 1967).
Az 1960-as években a természet igézetében gazdagodott szőnyegei színvilága: eluralkodott a szőnyegek tükrében a zöld, a virágok színeként a kék, s egyre inkább csak virágok és más növények jelennek meg (Mohák, Kakasmandikó, Őszi kikerics), a szövés technikája által nyújtott szabadsággal, a képmezőben. Éppen ebben rejlik Bódis Erzsébet hangnemének újdonsága s ennek titka: a motívumok (személyes) jelentése, ami az alkotó természetszemléletéből fakad. Természethű, illetve szövéshez stilizált, akvarellel készült szőnyegtervei akkor s azóta is a természet gazdagságától ihletett művész saját – egyszerre kötött és szabad – formarendbe komponált meséi a világról: a Duna-deltáról, ligetekről, kertekről – a természet apróbb-nagyobb szépségeiről. Ugyanakkor a szőnyegszövés szépségéről is, hiszen e motívumok nem rajta, hanem benne vannak a képben, mint élő mintáik a természetben; a szövőszéken a művész egy világot hoz létre. Ezt a világot kapja most ajándékba a magyar művészet.
(Elhangzott Bódis Erzsébet kiállításának megnyitóján az Ernst Múzeumban, 2006. január 11-én.)



« vissza