Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

A tudomány, a társadalom és a közérdek változó kontextusa

Ha a tudásról, etikáról és felelősségről ejtünk szót – természetesen a tudományos közösség és az általunk szolgált társadalom viszonyának kontextusában –, szeretném felhívni a figyelmet azokra a változásokra, amelyeket az utóbbi években tapasztalhattunk ebben a viszonyban, és amelyek számos aspektusa ad okot aggodalomra.
A tudomány kontextusát számos változó határozza meg. Ezek három fő kategóriába sorolhatók: (1) a tudományon belüli változások; (2) a szabályozás, a prioritások és az állami finanszírozás; valamint (3) a közvélemény viszonyulása a tudományhoz.
Előadásomban mindháromra kitérek, az első két kategóriára viszonylag röviden.
Először is, a tudományon belül: mint mindannyian tudják, a fejlődés óriási ütemben zajlik, javarészt három tényezőnek köszönhetően:
1. a „nagy tudomány, vagyis a széles körű együttműködésen alapuló projektek végre új tudományterületeken is meghonosodtak;
2. a tudományos ágazatok egyre inkább kölcsönösen függenek egymástól;
3. a technológiai újítások gyors fejlődést tesznek lehetővé.
Röviden kitérek mindegyikre:
Az élettudományokban a kutatás korábban az egyéni kutatók felségterülete volt, akik különálló kis laboratóriumokban dolgoztak, esetleg egy- két kollégával és néhány PhD- hallgatóval. Ez most megváltozott. A Humán Genom Projekttel (HGP) a nagyszabású projektek elérkeztek az élettudományokhoz is. Kezdődött a HGP-vel, folytatódott más fajok génállományának feltérképezésével, és most már a genomoktól eljutottunk a proteomákig, és ki tudja, mi lesz a következő „-óma”.
A tudományon belüli tendencia a tudományágak kölcsönös függősége, interdependenciája. Egyetlen ágazat sem működhet a többitől függetlenül. Úgy vélem – és remélem, néhányukat provokálni fogom ezzel –, hogy a következő két évtized során megszűnnek az egyedülálló diszciplínák. Az előremutató ágazatok, a tudomány határterületei mind- mind multidiszciplinárisak.
Talán nincsenek meglepve, hogy mint a Science szakfolyóirat kiadója, így vélekedem. Ha emlékeznek, a 125. évfordulós lapszám vezércikke 125 kérdést tett fel a jövőnek. Ezek nem a ma kérdései, hanem a jövőre tartoznak, mint például:
– Miből épül fel az univerzum?
– Mi a tudat biológiai alapja?
– Hogyan és hol született meg az élet a Földön?
– Mi határozza meg a fajok sokszínűségét?
– Milyen genetikai változásoknak köszönhető az ember egyedisége?
– Hogyan tároljuk és idézzük elő az emlékeket?
– Mi megy végbe a Föld belsejében?
– Egyedül vagyunk-e a világegyetemben?
– Milyen meleg lesz a Föld az üvegházhatás előrehaladtával?
Nem sorolom fel őket mind, de ha kiválasztják ezek közül bármelyiket, láthatják, hogy valamennyi multidiszciplináris, és megválaszolásuk több tudományágtól függ. Egyikre sem adhat választ egyetlen diszciplína.
A harmadik trend: megváltozott az, ahogy annak idején még engem is tanítottak: hogy a tudomány eredményezi a technológiát, az alkalmazásokat. Ezzel szemben most az új technológiák teljességgel újfajta tudományágak létrejöttét, új kérdések feltevését, megértését teszik lehetővé.
Hadd mutassak egy igazi „tudományos ábrát is. Ez egy egészséges férfi funkcionális MRI- lelete, amint épp egy beszédet ír. Ezt a felvételt az én agyamról készítette néhány kaliforniai kollégám. Éppen szavakat generálok, és a fehér szín jelzi azokat a területeket az agyamban, amelyek eközben aktiválódnak.
Gondoljanak bele: a technika lehetővé teszi, hogy belenézzünk egy élő, lélegző, tudatánál lévő személy agyába, és akció közben szemlélhessük az elmét. Rendkívüli előrelépés ez, és teljességgel a technikai fejlődésnek köszönhetjük!
A tudomány kontextusát meghatározó tényezők második kategóriáját az állami szabályozás, a prioritásrendszer és a finanszírozás képezi. Példaként nézzük, hogy az Egyesült Államokban hogyan hoztak gyökeres változásokat a kormányzati irányelvek és rendelkezések.
A közelmúlt történelmének legjelentősebb eseménye a 2001. szeptember 11-i tragédia. Ez drámaian új kontextust teremtett a tudomány számára, több vonatkozásban is. A legnyilvánvalóbb, amit önök közül is bizonyára sokan megtapasztaltak, az Egyesült Államokba való be- és kiutazás ügye, legyen szó akár a nemzetközi találkozókra való utazásról vagy a külföldi diákok számára való vízumszerzésről.
Az alábbi táblázat az amerikai tudományos akadémia egyik tanulmányából való, és rávilágít az Egyesült Államokban tanuló külföldi PhD-?hallgatók és fiatal kutatók számában bekövetkezett változásokra 2003 és 2004 között.

Minden tudományágban csökkenés figyelhető meg az elmúlt években. Tegnap tudtam meg, hogy az idén már 1 százalékos növekedés volt a bejutásban, de még mindig közel 30 százalékkal vagyunk a 2001 előtti szint alatt. Tehát az utazással kapcsolatos irányelvek megváltozása drasztikus hatással volt a fiatal külföldi kutatók számára az Egyesült Államokban.
Emellett teljesen új kutatási prioritásokkal is szembesültünk. Ki hallott 2001 előtt a bioterrorizmusról? Ki gondolt a szállítás, az élelmiszerkészletek biztonságára vagy a kiberbiztonságra? Ezek azóta mind új, jelentős kutatási és finanszírozási prioritások lettek az Egyesült Államok számára.
Az alábbi grafikonból látszik, hogy a 2005-ös költségvetési évben a Belbiztonsági Minisztérium (DHS) kutatási programja 20 százalékkal több támogatást kapott, mint korábban, a Védelmi Minisztérium (DoD) pedig kb. 8 százalékkal többet. A Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) finanszírozásában ugyanakkor már csak 2 százalék emelkedés volt. Az Országos Tudományos Alapítvány (NSF) pedig fennállása óta először kevesebb pénzt kapott az alapkutatásra, mint előző évben.
A 2001. szept. 11-i események tehát nemcsak a nemzetközi utazást, de a finanszírozási prioritásokat is drámaian megváltoztatták.
Az Egyesült Államokban a kutatás támogatásának prioritása összességében is sokat csökkent. Ha vetnek egy pillantást az alábbi diagramra, megfigyelhetik, hogy az utóbbi években hanyatlás tapasztalható a finanszírozás mértékében a védelmi és a nem védelmi célú kutatás esetében egyaránt.
Ez a tapasztalat ösztönözte az amerikai tudományos akadémiát egy jelentős tanulmány publikálására, A gyülekező viharfelhők fölé emelkedni (Rising Above the Gathering Storm) címmel. A nemrég közzétett tanulmány óriási aggodalmat fejez ki, nemcsak amiatt, hogy sérülhetnek az intézményeink, hanem azért is, mert a tudomány és a technika az Egyesült Államok gazdasági vezető státusának fő építőelemei.
Ám ami amerikai szemszögből siralmas, az globális szemszögből nézve már jobban mutat, hiszen míg az Egyesült Államokban csökkent a tudományba való beruházás mértéke, sok más ország esetében növekszik. Mint a legnagyobb nemzetközi szervezet vezetője, elégedetten látom, hogy más országok egyre többet fektetnek a tudományba. De amerikai nézőpontból lesújtó az alábbi grafikon, amely a GDP százalékarányában mutatja azt az összeget, amelyet az egyes országok kutatásra és fejlesztésre költenek. Az Egyesült Államok jóval elmarad Japántól, és láthatják, hogy Kína milyen gyorsan tör fölfelé.
Ezek a változások tükröződnek a publikációkra vonatkozó adatokban is. Az alábbi ábra a tudományos cikkek számát mutatja különböző országokban. Korábban az Egyesült Államok volt domináns, most Nyugat Európa vette át a vezetést, és más országok is kezdenek felzárkózni; az amerikai adatok viszont csökkenni kezdtek.
Ahogy az Egyesült Államokban számos őssejttel és klónozással kapcsolatos kutatást betiltottak, ezen a téren más országok vették át a vezetést.
Nemrég kaptam az alábbi grafikont, amely az embrionális őssejtekre vonatkozó tudományos cikkek arányát szemlélteti. Látni való, hogy az Egyesült Államok százalékaránya lecsökkent, és Ázsia, Európa, az Egyesült Királyság és más országok veszik át a vezetést.
A hangsúly itt természetesen nem az Egyesült Államokon van, hanem azon, hogy a kormányzat hogyan alakíthatja a tudomány természetét és gyakorlatát.
Az akadémia tanulmányának ajánlásai nem meglepőek: növelni kell a tudomány oktatását minden szinten, és erősíteni az elkötelezettséget a hosszú távú kutatás iránt.
Viszont véleményem szerint a legnehezebb ügy nem az, ahogyan a tudomány működik, vagy ahogyan a kormányzat viszonyul a tudományhoz, hanem azok a változások, amelyeket a tudomány és a társadalom viszonyában érzékelek. És ezek a változások nem túl pozitívak.
Igaz, a felmérésekből az derül ki, hogy az emberek általában még mindig tisztelettel viseltetnek a tudomány és a technika iránt. Az alábbi diagram azt mutatja, hogy az utóbbi közel harminc évben elég magas, 70–90 százalék azoknak az aránya, akik azt vallják, hogy a tudomány előnyei túlsúlyban vannak a kockázatokkal szemben. Ez nagyon biztató.
Az emberek kedvelik a tudományt. De ez nem mindenhol igaz hasonló mértékben. Az Eurobarometer által készített tanulmány az EU lakosságának a tudományhoz való viszonyulásáról elég lesújtó tendenciát mutat, hiszen az elmúlt kb. egy évtized során 10 százalékkal csökkent azoknak a száma, akik szerint a tudomány előnyei többet nyomnak a latban, mint a kockázatok, és ez a szám 20 százalékkal az amerikai számarány alatt van.
Habár úgy tűnik, hogy az amerikai helyzet sokkal jobb, és a tengerentúlon többen kedvelik a tudományt, az a probléma, hogy valójában az amerikai megkérdezetteknek fogalmuk sincs, mi is a tudomány. 60 százalékuk hisz az érzékfeletti érzékelésben, 41 százalékuk szerint az asztrológia tudományosan megalapozott, és 47 százalékuk még mindig nem vallja igaznak azt a kijelentést, hogy „Az ember egy korábbi állatfajból alakult ki.
Ha az időben vizsgáljuk, a tudomány és a társadalom viszonya valójában romlik. Feszültebb, mint volt bármikor a felnőtt életem során, és úgy vélem, hogy ez részben annak köszönhető, hogy egy új dimenzió nyílt meg ebben a viszonyban, amellyel számolnunk kell.
Korábban a tudományt és a technikát mindig a kockázatok és előnyök alapján ítélték meg, pl. a genetikailag módosított élelmiszerek vagy a nukleáris energia esetében. Most viszont egy új dimenzió jelent meg, és ez az emberi értékek kérdésköre. A kockázatok és az előnyök mérlegelése mellett az embereket most már az is foglalkoztatja, hogy a tudományos változások hogyan viszonyulnak az emberi értékrendszerhez.
Értékekkel kapcsolatos és politikai kérdések mindig is voltak, de nem olyan mértékben, mint most. Hadd adjak egy gyors példát, amely az egész világot érinti: ez a globális felmelegedés.
Beszélhetünk-e globális felmelegedésről vagy sem? Van egy tanulmány, amelyet jégminta-szakértők, Lonnie Thompson és kollégái készítettek az ohiói egyetemen. Ebből valók az alábbi képek. Baloldalt láthatják a Glacier Nemzeti Park gleccsereit az 1900-as évek elején, és jobboldalt a 20. század végi állapotot. Itt a válasz arra, hogy van-e globális felmelegedés. Persze hogy van!
A tudományos közösségben nincs vita arról, hogy melegebb lett-e a bolygónk – a kérdés csak az, hogy mit tehetünk ez ellen. Ezt azonban politikai kérdéssé alakították, amely elfedi a tudományos aspektusokat, mint ahogy ezzel sokan önök közül tisztában is vannak.
Léteznek emellett más témák is, amelyek nemcsak politikai megfontolások tárgyai, de az emberi értékrendszerrel is kapcsolatosak. Ezek számos országban, de az Egyesült Államokban biztosan, egyre inkább előtérbe kerülnek: a klónozással és az őssejtekkel kapcsolatos vita kapcsolódik ahhoz, ahogy az emberek az élet kezdetéről és végéről vélekednek, s itt vegytiszta emberi értékekről van szó.
Vannak tudományos témák, mint például a szexuális viselkedés kutatása, amelyek feszélyeznek egyeseket, mert ütköznek személyes emberi értékrendszerükkel.
Én tudósként az idegrendszerrel és a gyógyászattal foglalkozom, és tudom, hogy ha meg akarjuk érteni a HIV/AIDS-et, ha szexuális viselkedés révén terjedő egészségi problémákat akarunk kezelni, akkor nem tehetjük a nemiség tanulmányozása nélkül. Ám az Egyesült Államok Kongresszusában csupán két szavazaton múlott nemrég, hogy ne vonják el a pénzt négy NIH-ösztöndíjalaptól amiatt, hogy a kedvezményezettek a szexuális viselkedést tanulmányozták.
A legújabb ügy az intelligens terv kérdése (intelligent design). Ez alapvetően egy evolúciótagadó mozgalom, amelyet radikális vallásos hívők hoztak létre, akik szerint az evolúció tana ellentmond a Bibliának. Az Intelligens Terv Mozgalom azt állítja, hogy ők hisznek a fokozatos változásban, ám azt egy természetfölötti lény irányította, és ez az elképzelés az evolúció tudományos alternatívája.
Ez valószínűleg az egyik legnagyobb politikai ügy most az Egyesült Államokban a tudomány és a társadalom körül. Több mint húsz államban vannak törekvések arra, hogy létrejöjjön valamiféle kompromisszum az evolúció oktatásában, hogy valamilyen módon tompítsák az evolúció tanának élét. Éppen néhány napja arattunk nagyobb győzelmet Pennsylvaniában, ahol egy iskola igazgatótanácsa felvetette, hogy az evolúció tanának alternatívájaként a kreacionizmust is tanítani kell – a tudományos órák keretein belül.
Az alábbi grafikonból kiderül, hogy az amerikai közvélemény zöme úgy tartja, hogy tanítsák az összeset, mutassanak be a diákoknak minden elképzelést. Nagyon sokak szerint az evolúció mellett oktatni kell a kreacionizmust és az intelligens tervet is, mint egymás alternatíváit.
Ne gondolják, hogy ez csupán amerikai ügy. Ez a jelenség a világ többi részén is terjed – hadd idézzek csak egy kijelentést a holland oktatási minisztertől: „Valljuk be, hogy az evolúció elmélete nem teljes (Maria Van der Hoeven, 2005). Találkoztam ezzel Brazíliában, Nagy-Britanniában… ez az ügy mindenhol jelen van. Egy igen jól szervezett tudomány- és evolúcióellenes mozgalomról beszélhetünk, amely megváltoztatja a tudomány kontextusát az Egyesült Államokban.
Ez azért fontos, mert átalakítja a tudomány és a társadalom teljes viszonyát. A múltban mindig úgy éreztük, hogy a tudomány gyakorol befolyást a társadalomra: hatalmas előnyökkel jár, és előreviszi a civilizációt.
Azonban felnőtt életem során először most a társadalom akarja befolyásolni a tudományt, el akarja dönteni, hogy mi tudomány és mi nem az: hogy hogyan is határozzuk meg a tudományt. Létrehoz egy szakadékot a tudomány és a társadalom többi része között, amelynek beláthatatlan következményei vannak.
Ez a szakadék tehát számos ok miatt jelent meg. Az egyik az értékalapú szemlélet megjelenése, egy másik pedig egy félreértés az „elmélet szóval kapcsolatban. Az „elmélet szó a köznapi angol nyelvben azt jelenti: találgatás/feltételezés – a tudományban nem. A laikus bármit elméletnek hívhat: nekem ez az elméletem, neked meg az. Ám a tudományban az elméleteket megfigyelhető tényekre, adatokra kell alapozni, és tesztelhetőnek kell lennie. Ezt az értelmezési különbséget számos alkalommal kijátszották már.
A tudomány feltételezése szerint a fő gondot a tudományos analfabetizmus jelenti. Sokan közülünk úgy tartják, hogy az oktatás mindent megold. A valóság ezzel szemben az, hogy a probléma valójában nem a megértés hiánya. Az emberek igenis tudják, miről beszélünk. Tudják, mi a klónozás és az őssejt – és nem tetszik nekik. Az értékeikkel való összeütközés felülkerekedik a társadalmi előnyökkel kapcsolatos nézeteiken, és ezt a feszültséget idéz elő.
Hadd idézzem az amerikai kongresszusban ülő két fizikus egyikét, Rush Holtot: „… a tudomány értékes, mert megmondja, amit tudnunk kell, akár tetszik a válasz, akár nem…” (Rush Holt, AAAS Carey Előadás, 2005). Ez így igaz, ám most az emberektől azt halljuk, hogy nem tetszik nekik a válasz. Lehet, hogy nem is akarják tudni, és ez egy nagyon nagy változást jelent a tudomány és társadalom viszonyában.
Mit tehetünk? Folytathatjuk a sopánkodást… Ha azt mondják, hogy egy adott kutatást márpedig nem végezhetünk, akkor sopánkodunk, de nem történik semmi. Einsteinnek van az a csodálatos mondása, hogy „Őrültség újra és újra ugyanazt cselekedni, de egy más végeredményt várni. Az igazság az, hogy a puszta tiltakozás nem segít.
Úgy vélem, egy sokkal magabiztosabb, pozitívabb stratégiát kell követnünk. Párbeszédbe kell elegyednünk a nyilvánossággal, és közös pontokat kell találnunk. Nem arról van szó, hogy próbáljuk meg közel hozni egymáshoz a végleteket, az egyes oldalak ideológusait, mert az naivság lenne. A vallási radikálisok nem ültethetők le az asztalhoz, és ugyanígy – ahogy én nevezem őket – a vallási ateisták sem [evangelical atheists]. Középre kell állnunk, és közös pontokat kell keresnünk az emberek többségével.
Meg kell változtatnunk a stratégiát, hogy egyszerűen csak a tudomány közérthetőségéért dolgozunk, abba az irányba, hogy valóban be is vonjuk a nyilvánosságot a diskurzusba (public engagement). Ez kényelmetlen és nehéz a tudósok számára. Meg kell változtatnunk a kommunikációnk jellegét: a monológtól, hogy mi tanítjuk őket, oda, hogy valódi dialógust folytassunk velük.
Meg kell hallgatnunk a közvéleményt a tudománnyal és technikával kapcsolatos aggályaikról, a kutatási területeket érintő prioritásaikról, és foglalkoznunk kell azokkal a kérdésekkel, amelyekre tőlünk várják a választ.
Ez 180 fokos fordulat abban, ahogy a tudományos közösségből sokan megközelítették a társadalom viszonyát a tudományhoz.
Nemrég tanultam egy szót a Mexico City-i tudományos múzeum igazgatójától, Julia Taguena Pargától: „glokálisan kell cselekednünk. Végy egy globális ügyet, és hozd lokális szintre. Nem érhetünk el haladást, ha a fogalmainkat képtelenek vagyunk érthetővé tenni az emberek számára.
Sokan dolgoznak már ezen. A közvélemény bevonása olyan koncepció, amelyről Európa sok részén, Kanadában, Mexikóban, az Egyesült Államokban is hallhatunk már. Amellett érvelek, hogy ez olyan stratégia, amelyet mindannyiunknak követnünk kell.
Számos fórumot is kialakítottunk a dialógusra. Az egyiket az AAAS működteti, hogy egy asztalhoz ültessünk tudósokat, etikusokat és vallási vezetőket. Az AAAS épp most alapított meg egy Központot a Közvélemény Bevonására a Tudományba és Technikába (AAAS Center for Public Engagement with Science and Technology). A központ lakossági fórumokat tart, partnerségeket alakít ki tudományos múzeumokkal, tudósokat küldünk ki, hogy menjenek, beszéljenek az emberekkel közérthető nyelven, és ami a legfontosabb: hallgassák meg, mit gondolnak ők, és próbáljanak meg közös pontokat találni.
Ehhez a megközelítéshez globális elkötelezettségre van szükségünk, különben egyre csak nő a feszültség a tudomány és a társadalom között. Ez károsítaná és aláásná azt a hatalmas fejlődést és azokat az óriási lehetőségeket, amelyeket nyújthatunk a társadalom javára. Meg tudjuk csinálni, de ehhez össze kell fognunk!



« vissza