Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI
Hungarian Review

Duális gazdaság és a külkereskedelmi hiány

A fejlődő, majd később az átalakuló országok gazdaságának duális jellege az ebből eredő problémákkal együtt a második világháborút közvetlenül követő idő óta áll a gazdasági fejlődés elméletének központjában. A probléma lényege, hogy dualitás esetén a fejlődés és modernizálás nem terjed ki a gazdaság és a társadalom egészére, hanem a korszerű egységek mintegy szigetekként működnek, és nem hatnak kellőképpen a gazdaság egészére. Tekintettel arra, hogy a magyar társadalom nagymértékben egységes, vitatott, hogy a dualitás kérdése egyáltalán felvethető-e a magyar gazdasággal és társadalommal kapcsolatban.
A magyar külkereskedelem szerkezete azt mutatja, hogy a magyar gazdaság a magyar társadalom említett egységessége ellenére duális jellegű. A magyar gazdaságnak ugyanis csak egy csekély része, elsősorban az ide települt külföldi és nemzetközi vállalatok azok, amelyek valóban részei a világgazdaságnak, és amelyek valóban exportképesek, sőt exporttöbbletet tudnak kitermelni. A gazdaság fennmaradó része rá van utalva a világgazdaságra és az onnan származó importra, nélküle még csak létezni sem tud, de ennek ellenére nem igazán része a világgazdaságnak, mert nem tudja előállítani azt az exportot, amellyel fizetni tudna importjáért. Ezek a külkereskedelmi összefüggések azok, amelyek egzakt módon bizonyítják a gazdaság ilyen értelemben vett duális jellegét.
A leírtak azt mutatják, hogy a magyar gazdaságnak a világgazdaságba szervesen be nem épült, legnagyobb része és így a magyar gazdaság, sőt társadalom egésze a gazdaságnak exporttöbbletet kitermelni tudó csekély részétől függ. Ez a helyzet nem szerencsés. Ez a kis rész nem képes annyi exporttöbblet előállítására, amely fedezné a megfelelő volumenű exportot előállítani tudó nagyobb rész importigényét. A külkereskedelmi mérleg és a nemzetközi fizetési mérleg ebből adódó hiánya most már rövid távon sem tartható, és az ebből eredő problémákról szóló hírek – a romló hitelképességi minősítések – naponta jelennek meg a lapokban.
Ebből az következik, hogy a külkereskedelmi mérleg egyensúlyának megteremtése megelőzi a dualitás problémáját. Az egyensúly, sőt a folyó fizetési mérleg más tételei, a jövedelemátutalások miatt az exporttöbbletet még akkor is el kell érni, ha ez rövid távon csak az ide települt külföldi vállalatok exporttöbbletének fokozásával (tehát a gazdaság duális jellegének még hangsúlyozottabbá tételével) oldható meg. Az egyensúly rövid távú szempontjának tehát primátusa van a duális jelleg felszámolásával, vagyis az egységes és kívánatos szerkezetű fejlődéssel szemben. A továbbiakban ezt a súlyos problémát tárgyaljuk.

A kettős probléma

Ezek a kérdések nem tárgyalhatók számszerű elemzés és egy közgazdasági fogalom és szakkifejezés, a vámszabad területi forgalom tárgyalása nélkül.
A vámszabad területek az export és az import regisztrálásával kapcsolatban megkönnyítik az ide települő külföldi vállalatok működését. Importjukat regisztrálták ugyan, de csak akkor tekintik az országba belépett importnak, ha elhagyja a vámszabad területet. Ha az importált anyagokból vagy alkatrészekből készült termékeket a hazai továbbfeldolgozás után exportálják – illetve, a bevett szakkifejezést használva, reexportálják –, akkor ezt az exportot ismét regisztrálják ugyan, de nem kezelik úgy, mint a belföldi gazdaságban (azaz a vámszabad területeken kívül) előállított termékeket.
A vámszabad területi forgalom tehát – első megközelítésben – a külföldi tulajdonban lévő vállalatok hazai gazdaságba csak kismértékben integrált részlegeinek forgalma. A magyar külkereskedelmi statisztika rendszere az 1996–2003 közötti nyolc évre elkülönítve mutatta ki a vámszabad területi forgalmat és ennek folytán értelemszerűen a vámbelföldi forgalmat is. Az elkülönített megfigyelés ezért elvben lehetővé teszi az ennek a vállalatcsoportnak a szerepére és jelentőségére vonatkozó általános következtetések levonását, vagyis a fent tárgyalt dualitás mértékének elemzését. A vámszabad területi forgalom elkülönített kezelésének lehetősége (az e csoporthoz tartozással együtt járó specifikus előnyökkel együtt) az EU-csatlakozással megszűnt, mert az EU egyetlen vámterület, így ez a forgalom nem különíthető el ilyen egyszerűen, mert ilyen adatok most már nem állíthatók össze.
Bár az előbb azt írtuk le, hogy a magyar társadalom nagymértékben egységes, a duális jelleg elemei nemcsak a külkereskedelemben, hanem egyebütt is megmutatkoznak. A dualitás, mint regionális jelenség, munkaügyi és kulturális vonzataival együtt közismert és nagyon gyakran tárgyalt téma. Elsősorban a főváros és környéke, a Nyugat-, Észak- és Közép-Dunántúl, valamint néhány más terület kielégítő fejlődése, illetve az északi és északkeleti régió, valamint a nagy dél-dunántúli és dél-alföldi területek lemaradásának formájában mutatkozik meg. Itt ennek a külkereskedelmi vetületét mutattuk be.
Szoros tehát az összefüggés a dualitás és a regionális különbségek, illetve a külkereskedelem között. A gyorsabban fejlődő vidékek kielégítő fejlődésére nagyrészt az oda települt külföldi vállalatok exporttevékenységének a kisugárzó hatása vezet. A fel nem zárkózó területek fejlődésének elmaradása ugyanakkor annak folyománya, hogy importot fogyasztanak, de exportot – legalábbis ezzel arányos mennyiségben – nem termelnek, ami kihat foglalkoztatási helyzetükre és egész fejlődésükre – vagy inkább ennek elmaradására. Ez a probléma a külkereskedelmi statisztikában természetesen nem jelenik, és nem is jelenhet meg mint regionális probléma…
Az előbb leírt helyzet tehát fejlődési rendellenesség. A tartós külkereskedelmi hiány a fejlődéselmélet klasszikus felfogása szerint nem volt fejlődési rendellenességnek tekinthető, a korszerű felfogás és tapasztalatok szerint viszont igen. A klasszikus felfogás szerint mi sem természetesebb, mint hogy a tőke a fejlett országokból (ahol több van belőle és ezért hozadéka alacsonyabb) a fejlődőkbe áramoljon (ahol kevesebb van belőle, és ezért hozadéka magasabb). Ennek egyenes következménye az lenne, hogy a fejlődés és felzárkózás a fejlődő és felzárkózó országok és területek tartós külkereskedelmi mérleghiányával járna együtt. Ez azt jelentené, hogy a tartós külkereskedelmi mérleghiány nemcsak hogy nem rendellenesség, hanem természetes és kívánatos.
Az 1982-től napjainkig terjedő idő tapasztalatai azonban nem igazolták, és a fejlődéselmélet új irányzata nem osztja ezt a felfogást. A fejlődés csak ott volt igazán dinamikus, ahol nagy hazai megtakarítással és az export lendületes növekedésével járt együtt. Az importtöbblettel finanszírozott gazdasági növekedés koncepciója helyébe az export által vezetett gazdasági növekedés koncepciója lépett. A gyorsan fejlődő országokban mind a nagy hazai megtakarítás, mind az export dinamikus fejlődése szükségtelenné tette az importtöbbletet. Ezt az új fejlesztési stratégiát támasztják alá az 1982-vel kezdődő időszak nemzetközi hitel- és valutaválságai és ezek keserves tapasztalatai is. Félreérthetetlenül bebizonyosodott, hogy csak azok az országok képesek tartós és gyors növekedésre, amelyek, exporttöbbletük és az ebből fölhalmozott devizatartalékok folytán védettek a valutaválságokkal szemben, és nem a külföldtől függnek.
E felfogás szerint tehát nemcsak a duális gazdaság fejlődési rendellenesség, hanem a külkereskedelmi mérleg tartós hiánya is. A magyar gazdaság távlati feladata ezért nem csak az, hogy a dualitást csökkentse, illetve felszámolja, hanem az is, hogy a külkereskedelmi mérleg állandósult hiányának a felszámolása is. Mi több, nem csupán az importtöbblet felszámolására, hanem exporttöbblet elérésére van szükség. Az elmúlt idő importtöbbletének az ugyanis a következménye, hogy az adósságszolgálat exporttöbbletet tesz szükségessé. Ismét összekapcsolódik tehát a probléma két ága. A belföldi gazdaság nem kielégítő exportképessége és nagy importigénye nemcsak a dualitás szempontja miatt tarthatatlan hosszú távon, hanem a külkereskedelmi mérleg hiányának következményei miatt most már tarthatatlan rövid távon is.
Visszatérve az általános következtetésekről a számszerű elemzésre, a becsült magyar exportpotenciál a már leírtak szerint két részből tevődik össze: a korábban a vámszabad területekre települt termelőegységek exportjának, illetve a vámbelföldi exporttevékenységnek belföldi teljesítmény tartalmából.
A vámbelföldi export belföldi teljesítmény tartalmának pontos meghatározására nincs reális lehetőség, ezért azt csak megbecsülhetjük. A vámbelföldi ipari export importtartalma feltehetőleg több, az élelmiszer-gazdaság exportjáé pedig kevesebb, mint 50%. Ezért nem követünk el nagy hibát, ha együttes importtartalmukat mintegy 50%-ra becsüljük, ami azt jelenti, hogy belföldi teljesítmény tartalmuk is az export 50%-a. A teljes vámbelföldi exportot a tábla második, ennek becsült belföldi teljesítmény tartalmát pedig a harmadik sora közli. A negyedik sor a teljes export belföldi teljesítmény tartalma, vagyis az első és a harmadik sor megfelelő értékeinek összege, az ötödik sor pedig a vámszabad területek ezen belüli aránya. Ez az arányszám a vizsgált időszak végén egyharmad körüli és növekvő irányzatú. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság nemzetközi egyensúlyát fenntartó teljesítmény egyharmadát a magyar gazdaság és népesség csekély része, a vámszabad területen működő külföldi vállalatoknál dolgozók és az ezeket – közművekkel és hasonlókkal – kiszolgálók állítják elő. Ez a most leírt kép valamivel kedvezőbb, de a volt vámszabad területeknek a teljes exporton belüli súlya még így is megengedhetetlenül magas.

A gépipari export

Bármennyire fontos probléma a magyar gazdaság duális jellege és a lemaradó területek felzárkóztatása, rövid távon mégis a külkereskedelmi mérleg hiányának csökkentése az elsődleges feladat. A mai hiánnyal nem lehet tartósan együtt élni, és ennek felszámolása minden más problémánk megoldásának előfeltétele. A hiány csökkentése, amint ezt azonnal látni fogjuk, csak a gépipari export fokozásától remélhető. A továbbiakban ezért csak a gépiparral és a gépipari exporttal foglalkozunk.
A most leírtakból következően a magyar gazdaság működőképességét nem csupán a (korábbi) vámszabad területi, hanem azzal együtt a gépipari export tartja fenn. Ebből a kettőből a vámszabad területi gépipari export a „közös halmaz. Ez tehát a magyar gazdaság nemzetközi pozíciójának, sőt puszta létezésének az alapja. Ez a szektor a magyar gazdaság egészének, ha nem is jelentéktelen, de mégis kis hányada. A magyar gazdaság egyetlen szektortól való ilyen mértékű függése veszélyekkel jár, instabilitásra vezethet, hosszabb távon a külkereskedelem és a dualitás szempontjából egyaránt megengedhetetlen. Rövid távon mégsem képzelhető el más megoldás, mint ennek a függőségnek a fenntartása vagy akár további növelése, mert más exportkapacitás egyhamar nem hozható létre.
A most tárgyalt részarányokról térjünk át az abszolút értékekre.

Az adatok nemcsak azt mutatják, hogy gyakorlatilag a gépipar (korábban) vámszabad területi exportja tartja elviselhető keretek között a magyar külkereskedelmi mérleg hiányát, és tartja fenn a magyar gazdaság működőképességét, hanem azt is, hogy a gépek kiemelkedően nagy (korábban) vámszabad területi export többlete döntő részben a gépek ugyancsak kiemelkedően nagy vámbelföldi importtöbbletét finanszírozza. A gépek összesített importtöbblete 1996-ban 765 millió dollár volt, 2003-ra viszont már 1350 millió dollár lett az összesített exporttöbblet, ami a vizsgált hét év alatt kétmilliárd dolláros javulás.
E kétmilliárd dolláros javulás a magyar külkereskedelemnek, sőt az ország nemzetközi gazdasági kapcsolatainak szinte egyetlen igazán pozitív eleme, és ez adhatja a probléma megoldásának kulcsát. Ha a gépipar külkereskedelmi forgalmának egyenlege – a teljes egyenleg, tehát a vámbelföldi és vámszabad területi forgalom egyenlege összesen – hét év alatt kétmilliárd dollárral javulhat, akkor ugyanilyen ütemben, vagy – megfelelő gazdaságpolitikai intézkedések esetén – akár ennél is nagyobb ütemben javulhat a jövőben. Ez is arra utal, hogy a teljes magyar gépipar exportteljesítményének javulása elfogadható mértékűre csökkentheti, vagy hosszabb távon akár meg is szüntetheti a magyar külkereskedelmi mérleg hiányát, és ezzel lehetővé teheti a magyar gazdasági fejlődés ütemének fenntartását, sőt akár meggyorsítását.
Ez az általános következtetés ágazati mélységű részletezést igényel. Az 5. sz. tábla azoknak az ágazatoknak a vámszabad területi gépipari forgalmát mutatja be kétszámjegyes SITC (Standard International Trade Classification) bontásban, ahol a forgalom egyenlege pozitív. (A vámbelföldi forgalom ilyen részletezésben való közlése nem indokolt, mert ott minden ágazatban negatív az egyenleg.)
A vámszabad területi exporttöbbletet lényegében véve négy SITC cikkcsoport, az energiafejlesztő gép és berendezés, az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezés, a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék és a közúti jármű adja. Igazán nagy hiány csak egyetlen cikkcsoportban, a villamos gép, villamos készülék és műszer esetében tapasztalható; de ezeket a számokat itt nem közöljük. Ez a gépipari exporttöbblet nagyfokú koncentrálódására utal, ennek minden hátrányával és veszélyével együtt, mert ez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság működésképességét fenntartó gépipari exporttöbbletet nem a teljes gépipar adja, hanem ennek csupán négy ágazata, és ezen belül is a korábbi vámszabad területekre települt üzemek.
Az exporttöbbletet elérő négy cikkcsoport és az ezeket előállító négy ágazat viszonylagos súlya és mutatószámai nem teljesen felelnek meg az általános elképzeléseknek. Az energiafejlesztő gép és berendezés teljes vámszabad területi exportjának súlya több mint kétszerese a közúti járműének (a köztudatban meggyökeresedett elképzeléssel ellentétben, aminek oka, hogy az utóbbi kapott nagyobb sajtót). A fejlődés üteme azonban valamennyi ágazatban roppant gyors.
Az itt felvázolt stratégiának, a kül- és belföldi tulajdonban lévő gépiparnak és gépipari exportnak az együttes fejlesztése nem ellentétes a történelmi tapasztalatokkal. A magyar gépiparnak nagyok a történelmi hagyományai. Már a kiegyezés után megindult gazdasági fejlődést is az jellemezte, hogy a gépipar vált a magyar ipar vezető ágazatává. Ezt az tette lehetővé, hogy a magyar vasutak technikai bázisa a belföldi kohászat és gépipar volt. Ehhez csatlakozott a 19. század végén létrejött magyar gépipari üzemek további hosszú sora. Bármi legyen a véleményünk a szocialista iparosításról, nem vitatható, hogy ennek központjában is a gépipar fejlesztése állt. Már ez is reálissá teszi azt az elképzelést, amit a jelen tanulmányban közölt adatok is megerősítenek, hogy az exportorientált gépipari fejlesztés az az út, amelyen haladva eljuthatunk a külkereskedelmi mérleg kisebb hiányához, sőt egyensúlyához.

Még egyszer a dualitás

Az itt kifejtett javaslat legfontosabb hiányossága, hogy nem ad megoldást a magyar gazdaság duális jellegének felszámolására, sőt megvalósítása során akár erősítheti is ezt a duális jelleget. Az itt előadottak szerint növelni kell a gépipari exportot, és ezen belül az eddig nagyrészt a vámszabad területekre települt külföldi vállalatok exportját, holott a gépiparnak már eddig is túl nagy súlya volt az exporton belül, és a korábban a vámszabad területekre települt, külföldi tulajdonban lévő vállalatoknak pedig a gépipari exporton belül. Ezen fölül – a magyar tulajdonban lévő vállalatok viszonylagos gyöngesége miatt – feltehetőleg továbbra is a külföldi többségi tulajdonban lévő vállalatok exportja fog nagyobb ütemben nőni, különösképpen, ha a gazdaságpolitika is a gépipari export további növelésére törekszik.
Ennek az elképzelésnek a megvalósulása mégis csökkenti a most leírt problémákból adódó veszélyeket. A gépipari exportnak és mindkét fenti – bel- és külföldi többségi tulajdonban lévő – részének a növekedése a magyar külkereskedelmi mérleg krónikus hiányának és ezzel a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése irányában hat, ami – történjék bármilyen módon – növeli a magyar gazdaság erejét és csökkenti függő helyzetét. A távlati feladat nyilván a magyar gazdaság egészének nagyobb mértékű integrálása a világgazdaságba, ami feltétlenül csökkenti a többi, tehát nem gépipari ágazat importtöbbletét.
Ami a dualitás felszámolását és a magyar gazdaság exportra termelő gépipari szektorán kívüli részének, tehát nagy többségének felzárkóztatását illeti, ennek nyilvánvaló előfeltétele a gépipari export előbb leírt fejlesztése és ezzel a külkereskedelmi mérleghiány jelenlegi mértékének megszüntetése. Tartós külkereskedelmi mérleghiány esetén a fejlődés és felzárkózás lehetetlen. Lehetetlen azért, mert az ezzel járó állandósult fizetésimérleg-problémák miatt vissza kell fogni a belföldi felhasználást, nemcsak a fogyasztást, hanem a felhalmozást is. Felhalmozás nélkül – sőt, a modern felfogás szerint fogyasztás nélkül, mindenekelőtt a közoktatásra és egészségügyre fordított kiadások nélkül – nincs fejlődés, és nincs lehetőség a dualitás felszámolására sem. Az exportfejlesztés tehát a felzárkózás előfeltétele.
A felzárkózás előfeltételének megteremtése még nem felzárkózás. A tényleges felzárkózás a fejlődéselmélet új generációja szerint (vö. elsősorban (Meier–Stiglitz 2000), illetve (North 2005)), továbbá az ezekről írt áttekintés (Szakolczai 2006)) a nemzeti hagyományokon alapuló tudatos fejlesztési politikát igényel. Az ezzel kapcsolatos részletek azonban már meghaladják ennek a cikknek a kereteit.

 

Irodalom:

 

Meier, Gerald M. és Joseph E. Stiglitz (eds.) (2000): Frontiers of Development Economics. The Future in Perspective. The World Bank és Oxford University Press, Oxford és New York, 2000. december, x + 575 l.
North, Douglass C. (2005): Understanding the Process of Economic Change. Princeton University Press, Princeton és Oxford, 187 l.
Szakolczai György (2005a). A magyar gazdasági növekedés és felzárkózás kulcsa: az exportorientált gépipari fejlesztés. Statisztikai Szemle, 83/1 (2005. január) 5.–23. l.
Szakolczai György (2005b) A nemzetközi fizetési mérleg hiányának csökkentése. Magyar Szemle, Új folyam, XIV/7–8. (2005. augusztus), 46–71. l.
Szakolczai György (2006). A gazdasági fejlődés elméletének megújulása: az első a második és az új generáció. Valóság, XLIX/3. (2006. március) 1–35. l.



« vissza