Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Friss levegő?

 

Kocsis Ágnes Friss levegő c. filmje

 

A magyar név megint szép lesz…” – ilyen és ehhez hasonlóan lelkesült címekkel, tartalommal jelentek meg cikkek a magyar sajtóban májusban, a cannes-i filmfesztivál idején. A fesztivál művészeti igazgatója, Thierry Frémaux a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „az utóbbi években azt érzékeljük, hogy keletről fúj a szél, ezt igazolja a 2006-os válogatás is. Érthető volt a felbuzdulás, hiszen az utóbbi évtizedekben – kissé leegyszerűsítve: a rendszerváltozás után – a magyar filmművészet nem tudott tartós nemzetközi érdeklődést kivívni. Most, majd két évtized után, három játékfilmünk s egy kisjátékfilmünk is szerepelt a cannes-i mustrán. A meghívott filmek természetesen már februárban, a 37. Magyar Játékfilmszemlén is feltűnést keltettek, mindegyik nagyjátékfilm szerepelt a díjazottak között. Pálfi György Taxidermiája a fődíjat, Hajdú Szabolcs Fehér tenyere a legjobb rendezés díját s az előbbivel megosztva a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját nyerte. Kocsis Ágnes Friss levegőjét a legjobb első filmnek járó díjjal tüntették ki. Cannes-ból végül csak Kocsis Ágnes Vírus című főiskolás filmje hozott díjat, de mégis kétségtelennek tűnik, hogy a magyar filmesek új generációja jelentkezett.
Kocsis Ágnes – akinek páratlan módon két filmje is szerepelt a fesztiválon – még alig hagyta el a főiskolát. A Friss levegő vizsgafilmnek indult, s mindössze 17 millió forintból készült. Hogy az olvasó tudjon mit kezdeni ezzel a meghökkentő számmal: ennél alig került kevesebbe egy-egy igényesebb, egyórás, televíziós heti magazin, a legszerényebb költségvetésű magyar játékfilmhez is legkevesebb ennek tízszeresére van szükség. Persze a legkevésbé sem minősíthető egy film a ráfordított összeg alapján, ám Kocsis Ágnes filmje azon kevés magyar film közé sorolható, amelyről mégsem ordít a szegényesség.
A történet végtelenül egyszerű, már-már a minimál art eszköztelenségével. Anya és lánya élnek együtt, illetve inkább csak egymás mellett. Angéla tizenhét éves lehet, ruhaipari szakközépbe jár s divattervező szeretne lenni. Anyja, Viola, talán még innen a negyvenen, társat keres, amit megnehezít, hogy nem tud megbékélni a ténnyel, hogy egy aluljáró vécéjének üzemeltetésével keresi kenyerét. Mindketten szégyellik ezt a munkát. Az asszony mániákusan mosakszik, s tetemes összegeket költ légfrissítőkre, dezodorokra. A kislány állandóan szellőztet, s kerüli anyját, csak a közös tévénézés tudja olykor egymás mellé kényszeríteni őket. Anyja foglalkozását senkinek nem árulja el. Egy barátnője van, s feltűnik egy srác is mellette. S aztán a kitörés lehetősége is felcsillan. Barátnője – meglepetésként – benevezi egy fiatal tervezőknek kiírt nemzetközi pályázatra. Tanárait meglepi a lány ambiciózussága, de végül elutazhat. Hátizsákkal, stoppal vág neki a római útnak, de aztán, még a cél előtt, megtorpan. Egy benzinkútnál adódik egy Budapestre tartó autó, s ő beül, hogy hazajöjjön. Nem elég erős benne a változtatás vágya, igazából maga sem hiszi, hogy van megoldás élete problémáira. A film kérdése így lesz az, hogy végül is legyőzheti-e a reménykedés a reménytelenséget.
Sok minden kellene ehhez, főként érzelmi biztonság, működő emberi kapcsolatok. Egy drasztikus esemény hoz változást e téren a hősök életében: a lány óvatos, tapogatózó közeledését az anya felé. Az asszonyt a munkahelyén – a vécében! – megtámadják a bevételért. Kórházba kerül. Angéla látogatja, s látva, hogy anyja mennyire fél, hogy a betegség miatt elveszítheti munkahelyét, beül a helyére. Osztogatja a vécépapírt, de előtte a vázlatfüzet.
Cseppet sem olcsó happy end, inkább egy halványan felskiccelt lehetőség. Kocsis Ágnes a lányt, annak kamaszos-dacos keménységével együtt, finoman, leheletszerűen ábrázolja, talán Isabelle Huppert volt ilyen a Csipkeverőnőben, egy másik évszázadban. Külföldi kritikusok Chantal Akermant és a Dardenne-fivéreket emlegetik a Friss levegő kapcsán.
Hajdú Szabolcs, akinek harmadik filmjével sikerült a tízes – na jó, legyünk szigorúbbak, de akkor is a kilences – körbe találni, keményebb, kíméletlenebb. Itt nincs mese, nincs lebegés, hacsak a trapézon nem. A hetvenes években a kilenc-tíz éves kisfiút kíméletlenül eredménycentrikus, már-már szadista edzője agyongyötri a tornászkarrierért. A fiú kamaszként már nem tűri a testi-lelki terrort, megszökik egy kijevi cirkusszal. Légtornász lesz, majd egy baleset után edzőnek szegődik Kanadába. Egyszer, egyetlenegyszer üt meg egy gyereket, és az majdnem az állásába kerül. Egy tehetséges, de kommunikációra képtelen fiút bíznak rá. Megküzdenek egymással, egymásért. S Dongó megküzd önmagáért is. Újra edzeni kezd, de már mintha csak magára lenne kíváncsi: mire is képes? Már legyőzte a drillt, már örömet talál abban, hogy próbára teszi magát. S valószínű élvezi, hogy a világ mai értékrend szerint első cirkusza, a Circ de soleil szerződteti. Hajdú 34 éves, ez a harmadik filmje, három különböző stílusban. Ez a legjobb! És az is nagyszerű, hogy hat év alatt háromszor próbálhatta ki magát A Macerás ügyek és a Tamara mesevilágát kőkemény, biztos kezű realizmusra váltotta, hibátlanul kockáztatott a kitűnő amatőr szereplőkkel. Meg tudta mutatni, hogy egy személyiség fejlődéstörténete is járhat annyi feszültséggel, izgalommal, mint egy thriller.
A most feltűnt rendezők a hetvenes évek elején születtek. Hőseik is inkább gyerekként, mint felnőttként élték meg a rendszerváltást, vagy akkortájt születtek. De a személyiségükben benne van a Kádár-korszak öröksége: a kisszerűség, a félelem a kockázattól, a megfutamodás hajlama. S számukra mindez már nem politikai kérdés, inkább pszichikai-lelki örökség, s a nagy kérdés, hogy sikerül-e maguk mögött hagyni a levegőtlen, sivár világot, kijutnak-e a friss levegőre?



« vissza