Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Kutatás és verseny Magyarországon

 

Kutatás és verseny Magyarországon

 

Folyamatosan frusztrálódom, ha az elmúlt tizenöt év magyar tudományára gondolok, mert miközben magam is kutatással foglalkozom, mások eredményeit csodálattal, esetleg kissé gunyorosan szemlélem, úgy érzem, hogy a tudomány nincs a helyén, nincs tisztességes verseny, és számos egyéb baja mellett nem kielégítő a kapcsolata a gazdasággal. Ennek következtében nem azt produkáljuk, amire képesek lennénk. Alább kifejtett véleményem meglehetősen egyedi, nem tükrözi a tudósok közfelfogását, ami érthető, hiszen a legtöbben nem tudnak elvonatkoztatni anyagi, erkölcsi és egzisztenciális érdekeiktől. Lehet, hogy én is ilyen vagyok, a különbség csak az, hogy érdekeimet nem a konformizmusban, hanem forradalmi javaslatok megfogalmazásában és propagálásában látom megtestesülni.
Úgy gondolom, hogy a magyar tudomány tizenöt éve nem talál magára, mert a rendszerváltozást követően nem fogalmaztunk meg egy alapvető kérdést: mit vár el a magyar adófizető a tudománytól? Ahhoz, hogy erre a kérdésre tudjunk válaszolni, föl kell tenni egy másik kérdést is: mit vár el az amerikai adófizető a tudománytól? Azért éppen ő, mert az USA a világ közepe, oda áramlik a tőke, a tudás, a hatalom. Tehát ha a nagyvilágról akarunk megtudni valamit, érdemes szemügyre vennünk az amerikai állapotokat. Az amerikaiak valójában két dolgot várnak el a tudománytól: mindenekelőtt az életminőségük javulását, ezenfelül pedig kíváncsiságuk kielégítését. Azt most már mindenki megtanulta, hogy mire használhatók Maxwell elektromosságtani egyenletei, ezeket az egyenleteket néhány évtizeddel felírásuk után meg lehetett adóztatni, mert villanymotor, elektromos hálózat és izzólámpa lett belőlük. Néhány évtizeddel azután, hogy Mengyelejev elszórakozott periódusos rendszerével, egyetlen táblázatban foglalva össze az elemek legfőbb tulajdonságait, nagyon sok munkával és türelemmel új anyagokat állítottak elő, melyeket mindenütt használunk. A DNS kettős csavarvonal szenzáció volt a maga idejében, de elvont érdektelenségnek tűnt az utca embere számára, amíg rá nem jött, hogy ha a szerkezetét földerítik, akkor új gyógyszereket lehet kikísérletezni, melyek segítségével hosszabb ideig, egészségesebben és jobban fog élni. Amellett, hogy jobban akar élni, az adófizető kíváncsi is. Tudni akarja, honnan jött, hová tart, mit rejt a múlt, mi van a Marson, milyen természetű a mikrovilág.
A magyar adófizető mást vár a tudománytól, mint az amerikai. Ő nem kívánja mások jólétét növelni az adójából, ő a saját hazájára akarja áldozni forintjait. Mielőtt megpróbálnám a magyar adófizető várakozásait megfogalmazni, szeretném hangsúlyozni, hogy a tudomány, különösen a természettudomány az utóbbi évtizedekben száz százalékban globalizálódott. (Ez nem áll az ún. nemzeti tudományokra, mint a magyar néprajz vagy a magyar irodalom, melyek döntő mértékben csak a magyarokat érdeklik.) A globalizáció azt jelenti, hogy amit mások valahol, valamikor már föltaláltak, azt nem érdemes itthon újra feltalálni, következésképpen a tudományos versenyben csak az első helynek van igazi értéke. Más volt a helyzet, amikor el voltunk zárva a világ akkor boldogabbnak tekintett felétől, és újra föl kellett találni a dolgokat, amiket aztán itthon el lehetett adni akár alapkutatásként, akár szabadalom formájában.
Mit vár tehát a magyar adófizető a tudománytól? Az első és a legfontosabb a magas színvonalú felsőoktatás. Számomra evidencia, hogy magas színvonalú kutatás nélkül nincs magas színvonalú felsőoktatás, bár ezt egyesek megpróbálják relativizálni. Azt sulykolják, hogy az egyetem fő feladata az oktatás. Ez azonban féligazság, mert ahhoz, hogy magas színvonalon tudjunk oktatni, naprakésznek kell lennünk az általunk művelt tudományterületen, márpedig ezt csak úgy tudjuk elérni, ha magunk is aktívan részt veszünk annak folyamatos megújításában. A gazdaság szempontjából azért fontos a magas színvonalú felsőoktatás, mert ha sok a jól képzett szakember, akkor Magyarországra jön a minőségi külföldi tőke. Ha van itthon száz kiváló gyógyszerkutató, azok tudástőkéjére már érdemes egy vagy több kutató-fejlesztő vállalatot alapozni, és ez jó mindenkinek, mert a vállalatok itt fizetnek adót, itt ruháznak be, itt teremtenek munkahelyeket. A magyar tudománytól azt is elvárjuk, hogy erősítse a tudás alapú gazdaságot. Így próbáltam megfogalmazni azt, hogy a sikeres innováció révén Magyarország gazdasága nagyobb eséllyel virágzik fel, amint enélkül. Hiába publikálják azonban a magyarok világraszóló felfedezéseiket a vezető tudományos folyóiratokban, abból nem lesz automatikusan bevétel Magyarországon, sokkal inkább valamelyik tőkeerős multinacionális nagyvállalatnál, amely azokat közvetlenül vagy közvetve alkalmazni fogja, és piacra viszi a belőle levezethető termékeket. A harmadik elvárás, ami ugyan nagyon fontos, de sorrendben mégiscsak a harmadik: az országpropaganda. Ha nekünk van két Bolyaink, Szentágothai Jánosunk, Lovász Lászlónk, vannak hazai és idegenbe szakadt Nobel-díjasaink, akkor az ő nevükkel hitelesen lehet azt hirdetni Magyarországról, hogy itt valóban okos emberek élnek, ezért érdemes ide jönni a befektetőknek.
Orbán Viktor 2001 májusában az Akadémia közgyűlésén udvariasan megfogalmazta: el kellene végre dönteni a tudósoknak, mit akarnak tenni annak érdekében, hogy a kormányzat és a gazdaság ne csak ímmel-ámmal, hanem saját jól felfogott érdekeit követve teljes súlyával mögéjük állhasson. Azt már én jegyzem meg, hogy egymagunkban ilyen döntésre nem vagyunk képesek, mert számtalan anyagi érdek köt minket a tiszteletdíjaktól kezdve a pályázatokig, emellett szellemi érdekeink is vannak, amelyek az általunk olyannyira kedvelt tudományágat teszik az első sorba. Mi, tudósok egyedül nem vagyunk alkalmasak a tudomány irányítására. Elsősorban azért, mert szakterületünk képviselőiként legtöbbször csak a saját szemüvegünkön keresztül látjuk a világot, és figyelmen kívül hagyunk minden más szempontot. Magfizika, szerkezeti biológia vagy matematikai nyelvészet nélkül a nemzet félkarú óriás, tehát az összes pénzt tessék nekem adni… Kell egy olyan csapat, melynek a tagjai felül tudnak emelkedni saját szűken vett érdekeiken, és a magyar adófizető szempontjait mérlegelve igyekeznek elérni a maximális eredményt.
Szeretnék néhány betegséget fölsorolni, amelyekből mindmáig nem tudtunk kigyógyulni. Szinte természetes egy olyan kis országban, amelynek a nyelve gyökeresen különbözik a többi európai nyelvektől és amely egészen más kultúrát képvisel, hogy a „versenyt itt csak idézőjelben lehet emlegetni, mert belterjes. Az szerzi meg a pénzt magának, tanítványának vagy barátjának, aki ott ül az asztalnál, ahol a döntéseket hozzák. Így van ez bizony külföldön is, de ott nagyobb a tér, a szubjektív vélemények magasabb szinten kiátlagolódhatnak, és nagyobb az esély, hogy a legtöbbet valóban a legjobb kapja. A magyar viszonyokat egyetlen példán próbálom meg érzékeltetni. Valaki megpályázott egy vezetői állást, amit nem nyert el, mert túl nagyképűnek találták. Az kétségtelen, hogy egy vezetőnek meg kell találni a hangot a beosztottjaival, de ha egy kinevezésnél a nagyképűség kizáró ok, akkor csukjuk be a boltot, akkor egy fillért sem érdemes költeni a magyar tudományra.
A tudomány és a gazdaság kapcsolata Magyarországon nem kielégítő. Hiányzik a nagyobb teljesítményre serkentő, ugyanakkor a kutatási szabadságot is figyelembe vevő innovációs politika, ennek hiányában az alapkutatók nem hajlandók elmozdulni a gazdaság felé. Hiába próbál erőszakot alkalmazni a hatalom, kudarc, legfeljebb nyögvenyelős félsiker jut neki osztályrészül. Az alapkutatók ellenállásának egyik oka az lehet, hogy hosszú távon is sikeres tudományos karriert Magyarországon leginkább alapkutatással lehet befutni. Nem meri senki kockáztatni a házát élete nagy találmányának finanszírozására, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar feltalálók körében a siker kivételnek számít. Sokkal nagyobb esélyük van az áltudósoknak, akik nagy csinnadrattával propagálják szélhámosságaikat és ügyes marketinggel hatalmas piacokat hódítanak meg a hiszékeny lakosság köreiben. Talán az a legnagyobb baj, hogy a magyar gazdaság nem függ eléggé a tudománytól. Nem hallottam még olyan vállalatvezetőről, pénzügyi szakemberről, kereskedelmi igazgatóról, aki komolyan aggódott volna amiatt, hogy rosszul áll a cégnél az innováció.
Nagy probléma a pénzhiány, ami egyrészt arra vezethető vissza, hogy hazánkban nem jutottunk konszenzusra a tudománnyal kapcsolatban, másrészt arra, hogy a hazai tudásalapú gazdaság általában nem igényli az itthoni eredményeket, hanem a már jól bevált – vagy éppen az anyavállalat külföldi központja által erőltetett – megoldásokat szorgalmazza. Konszenzus hiányában a politika sem képes elkötelezni magát egy-két kiemelt projekt mellett, holott ez minden sikeres országban így van. Ehelyett nálunk mindenki körömszakadtáig ragaszkodik a saját, nemegyszer marginális jelentőségű témájához, és a döntéshozók a nyomás alatt kénytelenek engedni.
A minőség iránti elkötelezettség hiánya is felelős az agyelszívásért, amiről korábban még azt tartottam, hogy nem is olyan veszedelmes, mert jó, ha a fiatal kutatók kimennek néhány évre külföldre, majd visszajönnek és gazdagítják a magyar tudományt. Megteremtik külföldi kapcsolatrendszerüket, amire itthon is építhetnek. Ma már úgy vélem, hogy az agyelszívás veszedelmes, mert a legkiválóbb külföldön dolgozó magyar kutatók nem tudnak vagy nem akarnak visszajönni. Nem tudnak visszatérni, mert nincs állás, nem kapnak ambiciózus terveik megvalósításához elegendő kutatási támogatást, pedig a természettudományt harminc és negyven éves kor között lehet a legjobban művelni. A természettudományi területen Nobel-díjjal jutalmazott tudósok döntő hányada harmincas éveikben érték el azokat az eredményeket, amelyekért később megkapták az elismerést. Ha tehát a magyarországi természettudományos kutatók korfájában nem a harmincasoknál alakul ki a csúcs, akkor nem fogjuk sokra vinni.
A korábban felsorolt célok elérésének érdekében mindenekelőtt a felsőoktatás és az MTA intézeteinek a közelítését tartom fontosnak. Ezt nagyon sokszor hangsúlyozzák különböző fórumokon, de konkrét lépéseket kevés kormányzat tett a cél érdekében. Ehhez kapcsolódóan fontos azt tudni, hogy a célt erőszakkal nem lehet megvalósítani. Nem lehet tudományos intézeteket erőszakosan összevonni felsőoktatási intézményekkel, ehelyett pénzt kell adni a működésükre. Ésszerűen megvalósítható célokat kell kijelölni, amelyeket együttműködéssel lehet csak elérni, s ha ez sikerül, akkor boldogan fognak egymásra találni az akadémiai és az egyetemi kutatók. Az MTA intézeteiben nyilvánvalóan magasabb a tudományos színvonal, mert ott csak a kutatásra összpontosítanak a munkatársak. Közös érdek, hogy az ottani kutatók is oktassák az ifjúságot az egyetemeken, és ezáltal egyrészt versenyhelyzetet teremtsenek, ami a minőség javulásához vezethet, másrészt levegyék a teher egy részét az egyetemi oktatók válláról.
Néhány nemzetközi szinten is versenyképes kutatásnak kiemelt támogatást kell kapni, amit nem könnyű keresztülvinni. Vannak ugyan biztató lépések, mert most már koncentrált pénzeket is meg lehet pályázni, de kérdés, hogy pártatlan-e az elbírálás és mennyire kérik számon az elért eredményeket. Szerintem Magyarországon az alapkutatásban nincs tizenötnél több olyan műhely, amelyik ezt a koncentrált támogatást megérdemelné, és hadd tegyem hozzá, hogy a sajátomat nem tartom ide tartozónak. A pályázatok odaítélésekor keményen kell szelektálni, ami csak akkor lehetséges, ha a verseny tisztességes: ha nemzetközi zsűriket hozunk létre, amelyek függetlenek, és számonkérés is létezik, de ez jelenleg még mindig formális.
Még egyszer hangsúlyozom, hogy a fiatalok foglalkoztatása alapvető jelentőségű. Mi már nem fogunk újat kitalálni, csak ők. Ahhoz, hogy mindezt, amit fent leírtam, meg lehessen valósítani, erős kormányzati pozícióra van szükség, ezért nagy szükség lenne rá, hogy a választások után megalakuló új kormányban helyet kapjon egy tudományos minisztérium is.



« vissza