Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Művészet és dokumentáció

 

Rudolf von Alt festményeinek kiállítása Bécsben

 

Halálának századik évfordulójára a bécsi Albertina kiállítást rendezett a 19. század nagy akvarell tájkép- és városképfestője, Rudolf von Alt (1812–1905) emlékére.
A magas kort megélt mester a biedermeier fénykorától egészen a szecesszió idejéig dolgozott, életműve valóban a 19. század egészét öleli át. Fiatalkorában apjától tanult. Vele járta a nagy osztrák birodalmat, s néha annak határain túl is: így festették a régi Róma emlékeit. De éltes éveiben, az Osztrák–Magyar Monarchiának Ferenc József nevéhez kötődő korában is aktív maradt, és nemcsak megérte az 1900-as századforduló nagy művészeti újításait, még csatlakozott is hozzájuk. Amilyen hosszú időt ível át az életmű, annyira széles területet fognak át műfajai: a városvedutáktól a portréig, a tájképfestéstől az enteriőr-ábrázolásig. Így nem meglepő, hogy nyolcvan aktív esztendő sok-sok művet eredményezett, számuk ezres nagyságrendű! Az akvarellek mellett litográfiái, rézkarcai is ismertek, s a kiállításon megjelentek olajfestményei is: nehéz lehetett a rendezőknek a bemutatásra szánt „mindössze 170 mű kiválasztása. Nem kevésbé volt nehéz a kiállítás látogatójának ennyi képet alaposan szemügyre venni, hiszen mindegyikük gazdag látványt, a naturális ábrázolás sok figyelemreméltó részletet kínál. A város- és a tájképek élethűségük érdekében sok-sok ecsetvonással adják vissza egy-egy településrész vagy épület látványát, a házak megannyi ablakának üvegtábláiról visszaverődő fény-árnyék játékot, nem is beszélve a homlokzatok kő-architektúrájának gondosan kidolgozott, szép részleteiről. Valóságos architektúra-történet elevenedik meg a legtöbb képen. Szinte könnyebb a katalógusban tájékozódni, ahol az egyes képek mellett rendszeresen kinagyított részletek is mutatkoznak.
Jacob Alt (Rudolf apja) 1830 körül kapta az első megbízásokat, hogy a trónörökös, a majd 1835-ben trónra lépő Ferdinánd császár (magyar királyként V. Ferdinánd) részére a birodalom különböző városait és tájait fesse meg. Köztük a Bécstől távol esőket is, ezeket főleg azzal az érdekes céllal, hogy az uralkodó azokat megismerhesse és gyönyörködhessék bennük. Az elkészült festményeket egy „Guck-Kasten”-nak nevezett láda hátlapja elé tolták és egy rejtett tükör segítségével megvilágították. Így azután a „látványdoboz pompás hatással tárta a képeket a szemlélő elé, a császár tájékozódhatott uralma alatt álló területek értékeiről. Feljegyezték, hogy 302 kép készült a doboz „részére, ezeknek nagy része ma is ismert. Ezekből is sokat tártak a kiállítás nézőközönsége elé. Idős korban Alt megjelölte, melyeket készítette apja és melyek az ő alkotásai. Ugyancsak érdekes, hogy a város-látványképekhez a művészek felhasználhattak idegen kézből – segédektől – származó kontúrrajzokat, így az objektum realista hitelessége biztosított volt, a kidolgozás, a színezés és az előtér (a „staffázs) voltak a művész adalékai. Felmerül a gondolat, nem használtak-e ezek az „előrajzolók Canaletto technikájához hasonlóan camera obscurát, mellyel ugyancsak egzakt reprodukciót biztosíthattak.
Alt életidejének szinte a felét úton töltötte. Nemcsak a császári udvartól kapott megrendelései révén utazta be az 1848-ig még osztrák uralom alatt álló Észak-Itáliát, hanem, mint említettem, eljutott Rómába sőt Nápolyba is. Kikötők, antik romok, hegytetőn meredező kolostorok, zúgó patakok a romantika korának amúgy is kedves témái voltak, láthattunk belőle a kiállításon is bőven. Eljutott Dalmáciába is, majd 1863-ban járt még a Krím-félszigeten is.
Rudolf von Altnak az aprólékos részletekben is élethű festményei azokban az években is rendre tovább készültek, amikor a művészek élvonala már eltávolodott a naturális ábrázolástól és színezéstől, és ezek helyett impressziókkal érzékeltette a tárgyat. De Rudolf von Alt nem került szembe ezekkel az akkor megvetett vagy megmosolygott, de semmiképpen sem megértett újítókkal, aminek legfényesebb bizonyítéka, hogy a bécsi Secession 1898. évi megnyitásán a haladók élén álló Gustav Klimttel együtt ő köszöntötte Ferenc Józsefet. Hogy Ferenc Józsefhez Rudolf von Alt vedutái közelebb álltak, mint a szecessziós újítók alkotásai, ezt úgy hiszem senki sem vonja kétségbe. (Nemességet is adományozott neki.) Rudolf von Alt mégis hajlott az impresszionizmusra, nemcsak megértette a fiatalok törekvéseit, – amiért a fiatalok nagyon tisztelték is – hanem maga is próbálkozott velük. E téren virtuozitását a Napfogyatkozás (Sonnenfinsterniss) képe bizonyítja. S az impresszionizmus felé hajlik jó néhány enteriőrábrázolása is. Ezeket főleg élete végén készítette, amikor már nehezen mozgott, illetve utazott.
Alt valójában nem realista és naturalista volt, inkább a valósághűség jellemzi oeuvre-jét. Munkáiról szinte leolvasható a törekvés, hogy az utókor részére megörökítse: milyen volt a 19. században az akkor élt emberek természeti és épített környezete. Ez a dokumentatív érték az életmű egyik legjellemzőbb vonása. Így a naturalizmus sablonjába erőltetett megítélés helyett ez az életmű valójában nagyon is sajátos műfaj. Csodálatos egyensúly a régi és az új között, ábrázolásban és technikában egyaránt.
Nagy kár, és szinte méltánytalannak tűnik, hogy magyarországi képek gyéren mutatkoztak a bécsi kiállításon, a budavári Mátyás-templom, a Rozáliáról (akkor még magyar volt) a bécsi medence felé vetett pillantás így is említésre méltóak. Pedig Alt sokat dolgozott hazánkban, egy pesti album képeit is festette. A Szépművészeti Múzeum még olyan érdekességgel is szolgálhat, mint a Gombos-Erdődi Duna-komphajó kikötőjének távlati képe. Felvetődik a gondolat, nem kellene-e a mesternek hazai gyűjteményekben fellelhető képeit – kiegészítve a bécsi kiállítás gazdag repertoárjával – itthon is bemutatni a közönségnek, bizonyára nagy érdeklődés kísérne akár egy szűkebb választékú kamarakiállítást is. Nem is kell sokat várni ahhoz, hogy évfordulóhoz kötődjék a bemutató: 2012-ben a mester születésének 200. évfordulója erre nagyszerű lehetőséget biztosíthat. De lehet, hogy egy hazai Alt-kiállítást javasolva úgyis nyitott kapukat döngetünk.



« vissza