Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Európai városaink jövője - városfejlesztés és építési kultúra

Az Európai Unió 2007. első félévi soros német tanácsi elnöksége nemcsak a napi, hírekben szereplő „nagypolitika” terén, hanem egész sor más területen is komoly kezdeményezésekkel járult hozzá az EU politikájához. Ezek közé tartozik a városfejlesztési politika és az erről 2007. május 24-én miniszteri szinten elfogadott Lipcsei Charta a fenntartható európai városokról(1) című dokumentum is. Miért olyan fontos ez a téma?

Európa urbanizált földrész, az EU lakosságának több mint 60%-a lakik 50000 lakosnál nagyobb, városias térségben. Mi, európaiak tehát nagyrészt városlakók vagyunk, de ha nem is lakunk városban, hanem kimenekültünk a környezeti ártalmak elől „szuburbiába”, mégis többé-kevésbé huzamosan használunk városi funkciókat. Különféle felmérések szerint Európa városainak mintegy 350 operaházába, 1500 színházába járunk, 2500 egyetemen tanulunk, tanítunk vagy kutatunk. Európa 500 legnagyobb tőzsdén jegyzett, összesen több mint 25 millió embert foglalkoztató és csaknem 7 billió euró forgalmú vállalkozását 215 városból dirigálják. Európa városai minden problémájuk ellenére vonzóak és továbbra is növekszenek: 1990 és 2006 között különösen a kis- és középvárosok mintegy kétharmada növekedett.(2)

Európai létünkre nem tudjuk tehát kikerülni a városokat, még ha akarnánk, akkor sem. Városaink a növekedés és innováció forrásai, ugyanakkor azonban a városokban szociális egyenlőtlenség, kirekesztés és környezeti problémák is fellépnek. A25 év alatti fiatalokat különösen sújtja az e korcsoportban átlagosan 18,6%-os munkanélküliség, ők azon folyamatok szenvedő alanyai, amelyek elsősorban a városok fizikailag lepusztult vagy nem vonzó, monoton lakótelep-jellegű részeibe szorítják őket - 2005 őszén sokakat meglepetésszerűen ért a francia nagyvárosok körüli „banlieue” lángba borulása, holott előbb-utóbb számolni kellett vele. Több mint 20000 km2 területet foglalnak el az EU-ban a „barnamezős”, felhagyott volt nehézipari, vasúti, katonai stb. területek - ez csaknem Magyarország negyedének felel meg. És végül: a városlakók csaknem 97%-a (!) van kitéve az EU bizonyos levegőtisztasági határértékeit túllépő légszennyeződésnek.(3) Éppen elég okunk van tehát arra, hogy városainkkal törődjünk - úgy is lehet mondani: mindennapjaink szinte valamennyi problémája összefügg a városokkal, a városok jövőjével.

Milyen stratégiával kezelik az EU és annak tagállamai a kihívást? A megoldási elképzelések hátterében az EU „lisszaboni stratégiája” áll azzal a megfontolással, hogy a lisszaboni célokat - az EU mint a világ legdinamikusabban fejlődő térsége - csak akkor lehet elérni, ha a városok a dinamikus gazdasági fejlődést szociálisan kiegyensúlyozott fejlődéssel kombinálják. Ezért a városok csak akkor tudják a lisszaboni stratégiában nekik szánt dinamikus gazdasági és szociális növekedési szerepet játszani, ha sikerül fenntartani a városok közötti és városokon belüli szociális egyensúlyt, valamint a városokban magas építészeti, műszaki és környezeti minőséget biztosítani.

A városfejlesztés önmagában nem tartozik az Európai Unió illetékességébe, ugyanakkor az EU politikája, elsősorban a regionális politika, erős hatást gyakorol rá, éppen ezért nemrég bekerült az európai regionális fejlesztés úgynevezett „fősodrába”. Az Európai Parlament és a Tanács 1080/2006/EK számú, az Európai Regionális Fejlesztési Alapról szóló rendeletének 8. cikkelye szerint az alap „támogathatja az olyan, részvételt elősegítő, integrált és fenntartható stratégiákat, amelyek a városi térségekben koncentráltan jelentkező gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi problémák kezelésére irányulnak. Ezek a stratégiák a fenntartható városfejlesztést az alábbi tevékenységek révén ösztönzik: a gazdasági növekedés erősítése, a fizikai környezet rehabilitációja, a rozsdaövezetek rehabilitálása, a természeti és kulturális örökség megőrzése és bővítése, a vállalkozási kedv, a helyi foglalkoztatottság és a közösségfejlesztés előmozdítása, valamint a változó demográfiai összetétel figyelembevételével a lakosságnak nyújtott szolgáltatások. Ez a magyar városoknak is komoly esélyt nyújt további fejlődésükre.

2007. május 24-én az EU városfejlesztésért felelős miniszerei elfogadták a Lipcsei Charta a fenntartható európai városokról című politikai dokumentumot, amelynek jó esélye van arra, hogy az európai városfejlesztési politika vezérfonalává váljon. A miniszterek hangsúlyozzák, hogy „a történelem során kialakult európai városokat értékes és pótolhatatlan gazdasági, társadalmi és kulturális értéknek" tekintik. Kiemelik, hogy „a fenntartható fejlődés minden dimenzióját - a gazdasági prosperitást, a társadalmi egyensúlyt és az egészséges környezetet - egyidejűleg és egyforma súllyal kell figyelembe venni. A Charta integrált, vagyis valamennyi nézőpontot, érdeket figyelembe vevő és valamennyi érintett polgár bevonásával készülő városfejlesztési stratégiákat ajánl. Ez többek között azért is fontos, hogy ne aprózzuk el szűkös erőforrásainkat, hanem oda összpontosítsuk őket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. A dokumentum ezért külön kiemeli a hátrányos helyzetű, leromlott városrészek fejlesztésének fontosságát. Ez utóbbinál nemcsak a fizikai környezet, az épületállomány és az infrastruktúra állapotának javítására helyez súlyt, hanem főként a „kiművelt emberfőkre”, más szóval ezen területek lakóinak - elsősorban a fiataloknak - helyzetbe hozására, felemelkedési esélyeinek javítására jobb oktatási és művelődési kínálatokkal, a helyi gazdaság esélyeinek kiaknázásával.

A Charta hangsúlyozza az építési kultúra, a ritka módon az angol nyelvhasználatba is németül bevonuló „Baukultur” szerepét. „A »Baukultur« kifejezést a szó legtágabb értelmében kezeljük, mint a kulturális, gazdasági, műszaki, társadalmi és környezeti aspektusok összességét, melyek a tervezési folyamat minőségére és az építésre befolyással bírnak”, tehát nemcsak nívós építészetet értenek alatta, hanem az egész épített környezethez való kapcsolódásunkat - a használat szempontjából is magas minőségű tervezéstől a használaton át az épített örökség arra érdemes részeinek megőrzéséig, tárgyait tekintve pedig a város- és területtervezésen át a „klasszikus” építészeti műfajokon keresztül a műszaki infrastruktúráig, az építési gazdaságig. Az építési kultúra nem luxus, hanem fontos tényező a városok, régiók vonzerejének növelésére. Ez a megközelítés nemcsak átfogó, hanem történelmi újdonság is: az épített környezet minősége az európai integráció történetében először kap ilyen politikai hangsúlyt.

A német Szövetségi Közlekedési, Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium a német EU-tanácsi elnökség és az Európai Építészetpolitikai Fórum (European Forum for Architectural Policies - EFAP) elnöksége keretében 2007. április 26-án és 27-én Hamburgban Építési kultúra a fenntartható városfejlesztésért címen szakmai konferenciát rendezett. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen: a volt kikötői negyed „Hafen-City” néven történő újrafejlesztése és az „Elbphilharmonie” látványos nagy projektjei mellett rengeteg olyan színvonalas épület, épületegyüttes jött létre, amelyek Konstantin Kleffel, a hamburgi építészkamara elnökének bon mot-ja szerint Hamburgot a német építési kultúra fővárosává avatják.

Engelbert Lütke Daldrup, a minisztérium államtitkára bevezető előadásában az építési kultúrát „a városfejlesztés harmadik dimenziójának nevezte. Az építési kultúra nem csak szaktéma, hanem az emberek szívét is el kell érnie.

Jörn Walter hamburgi építésügyi főigazgató az építési kultúra négy szempontjára hívta fel a figyelmet: az építészeti „médializálás”, az „esztétizálás” és a „szimbolizálás”, valamint az építészeti sztárkultusz esélyeire és veszélyeire. Walter szerint még olyan jómódú városban, mint Hamburg, amely éppen az említett nagy projektekbe fogott bele, sem szabad a szimbolikát a tartalom rovására túlbecsülni. Az európai építészet minőségét Walter szerint éppen az esztétika és a gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatóság arányos kapcsolata teszi sikeressé.

Élénk eszmecsere folyt a résztvevők jelentős része által mindeddig nem kellően megoldottként minősített témáról: az érintett polgárok minél intenzívebb bevonásáról a tervezési folyamatokba - gyakran még mindig úgy látszik, hogy talán értük, de helyettük és nem általuk terveznek a városok. A konferencia résztvevői szkeptikusan fogadták a városfejlesztés egyik jelentős szereplői csoportjának, a nagy bevásárlóközpontok beruházóinak azon állítását, miszerint az ilyen központokat hátrányok nélkül integrálni lehet a belvárosokba.

Wolfgang Tiefensee német városfejlesztési miniszter a Charta elfogadása alkalmából május 24-én Lipcsében kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az európai városok belső városrészei reneszánszukat élik. Tiefensee szerint a belső városrészek ismét kezdenek mint lakóhelyek vonzóvá válni - a politika feladata ezen folyamatok további erősítése. ALipcsei Charta záró mondata szerint: „Európának erős és jól élhető városokra és régiókra van szüksége. Most a tagállamokon - és nem utolsósorban a tagállamok városi önkormányzatain - van a sor a Charta gyakorlati megvalósításánál.


 

Jegyzetek:

 
 

1 Lásd a német Bundesministerium für Verkehr, Bau und Stadtentwicklung (BMVBS) honlapján: www.bmvbs.de/Anlage/original_998215/
Leipzig-Charta-zur-nachhaltigen-europaeischen-Stadt-Angenommen-am-24.-Mai-2007.pdf. (idézetek ford. BJ)

2 Adatok forrása: Renaissance der Städte, a BMVBS által kiadott háttéranyag a 2007. május 24-25-i Lipcsében rendezett miniszteri találkozóhoz, lásd www.bmvbs.de/Anlage/original_996467/Hintergrund-informationen.pdf.

3 Adatok forrása: ugyanott.



« vissza