Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Moziban, Máraival

Egy úr fölkeres, s magas-viszonyaimhoz képest rendkívül magas összeget kínál, ha megengedem, hogy A gyertyák csonkig égnek című regényemből mozgóképet csináljanak. Természetesen nem engedem meg, mert már én sem tudtam leírni a teljes igazat, s ezért el tudom képzelni, mit csinálnak ők hazugságban abból, amit én sem bírtam elmondani! - Márai 1944-es Naplójának elején olvashatók e sorok. Határozott elutasítása a kor egyik legsikeresebb filmrendezőjének, Bolváry Gézának szól, és első olvasásra azért is meglepő, mert tudjuk, hogy az író nemcsak Kassát, a bort és a nőket szerette, de a pénzt sem vetette meg. Különösen nem a negyvenes évek elején, amikor életének anyagilag talán egyetlen kiegyensúlyozottnak mondható szakaszát élte. Pár bekezdéssel korábban arról panaszkodik, hogy kiadója elszámolása alapján előző esztendőben annyit keresett írói munkájával, hogy gondtalanul élhetne egy évig, ha a pénzt az utolsó fillérig nem vinné el a hadiadó. Viszonyát a pénzhez jól jellemzi a pár sor az Ég és föld sztoikus szösszeneteiből: „Pénzt gyűjteni, hogy független legyek, s leszokni minden anyagi igényről, hogy még függetlenebb legyek.” Ezidőtájt bukkan fel naplójában az a megjegyzés is, hogy két emberfajtával nem tud szót érteni, a paraszttal és a filmrendezővel, s ez az averziója élete végéig megmaradt.

Bolváry Géza ajánlatának elutasítása mögött ott húzódhat az is, hogy Márai nem szerette A gyertyák csonkig égneket, egyáltalán nem volt elégedett a posztumusz világsikert is meghozó regénnyel. „Hogy gyűlölöm ezt a dallamos Márai hangot” - írta. Ráadásul meglehetősen szkeptikusan viszonyult a kor magyar filmgyártásához is. Ez egyértelműen kiderül az 1942 nyarán megjelent Röpirat a nemzetnevelés ügyében című könyvéből is. „A magyar mozgóképgyártás körül kialakult pedagógiai csőd már a nemzeti közvélemény egyetemét foglalkoztatja: kitűnő színészek, tehetséges rendezők, jó nevű írók munkájának együtteséből ugyanaz a vigasztalan átlag kerül a hazai és a külföldi közönség szeme elé - az árvalányhajas, hazafias üzleti giccs vagy a „szociális” kérdéseket bemutató, de szellemi igényében változatlanul közhelyeket, művészietlen és irodalmiatlan, útszéli banalitásokat ismétlő átlagtermék. A mozgókép közvetlen hatása a tömegekre oly rendkívüli, hogy a minőségi nevelés szempontjából nem léphetünk fel e művészi mezbe öltözött iparággal szemben eléggé igényes bírálattal."

Művészi mezbe öltözött iparágnak tartotta a filmet, és nem hitt a filmművészet maradandóságában, halhatatlanságában. Esküdött rá, hogy ötven év múlva a legelszántabb mozilátogatók sem emlékeznek majd például Greta Garbóra. Bár szinte személyesen tanúja lehetett a mozgókép megszületésének és a hetedik művészet szabadságharcának, valahogy vakon ment el mellette, nem került közel hozzá a film. Élete kevés személyes tanúinak egyike, Szőnyi Zsuzsa említette, hogy gyakran volt lehetősége Máraival társaságban is, kettesben is beszélgetni, de a film egyszerűen kívül maradt az érdeklődési körén. Soha nem beszéltek filmről, jóllehet Szőnyi Zsuzsa férje, Triznya Mátyás az ötvenes években a Cinecittában dolgozott. Annak ellenére nem esett szó filmről, hogy öccse, Radványi Géza a harmincas évektől sikeres filmíró majd rendező volt a világ azon nagyvárosaiban, ahol Márai is élt hosszabb-rövidebb ideig.

Egyetlen szakasz van életében, amikor, úgy tűnik, figyelemmel kíséri a filmgyártás és a filmművészet eseményeit s törekvéseit: 1936 és 1943 között a Pesti Hírlapban tizennégy filmtárgyú cikke is napvilágot lát a Tegnap és ma, illetve a Vasárnapi krónika rovatokban. A publicisztikákból illetve tárcákból kiderül, hogy a film születésekor és a művészetté válás folyamatában megérintette, foglalkoztatta. Észrevételei a filmiparról, a sztárkultuszról, a filmművészet nemzeti jellegéről és általában a vizuális kultúra feladatáról pontosak és máig meglepően érvényesek. Már csírájában észrevett számos olyan jelenséget a tömegkultúrában, amelyek végső kiteljesedését és kártékony hatását csak a huszadik század utolsó harmadától érezhetjük igazán. Később azonban szinte vakon ment el a filmművészet legnagyobbjai mellett is. Kivétel a mozi két nagy csillaga, Chaplin és Walt Disney, valamint a korai westernek. Nagyon ritkán és esetlegesen járt moziba, jóllehet amikor még csak tervezte emigrációját, megfordult a fejében, hogy esetleg filmíróként is kereshetné kenyerét.

Az intenzív elutasításnak elsősorban művészetszemléletében és a tömegkultúra profetikus ostorozásában kereshetjük az okát. Márai, ha lehet ilyet mondani, „ortodox” író volt. Még a színházzal is, amely pedig többször elvarázsolta, nehezen barátkozott meg. „A színház nem az én térfogatom...úgy érzem, csak az írott szó térfogatán belül vagyok azonos a munkámmal. Ezitt már produkció a mutatványosbódéban, amelyhez nincs sok és igazi közöm.” - írta a Varázs bemutatásakor, amikor pedig már ünnepelt színpadi szerző is volt.

Másfél éve először moziban. Olajváros, híres amerikai színészek. Fél óráig bírom, aztán émelyegve megyek vissza az utcára, a romok közé. Ott mégis jobb. Ezek az álérzések, ezek az álszenvedélyek, ez a kozmetikázott természetesség, ezek a hímringyók és partnernőik, ezek az áltörténetek... s csakugyan ez kell ennek a gazdag és boldog világnak? Talán más is kell. De ami eljut hozzánk, az félelmes és visszataszító” - írja 1946-ban.

Míg a híres amerikai filmektől megcsömörlött, addig egész életében vonzotta, és olykor lenyűgözte a híradó és a dokumentumfilm. Szinte elragadtatással írt az 1936-ban bemutatott első dokumentarista filmről, az osztrák Höllering Hortobágyáról, amely Móricz Zsigmond közreműködésével készült.

Márai tehát nem rajongott a filmért, és a filmesek sem ostromolták szünet nélkül, hogy vászonra vigyék műveit. Bolváry már említett próbálkozása után a már külföldön élő Szőts István figyelmét keltette föl a Vendégjáték Bolzanóban, a hatvanas évek elején, s ez a terv nem az író miatt nem sikerült. A filmesek egyébként minden időben A gyertyák csonkig égnekben láttak nagy fantáziát. 1967-ben a ZDF tv-játékot készített belőle, ennek mára azonban már csak egy újsághírnyi nyoma maradt. A könyv világsikere után természetesen az amerikaiak vásárolták meg először a jogot, Milos Forman számára, azonban a jól beharangozott produkció valószínűleg pénzügyi okok miatt meghiúsult. A magyarok már csak a televíziós változatot készítették el, a színpadi adaptáció nyomán 2005-ben. Ezt Iglódy István rendezte Agárdy Gáborral és Avar Istvánnal a főszerepben.

Magyarországon először Dárday István és Szalay Györgyi gondoltak komolyan Márai-filmre. Őket a Napló 1984-89 emberi drámája ragadta meg: a gránitkemény Márai-sors, egy következetes élet és következetes halál. 2000-ben vásárolták meg a jogot az Adelphi Edizionétól. Több mint öt esztendőre volt szükség a pénz összegyűjtésére, és a San Diegóban forgatott film Az emigráns címmel végül ez év februárjára elkészült, s azóta is látható a mozikban. Az első Márai-regény, amely vászonra kerül, minden bizonnyal az Eszter hagyatéka lesz, amelyet már forgatnak Deák Krisztina rendezésében.



« vissza