Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Vaszary János festőművész (1869-1939) gyűjteményes kiállítása

 

...mint egy árbockosárba felküldött őrszem...

 

Vaszary János különösen gazdag, műfajában és stílusában rendkívül változatos életművén a 19. és a 20. század számos stílusáramlata nyomot hagyott. Munkássága kapcsán a címben idézett lírai hasonlatot Perneczky Géza művészettörténész fogalmazta meg október 18-án elhangzott kiállítási megnyitóbeszédében.(1) A festő sokszínű pályáját a ki nem hunyó kísérletezőkedv és a szakadatlan újrakezdés jellemezte. Az európai progresszív képzőművészeti mozgalmak asszimilálását és közvetítését mind alkotóként, mind pedagógusként, mind páratlanul tájékozott művészeti íróként vállalta és képviselte.

A Magyar Nemzeti Galéria a jeles festői munkásságokat feltáró sorozatának újabb állomásaként, Szinyei Merse Pál, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan és Mednyánszky László oeuvre-kiállítását követően most Vaszary János műveit tárja a közönség elé.

A művész legutolsó, 1961-es gyűjteményes kiállítása óta 46 év telt el. Generációk nőttek úgy fel, hogy Vaszary egy-egy festményével csak a Nemzeti Galéria 20. századi állandó kiállításán, tematikus tárlatokon vagy a műkereskedő galériák aukciós bemutatóin találkozhattak. Sokrétű tehát a múzeum feladata, amikor a gyűjteményi raktárakban vagy a lakások falain szunnyadó életmű legteljesebb feltárására vállalkozik, és nem kicsi a felelőssége sem az életmű hiteles bemutatását illetően.

A többéves előkészítői munka során feltérképezésre került a hazai, valamint a külföldi köz- és magángyűjteményekben fellelhető Vaszary-alkotások java. A 375 műtárgyat - 202 olajfestményt, 117 grafikát, 56 iparművészeti tárgyat - felvonultató kiállításra 107 mű magángyűjteményből, 55 köz- és egyházi gyűjteményből, két festmény pedig külföldi múzeumból érkezett. A Magyar Nemzeti Galéria abban a szerencsés helyzetben van, hogy páratlanul gazdag válogatással rendelkezik, a múzeum tulajdonában lévő Vaszary-hagyatékból most 211 művet tár a nyilvánosság elé.

A kiállítási anyag összeállításakor fontos szempont volt, hogy a művész markánsan eltérő stiláris korszakai jelentőségüknek megfelelő hangsúllyal kapjanak helyet. A gyűjtők körében oly kedvelt alkotásoknál, a művész utolsó nagy festői periódusában született képeknél a bőség zavarával kellett küzdenünk. Ugyanakkor, figyelembe véve természetesen ezen időszakok mennyiségben is jelentősen eltérő termését, Vaszary János 1910 előtti naturalista és szimbolista periódusából jóval kevesebb műtárgy állt rendelkezésre. A magángyűjteményi anyag felkutatása nehezebb helyzet elé állította a kiállítás mai rendezőit, mint 1961-ben elődjüket, Haulisch Lenkét. A művek fellelhetőségét illetően annak idején a kurátor segítségére volt Révész István is, a művész mecénása, gyűjtője, barátja és hagyatékának gondozója. Napjainkra a háború előtti jelentős magángyűjtemények remekművei szétszóródtak, ugyancsak megszűnt az 1950-60-as években formálódott kiemelkedő kollekciók egy része is. Jó néhány ismert alkotásnak nyoma veszett, és idővel kikerült a művészettörténész szakma látóköréből. A Magyar Nemzeti Galéria a védett műtárgyak felkutatása mellett, részben a magángyűjtőkkel kialakított jó együttműködésre építve, részben pedig a műkereskedelmi galériák segítségével próbált eljutni egy-egy fontos opuszhoz. A munkát nehezítette, hogy néhány tulajdonos elzárkózott attól, hogy kapcsolatba kerüljön az intézménnyel, ugyanakkor szembesülni kellett egy újfajta gyűjtői magatartással is, mely elsősorban értékfelhalmozásnak, befektetésnek tekinti a műtárgyat, és híján van a művész szellemi, alkotói hagyatékával szembeni alázatnak.

A festő életében megjelent publikációk és kiállítási katalógusok reprodukciói alapján több mint két tucat olyan lappangó, külföldre került vagy esetleg megsemmisült Vaszary-mű létezéséről volt tudomásunk, melyek kiemelkedő kvalitásuk révén űrt hagyhattak volna maguk után a tárlaton. 2006-ban az Art Magazinban, illetve a Nemzeti Galéria honlapján megjelentettük e művek fotóit és adatait, bízva abban, hogy a felhívást követően némelyiknek nyomára akadhatunk.(2) E közzétételnek köszönhetően került vissza például jogos tulajdonosához a tatai Kuny Domokos Múzeumból ellopott Pihenés (1903)című festmény és bukkant fel két héttel a kiállítás megnyitója előtt a művész korai időszakának egyik remekműve, a Nők tükörrel (1901) is.

Vaszary János kiállítása időrendben haladva mutatja be a művész munkásságát. Az életút stiláris szakaszai és kiemelkedő csomópontjai követik egymást a pályakezdéstől egészen az utolsó képig. A legkorábbi alkotás a 13 éves gimnazista diák Interieur festőállvánnyal, székkel, asztallal és palettával című kis akvarellje, melyen a vérbeli festőattribútumok már jelzik a korán jelentkező művészi elhivatottságot. A tárlaton, de Vaszary életében is a legutolsó festmény a Fehér hajó volt. A művész halálát követően 1939-ben, a műteremben készült fotón az elárvult festőállványon ez a kép állt befejezetlenül.(3)

A kiállítás más és más színezésű termei öt eltérő korszakot jelölnek. A pályakezdő évek naturalista tendenciáit a szecesszió és szimbolizmus időszaka követi, majd az 1910-es évek elejének modernista kísérletei, kubizáló formatanulmányai következnek. A művész sötét tónusú expresszív periódusát végül az 1920-as évek második felétől harsogó színű, kivilágosodó vásznak, az art deco igézetének könnyedén tobzódó szabadsága váltja fel.

A stílusblokkokat tematikai csoportok is kiegészítik, melyek az életmű gondolati hangsúlyait követik. Külön teret kaptak a művész háborús képei, a háború traumáit feldolgozni próbáló Golgota variációk, valamint egyetlen közintézményi munkájának, a Tihanyi Halbiológiai Intézetbe készült Víz alatti világ (1926-28) című pannójának vázlatai.

Vaszary szerteágazó művészeti tevékenységének érzékeltetésére műfaji kiemelések is gazdagítják a kiállítást. Az emeleti iparművészeti terem a századfordulón készült gobelineknek, bútorkárpitoknak, edény-, tükör- és textilterveknek ad helyet, ugyanakkor Vaszary grafikai munkássága a földszinten kialakított teremsorban látható. A míves ceruzarajzok, az érzékeny tuslapok, a festményekkel vetekedő virtuozitású könnyed akvarellek folyamát a művész alkalmazott grafikai remekei: plakátjai, litográfiái, könyvillusztrációi és címlapjai kísérik.

A kiállítást múzeumi archívumokból összeállított dokumentumválogatás teszi teljessé. Vaszary hivatalos elismerését igazoló díszes oklevelek, fényképek, szakmai és magánlevelek árnyalják az összképet. Megtekinthető az Utazás a fehér hajón című ötvenperces Vaszary portréfilm is, melynek születése annak idején a többéves kutatási munkálatokhoz kapcsolódott.(4) Ugyancsak a gyűjteményes tárlat előkészítésének része volt 2003-ban a Kaposvárott megnyílt emlékház is, mely a Magyar Nemzeti Galériától kölcsönzött állandó kiállítással tiszteleg a város szülöttének munkássága előtt.(5) Aművész klasszicista stílusú szülőházának növényektől burjánzó belső udvarát az 1896-ban festett Nyári lak című festménye örökítette meg.

Vaszary János a család kilenc gyermeke közül ötödiknek látta meg a napvilágot 1867. november 30-án. A festő nem egy felmenője jártas volt a költészet és a zene művelésében, nagyapja és a kaposvári főgimnáziumban tanító édesapja versírásban jeleskedtek. E szellemi környezet volt forrása a művész egész életében megőrzött intellektuális nyitottságának, és itt formálódott papírra vetett gondolatainak míves írói nyelvezete is. „A természet csodái mellett határtalanul vonzódom és ragaszkodom a nyomtatott betűhöz; s amit tulajdonképp nekem jelent: a természet és a gondolat szabadságához” - írta naplójában.

Az elődök között iparosok, gazdálkodók és az egyházi szolgálatot választó családtagok is voltak. A20. századi magyar kultúrtörténet a tágabb körű família számos tagját jegyzi. A festő unokahúga volt Vaszary Piroska színésznő, és unokaöccsei sorát fémjelezte Vaszary Gábor író, Vaszary János színész, színházigazgató - Muráti Lili férje - és Gadányi Jenő festőművész is.

A családból leginkább Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek és pannonhalmi főapát volt az, aki a festő szellemi fejlődését segítette és gondolkodásmódját alakította. Személyében patrónusra is lelhetett, ugyanis tanulóéveit anyagiakkal, pályakezdését pedig egyházi megrendelésekkel támogatta. A hercegprímás közvetítésével készültek a balatonfüredi kerek templom (1891), a nagyradai plébániatemplom (1894), az esztergomi belvárosi templom (1896), a pataki Szentháromság-templom (1905) és az érsekvadkerti Szt. András-templom (1921) oltárképei. A plébániák együttműködésének köszönhetően ez utóbbi két, a szakirodalomban korábban ismeretlen oltárkép is látható a kiállításon.

A felvilágosult szellemű egyházfi arcképét Vaszary számos alkalommal elkészítette. Első nyilvános bemutatkozása is hozzá kapcsolódott, a Műcsarnok 1893-as tárlatán Vaszary Kolos képmásával lépett a nagyközönség elé. Két reprezentatív portrémegrendelés is atyai nagybátyja személyéhez köthető, kinek közbenjárására József főherceg fiainak megörökítése mellett 1890-ben Ferencz József egész alakos képének elkészítésére is vállalkozhatott. Mindkét festmény a Pannonhalmi Apátság gyűjteményébe tartozik, a főhercegi ifjak most a gyűjteményes kiállítás első termének, míg a császár monumentális vászna a Gödöllői Kastély Múzeum egyik enteriőrjének díszei.

Vaszary János művészeti tanulmányait Székely Bertalan és Greguss János irányítása alatt a pesti Mintarajziskolában kezdte 1886-ban, az 1888-89-es tanév azonban már a Müncheni Akadémián találja. A merev oktató szellem és a hónapokig rajzolt életnagyságú aktstúdiumok elől hamarosan Franciaországba menekül, ahol a magyar művésznövendékek kedvelt szabadiskolájára, a Julian Akadémiára esik választása. Itteni tanulmányait megszakításokkal végezi, a francia stúdiót 1889-1890 között, majd 1893-1894 között látogatja. Párizs pezsgő szellemi élete, forrongó művészeti kavalkádja és a mindenfelől idesereglő festők sokszínű világa igazi kihívást és életre szóló élményt jelent számára. Ebben az időszakban készült képmásait, zsánerjeleneteit és népi életképeit érzékeny naturalisztikus ábrázolásmód jellemezte, melyekhez az inspirációt az akkortájt Münchenben és Párizsban nagy sikert aratott Jules Bastien-Lepage művészetéből merítette. A francia festő gyöngyházas tónusú természetelvű képei Vaszary mellett a magyar művészek sokaságára hatottak, így nyomot hagytak Hollósy Simon, Iványi Grünwald Béla, Csók István és Ferenczy Károly piktúráján is.

Az 1890-es évek közepén Vaszary munkásságában egy új korszak formálódik. Szimbolista ciklusában továbbra is megőrizte a naturalisztikus jegyeket, műveinek eszmeisége azonban már messze túlmutatott a hétköznapi valóságon. Az ősi mítoszokat és az emberiség kollektív élményeit felelevenítő szecessziós képeinek sora a hazai és az európai hírnevet hozta meg számára. Emblematikus műve, az Aranykor a Műcsarnok 1898-as tavaszi nemzetközi kiállításán került először közönség elé. Egyediségére már a kortárs kritika is felfigyelt, de a hivatalos elismerés sem késett. A kép elnyerte az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 200 forintos díját, majd a sikersorozat megkoronázásaként beválogatták a legrangosabb nemzetközi seregszemlére, az 1900-as párizsi világkiállításra, ahol a zsűri bronzéremmel jutalmazta.

Az eszményi közösség élettereként az ókori környezet gyakran felbukkant a századforduló képi világában. A fin de siecle válságproblémáira, társadalmi, filozófiai és pszichológiai kérdésfelvetéseire rezonálva az alkotók e távoli, harmonikus világban vélték megtalálni a „földi paradicsomot”. Az Aranykor misztikus légkörét a kép opáloszöld koloritja, a sötét háttér és a fluoreszkáló mezítelen alakok kontrasztja varázsolja elő. A Vaszary tervezte dúsan faragott keret szerves része a kompozíciónak, gazdag kialakítású ornamentikája továbbépíti a vászon szecessziós motívumait, az áldozati füst hullámos rajzolatát. Vaszary szimbolista képeinek különös atmoszféráját a zöldes tónusok és a felsejlő látomásos formák igéző hangulata hívja elő. Szembeötlő kettősségük a jelenetek valósághű kidolgozottságában és a szecessziós elemek ornamentális burjánzásában rejlik. Enaturalizmussal elegyített dekorativitás a német kultúrkör művészetében találta meg párhuzamait.

A művészek számára is megfogalmazandó létfilozófiai gondolatok egyike a századfordulón a nemek kapcsolatának újraértelmezése volt, mely a kulturális múlt segítségével gyakran mitológiai vagy bibliai köntösbe bújtatva jutott kifejezéshez a képeken. Az emberpárok a paradicsomi biztonság menedékébe húzódó Ádámként és Évaként jelentek meg, vagy kiűzetve onnan kiszolgáltatottan léteztek egy szorongásokkal teli világban. Az ősszülők lépnek elénk Vaszary Ádám és Éva festményén is, mely a Műcsarnok 1901-es tavaszi nemzetközi kiállításáról állami vásárlás révén került budapesti közgyűjteménybe. A képet 1913-ban letétként a marosvásárhelyi kultúrpalotában állították ki, majd az első világháborút követő területi elcsatolások után ott maradt. A Marosvásárhelyi Művészeti Múzeum most kölcsönözte a kiállításra, így lehetővé vált, hogy több mint hét évtized után ismét láthassa a hazai közönség.

Az aktábrázolások Vaszary művészetében mindvégig kitüntetett helyet kaptak. A századfordulón született műveinek egy részén távoli, mitológiai időkbe helyezte modelljeit, ugyanakkor az 1900-as évek elejétől sorozatban festette a minden külsőséget, históriai utalást mellőző nőalakokat is. A sötét háttérből felderengő, lágyan megformált figurák előképeit Eugene Carriere művészetében lelhetjük meg, de rokonságban állnak Rippl-Rónai József 1890 körül készült festményeivel is.

Vaszary János introvertált személyiségéhez talán az enteriőrképek álltak a legközelebb, melyeknek egész sorozatát festette ebben az időszakban. E tartózkodó állapotképek tematikai és hangulati előzményeit az impresszionisták és a Nabis művészeinek szobabelsőiből ismerhetjük. A mindennapi élet apró tevékenységeiben harmonikusan feloldódó lírai nőalakok többnyire szeretett feleségét, Rosenbach Máriát formálták, akivel 1905 őszén kötött házasságot. Az 1904-1907 közötti időszakban Vaszary művészetében stiláris változás megy végbe. A formákat hosszan körülíró, összefüggő festékvonalak vásznain fellazulnak, apróbb színfoltokra bomlanak szét. Átalakult ecsetkezelése nyomán a tárgyak határai elmosódnak, nőalakjai feloldódnak az őket körülvevő miliőben. A pillanatnyi hangulat rögzítésére hivatott impresszionisztikus festői megoldást izgalmasan ellenpontozza a tárgyak és a figurák időtlenséget sugalló egyesülése. A művész enteriőr képeinek egy részén kissé kitágítja a teret, és festőállványával kilép a szabadba. Modelljeinek körét azonban nem bővíti, és a bensőséges hangulatokat továbbra is megőrzi. Annyi változik csupán, hogy vásznainak személyes világa valamivel nagyobb sugarú körben zárul ezután, a műterem szubjektív terén túl belefér egy tatai kert, egy balatoni sétány vagy egy zöldellő domboldal is.

Az 1900-as évek elején Vaszary oeuvre-jében elkülönült egy műegyüttes, melynek témái a paraszti élet mindennapjaiba vezetik a nézőt. Művészetében ez a fajta inspiráció nem volt előzmény nélküli, ugyanis felbukkant már korábbi naturalisztikus életképeinél is. A népi motívumok és a népművészeti elemek ugyanakkor a századfordulón kibontakozó iparművészeti munkásságában, gobelinjein és a szőnyegekhez készült grafikai tervein jutottak kizárólagossághoz. Vaszary e ciklusban született művei szervesen kapcsolódtak az alföldi festészet hagyományaihoz. Arealista tradíción nyugvó életképfestészet egyik központjához, Szolnokhoz Vaszary hivatalosan is kötődött ezekben az években. Népi tematikájú képeinek legjelesebb darabjai azok a kompozíciók, melyeken a monumentálissá növelt, jelképivé érő alakok teljesen kitöltik, szinte szétfeszítik a keretet. Minden pátosz és anekdotikus körítés nélkül, szabadon, lírai egyszerűséggel vetül a vászonra parasztfiguráinak sora. Az 1901-es keltezésű Öregek című képét 1905-ben a velencei kiállításon vásárolta meg az olasz állam az udinei Marangoni Múzeum számára, ők most a kiállításra kölcsönözték az együttérző líraisággal megfogalmazott életképet.

1905-ben, mikor a művész két hónapos tanulmányútra Olaszországba, Franciaországba és Spanyolországba látogatott, újszerűen friss tájképi ciklus született. Körútja során felkereste e városok nevezetes műemlékeit, és sorra járta jeles múzeumait is. Közvetlenül utazása előtt jegyezte el Mimit, a rétsági főszolgabíró leányát. A szerelmes ifjú menyasszonyának szinte naponta írt levelei gazdag forrásul szolgálnak a képek keletkezési körülményeiről. A délvidék erős fényei és hangsúlyos kontrasztjai felszabadították és erőteljessé varázsolták színeit. E könnyed ecsetjárással felvázolt kis képek közül a kiállításon most nyolc fatábla eleveníti fel a művész mediterrán bolyongásainak élményét.

Vaszary oeuvre-jében 1909-ben egy stilárisan eklektikus műcsoportra figyelhetünk fel. Ekkor született képeinek egy részét a fauvisztikus formai jegyek; erőteljes színek és határozott kontúrvonalak jellemezték. Néhány festményének motívumánál ugyanakkor visszanyúlt a szecesszió tematikai kelléktárához, a századforduló hangulatát idézve. E képek szaggatott párhuzamosokból felépülő karakterisztikus vonalvezetése azonban már az 1910-től formálódó új korszakának domináns rajzosságát előlegezi. Az elkövetkező négy esztendőben műveire szigorúbb komponálási rend volt jellemző. Ekkor elsősorban az ábrázolás belső struktúrája foglalkoztatta, a tér és a szerkezet analízisére törekedett. 1911-es itáliai útján Velencében, Firenzében, Rómában és Sienában különös figyelmet szentelt az ókeresztény mozaikok architektonikus egyszerűségének, a kora reneszánsz mesterek: Giotto, Cimabue és Lucca Signorelli aszkétikus tisztaságának, valamint a Robbia kerámiák színvilágának. Megújuló látásmódjának forrását a bizánci művészet letisztult, archaikus kompozícióiban lelte meg, az itáliai remekművekben új törekvéseinek igazolását látta. Grafikai formakísérletei során a kubisták analitikus és szintetikus képépítő látásmódját is segítségül hívta. E korszakának vizuális tanulságait összegezte a Lázár feltámasztása (1912) című festményén.

Munkásságának szerves építését, a megkezdett út következetes végigjárását Európa történelmének mindent elsöprő tragikus fordulata akadályozta meg. A művész az első világháborúban haditudósítónak jelentkezett, és hadifestőként a Sajtóhadiszálláson dolgozott.1914 és 1916között a Balkánon, Szerbiában, Galíciában és az északi hadszíntéren teljesített szolgálatot. A háborús eseményeket, a magyar, bolgár, szerb, török, bosnyák, albán és orosz katonákat grafikai lapjai mellett dokumentum értékű vázlatfüzeteinek sokaságában rögzítette. Az átélt élmények ugyanakkor drámai erejű festmények megalkotására is késztették.

A világégést követően továbbra is az átélt traumákat próbálja feldolgozni komor színezésű, bibliai ihletésű művein. Az 1920-as években a Golgota és a Krisztus siratása témák aktualizálásával megrázó erejű kompozíciók számtalan variációját készíti el.

1920-ban a műterem falain kívül megcsillan számára az újrakezdés lehetősége. Jelentős fordulatot hoz életébe, hogy a Képzőművészeti Főiskola rektora, Lyka Károly tanárnak hívja meg. Korszerűségre mindig nyitott szelleme és kiváló pedagógiai érzéke különösen alkalmassá tette az új szerepre. A főiskolai reform keretében a megújuló oktatás a hallgatók számára szabad mesterválasztást biztosított és a művésztanároknak autonómiát szavatolt. A diákok között nagy népszerűségnek örvendtek Vaszary kurzusai, amelyek az izgalmas kompozíciós feladatok és korrektúramegbeszélések mellett kiterjedtek a társművészetek, a kortárs film, színház, zene és tánc megismertetésére is. Vaszary tanítványai egyéniségét tiszteletben tartva toleráns szemléletével számos jeles művészünk pályakezdését, alkotói útjának kibontakozását segítette. Mesterének vallotta többek között Barcsay Jenő, Tóth Menyhért, Bene Géza, Gadányi Jenő, Miháltz Pál, Korniss Dezső, Vajda Lajos, Szántó Piroska, Anna Margit, Bálint Endre és Lossonczy Tamás is.

Az 1920-as évek közepén képeinek komorsága mind témájában, mind formai jegyeiben oldódni látszott. A sötét háttér előtt több rétegben felhordott festékmasszákból izzó színek villannak fel vásznain. A már-már domborművekké érő, széles ecsetvonások absztrakt szöveteiből víziószerű színpadképek és cirkuszi jelenetek formálódnak. Ószövetségi ihletettségű Salome kompozícióinak bizarr hangulatát a mitológia világából vászonra kerülő Paris ítélete ábrázolások ellensúlyozzák. Már ekkor jelentős szerephez jutnak a csendéletek és az aktok, melyek utolsó periódusában válnak majd gyakoribb témájává.

1925-ben több mint egy évtizednyi kihagyás után ismét Párizsba utazik. A látogatás élményei, a felgyorsult nagyváros lüktető mozgalmassága felébresztik a művészben időlegesen elszunnyadt világpolgárt. Ámulattal és csodálattal tekint a technika vívmányaira, és az átélteket elsősorban festőként kamatoztatja. Az új világ motívumait képi kelléktárába építi; a francia főváros jellegzetes park- és utcaképei, kávéházai, mulatói, a Moulin-Rouge és a Casino Palace előadásai szinte végeláthatatlanul sorjáznak művein. Utolsó nagy korszakára, az 1925 és 1939 közötti évekre a virtuóz nagyvonalúsággal megfogalmazott festmények sorozata volt jellemző. Munkásságának legtermékenyebb időszaka köszöntött be. Haláláig szinte évente felkereste az olasz városokat, a divatos mediterrán üdülőket. Assisi, Firenze, Perugia, Portorose, Pesaro, Alassio, Rapallo, Rimini, Taormina építészeti remekei, a strandolók sokasága, a déltengeri vidékek éles fény- és színkontrasztjai kifogyhatatlan inspirációt jelentettek számára. Lenyűgözte, megragadta és fogva tartotta a mediterrán vidékek szépsége és a divat extrém formagazdagsága. Megállíthatatlan folyamban ontotta a társadalmi elit könnyed mindennapjait rögzítő, az École de Paris oldott festőiségét idéző sorozatképeit és portréit. Képeinek franciás ízű könnyedsége a plakátok és a divatlapok látványelemeit ötvözte az art deco izgalmas sokszínűségével. Bravúrral felvázolt, könnyed ecsetjárású vásznain a kompozíció szerves részévé vált a fehér alapozás. E képek a festés érzéki öröméről és a látvány keltette élmény legteljesebb kiaknázásáról éppúgy számot adnak, mint a távol-keleti művészet ihlető erejéről, a japán és kínai tradicionális festészet tiszteletéről.

Vaszary művészi munkássága és elkötelezett oktatói tevékenysége mellett aktívan részt vállalt a kulturális közélet alakításában is. Számos művészeti társulat alapító tagja és vezetője volt. A modern törekvések szószólójaként, érzékeny tollú íróként is jelentős munkásságot tudhatott magáénak. Széles látókörű, felvilágosult gondolkodóként írásaiban lankadatlan harcot folytatott az európai perspektívából szemlélt, korszerű látásmód terjesztéséért. Az 1930-as évek konzervatív kultúrpolitikai közegében síkraszállt a morális és kulturális értékek védelme mellett.

A kiállítást kísérő tudományos katalógus az alkotói pálya bemutatása mellett a művész sokrétű tevékenységének feltárására is vállalkozik. A400 oldalas kötet a festői korszakokat elemző tanulmányok mellett külön fejezeteket szentel Vaszary iparművészeti munkásságának, alkalmazott grafikai tevékenységének, művészeti írásainak, közéleti és művészetpedagógiai szerepének. A műtárgyakkal és dokumentumfotókkal gazdagon illusztrált kötetben helyet kaptak eddig publikálatlan forrásértékű szövegek is; Vaszary Jánosné személyes hangú feljegyzései a művész életéről, Vaszary válogatott levelei, háborús naplója, illetve tanítványainak visszaemlékezései.(6)

Vaszary János gyűjteményes kiállítása 2007. október 18. és 2008. február 10. között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galéria „A” épületében. Gergely Mariann és Plesznivy Edit művészettörténész dolgozta ki akiállítás koncepcióját, válogatta a műtárgyakat és rendezte a kiállítást.


 

Jegyzetek:


 

1 A 2007. október 18-án elhangzott szöveg megjelent az Élet és Irodalomban. ÉS, 2007. okt. 31. 9.

2 Plesznivy Edit: Vaszary János lappangó képei. Art Magazin. 2006. 4.sz. 76-80.

3 Pesti Napló Képes Melléklete 1939. április 23. Escher Károly felvétele: Az elárvult műterem a mester halála után.

4 Krónika Film Alapítvány. 2003. A film rendezője: Moldoványi Judit, szakértője: Plesznivy Edit.

5 Vaszary Emlékház. Kaposvár. Zárda u. 9. A kiállítás anyagát összeállította és a kiállítást rendezte: Plesznivy Edit.

6 VASZARY. Kiállítási katalógus. A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3. Szerkesztő: Szűcs György, Veszprémi Nóra. Katalóguskoncepció: Gergely Mariann és Plesznivy Edit.



« vissza