Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Lélekgyógyítás és spiritualitás 3.

 

VI. Közösségi vonatkozások

 

6.3. Lényeges változás a lélektan szempontjából az, hogy az ember belső, szubjektív élményvilágának kutatását a korábbi filozófiai értelmezés helyett most a tapasztalati megismerés váltja fel, mind a mindennapi, mind a rendkívüli élmények vonatkozásában. A lelki, szellemi fejlesztés „tudattágításnak” nevezett igénye, az extraélmények tapasztalatát nyújtó módszerek iránt világszerte fokozta az érdeklődést mind a laikusok, mind a tudományos kutatók szintjén.

A lelki jelenségek területén valamennyire megismertük az önmagukat teljesítő próféciák és az önmagukat megvalósító képek (selfrealization image) jelentőségét. Döntő fontosságúvá vált így például az, hogy milyen elképzeléssel rendelkezünk önmagunkról, értékrendszerünkről, jövőnkről. Mivel táplálkozunk lelkileg, szellemileg, mit szuggerál belénk a média, milyen virtuális fantáziavilágba menekülünk el a közvetlen realitások elől. Azt már látjuk, hogy nem megoldás, ha mindent rózsaszínűre festünk, vagy hazudunk magunknak a körülöttünk lévő a világról. Az élet sötét, tragikus oldalát is pozitívan kell(ene) tudnunk integrálni világértelmezésünkben.

Többen úgy érezzük: az új tudomány, a szubjektív tapasztalatok kutatása túlélésünk zálogává vált (Harman 1969). Egyesek korszakváltó ugrásnak érzékelik azt, hogy az ember szubjektív tapasztalatának értékelése a filozófiaiból a tapasztalatiba (empirikus) helyeződik át. Ez többek szerint nagyobb jelentőségű lesz, mint a kopernikuszi, a darwini vagy a freudi forradalom. A szokványos, hétköznapi és a rendkívüli szubjektív tapasztalások azonban eltérő, módosult tudatállapotokkal járnak, és új tudományokat kívánnak: C. Tart kifejezésével élve, a tudatállapotnak megfelelő tudományok (state specific sciences - Tart 1975, 1982) kialakítására van szükség.

Az embernek a tapasztalt, de ismeretlen, titokzatos külső, belső világával való találkozása alapvető jelentőségű a vallási jelenségek kialakulásában. E világok megismerésére, a velük való megfelelő kapcsolat kialakítására az embert tudatának érdeklődése, valamint félelme egyaránt készteti. A külső és belső ismeretlen világ szétválasztása azonban teljesen, lényegében nem lehetséges, lévén mindkettő sok eleme ismeretlen.

Az is lényeges, hogy a külső ismeretlent többször csak a belső ismeretlennel tudjuk megragadni, és ha a belsőt kell értelmeznünk, akkor ahhoz a külsőt (képeit mint szimbólumokat) használjuk. A külső ismeretlent csak a belsőnkből felmerülő képekkel, megértőképességünkkel láthatjuk, annak tartalmaival tudjuk megragadni. Mindez lényegében jelentős mértékben tudattalanul zajlik, és így a külső és belső ismeretlen világa a tudattalanban összefolyik, nem különül el egymástól. Ez a projekció, a kivetülés öntudattalan folyamatának is a lélektani alapja. Ezért is van a tudattalan világával foglalkozó mélylélektanoknak olyan nagy jelentőségük a valláslélektani kutatásokban.

6.4. Mai világunk bonyolult kérdéseit érdemes rendszerelméleti problémaként megközelíteni. Az emberi közösségeknek is, mint minden élő rendszernek hierarchikusan szervezettnek kell lennie. Rendszerelméleti szempontból a szociális organizációban a magasabb szinten lévőknek szabályzó funkciójuk van az alsóbb szinten lévők felé. Így minél magasabban van valaki a hierarchiában, annál nagyobb a hatalma.

A jó szabályzás azonban nem egyoldalú, mint a diktatúrákban, a totalitárius rendszerekben, hanem kölcsönös, mint a szerves rendszerekben. Ez jelenik meg a demokratikus eszmékben is. Legjobb példa a jó szabályzásra az élő szervezet modellje, mint például a csodálatos emberi test, a maga rendkívül sokféle szabályzó és visszajelentő rendszerével. Számtalan bonyolult gépünk van, de élőt még nem tudunk előállítani, így ez a csúcsminta. Az élő rendszernél nem ismerünk jobb organizációs modellt.

Mai világunkban sokan élnek a hatalom egocentrikus bűvöletében, úgy érzik, a hatalom mentesíti őket a szorongástól. Minél nagyobb a hatalmuk, annál nagyobb biztonságban vélik magukat. A hatalom bűvöletének egyéni érdek áll központjában, tehát spiritualitásellenes. A. Adler gondolatait a hatalom megszállottságáról manapság kissé elfelejtettük.

Nagy kérdés ezért, milyen legyen a vezető - akire mindig szükség van -, aki adott nagyságú közösségét szabályozza, irányítja. Milyen a jó király, a jó uralkodó? - régi kérdése az emberiségnek. A történelem folyamán kialakult sokféle jó, és még inkább rossz vezetést és kialakított hierarchiaformákat ismerünk. Röviden lélektani szempontból azt válaszolhatom erre, hogy a jó vezető először is érett ember, a személyiségfejlődés transzperszonális szakaszában van, nem egóközpontú, hanem közösségközpontú a szemlélete, az érdekvezéreltsége. A kérdés lényegére mutat rá a tanítványai lábát megmosó Jézus, amikor a rivalizáló követőinek azt mondja: „Aki nagy akar lenni közületek, legyen a ti szolgátok.” (Mrk: 10,43.) A nagyság mértéke tehát a közösségi hasznosság. A jó vezető tehát szolgál. A jó szabályzás az egyén és közösség érdekét egyaránt szolgálja. Organikus hasonlatunkban, a szervezet rendszerelméleti szabályzás szemléletében sejtjeinkben és szerveinkben bőséggel megvannak ennek a működő jó mintái. Még az állatvilágban is működik ez az elv, sőt még a fajok között is. (A ragadozó például nem pusztítja ki az összes zsákmányállatot.)

Az élő rendszer az egyedüli, ami negentrópia-termelést végez. Negentrópiát entrópiás folyamatokból nyer az élő. Végső forrásunk a Nap, a fosszilis energiatartalékoknak azonban a végén járunk. Az entrópiafelszabadulás szabályzása által megy az autó és működik az atomreaktor. A civilizáció növekvő energiafelhasználása az entrópiás folyamatot gyorsítja. A posztmodern ember kiábrándult a racionalizmusból, de még görcsösen kapaszkodik bele, mert nem tud jobbat. Az út az emocionalitás és a szellem felé vezet.

A deregulációt eredményező neoliberális liberalizáció, a túlzott magánosítással entrópianövelő, mert csak az egyéni érdekközpontúságra épít, s így spiritualitásellenes. A lokális hierarchiák rombolása, akár társadalmi csoportokról, akár kulturális területekről van szó, azért történik, hogy egy arctalan globális gazdasági birodalom átvegye a hatalmat. Az összemberiséget illetően így az organizációs hierarchiának egy primitívebb, totalitáriusabb formájába csúszunk vissza. A közösség mint érték a szocializmus és kommunizmus ideológiájában jobban benne volt, mint a kapitalizmuséban, ami elsősorban az egyéni érdekre összpontosít.

Nyugati társadalmaink torzult, pillanatnyi megoldásokra törekvő szemléletére jellemző, hogy a népesség elöregedésének problémáját hogyan kívánja kezelni. Az egyik gyakorlat az, hogy Keletről hoznak be olcsóbb munkaerőt, amivel a társadalom képzettségi szintjét csökkentik, és az idegen kultúrák zavaró hatásait fokozzák. A másik út, hogy a nyugdíjkorhatárt kívánják emelni, ahelyett, hogy a családi életet és a gyerekvállalást értékelnék és támogatnák. Ott tartunk lassan, ahol egyes elmaradott, nyomorúságos vidéken az idősektől elvárták, hogy önként menjenek a halálba (fagyjanak meg a fákon, ahová illett felmászniuk, vagy menjenek be a mérges gázokkal teli barlangba). A nyugdíjas időszaknak az élet szabad kiterjesztésének ideje kellene lennie. Jóléti társadalmainkban ez már reális lehetőség. Ez a népesség spiritualitásának növekedésével is járna. A nyugdíjas kikerülne a megalázó, életkedvet romboló, a társadalom terhe szerepből. A nagycsalád pedig nem a problémát, hanem a megoldást jelenti.

Az embernek az a képessége, hogy a világ ellentmondásosságát észlelje készteti fejlődésre és kreativitásra, de ez szenvedéssel, kereszthordozással jár. A kreativitás tehát a problémák, az ellentétek felvállalásával kapcsolatos. Ha ezt megértettük, akkor láthatjuk, hogy a közvetlen és a tágabb közösségeink segítéséhez az út az egyes ember személyiségének fejlesztésén keresztül vezet. A nagyon különböző egyéniségű embertársaink bevonása ebbe a munkába az illető egyedi látásmódjának és élethelyzetének elfogadását igényli, és ezt kell tudnunk párbeszédbe, interakcióba vonni. A beszélgetés nem felvilágosítás, nem rábeszélés, hanem a helyzetből kiinduló érdeklődés, kérdésfelvetés, összefüggés-keresés, jobb lehetőségek keresése. Az elfogadás, az együttérzés, az önmagunk vállalása és a segítőkészség kifejezése a lényeg. A beszélgetés lehetőségének, a vitakultúrának, a csoportképzésnek, a kommunikáció formájának fejlesztése, ami a gyakorlatban a szellemi felé vezetést segíti a közösségi életben.

6.5. Jung kezdte úgy értelmezni a történelmi, politikai folyamatokat, mint a kollektív tudattalan beáramlásait, mint spirituális járványokat. A 20. század két legnagyobb archetipikus feláramlása: a fasizmus és a kommunizmus volt. A fasizmus: egy csoport, egy nép világuralmának manipulált eszméje, mint rákos folyamat működött a világ szervezetében. A kommunizmusban a tömegek, egy osztály érdekeinek képviselete volt az eszme, és a hangoztatott ideológia hazug kijátszhatósága volt a lényege, éppen „a nép” ellen, az önmaguk által kiválasztott, hatalomhoz jutott egyének alantas egyéni érdekeinek kiélésére a totalitárius rendszerben. A kommunizmus a hazugság paradigmája lett. A változó, de tetszetős ideológiákkal való népbutítás, és annak rejtett kihasználása azóta is, mint fertőző járvány mérgezi és pusztítja az emberiséget. A lényeges információk elhallgatása, titkosítása, a médiumok felhasználása az információk manipulálásában a legfőbb eszközök a rejtett autokratikus hatalmi szerveződéseikben.

A gonoszság bizonyos oldalai azonban egyre inkább mérhetővé válnak: például a fegyverkezésre költött összegekkel. Hogy térül meg a befektetés, ha nem használják fel? Ráadásul versenyt is provokál, fegyverkezési hajszába sodorja az országokat. Gondoljunk bele, mibe kerül egy repülőgép-hordozó anyahajó, vagy egy vadászgép, és mennyibe kerülne egy éhező ország megsegítése.

A legfőbb kérdés ezért a spiritualitás szempontjából az igazság kérdése, hogy valami valóság-e vagy hamisság, hazugság. A politikai hazugság lényege, hogy a közösségi érdek valamilyen vonatkozásának hirdetése mögött rejtetten az egyedi érdek nyilvánosan nem vállalható alantas manőverei húzódnak meg. A közösség nevében hajtotta végre rémtetteit a kommunizmus és a népi demokrácia is. A gyökértényező tehát a szellem, ami a lelkületben, a szándékban jelenik meg. Ennek már csak másodlagos terméke az eszme, az ideológia, a szándék megfogalmazott megjelenése (Pethő 2007).

Az egyéni érdekvezéreltség mint legfőbb ideológiai alap, rendszerelméletileg mint rákos daganat terjed, hisz mindenki érintett általa, és az emberiség egészét fenyegeti. A politikai élet a mai napig ennek a „kommunista” hazugság paradigmának, amit ugyan már más eszmékben fogalmaznak meg, a hazugság szellemének bűvöletében él.

Az atomfegyverek léte, a környezetszennyezés, a fenyegető ökokatasztrófa - amelyeknek megoldását elsősorban éppen a legnagyobb katonai hatalommal rendelkező országok akadályozzák leginkább -, a politikai élet hazudozásai, sok helyi kultúra tönkretétele stb. bizonyítja, hogy az emberiség még nem érett meg a földkerekség egészének egyközpontú szabályozására. Addig pedig marad, hogy az országok szabályozzák önmagukat, és ne kényszerítsék a másikra akaratukat.

A mai közkedvelt mítoszaink, mint A gyűrűk ura, A csillagok háborúja és számos sci-fi arra utal, hogy az emberiség fő problémája: egy világuralomra törő gonosz hatalom kialakulása, és a fő feladata minden jó szándékú embernek az ez elleni, nem könnyű küzdelem.

6.6. A helyzetelemzésből levonható következtetések. Civilizációnk fejlődésének súlyosan egyoldalú volta miatt legfőbb tennivalónk nem a technikai fejlettség fokozása, hanem az egyoldalúság csökkentése, az elmaradott területek felzárkóztatása. Egyszerűbb, természetközelibb, szerényebb életformában ez jobban megvalósítható. A nagyobb gazdagság és technikai fejlettség nem tesz már boldogabbá bennünket. A fő teendő tehát az egyensúly folyamatos keresése és munkálása, ami a lelki, szellemi érési folyamatok segítése által lehetséges leginkább. Az egyén szintjén megfogalmazva a személyiségfejlődésnek a függőség preperszonális stádiumából az önállóság fázisába, az autonómia fázisából pedig a transzperszonális életszakaszba segítése. Az önközpontú érdekvezéreltségből a közösségi szemléletbe. A civilizációnk sajátosságainak elemzésekor elsősorban hazánk helyzetére összpontosítom mondanivalómat.

Kultúránk jang túlsúlya miatt a női jin szellemi értékek tudatosítása és fejlesztése a kívánatos elsősorban. Ehhez alapvető szemléleti változásra, fejlődésre van szükség. Az emberi érettség és nagyság mind a férfiban, mind a nőben a két oldal egyensúlyával érhető el. A nagyság a közösségi hasznossággal mérhető. Tulajdonképpen mindkét oldal az élet szolgálata, de más szempontból. A férfi egyik fő jellegzetességét az élet fejlődésének irányításaként érthetjük, a női elvet az élet táplálása, gondozásaként.

Hosszú lélekgyógyászati gyakorlatomban úgy tapasztaltam, hogy lélektanilag a fiatal férfiak még a nőknél is nagyobb lelki, szellemi bajban vannak. (Az öngyilkosság következtében meghalt fiatal férfiak száma többszöröse - háromszorosa - a nőkének.)

A férfi oldalunk gyengeségének három fő nyomorúságát a következőkben látom: a) A jang értékekkel való hencegés infantilis önteltsége. b) Közöny és gyávaság a magam értékeiért és az enyéimért való kiállásban. c) A külső hatalom, a nyugatimádat sznobsága. A magyarság vonatkozásában a kompenzatórikus pozitív női, jin értékek megjelenése is látható, például a befogadókészség többszintű megjelenésében.

A női oldal három fő gyengeségét a következőkben látom:

a) A giccses férfiutánzatok számának növekedése.
b) A felszínes, elsodorható kapcsolatalakítások. c) A család és gyerek utáni vágyak sorvadtsága. Mindkét oldal gyengesége jelenik meg a gyerek archetípus elfojtottságában. Ennek tudattalan kompenzációjához tartozik a gyakori infantilizmusba ragadtság, a lelassult felnőtté érés.

A haza, a ház, az anyaföld női princípium, és ezek szeretete, védelme, az ezzel kapcsolatos kultúra fejlesztése gyógyító hatású. A jin elvnek két sajátosságát külön kiemelem. Az egyik az ellenoldalra, a férfira való hatása, a másik, ezzel is kapcsolatban az új élet fogadási, megszülési és felnevelési képessége és a család összefogása, integrálása. A másikban az értéket megtalálni, meglátni és azt segíteni a pozitív női, jin spiritualitás értéke.

A női elv a férfira kihívással, csábítással van, a férfiasság spontán növekedését váltja ki. Természetesen ez viszont is így van. Testi szinten, ha egy vonzó nő kerül egy férfi közelségébe, akkor annak erekciója lesz, férfiassága fokozódik. Lelki, szellemi szinten is bekövetkezik ez a hatás, amennyiben a nő ezeken a szinteken is igazi jin értékeket testesít meg.

Korunkban a legaktiváltabb női archetípusok közül négyet emelek ki: a) az önálló nőt, b) a nagy paráznát (bibliai értelemben), c) Szűz Máriát és d) a Nagy Anyát.

Az érett, önálló, emancipált nő, aki megáll a saját lábán minden vonatkozásban, nincs kiszolgáltatva anyagilag és egzisztenciálisan a férfinak, de megtartja női voltát, képes párkapcsolatra és családi életre. (Mohás 2005). Az egyik szélsőséges változata ennek a kalandfilmek Pallasz Athéné- szerű, férfiakat legyőző női harcosa.

A nagy parázna, a pornósztár leginkább a serdülőkorban megrekedt férfiak fantáziavilágának kielégítésére alakult női forma. A férfiasságuk fejlődésében az ifjúkorban lelkileg elakadt emberek sokaságának tudattalan bálványa. A reklámipar ilyen irányú aktivitása mutatja, milyen nagy és széles körű a hatékonysága a pucér, szexuálisan csábító nőket bemutató képeinek. Nem túl gyakori, magasan kulturált változata ennek a gésa és a régi hetéra.

Szűz Mária kultusza főleg a vallásos katolikusok között több évtizede növekszik. Ez mintegy ellenképe (kompenzatórikusan is) az előzőnek. A Mária-jelenések egyértelműen mutatják nemcsak az észlelő gyerekekben, hanem az odavonzott tömegekben is ennek az archetípusnak a szükségletét. Ez az igény egyértelmű mélylélektani realitás, teljesen függetlenül a jelenés anyagi vagy teológiai valóságtartalmától.

A Nagy Anya archetípus (Neumann 2005) a Magyarok Nagyasszonyában az előzőnél a családanyaság vonatkozásában jelent elsősorban mást, többet. A családanya az egész életet átöleli, akkor boldog, ha a családtagjai egymással békében vannak és együtt. Sajnos ennek igazi aktivitása ma csak kevesek életében figyelhető meg.

6.7. Mivel a gyerek archetípus, ami a jin értékvilágnak is egyik legfontosabb eleme, mindkét nemnél sorvadt ma Magyarországon, ezzel a kérdéssel kiemelten foglalkozom. A családi életnek egyik legközpontibb problémája a gyerekvállalás kérdése. Az a nő, aki a természettudományunk által ismert világunk legmagasabbrendű jelenségét, az embert leginkább létrehozza: gyereket vállal és azt neveli, az beteg közösségi értékrendszerünk szerint „nem dolgozik”. Még a minimálbérre sem értékeli jelen társadalmunk, a gyerekgondozás legnehezebb időszakában sem. Pedig a gyerekvállalás a két ember kapcsolatának legértékesebb, kreatív terméke, ami a legmélyebb biológiai mélységeket és a legmagasabb szellemi célokat kötheti össze.

A gyerek fogadása mind az anya, mind az apa részéről elsősorban a jin funkció spirituális voltához való viszonyulást fejezi ki. A gyermek kreatív megélése tényleg áldás, ahogy régebben mondtuk, és nemcsak teher. Hogy a gyerek létének szellemi jelentőségéből mit fogunk fel, az a spiritualitást felfogó képességünk függvénye. Megértése az emberi kibontakozás, fejlődés megismerése, megértése. Döbbenetes megfigyelni, hogy időnként szegényebb családokban, ahol a gyerekvállalás komoly anyagi nehézségeket is jelent, spirituálisan mennyivel egészségesebben viszonyulnak az élet ezen alappillérét jelentő kérdéshez.

Nézzük meg a gyerekáldás lélektani realitásának főbb összetevőit: a) A gyermek léte, akár sajátunkról van szó, akár másokéról, spontán ösztönkésztetést jelent a szeretetre minden egészséges lelkű emberben. Sőt ezt az érzést minden normális emberben még a kisállatok is felébresztik. Ez a spontán szeretet valami emelkedettségi érzéssel jár, ami szép érzésekkel, jósággal, erőkkel tölt fel bennünket. A szeretet átélése, akár adjuk, akár kapjuk, spiritualitás energiákkal tölt fel bennünket. Olyan lélektanilag, mint az őssejtbeültetés. Az anyák ezért képesek akár hatalmas áldozatokat is hozni, az életüket erre a feladatra rátenni. Hogy ezt tudják csinálni, erre az energiát a spirituális feltöltöttségük adja.

b) Ha megértjük, igazából átéljük valaki helyzetét, akkor belsőleg azonosulunk is vele. Hogy miben tudjuk megérteni, átérezni a gyermek aktuális helyzetét, azt saját életünk fejlődéstörténete határozza meg elsősorban. A gyermekünkhöz való viszonyulás problémáinak jelentős része abból származik, hogy nem értjük, mi zajlik a gyermekben, mert a saját fejlődéstörténetünkben kialakult viszonyulási mintáink alapján tévesen értékeljük a helyzetet. A gyerek fejlődésének empátiás követése az emberi fejlődés rekonstruktív újra átélését jelenti, mivel felnőtt tudattal történik. A szeretetkapcsolaton keresztül a szülő így óriási lehetőséget kap arra, hogy újra átélje, mégpedig korrektív módon a személyiségfejlődés egész folyamatát. A korrekció további spirituális feltöltődést eredményez. A fejlődés igénye az emberi specifikum egyik fontos spirituális összetevője, és láttuk, ez a teljesség felé tör. Külön kiemeli a jelentőségét ennek az, hogy ez a rekonstruktív újraélés minden mélylélektani pszichoterápia lényegéhez tartozik. Magának a gyógyulásnak is van a spirituális vonatkozása, mivel az egészséges, eredeti állapot visszaállítását jelenti az elromlottból.

c) A gyermek születése, léte új spiritualitás beáramlását jelenti a család életébe, hiszen a gyerek még szoros kapcsolatban áll a kollektív tudattalannal, és az ő spontán és reaktív megnyilvánulásain keresztül a szülő ebből az ősi talajból kaphat jelzéseket. Érdemes tehát rá odafigyelni. Jézus mondja, ha olyanok nem lesztek, mint a gyermek, nem mehettek be az Isten országába. De honnan tudjuk, milyen a gyermek, ha nincs is! Több gyerek és nagyobb szülői figyelem mellett ezekből az ősi visszajelentésekből többet felfoghat a szülő és ezen keresztül is feltöltődhet a spirituális életenergiákkal. A szellemi célok által való vezéreltség az embert hatalmas teljesítményekre, erőfeszítésekre teszi képessé. A spirituális töltöttség hatalmas energiát jelent, Jézus még a halált is vállalta és legyőzte segítségével.

Mélylélektanilag csodálatos értékűek Jézus kijelentései a gyermekekről: „...mondom néktek, hogy az ő angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (Mt:18,10.) A mélylélektan nyelvén megfogalmazva: a kisgyerekekben még tisztábban él és működik ezen őserők, az archetípusok eredeti, ősforrásunkra centrált világa, és veszély esetén ezek kompenzatórikus segítsége még jobban érvényesül, mint a felnőttkorban. „A gyerekekre vigyáznak az angyalok.”

d) A gyerek számára a szülő Isten. Tőle származik, belőle való, ő hozta létre, ő élteti és szabályozza életét, ő az, aki mindenét ismeri. A szülő a kisgyerek számára mindenható és mindentudó. Az embernek belső méltóságot és erőt ad, hogy valaki számára ő isteni méltóság, nagy tekintély lehet. Már maga az jó érzés, ha van az embernek legalább egy kutyája stb. A szerepreláció, amit említettünk, megmagyarázza ezt. Még akkor is, ha ez nem tudatos, csak ködös érzésekkel átélt valami, még akkor is, belső erőkkel feltöltő jelenség.

Tudjuk, egyes királyok tudtak kézrátétellel gyógyítani. Az illető szegény ember, aki a király elé járult, hatalmas szerepviszonylatbeli különbséget élt meg: átélte, hogy a hatalmas tekintély vele foglalkozik, őt segíti, meg akarja gyógyítani. Áldólag ráteszi kezét a fejére. Ilyen azért lehetséges lélektanilag, mert megerősíti az emberben a hitet: hogy a legfelső hatalom jóságos, szeret engem, segít. Ez a hit, ez a bizalom, az ősbizalomból való feltöltődés jelenti azt, hogy az ember ebből erőt kap. Fordított esetben is, ha én tudok segíteni egy elesett emberen, az is ad erőt, spirituális feltöltődést, mivel egy segítő, pozitív szerepviszonylatot élünk át. Az ellenkezője is igaz azonban, amikor azt látom, hogy a hatalom gonosz, akkor az energiát vesz el, deprimálttá tehet. Főleg akkor, ha az illető hite a külső hatalom tekintélyétől erősen függ, mert az ősbizalom forrásából való feltöltődést zavarja. A hit alapja ebből az ősbizalomból származik. Az igaz ember pedig hitből él. Az a hit viszont, ami nem nyilvánul meg cselekedetekben, az meghalt önmagában (Jak: 2,17.).

Különös analógiás kapcsolat látható a gyerekfogadás és a pszichoterápia spirituális jin funkciója között. Ahogy a kliensben jelentkező új felismerések, érzések megjelenését a terapeuta tudja fogadni és segítően kezelni, felnevelni, az a kreatív szülői viszonyuláshoz hasonló. A téma egy külön tanulmányt is megérdemelne.

6.8. Pszichoterápiás tapasztalatok bizonyos mértékben átvihetők a társadalmi helyzetre. A másikban az értéket megtalálni és azt segíteni a spiritualitás női, jin értéke. A jang-spiritualitás értékéhez tartozik a másik megtermékenyítése, de ne mi akarjuk megtermékenyíteni az ideológiákkal, információkkal jang oldalról túlterhelt mai embert. Nagyobb segítség számára, ha azt támogatjuk, hogy a saját lelkében lévő kreatív erőket felismerje, és azokat kövesse. Az élet nehézségeit nem veheti el, de a kereszt viselésében segíthet.

Társadalmunk változásának diagnosztikus jelzője a hazai lélekgyógyászat fél évszázados története. Röviden a kommunista ideológiai terror évei alatt sajátos módon a pszichiátriai gyógyászat területén indult meg először rejtetten a szabadabb, egészségesebb emberi kommunikáció formáinak kibontakozása. Ezt elsősorban az magyarázza, hogy az elmegyógyászok, ahogy akkoriban nevezték, szembesültek munkájuk révén a társadalom legkivetettebb, legdeviánsabb rétegeivel, és feladatuk ezeknek a segítése volt. Ezek között is legsúlyosabb helyzetben az akkoriban defekt elmebetegeknek nevezettek (= semmilyen akkoriban használt módszerrel nem javítható állapotúak) voltak. Ahol ezeknek az orvosigazgatói humánus emberek voltak, ott próbálkozások történtek az egyébként a börtön és az állattartás körülményeinek megfelelő viszonyokon való változtatásra.

A tapasztalat azt mutatta, hogy ha az ilyen otthonokban különböző munkaterápiás, kultúrterápiás elemeket vezetnek be, akkor a betegek nyugodtabbá, kezelhetőbbé és kooperatívabbá válnak. Ez a munka hazánkban már az 1950-es években megindult. Így jött létre az intapusztai Aranyketrec (Benedek István), Pomázon (Gálfi Béla), Simaságon, majd Dobán (Horváth Endre) lényegében olyan fogalkoztatóterápiás intézet, ahol a szocioterápia fejlődésnek indulhatott. Ezek az intézetek voltak az első melegágyai a pszichoterápiás alapformák kialakulásainak. Példájukat a hatvanas és hetvenes években számos más pszichiátriai betegek rehabilitációjával foglalkozó intézet követte (Berettyóújfalu, Újszász stb.). Ezekben a betegek állapota tovább javult. Kedvezően segítette ezt a folyamatot a 1970-es, 1980-as években már a biológia-pszichiátria további fejlődése is, ami a terápiás közösségek fejlődését (Jones 1963, Süle 1979, 1987, 1989, 2001, 2002) és a betegek szocioterápiára és pszichoterápiára való alkalmasságát jelentősen fokozta.

A hatvanas és hetvenes években kezdtek az akut betegeket ellátó intézmények közül is kiemelkedni azok, amelyek pszichoterápiás érdeklődésűek voltak. Neurózis- és nagypszichiátriai osztályokon, ahol a vezető szemlélete arra lehetőséget biztosított, a pszichoterápiás érdeklődés és kísérletezés is kialakult. A pszichoterápia első jelentős központja az FPMK volt. Szinetár Ernő igazgatása mellett Hidas György, Buda Béla, Luszt Iván, Szőnyi Gábor, Harmatta János és jómagam itt dolgoztunk egy teamben. Kissé később az OPNI Völgy utcai részlegében Pertoríni Rezső vezetésével, majd az OPNI pszichológiai laboratóriumában Mérei Ferenc irányításával is megindult a pszichoterápiás munka és a képzés is. Az 1970-es évek közepétől jelentős szerepet játszott a további erősödésben a Pszichoterápiás Hétvég mozgalom (Harmatta 2006), aminek eredményeként is az ország számos helyén a pszichoterápiás módszerek alkalmazásával való próbálkozások indulhattak meg.

1980-ban alakult meg a Magyar Pszichiátriai Társaság, az első legális szervezet, amiben a pszichoterápiás irányzatok, köztük a jungi módszer is, hivatalosan megjelenhetett. Az előző idők földalatti munkáját minősíti, hogy rögtön tíz irányzat munkacsoportja jött létre. Ez lehetővé tette, hogy a képzés hivatalos formában is megindulhasson és fejlődhessen. Mindez a lélekgyógyászati kultúra a szakma keretei
közül a társadalom szélesebb rétegei felé is kezdett szétáradni: ismertebbé válni és módszereinek alapelemei a társadalmi gyakorlat részévé válni. Az 1990-es évektől időnként már lehetett hallani és látni a rádióban, tv-ben, hogy „csoportoznak”.

A pszichoterápia alapelveihez tartozik a kliens valós állapotának - bármilyen legyen is az életfelfogása, életmódja, magánvallása stb. - az elfogadása és szabad, egészséges kibontakozásának segítése.

A páciensek közösségeinek szerveződése, a szükséges hierarchiák kialakulása a terápiás közösségekben a lehetséges maximális autonómiára, kifejlesztendő önszabályzásra épülő demokratikus rendszerek voltak. A végső terápiás cél a páciensek önszabályzásának olyan irányítása, mely a kezelés végére önmagát feleslegessé teszi. Ez a legteljesebb ellentéte a totalitárius rendszereknek, melyek a hierarchia legprimitívebb formái. A terápiás közösségeknek ez a szerkezete volt a gyógyító, rehabilitáló hatás egyik legfontosabb tényezője.

A magyar történelem tanúsága szerint a terápiás közösségek belső szerkezeti, organizációs és működési formái 30-40 évvel megelőzték a társadalmi változásokat. Sajnos a rendszerváltás óta az évtizedek alatt nagy nehézségek árán felépített intézményrendszert visszafejlesztették, nagy részét lerombolták. A terápiás közösségi modell elvei a társadalmi közösségek minden más, nem terápiás közösségeire átvihetők lennének, beleértve a makrostrukturális szerveződési szinteket is. A társadalmi szerveződések és működési minták beidegződései azonban merevek, nehezen változtathatók. Elvileg azonban nem lehetetlenebb feladat a változtatásuk, mint az elmebetegek szokásainak megváltoztatása!

A fentiekből az a határozott következtetés mindenképp adódik a társadalom számára, hogy a lerombolt pszichoterápiás és szocioterápiás rendszerek rehabilitációja és fejlesztése kívánatos. A pszicho- és szocioterápiás kultúra fejlesztése a pszichiátriai betegellátás feladatán túl általános, kellően nem felismert jelentős hatással van a társadalmi fejlődésre. Kutatni kellene a pszicho- és szocioterápiás kultúrák organizációs és kommunikációs tapasztalatainak átvihetőségét az egyéb és nagyobb társadalmi szerveződésekre.

A csoportpszichoterápiák számos tapasztalata azt mutatja, hogy szinte bármilyen csoport alakítása és kultúrájának kialakítása ma Magyarországon terápiás értékű a társadalom számára, ezért ezt a kérdést kiemelten kezelem. Az egyénben zajló, de a közösségben is megnyilvánuló spirituális fejlődés miatt kimondható, hogy aki mostanában csoportot alkot és éltet, az szellemi tettet hajt végre.

a) A csoport kiragadja az embert az elkülönültségéből, elzárkózottságából, nárcisztikus magányából. b) Minden csoportban figyelembe kell venni egymást. Meg kell tanulni egymásra figyelni, és az együttműködés minél jobb formáit keresni. Ehhez a másik megértésében és tolerálásában kell fejlődnünk. c) Arra késztet, hogy találjuk meg az együttműködés kölcsönös előnyeit. d). Hogy közösséget alkothassunk, ahhoz meg kell találnunk a közös nevezőket, amikben közösek a céljaink és a felfogásunk. (Mint a matematikában: törtet törttel úgy tudunk összeadni, ha előtte közös nevezőre hoztuk az összeadandókat.) e). Mindezeknek úgy kell történniük, hogy az egyének sajátos, a többiektől eltérő igényeit is nemcsak hogy figyelembe vegyük, hanem kreatív fejlődésüket segítsük is. A csoportban munkatémává válik a három testőr „egy mindenkiért és mindenki egyért” elve és a krisztusi: „szeresd felebarátodat, mint tenmagad” gondolata.

Tapasztaljuk, hogy mostanában a csoportokban a politika a legnehezebben kezelhető tabutéma. Hitler és Sztálin idején is így volt. A tabu a szabadságot és a spirituális értékelést korlátozza, a közösségi felelősség kérdését bénítja meg, így külön figyelmet érdemel

A pszichoterápiás gyógyítás így kifejezetten a spirituális fejlesztése irányába ható tevékenység. A mássággal való találkozás a terápiás helyzetek három fő formájában eltérően alakul: a) Egyéni pszichoterápiában a saját szubjektív szempontjából való nézése történik mindennek, a másságnak is. b) Család- és párterápiákban elkötelezett másik emberrel való terápiás kapcsolat van. c) Csoportpszichoterápiákban az elkötelezettség nélküli másság a kontextus.

A mai gyakorlat pszichológiai szemlélete is általában egyéncentrikus, meghatározásunk szerint lelki szintű történés, így mondhatjuk, a horizontális síkban működik, amin belül természetesen sok szemléleti út lehetséges. Érdekes, hogy a vertikális dimenziót tanulmányozó valláslélektani és a transzperszonális pszichológiai tanulmányok többségében is egyéncentrikus szemlélettel találkozunk. A pszichoterápiák azonban, sőt a szocioterápia, a terápiás közösségek gyakorlata is egyre megfogalmazottabban veti fel a spiritualitás, a közösségcentrikusság problémáit. A vertikális dimenzió figyelemebevételére és tanulmányozására a lélekgyógyászat területein sokkal nagyobb szükség lenne.

Országunknak tehát elsősorban a spiritualitás szintjén való megújulásra van szüksége. Ebben azok segíthetnek elsősorban, akiknek van kapcsolatuk a spiritualitáshoz.


 

7. „Nincs szükségem rá, hogy higgyek, tudom!”


 

A mai embernek való segítés csak a problémák introverzív és extraverzív összefüggéseinek mély megértése által lehetséges. A terápia erre a diagnózisra épülhet. A pulzáló életerő hajt bennünket hol a szellem, hol a test felé. A filogenezis folyamatát így oda-vissza naponta átéljük. Egyedi életünk során fejlődésünk a testiből a lelkibe, a lelkiből a testibe segít bennünket. A terápia az élet e bifázisos folyamatának segítése.

Az alcímben idézett mondatot C. G. Jung válaszolta az újságíró kérdésére, hogy hisz-e Istenben. A hit sokak számára külső tekintélyre vagy a tradíció elfogadására épül, és hiányzik belőle a személyes tapasztalás bizonyossága. Jób saját istenfélelme, amikor a bajok jöttek, már nem volt elég életproblémáinak megoldására. Csak személyes istentapasztalása után oldódik meg élete és problémája. Az igazi hit erre a tapasztalásra épül.

Az egyedfejlődés korai élménye a csecsemő, a kisgyermek alapélménye, hogy ingyen, érdem nélkül kapja szülei gondoskodását, szeretetét. Az érett, tudatos embernek az igaz Hite a legkomolyabb életproblémáiban ennek az ősbizalomnak a tudatos újraélésében történik meg, mint az Isten ingyenkegyelme és -szeretete. Aki ezt egyszer átélte, az élete újabb problémáiban is bízhat ebben. Erre a tapasztalaton alapuló bizalomra épül az élet problémáinak vállalása közben az igazi hit, ami az Újszövetség meghatározása szerint „a reménylett dolgoknak a valósága”(Új ford:”a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”)(Zsid: 11,1.).

Az alapélmény tehát a szeretet megtapasztalása. A szeretetről szólva így fejezi be üzenetét Pál: „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet.” (1Kor:13,13.). Jób példája mutatja, hogy az istenfélő vallásos hit egy idő után nem elég, nem oldja meg végső problémáinkat. Ehhez az istentapasztalás, az igaz szeretet megtapasztalásának élménye szükséges. Ezt látjuk például Viktor Hugónál Jean Valjean megtérésének történetében. Ezt nem a tudatos egónk hozza létre, ez megtörténik velünk. Az egó erőfeszítése és embertársunk erőfeszítése nem elég, de nem jelenti azt, hogy az igyekezet felesleges lenne.

Az énünk és a segíteni kívánó társ (így a terapeuta is) kettős feladat lehetőségével rendelkezik. Az egyik Keresztelő Szent Jánoséhoz hasonló előkészítő munka, a lélek egyensúlyának munkálása, ahogy azt Ézsaiás próféta megjövendölte: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit: Minden szakadékot töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el, legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává, és meglátja minden halandó az Isten szabadítását.” A pszichoterápiás gyógyítás azzal, hogy a lelki egyensúly kialakítására törekszik az egyoldalú szélsőségek és az elutasítások megszüntetésével, a szellemi előrelépést készíti elő. Ez a lélektani szint. A másik a szellemi út. Tudjuk, hogy a Szentszellem mindenkiben munkálkodik, hiszen az Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság megismerésére”(I.Tim: 2,4.). Az ember dolgainak végső megítélésekor mondja Jézus a jobb kéz felől állóknak - mint már utaltunk rá -, még a bűnöző felé megnyilvánuló szeretet esetében is, hogy „velem tettétek meg”. Tehát Ő még bennük is ott van és munkálkodik. Ezt kereshetjük, és ezt a munkát segíthetjük mindenkiben, ez a munkánk legmagasabb rendű része. Az Újszövetség víz- és tűzkeresztségnek nevezi e két úton való megindulást. Személyes kérdésünk az, hogy mit teszünk a minket megérintő vízzel és tűzzel!


 

Irodalom:


 

Biblia Magyar Biblia Társulat, a Magyar Református Egyház Kálvin János Kiadója, 1996.

Frelingsdorf K. In: Xeravits I. Ő nem az a véres Isten, Embertárs 5/4, 320-337., 2001.

Gadamer H. G. Igazság és módszer. Gondolat, Budapest, 1984.

Jálics F. Szemlélődő lelkigyakorlat. Manréza-Korda Kiadó, Kecskemét, 2006.

Jung C. G. Emlékek, álmok, gondolatok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987.

Kuhn T. S. A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest, 1984.

Mohás L. Magyar Szemle X/5., 2005.

Ormai T. Mi vagy én? A társas-én helye a személyiség struktúrájában. Pszichoterápia, 15/6, 416-424., 2006.

Ormai T. Egy ember nem ember. Előadás, CSAKIT workshop, 2008. február 9.

Pethő B. Poszt-posztmodern - Vélemények és filozófiai vizsgálódások. Platon Könyvkiadó, Budapest, 1997.

Pethő B. Az etika-cselekvés politikuma. Polgári Szemle, III/10. 16-25., 2007.

Süle F. Alkoholbetegek csoportpszichoterápiájának latenstartalom elemzése. I. rész. A fokális konfliktus meghatározása. Alkohológia. 4. 31-35., 1983.

Süle F. Alkoholbetegek csoportpszichoterápiájának latenstartalom elemzése. II. rész. A centrifugális elemzés. Alkohológia 15/1. 30-35., 1984.

Süle F. A jungi mélylélektan napjainkban. Gyuró Technik Kiadó, Szokolya, 1996. 340 o.

Süle F. Valláspatológia. GyuRo Art-Press. Szokolya, 1997.

Tart C. T. States of consciousness. E. P. Dutton. New York, 1975.

Tart C. T. States of consciousness. El Cerrito, Calif.: Psychological Processes, 1982.

Wilber K. The Holografic paradigm. Sambhala, Boston, 1985.

Wilber K. A Működő Szellem rövid története. Európa Kiadó, Budapest, 2003.

Wilber K. információ: Bevezetés a transzperszonális pszichológiába. Válogatás A. H. Maslow, R. Assagioli és K. Wilber írásaiból. Ursus Libris, Budapest, 2006.



« vissza