Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Adakozás a berlini királyi kastélyra

A német kormány hosszú vita és alapos megfontolás után 2007 végén elhatározta, hogy Berlinben 2013-ra újra felépíti a régi porosz királyi kastélyt. Az elhatározásnak több oka is lehet. Az egyesített Németországban újból fővárosi rangra emelkedett Berlin méltóságát a kastélynak nevezett nagy palota már puszta látványával is fokozná. A hatalmas épületegyüttes munkái az építőipar várható recessziójának káros hatásait, főleg a munkanélküliséget is csökkenthetik. Feltehetően serkentőleg hatott az elhatározásra a romjaiból sikeresen helyreállított drezdai Frauenkirche példája is, amivel a második világháború legvégén esztelenül sújtott város egyik legszebb építészeti értékét mentették meg. Esztelenségről Berlin esetében is szó eshetik. A királyi palota a Berlint ért súlyos bombatámadásokat követően kiégett, de tartófalainak nagy része megmaradt. Sokkal ’egyszerűbben’ lehetett volna helyreállítani, mint az összeroskadt drezdai templomot. A szocialista NDK-nak nem volt szüksége a Berlinből neki jutott szektorba eső királyi palotára és különösen nem volt kívánatos, hogy a lakásínséggel küszködő város az egykori porosz hatalomra emlékeztető műemlék újjáépítésére fordítsa erőit. Úgyis sokba került, hogy a kastély közelében a hozzá kapcsolódó - szintén romos - dómot helyreállították. A kastély maradványait, a sérült falakat elbontották, a kastély nyomait is eltörölték. A pártállam az emiatt felháborodott németeknek azzal érvelt, hogy a belvárosban csak így lehet a tömeges rendezvényekhez méltó felvonulási teret biztosítani. Csakhogy nem teret, hanem csúf űrt teremtettek. Ennek megszüntetése az újjáépítés ugyancsak fontos oka. A kastély visszaépítésével egyúttal a Brandenburgi kapu, Berlin közismert szimbóluma is visszanyerheti funkcióját. Hiszen a hársfák alatti út (Unter den Linden), mely nagyon régen a királyi vadászatokhoz vezető ösvény volt, az idők során a kastély reprezentatív bevezető díszútja lett. Érdekes, hogy tengelye a kastély épülettömbjével szöget zár be.

A Spree partján álló berlini kastély építését II. Frigyes választófejedelem (1440-1470) kezdeményezte. Három évszázadon át végrehajtott bővítések és átalakítások után a 18. században nyerte el azt az alakját, melyet az 1945. évi bombázások idejéig megtartott. ám még a 19. század végéig is bővítették. Az építkezésekben kedvét lelő III. Frigyes választófejedelem (1701-től I. Frigyes néven porosz király) bízta meg Andreas Schlüter szobrászt és építészt a nagyszabású munkák irányításával. Schlüter (1664-1714) ahhoz a német építésznemzedékhez tartozott (kortársai Fischer von Erlach és Johann Lukas von Hildebrandt voltak), akik sikerrel szorították ki az addig német földön szinte kizárólag építő olasz mestereket. Schlüter a korábbi vadászkastélyból egy 200x120 méter területű és 31 méter párkánymagassági keretes beépítéssel szép udvarokat körülzáró együttest alkotott. Ő mintázta a „Nagy választófejedelem” hatalmas bronz lovasszobrát is, melyet a kastély főhomlokzatával szembe állítottak. Schlütert a szépen végzett művészi munka ellenére 1706-ban leváltották. Neki rótták fel, hogy építésekor a király által követelt 120 m magas torony az olyan mértékig megdőlt, hogy vissza kellett bontani, ami szinte többe került, mint a kastély maga. A hiba a talajmechanika akkor még primitív eszközeivel kellően fel nem tárható altalajban rejtőzött, és nyilván a közeli Spree folyó hatására következett be. Schlüter elvonult Szentpétervárra, ahol jelentős befolyást gyakorolt a város szépítésére. Berlinben utódja Johann Eosander von Göthe építész lett, aki intrikáival feltehetően hozzájárult Schlüter menesztéséhez. Göthe alkotása a kastély nyugati homlokzata, melyet a városképben 74 méteres magasságával uralkodó helyzetű kupola koronázott.

Schlüter szobrászi képességeit a kastély termeinek sora, az egyetemes barokk enteriőrépítészet egyik legfontosabb alkotása, is híven tükrözi. Schlüter remekművének tekinthető itt a vörös bársonyterem, a Fekete Sasrend terem, a különösen díszes Erzsébet-terem, a nagy képgaléria, majd a lovagterem. Ez utóbbi volt az udvari szertartások nagy fogadóterme, különösen gazdag fal- és mennyezetdíszítésekkel, hatalmas üvegcsillárokkal. Követték ezt a lekerekített oldalfalakkal épített nagy pillérterem és a trónterem. Az első emeleti teremsort a lépcsőház „Gigant” lépcsőjén át lóháton is el lehetett érni.

Míg II. (Nagy) Frigyes csak rövid ideig lakott a kastélyban, és a közeli Potsdamban építette ki rezidenciáját, addig II. Frigyes Vilmos (1786-1797) a berlini kastélyban további szép termeket rendezett be. Ezek már az időközben kedveltté vált empir stílushoz igazodtak. A király hellenisztikus vonzalmát mutatja az általa építtetett Brandenburgi-kapu is, mely az athéni Propyleákat idézve zárta le a kastély övezetét.

A szép termeket a kastély új funkióihoz fogják igazítani, Schlüter belsőépítészeti alkotásainak csak emléke marad fenn. Biztató, hogy a „Nagy választófejedelem” tetteit bemutató, 70 m hosszú (!) gobelinsort 1943-ban kimenekítették Berlinből, és így annak visszahelyezése biztosítottnak látszik. Igaz, ez a korai 20. század műve. A „Nagy választófejedelem” lovas szobrát, mely nemcsak művészileg, de előállításának technikája miatt is azért különösen értékes, mert egyetlen öntéssel készült, ugyancsak kimenekítették. Amikor 1946-ban visszaszállították, a szobrot szállító uszály a szoborral együtt elsüllyedt. Csak 1949-ben tudták kiemelni a tegeli tóból, majd Nyugat-Berlinben felállítani. A kastély helyreállítása után biztosan elfoglalhatja régi helyét.

A berlini kastély helyreállítása után Humboldt-Forum néven a tudomány és a művészetek székhelye lesz. Az épületben a 37 000 m2 hasznos (belső) területből 24 000 m2 múzeumi célokat, 7000 m2 könyvtárat, a maradék 6000 m2 rendezvényeket szolgálna. Kamaraszínház, mozi, a látogatók vendéglátását biztosító egységek is helyet kapnak.

A tervek szerint az építési költségek 80 millió euró lesz. (Ennek a felére sem lenne szükség, ha az NDK idején nem bontották volna el a maradványokat.) Meglepő, hogy eddig mindössze 16,6 millió euro áll rendelkezésre. Az építésügyi miniszter a nemzeti öntudatra appellálva úgy kalkulál, hogy ha a 82 millió németből mindössze 160 ezren egy évtizeden át évente mindössze 40 eurót áldoznak a berlini kastély céljára, akkor megvan a fedezet. Vélhetően ezt össze is fogják gyűjteni.

De fennmaradt még egy súlyos építészet-etikai kérdés. Az, hogy a műemlékvédelmi gyakorlatot 1964 óta szabályozó ún. Velencei karta megköveteli az alkotás hitelességét. Vagyis nem szabad az alkotás eredetiségét a megtévesztés lehetőségével bemutatni, így különösképpen nem szabad egy egész új „műemlék”-et építeni. A tétel ugyan vitatott, de mégis érvényes. A vitát először az amerikaiak ajándéka Athénnak, az ott teljesen újból épített sztoa váltotta ki. Az előírás még nem vonatkozhatott a velencei Szent Márk-toronyra, mert az jóval a Karta megfogalmazása előtt dőlt össze és már 1910-ben vasbeton szerkezettel építették újjá. Vajon hány Velencébe látogató turista hiszi ma is, hogy az eredeti középkori campanilét látja maga előtt? Nem vitatható a drezdai Frauenkirche újjáépítésének jogossága, hiszen ott még falmaradványok álltak. A régi kövek helyzetét számítógépek segítségével meghatározták, így azokat felhasználhatták. Sötét színük az új kövek tiszta felületei között eredetiségük hitelét tanúsítja. És ma úgy tűnik, hogy helyénvaló volt, hogy a második világháborúban szétlőtt-szétbombázott montecassinói Szent Benedek-rendi apátságot is a réginek megfelelően építették újjá. Az is, hogy a lerombolt varsói belvárost és vele együtt a lengyel királyi palotát, mely teljesen elpusztult, ugyancsak újjáépítették. A berlini kastélyhoz közeli Reichstag újjáépítésénél a kupolát Sir Norman Foster mesterien hangolta át a mai korba. Nagyon remélhető, hogy a berlini kastély is helyreállítása után megkülönböztethető lesz a régitől, a lebontottól, az egyszer már teljesen eltűnttől. Mert az újjáépítettnek az emlékezést kell felkeltenie, nem szabad a hamisítvány szerepében tündökölnie. Gerő László, a magyar műemlékvédelem nagy mestere immár fél évszázada jól határozta meg a műemlékvédelem feladatát, amikor azt mondta, hogy az késhegyen folyó tánc a történeti hűség és az esztétikai követelmények között. Ennek a kettős követelménynek a berlini kastély esetében is nehéz lesz megfelelni.



« vissza