Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Hírek a szomszédból - Szlovák-magyar feszültségek

Baj van a szlovák-magyar viszonnyal. Ahogy egy az MTA épületében november derekán a szlovák-magyar kapcsolatokról szervezett beszélgetéssorozat egyik résztvevője - természetesen provokatívan - kezdte előadását: „az a baj, hogy én létezem”. Mármint hogy e szavak megfogalmazója, a pozsonyi Kalligram kiadó vezetője, Szigeti László mint szlovákiai magyar létezik, amivel sem a szlovák, sem a magyar politikai elit nem igazán tud mit kezdeni. Pontosabban, amit tud, az minden, csak nem kielégítő és megnyugtató. A magyarországi sajtó és politika számos tényről mintha nem is vett volna tudomást. Mindig csak a magyar futballhuligánokról és a magyarországi drukkerek megveretéséről esik szó. Holott, becslések szerint mintegy 1000 magyarországi szurkoló érkezett november elsejének szombatján Dunaszerdahelyre a pozsonyi Slovan Bratislava elleni mérkőzést megtekinteni. A stadionban hozzávetőleg 15 ezer ember volt. A pozsonyi drukkerek 1000 jegyet kaptak - tehát a nevezetes rendőrattak szombatján a dunaszerdahelyi stadionban mintegy 13 ezer csallóközi magyar volt. A Csallóköz legnagyobb településének együttese számít Szlovákiában „a” magyar csapatnak. Abban a szektorban is, ahol a videofelvételek szerint minden előzetes ok, vagy figyelmeztetés nélkül sor került a rendőri agresszióra, vegyes állampolgárságú közönség volt, és tudvalevő, hogy a két legsúlyosabb sérülést elszenvedett szurkoló, a klinikai halál állapotából visszahozott Lengyel Krisztián és a másik fiatalember is helyi, magyar. Ezeket a tényeket a belpolitikai összefüggések elfedik, nem érvényesül a kül- és nemzetpolitikai szempont: csak a magyarországiak és a szurkolók ultrái érdekesek. A novemberi konferencián is jól tetten érhető volt a voltaképpeni érdektelenség a határon kívüli magyarok iránt. A mai Magyarországon a környező utódállamokkal szinte csak olyan szakértők foglalkoznak, akik az adott utódállam magyarságából származnak. Ez persze természetes, ők ismerik az adott nyelvet és kultúrát. Ők sincsenek egyébként sokan, gyorsan össze lehet állítani a listájukat. De miért csak ők? Miért nincsenek nagy számban a környező országoknak magyarországi eredetű szakértői és kutatói? Miért teljesen tájékozatlan a magyarországi közvélemény a környező utódállamok népeinek kultúráját és történelmét illetően? Ezen a számos szlovák és magyar szakértőt összehozó konferencián, a magyar résztvevők olyan ismert társadalomtudósok voltak, mint Tamás Pál, Gombár Csaba, Lengyel László, vagy Tölgyessy Péter. Nyugodtan kijelenthetjük, nevüket nem a szlovák-magyar interetnikus kapcsolatok kutatásában szerezték. Meghívásuk jelzi, hogy nincsen szlovák-magyar vonatkozásban más szakértő, felvonultatható társadalomtudósunk, aki egy ilyen konferencián szerepelhet. Úgy látszik, nekünk jó egy ilyen szakértő szakértők nélküli konferencia is. Ez bizony az érdektelenség jelképes megnyilvánulása, azzal együtt, hogy Gombár és Lengyel hozzászólása nemcsak teljességgel belpolitikai tematikájú volt, de a két neves előadónak arra sem volt ideje, hogy megvárja a rövid program végét. (Felszólalásuk után távoztak, ami mindenképpen udvariatlan a tekintélyes /például exminiszter és diplomata/ szlovák partnerekkel szemben, akik nemzeti ünnepükön, a „bársonyos forradalom” évfordulóján jöttek el Budapestre a velük való találkozásért.)

A dunaszerdahelyi DAC futballcsapat november elsejei mérkőzésén történt brutális rendőri fellépés körülményeit bőségesen lehetne elemezni. Ezzel a magyarországi elit és tájékoztatás adós maradt. Amint az egyik szlovák előadó megjegyezte, noha Fico miniszterelnök úr és pártja, a hivatalosan szociáldemokrata Smer, ezt a kormány munkáján nem igazán lehet tetten érni, radikális nemzeti retorikát viszont annál inkább. A Smer delegálta a kormányba az etnikai és kisebbségi ügyekért felelős Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettest is, aki a tekintélyes liberális lap, a Sme szerint az ország egyik legnacionalistább politikusa. A szurkolóverés kényes és kínos körülménye pedig, hogy Čaplovič jelen volt a szerdahelyi stadion nézőterén. Ez pedig a Malina Hedvig-ügy vizsgálataiba történt közvetlen kormányzati beavatkozás után bizony hátborzongató. Különösen azzal összefüggésben, hogy a szurkolók megfélemlítésére parancsot kapó rohamrendőrök egy nappal a Szlovákia magyar többségű területeit visszacsatoló, első bécsi döntés 70. évfordulója előtt léptek akcióba. Egy ilyen esemény évfordulóján joggal lehet ideges a hangulat, ilyenkor a hatóságoknak inkább óvatosan kellene fellépnie. Szerencsére a szlovákiai elit jelentős része kifogásolja a kormányzat nemzeti türelmetlenséget tükröző intézkedéseit - és az egyszerű szlovák és magyar polgárok között mindezek ellenére nem vált ellenségessé a viszony. A Schengen után elnéptelenedett ellenőrző bódéjú határátkelők szlovákiai oldalán kétnyelvű, a békés együttélésre biztató transzparenseket olvashat az utazó. Igaz, Fico sovén partnereivel alkotott kormányzati koalíciójának népszerűsége töretlen, újraválasztási esélye nagy. Így nagyon is indokolt volna Sólyom László köztársasági elnöknek Gašparovič szlovák elnökkel tartott találkozóján megfogalmazott javaslatait szlovák részről megfogadni és összhangban a szlovák liberális értelmiség véleményével kisebbségvédelmi törvényt alkotnia. Sőt, akár kisebbségvédelmi ombudsmani hivatalt felállítania. Fico azonban a szlovákiai kisebbségek kezelésével kapcsolatos jogi környezet példaértékűségére hivatkozva azonnal visszautasította e kezdeményezéseket. Számára kifejezetten kapóra jött, magyarországi, hungaristára emlékeztető uniformisban koszorúzni járó radikálisok jelentette veszélyre mutatva. Nagy teret kapott a médiában a szerdahelyi atrocitásokat követő néhány szlovákellenes megnyilvánulás, ami szintén takaróul szolgál a szlovák radikális politikának. Bár az ország kormányfőjétől elvárható, érdekes, hogy a 2004. december 5-ei ’Nem’-párti Gyurcsány Ferenc igyekszik a magyar érdekek mellett érvelni, sőt támogatása nélkül az év végén az Országgyűlés nem fogadhatta volna el 343 igen szavazattal a politikai nyilatkozatot, amely konkrétan megnevezve a rohamrendőrség támadását a rendészeti és igazságszolgáltatási gyakorlat európai, jogállami követelményeihez igazításra szólítja fel északi szomszédunkat. Szkeptikus nézetek szerint a magyar kormányfő meglehetősen visszaesett népszerűségén igyekszik így valamelyest javítani, de a merev szlovák partnerrel eredményt még nem sikerült elérnie.

A mai konfliktusok árnyákot vetnek arra, ami egyébként nem általánosan ismert: hogy a magyarság és szlovákság mentalitásában és kultúrájában talán az egymáshoz legközelebb álló két nép a Kárpát-medencében. Természetszerűleg Trianonig történelmünk szinte azonos, azóta is szorosan összefonódott. A szlovák magyarellenességet már az első Csehszlovák Köztársaság idején politikai érdekből szították a „csehszlovakisták”, hisz a szlovák politikai elit hamar megtapasztalta, hogy Prága, ahol az ügyek eldőlnek, mindenben primátust élvez a szlovák érdekekkel szemben. A Szlovák Néppárt vezetője a rózsahegyi plébános Andrej Hlinka kifejezetten nem számított magyarellenesnek, sokkal inkább a csehek mindenben megmutatkozó fölényével szembeni küzdelemre helyezte a hangsúlyt. Ilyen értelemben a cseh agitátorok munkájának folytatója - a véletlenül cseh eredetű - Jan Slota, a Szlovák Nemzeti Párt szélsőséges kirohanásairól és a magyar kormánytagokat alpárian becsmérlő kiszólásairól elhíresült vezetője.

Mindenesetre a szlovák-magyar konfliktusok gyors megoldására nehezen számíthatunk, tekintetbe véve a szlovák kormányzat stabilitását és hajhatatlanságát, valamint a magyarországi közvélemény tájékozatlanságát és érdemi érdektelenségét, mint amelyeken változtatni csak igen fáradságosan és lassan lehetséges. Mindeközben azt kell remélnünk, hogy a politikai elitben meglévő agresszív nemzeti türelmetlenség továbbra sem fog átragadni a szlovák lakosságra - megmérgezve a ma viszonylag békés együttélést.
A kibontakozás kilátásait a tartósnak ígérkező világgazdasági válság várhatólag nem fogja segíteni. Mint ismeretes, a szlovák gazdaság fellendülésében nagy autógyártó cégek sorának a beruházása játszott meghatározó szerepet, amelyek most sorra jelentik be termelésük csökkentését. A demagógiától korántsem mentes Fico, Slota és Meciar pedig már kész arra, hogy bármikor bűnbakszerepre alkalmassá tevő retorikát használjon a magyarok ellen.

Új választási rendszer és új kormány Romániában


 

Az első ránézésre többségi elvű, közelebbről vizsgálva mégis inkább, legalábbis kompenzációs listája révén vegyes választási rendszerű november 30-án tartott romániai általános választások sok szempontból a papírformát hozták - már ha ebben a fordulatos politikai életű országban beszélhetünk papírformáról. Ezúttal bejöttek a közvélemény-kutatói előrejelzések, és elmondható, hogy a 2007. novemberi európai parlamenti voksolás óta lényegesen nem változott az egyes pártok támogatottsága. Ez azt is jelenti, hogy Románia elnökének akkori, a választási reformról tartott népszavazásával megvalósított mozgósítási trükkje (voltaképpen csődje) óta nem sikerült az elnök pártjának a Demokrata, utóbb liberális jelzőt is felvevő pártjának (PDL) előretörnie. Sőt, leadott szavazatokban a nálánál is utódpártibb, posztkommunista szociáldemokraták (PSD) kaptak több támogatást a fej fej melletti küzdelemben a választóktól. Végül nem az Iliescu-Nastase-éra külügyére, Mircea Geoana által elnökölt párt kapta a kormányalakítási megbízást, mert mindössze egyetlen mandátummal, de mégis Basescu elnök demokratái győzedelmeskedtek. Az új választási rendszer végül is működött, bár nem hogy a polgárok zöme nem értette, de még a politikusok egy része sem látta át teljesen. Ebben az is közrejátszott, hogy csak a választások kiírása előtt közvetlenül, valóságos nyomozás révén lehetett megismerni egyáltalán. Amitől magyar szempontból a leginkább lehetett tartani, hogy az úgynevezett Garry-Manderinges
választási földrajz trükkjeivel el fogja lehetetleníteni a magyar érdek-képviseleti parlamenti pártot - végül is nem következett be. A sokak által lex-RMDSZ-nek, avagy RMDSZ-es kiskapunak is nevezett, de az egyesített Németország választási rendszeréből ismert regionális pártok fennmaradását biztosító megoldás révén, a mostani tapasztalatok nyomán, már úgy tűnik hosszabb távon is biztosított lehet az erdélyi magyarság számára a törvényhozási képviselet. Sőt nem csak a túlnyomóan magyarok lakta Székelyföldön, hanem a mára kisebbségbe szorult magyarságú partiumi és más erdélyi kerületek határait is sikerült úgy kijelölni, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt kiváltó 6 képviselő és 3 szenátor megválasztására a tömbmagyarságon kívül is van esély. Mégpedig 7-8 - összesen tehát mintegy 15 - képviselői kerületben a székelységben, illetve az azon kívüli erdélyi területen. Ebben a kedvező eredményben nem kis szerepe lehetett az előző parlament összetételének, és az előző, 2004-es választásokat megnyerő pártszövetség kettészakadásának. Ugyanis a mostani győztes Demokrata Párt, miután szembefordult 2004-es választási szövetségesével, ellenzékbe vonult. Így a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a ciklus nagy részében alkalmi szövetségesekkel kényszerült kormányozni a 332 tagú alsóházban mintegy 60-80 állandó támogató képviselőjével. Ilyen körülmények között érthetően sokat számított a kormányzásban részt vállaló RMDSZ 22 mandátumos stabil támogatása. Ennek szöges ellentéte (a politológiában csak háborúk és nagy válságok idején megkötött) decemberi nagykoalíció, amelyben a két legnagyobb képviselőházi frakció vesz részt 229 mandátummal - tehát többséggel, a mindenkor az aktuális kormányt támogató, 18 kisebbségeket képviselő alsóházi tag nélkül is. Szükség is lesz erre a nagy támogatásra, hiszen a 2007-es uniós tag Románia - a világgazdasági válság beköszöntése előtt - rövid ideig élvezhette a csatlakozás befektetésekben és infrastrukturális beruházásokban megnyilvánuló előnyeit. Emil Boc, a kolozsvári demokrata polgármesterből megválasztott miniszterelnök máris érzékeny megszorításokról döntött: ilyenek az állami intézményvezetők
illetményének meghatodolása, a választott politikai elöljárók igazgatótanácsokban való részvételének korlátozása, az állami alkalmazottak végkielégítésének megvonása, nyugdíjasok munkaviszony-létesítési lehetőségének eltörlése. Ezek az intézkedések bár általánosságban népszerűek, de nagyban sértik a PSD szervezeti érdekeit és tömegbázisát, amely az ellenzéki kiéhezettség után nem feltétlenül ezen lépések végrehajtásáért szeretett volna bekerülni a hatalomba, miközben idősebb korú választói előtt most viselheti ezen intézkedésekben való részvételéért, ezek legitimációjáért a társadalommal szemben a kormányzás ódiumát. A kiegyenlített választási eredmény révén egyébként is patthelyzet alakult ki. Bármelyik nagy párt az ellenzékbe vonult, eddig kormányzó liberálisokkal megfelelő többséget tudna kialakítani. Az EPP-tag PDL kapcsolata úgy megromlott a PNL-lel, volt szövetségesével, hogy annak ellenére, hogy ez elvileg egész más doktrínát képvisel a politikában, inkább vállalta a nagykoalíciót a PSD-vel - igaz, ezzel a húzással a válságintézkedések terhét is megosztotta rivális, új partnerével. A minisztériumokat a két párt egymás közt egyenlően (9-9) osztotta fel: az igazságügyi tárcát pártfüggetlen miniszter vezeti, aki már a leköszönt kormányban is ezt a tisztséget töltötte be.

Így nem juthatott tárca az RMDSZ-nek, ami komoly veszteség, hiszen az olyan minisztériumokon keresztül, mint a Borbély László irányította középítkezési, vagy a Kóródi Attila vezette környezetvédelmi tárca, sok pénz áramolhatott Erdély magyar lakta helységeibe. Ugyanakkor jól kalkulálható, hogy nem lesz súrlódásmentes a két egyenlő erejű partner koalíciójának működése. Ennek fényében pedig már korántsem olyan meglepő az RMDSZ hetykén magabiztos ellenzékbe vonulása, a felkínált államtitkári posztok visszautasítása. Markó Béla, a párt elnöke a választások értékelésekor egyszerre beszélt az EPP-n belüli testvérszervezetiségről a PDL-lel, és ugyanakkor a PSD-vel azonos szellemi közösségbe tartózónak nevezte pártját. Ez a képlékeny bizánciánus fogalmazás azonban voltaképpen a romániai magyarság politikai helyzetének természetes folyománya, a folyamatos hintapolitizálás következménye, amibe az RMDSZ immáron úgy tűnik, meglehetősen beletanult, és amit a román politikai vezetés instabilitása idején nyilván előnyére fordíthatott. Az RMDSZ, mivel képes volt megőrizni súlyát a törvényhozásban, természetesen sikeresnek tekintheti a novemberi választásokat az új választási rendszerben is - bár az országos részvételi arány csaknem 20 százalékkal maradt el a
4 év előttitől, és ezúttal a magyar választók sem járultak a románságnál magasabb számarányban az urnákhoz. A két évvel ezelőtti EP-választáson, amikor Tőkés László református püspök független jelöltként történt indulása teremtette politikai verseny külön mozgósító erőt jelentett a magyarság számára, és az országos arányhoz képest csaknem 50 százalékkal többen szavaztak a magyar vidékeken. A katolikus Csíkban a mostani visszaesés ugyan nem volt olyan feltűnő, viszont a jelentős protestáns lakosságú Háromszékben, Kovászna megyében az országosnál is gyengébb részvétel komoly jelzés mind az RMDSZ megkopott politikai hitelességére, mind pedig a néhány esztendeje zászlót bontott magyar ellenzéki párt, a Magyar Polgári Párt számára. Az új választási rendszerben, a főként csak a székelyföldi tömbmagyarság körében jelentős támogatottságú új magyar párt nem merte vállalni a megmérettetést. Részben azért, mert nem rendelkezett egy ilyen kampányhoz elégséges erőforrással, másrészt visszarettent annak ódiumától, hogy az RMDSZ-től esetleg elvont szavazatok miatt felelőse legyen a magyarság törvényhozási képviselet nélkül maradásának. Felemás módon azonban, néhány székely választókerületben független jelölteket indított külső támogatóként, persze úgy, hogy ezek a jelöltek semmi komolyabb segítséget nem kaptak a kampányukhoz. Így azután a magyar választópolgároknak az urnáktól való jelentős távolmaradása révén az RMDSZ úgy őrizhette meg országos támogatottsági arányát, hogy jócskán kevesebb leadott szavazatot kapott, mint négy éve, nagyjából annyit, mint az utóbbi önkormányzati, vagy a 2007-es EP-választáson. Ugyanakkor az MPP nem vette figyelembe a hasznos szavazat elvét, amikor félig-meddig támogatott függetleneket indított - ugyanis úgy juthattak volna mandátumhoz, hogy a választási kerületekben abszolút többséget szereznek. Mivel erre kevés esélyük volt, a reájuk adott szavazat pártlista híján végleg elveszett. A jelek szerint ezt a választók belátták, és nem is támogatták a függetleneket, akkor sem, ha egyébként országos ismertségű és tekintélyű, vagy kerületükben megbecsülést szerzett, sikeres, több ciklusos RMDSZ reformplatformos képviselői múlttal vállalta a függetlenkénti indulást az illető. Így az MPP országos megmérettetés nélkül maradt, méghozzá úgy, hogy támogatott független jelöltjei sorra minden várakozáson aluli eredményekkel, megszégyenítő vereségeket gyűjtöttek be. Rövidesen kiderül, hogy ezekből a választói jelzésekből milyen következtetéseket képesek a magyar pártok levonni. Meg tud-e újulni az RMDSZ, mit tesz majd kihívója, az MPP, amelynek vezetője, Szász Jenő a felemás részvétellel begyűjtött kudarcot a választásoktól való távolmaradás sikereként értékelte.



« vissza