Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Az új Európa atyja: Robert Schuman

Antall József 1991 márciusában kapta meg a kiemelkedő európai politikusoknak szánt Robert Schuman-díjat. A díj átvételekor a strasbourgi Európa Parlamentben mondott beszéde számomra alighanem a legemlékezetesebb, amit tőle hallottam. A köszönő beszéd gondolatilag a francia köztársaság hármas jelszavára - szabadság, egyenlőség, testvériség - épült. A szabadság kivívása volt, mondta Antall, a 19. század nagy eszméje, az egyenlőség eszméje uralta a 20. századot, a következő évszázadnak, a 21-nek pedig, ha sikeres kíván lenni, a harmadikat, a szolidaritás eszméjét kell a középpontba állítania.

M. Szebeni Géza Schuman-monográfiáját olvasva szembetűnő, hogy Antall mennyire pontosan és találóan ragadta meg a francia politikus életének és működésének a lényegét. Ha ugyanis ennek az életnek s a rajta épült életműnek a vezérfonalát keressük, akkor hamar kitűnik, hogy Schuman minden gesztusának, minden tettének, minden szavának a mögöttese vagy inkább az alapja a szolidaritás gondolata. Az életműnek ugyanis két fontos pillére van, az egyik a kereszténydemokrata elkötelezettség, a másik pedig az egyesült Európa megteremtése; mindkettőnek lényege a puszta érdeken alapuló magatartások meghaladása, az egyének és a népek közötti szolidaritás előtérbe helyezése.

M. Szebeni monográfiája második abban a sorozatban, amelyet a 20. század kiemelkedő kereszténydemokratáinak, azoknak a nagy politikusoknak szentel, akiket az egységes Európa megteremtőiként tisztelhetünk. Hármat szokás kiemelni közülük, Alcido De Gasperit, Robert Schumant és Konrad Adenauert, akik nélkül aligha jöhetett volna létre mai valóságunk, az Európai Unió. A De Gasperi-monográfiát követi most a Schuman életét és munkásságát részletesen és alaposan feldolgozó munka, amely a 20. századi európai történelemnek olyan mozzanataira világít rá, amelyekről magyar nyelven eddig nemigen olvashattunk.

Az 1886-ben született s 1963-ban meghalt Robert Schuman olyan családi és társadalmi miliőben nőtt fel, amely mintegy predesztinálta későbbi szerepére. Bár születési helye Luxemburg, valódi hazája az a Lotaringia, amely 1870-ig francia volt, utána, egészen 1920-ig német, majd újra francia, 1940 és 1944 közt ismét német, hogy a háború után megint visszakerüljön Franciaországhoz. A jogi tanulmányokat végzett, Metzben ügyvédként tevékenykedő fiatalember kétnyelvű, az első világháború végéig tehát német területen dolgozik, a háború után, 1920-ban viszont a Francia Nemzetgyűlés Lotaringiában megválasztott képviselője lesz. A visszaemlékezések szerint a franciát mindvégig németes akcentussal beszélő Schuman tehát több tekintetben is határhelyzetben élt és működött évtizedeken át, ami érthetővé teszi, hogy sohasem esett a rövidlátó nacionalista felfogások csapdájába.

Ebből is következik, hogy Schuman azon kevés francia politikus közé tartozik, aki érzékenyen reagált a két világháború közti években Magyarország problémáira. A monográfia is említi Fejérdy Gergely rövid tanulmányát, amely a képviselő Schuman három magyarországi látogatását dolgozza fel. Jószolgálati parlamenti delegációk voltak ezek, azonban a korabeli Franciaország magyarpolitikáját sajnos nem sikerült érdemben módosítaniuk.

Schuman elkötelezett katolikus volt, kiváló kapcsolatokat ápolt az egyházzal. Politikusi pályáját így mindvégig - az idők során különféle néven futó - kereszténydemokrata pártokban folytatta, amelyek közül legjelentősebb az 1945 utáni kormányokban jelenlevő és sokszor kulcsszerepet játszó MRP. A monográfia egyik legfontosabb hozadéka ezeknek a pártoknak és mozgalmaknak, s a mögöttük álló nézetrendszereknek, ideológiáknak az elmélyült, részletező bemutatása. Olyan mozgalmakról van ugyanis szó, amelyek - gyakran parlamenti súlyukat is meghaladóan - erőteljes hatást gyakoroltak a nyugat-európai politika egészének alakulására. Ha mából tekintjük, akkor pedig megállapítható, hogy a 2008-2009-es világpolitikai, európai és magyar fejlemények, politikaiak is, de még inkább a gazdaságpolitikaiak, ismét rendkívül aktuálissá teszik azt a kereszténydemokrata, keresztényszociális nézetrendszert, amely ebben az időszakban kialakult.

Maga Robert Schuman nem volt olyan karizmatikus politikus, mint Konrad Adenauer, vagy a franciáknál maradva, Charles de Gaulle. Schuman politikai pályájának csúcsa éppen De Gaulle-nak a kormányzásból való távozása és visszatérése, vagyis 1946 és 1958 közé esik. Visszatekintve, és M. Szebeni Géza monográfiájából ez pontosan kiviláglik, a IV. Köztársaság időszakát, vagyis az 1945 és 1958 közötti periódust pozitívabban kell megítélnünk, mint azt általában megítélni szokták. Akorabeli, szovjet ihletésű magyar sajtó és politika, mint a monográfiából is kitűnik, teljességgel negatívan ítélte meg ezt a periódust, s erősen kritikus volt a De Gaulle-i megítélés is, különösen a politikai instabilitást vetve a kor politikai elitjének a szemére. Az kétségtelen, hogy - akárcsak Olaszországban - elképesztő gyorsasággal módosultak a parlamenti többségek, s ennek következtében jöttek-mentek a kormányok. Maga Robert Schuman is tizenhat kormánynak volt a tagja (igazságügy- vagy külügyminiszterként), két ízben pedig a feje is.. Ugyanakkor nem feledhető, hogy a IV. Köztársaság erőteljes gazdasági fejlődést indított be, másrészt, ami még alapvetőbb, ekkor rakták le, s ebből a francia politika oroszlánrészt vállalt, az egységes Európa alapjait.

M. Szebeni, akárcsak a kereszténydemokrácia esetében, az Európa-gondolat kialakulásáról, változatairól, nehézségeiről és sikereiről is nagyon alapos ismertetést ad. Már az első világháború után is számos ilyen alakulat jött létre, élt tovább, vagy adta át helyét más formációknak. Ezekben a mozgalmakban a korabeli Európa jelentős gondolkodói, kiemelkedő politikusai is sokszor szerepet vállaltak. Schuman azzal emelkedik ki közülük, hogy ami csak eszme volt, terv volt, elképzelés volt, azt ő hihetetlenül szívós munkával, és olykor ravasznak mondható politikai manőverrel sikerrel konkretizálta, amikor 1950-ben tető alá hozta az Európai Szén- és Acélközösséget.

Nem véletlen, hogy a Szén- és Acélközösség szerződése aláírásának a napja, május 9-e lett az unió ünnepnapja, az ötévente megtartott európai parlamenti választások napja. Schuman víziója ezen a napon inkarnálódott, s minden, ami utána következik, a Hatok római szerződése, az Európai Közös Piac, a Közösség, a különböző bővítések, majd 2004-ben a tízek felvételével Európa nyugati és keleti felének az egyesülése, mindennek a nehezen kicsikart döntésnek a következménye.

A monográfia érdekesen mutatja be, hogyan jutott el Schuman a nevezetes napig. A Nemzetgyűlés tagjaként 1940-ben ő is megszavazta a teljhatalmat Pétain marsallnak, s ebből 1945-ben kis híján nehézségei is támadtak. De emberi integritása s politikai felfogásának korszerűsége folytán 1946-tól fogva egyre fontosabb szerepet játszott a változó francia kormányokban. A két világháború rettenetes traumákat hagyott Nyugat-Európában, s ennél fogva Schuman - és sok más politikustársa - gondolatmenetének kiindulópontja a háború elkerülése, a béke biztosítása. Miközben elkezdődött a hidegháború, miközben a Szovjetunió a francia és az olasz kommunista párt segítségével érdekszférájának Nyugat-Európára kiterjesztését tervezte, Schuman a német-francia kapcsolat stabilizálását tűzte ki céljául. Személyes helyzeténél fogva talán mindenkinél tisztábban látta, hogy a német-francia együttműködés megteremtése képes lesz stabilizálni Európát. Gondolatmenetének két sarkalatos pontja volt. Az első a két nehézipar integrálása, amely integrálás, felfogása szerint, ki fogja zárni, hogy a két ország egymás ellen kezdjen fegyverkezni. A másik, ami az elsőből következett, a nemzeti szuverenitás egyes elemeiről való lemondás. A Közösség, mely ily módon első látásra pusztán gazdasági jellegű volt, ezzel a történelmi gesztussal politikai, sőt filozófiai indítást kapott.

Schuman nagy korszaka 1946 és 1956, vagyis hatvanadik és hetvenedik életéve közé esik. Mint M. Szebeni monográfiájából megtudjuk, fiatalon, harmincas évei elején, eléggé nehezen szánta rá magát arra, hogy politikusi pályára menjen, mert nem volt benne biztos, hogy szigorú erkölcsi elveit nem sérti-e majd a politika világa. Végül rászánta magát, s kevés szünettel - a háborús években letartoztatták, megszökött, bujkált - négy évtizeden át dolgozott mint parlamenti képviselő. Tisztánlátó külpolitikus volt, tudta, hogy csak egy stabil, erős és békés Nyugat-Európa lehet a későbbi teljes Európa reménye. Nem véletlen, hogy - mint a monográfiából megtudjuk - a korabeli magyar sajtó össztüzet zúdított rá; a szovjet külpolitika pontosan érzékelte Schuman működésének távlatos jellegét.

Robert Schuman, ez a nem túlságosan előnyös megjelenésű, luxemburgi anyától és francia-német apától Luxemburgban született, pályája zenitjére a nyugdíjkor elérése után elérkezett politikus lett tehát az új Európa atyja. M. Szebeni Géza úttörő monográfiája egy olyan jelentős alakot állít századunk elejének olvasói elé, aki pályájával, működésével, egész felfogásával egyúttal arra példa - amiről dezilluzionáló korunkban már-már hajlamosak vagyunk megfeledkezni -, hogy létezik olyan politika is, amely nemes célokat, a közösség javát képes szolgálni.

(M. Szebeni Géza: Egy kereszténydemokrata az európai egységért. Robert Schuman. Magyar Szemle Könyvek. Budapest, 2009. 200 oldal.)



« vissza