Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Megtartani a hitet és a magyarságot

Tempfli József püspök úrral a nemrégen visszakapott, de még nem teljesen birtokba vett püspöki palotában, Nagyváradon, a Pece és a Sebes-Körös partján beszélgetünk. A Szent István által Biharváradon, ma Biharnak nevezett helységben létrehozott püspökséget Szent László helyezte át Nagyváradra. A püspökség és az egyházmegye Trianon után egyharmadára zsugorodott, és hozzácsatolták a szomszédos püspökséghez, a szomszédos egyházmegyéhez, sőt, később meg is szüntették. 1990-ben, a változásokat követően szinte azonnal II. János Pál pápa Tempfli Józsefet kinevezte Nagyvárad püspökévé, miután helyreállították, újraszervezték az önálló váradi püspökséget.

- Milyen ma Szent László öröksége itt Nagyváradon, a Partiumban? Hogyan lehet ma megőrizni Szent László örökségét?

- Számomra nagy dolog, hogy az egyház tekintettel volt a Szent László-örökségre. Nem a személyemet akarom kiemelni, amikor megemlítem, hogy ez az ősi egyházmegye, amelynek a 81. püspöke vagyok, területileg nagy volt, legnagyobb egyházmegyéje volt a Kárpát-medencének. Fontos az elődök folytán is, hiszen a 80 elődöm közül három lett bíborossá és tizenöt érsekké kinevezve. És még egy dolgot elmondok. A többiek, akik ki lettek nevezve a váradi egyházmegye élére, azok közül egy sem volt helybeli, mind más egyházmegyéből származott, legtöbben főúri családból, herceg, báró, gróf stb., én vagyok az első, aki alacsonyabb sorból, hogy így mondjam, tehát parasztcsaládból származom. Igen nagy megtiszteltetésnek vettem annak idején a kinevezés szándékát, és elárulom, hogy amikor a pápai nuncius tudatta velem, egy hét alatt nyolc kilót fogytam, mert ismertem jól az egyházmegye történetét, és arra gondoltam, hogy ahol ilyen híres emberek, történelmi nagy személyiségek voltak az elődeim, mit fogok én csinálni?

- A feladatok is nagyobbak voltak sokszor, mint korábban.

- Igen, mert mikor bőven van vagyon és pénz, és van miből élni, akkor könnyebb, mint mikor koldulni kell, ugye, és az ember jóformán koldulásból él. Ezenkívül, Trianon óta, de különösen azután, amikor eljött az ateizmus, a „szocializmus”, „kommunizmus” felé haladás időszaka, új kettős feladat hárult ránk. Elsősorban lelkileg építeni újjá az egyházmegyét. Másodsorban anyagilag is - ami az egyház java volt, amit elraboltak, eltulajdonítottak, azt is visszaszerezni. Úgyhogy mind a kettő nagy feladat. Azért is látható a püspöki címeremben, amint sokan tudják, Szent László, ahogy vizet fakaszt. Valamikor az itteni Szent László Gimnázium diákja voltam, és a Bocskai-sapkánkon a címer a vizet fakasztó Szent Lászlót ábrázolta. És én a püspöki címerembe is ezt az ábrázolást tettem. Ez mind a két feladatomat jelképezi: hogy a kiaszott, kiszárasztott, ateizmusba kiszárasztott népet lelkileg is, de anyagilag is próbáljam feléleszteni. Ez volt a cél. A püspöki jelmondatom is erre utal. Az alapzat pedig, vagyis a kőszikla Krisztus. Tehát így kell építenünk mindent, ha boldogabb jövőt akarunk magunknak.

- Ha visszatekintünk erre a több mint másfél évtizedre, akkor hogy látja püspök úr, mennyi valósult meg abból a kettős célkitűzésből, amit püspökké szentelésekor megfogalmazott?

- Az ember nem dicsekedni akar, és világos, hogy amit egyetlen ember egymagában akar megcsinálni, az semmi. Mondhatom, hogy a papjaimmal, a híveimmel és főleg a fiatalsággal keményen összefogva akartam megvalósítani mindezt. Ezért lehet például két nagy ifjúsági központunk, melynek munkájába igyekszünk a fiatalságot bevonni. Tehát ahol érezze jól magát, ahol tanulhat nyelveket, komputerkezelést, ahol könyvtár van, hogy ne a diszkóba menjen, hogy a névnapját, a születésnapját vagy az évnek a nagy ünnepeit mind ott ülhesse meg, ott szórakozhasson is. Várad ilyen szempontból, de az egyházmegye is elég erős. Például Váradon a Bazilikától kezdve a kisebb templomokig 17 templomunk és 10 plébániánk van. A Bazilikában négy mise van egy vasárnap, egy ünnepnapon. Hétköznap kettő, reggel és este, hogy kinek mikor van alkalma, jöhessen. A Bazilikában 8-kor, 10-kor, fél 12-kor és este 6-kor, és nyáron még 9-kor is tartunk misét, hogy akik kirándulni voltak, legyen alkalmuk utána eljönni. Szóval ennyire próbáljuk kiszolgálni a híveket. És nem mondom, hogy a reggeli vagy az esti misén annyian vannak, de a 10-es, fél 12-es misén a templom szépen megtelik, és főként - bármikor meg lehet győződni róla -, a fele legalább fiatalság, és az gyakorolja is a hitét. A főmiséken két gyóntató kell, és a jelenlévőknek legalább 70-75 százaléka áldozik is. Ez mutatja a minőségi változást.

- Trianon után a határon kívül került magyar nemzeti közösségek életében az egyházi vezetőknek több feladatuk van. Nemcsak az egyházi és a lelki gondozás, hanem adódik egy másik is. A váradi püspök nyája több mint százezer katolikus hívőt számlál, és őket nemcsak hitükben, de magyarságukban is meg kell tartani, és úgy látom, hogy ez Tempfli József váradi püspöknek az elmúlt másfél évtizedben kitűzött feladata volt. Melyik a nehezebb feladat, a hitet visszaadni vagy megtartani, vagy a magyarságot visszaadni vagy megtartani?

- Családom ugyan Németországból származik, de teljesen magyar a kultúrám, azt tettem a magamévá, abban tökéletes is vagyok, ha mondhatom így. Nos, nem tudom a két feladatot különválasztani. Bár én felülemelkedem a nemzetiségi és vallási szempontokon is, és az én hitemet és az én magyarságomat is tökéletesíteni akarom, ápolom, hagyományait őrzöm. De ugyanakkor nem akarom a másét sem elnyomni. Tehát azt is elősegítem. Valahogy úgy tudom mondani, egy kép annál szebb, minél több szín van benne megjelenítve. Vagy egy zenemű, minél több hang van belekomponálva, valahogy így vagyunk ezzel is. A magamét fejlesszem, őrizzem, óvjam, lelkileg is, anyagilag is. Mindent tökéletessé akarok tenni és visszaszerezni régi státusunkat,de ugyanakkor a másét se elnyomni. Szerintem ez a jövő felé haladásnak az útja. A kettőt nem tudnám különválasztani, és éppen azért, éppolyan súlyt fektettem arra is, hogy ami az egyházé volt, azt mind visszaszerezzem. Például itt meg volt szabva az, különösen az 1990 utáni első években, hogy mennyit lehet visszakérni. És mennyire adhatjuk be az igényünket. Hiába szabták meg, minden egyházi vagyont visszaigényeltem, ami 1948-ig a miénk volt. Hát mit gondolok én, kérdezték, hogy ezer holdakat is visszaigényelnék?... Azt mondtam, kérem, én semmit nem gondolok, én remélem, hogy el fog jönni az az idő, amikor ami az egyházé volt, azt mind visszakapja. Épületet, földet, erdőt, mindent. Ne vádolhasson engem senki azzal, hogy nem voltam hű ügykezelője a saját egyházam és híveim tulajdonának, mert nem az enyém. Én beírtam a 211 ezer hektár földet és a
138 ezer hektár erdőt és minden épületet, és azt mondtam, nehogy azt mondhassák esetleg ötven év múlva, hogy nem is kérte vissza a püspök. Tehát engem vád ne érhessen. Ha én kértem, de nem kaptam vissza, az másfelé vág. Mert nem én tehetek róla. De ha nem így teszek, méltó vagyok, hogy elzavarjanak a püspökségről.

- A püspöki palotát tulajdonjogilag visszakapta az egyház, de birtokba még nem tudta venni. Hogy áll ez a folyamat most? Mikorra várható, hogy a püspöki palota teljes egészében a püspökségé lesz?

- A késlekedés nemcsak a bennlakók hibája, mert eléggé tönkrement épületet kaptak cserébe, és azt mondják, majd ha tökéletesen rendben lesz, akkor költöznek át. De lehet, hogy van a késlekedésben egy kis bosszantási szándék is, hogy ne fogalmazzak erősebben. Nem baj, nekem végtelen türelmem van. Ahogy nyolc évig bírtuk türelemmel a vagyonjogi pert és százmilliókat költöttünk rá, még talán kibírjuk azt az egy évet. De remélem, hogy akkor elérjük, hogy be is költözhetünk.

- Püspök úr, visszatérve az előző kérdésre, én azt teljesen értem és teljesen elfogadom, én magam is így gondolom, hogy a hit és a magyarság összetartozik és nem szabad a kettőt külön kezelni, különválasztani. A kérdésem arra irányult, és ezért térek erre vissza, hogy ma Romániában mi könnyebb, hívő katolikusnak - származástól, nemzetiségtől függetlenül - vagy öntudatos magyarnak lenni? Melyik a könnyebb? Miután megszűnt a kommunizmus.

- Mind a kettőért még küzdeni kell. Megmondom, miért. Mert nem tűnt el nyomtalanul az a nevelési módszer, mert szántszándékkal és tudatosan és erőszakossággal vonták el a fiatalokat, az iskolásokat például a vallásfelekezetek köréből, mindegyikéből. Romániában volt, amelyiket meg is szüntették, például a görög katolikust, hogy nem ismerik el tovább.

- Beolvasztották az ortodox egyházba.

- Illetve akarták, mert volt, aki azért ellenállt, és inkább hozzánk, római katolikusokhoz csatlakozott, ha román volt is, mint hogy menjen az ortodox egyházba. És mi kiszolgáltuk őket.

- A váradi egyházmegyében több mint százezer katolikus hívő közül vannak nem magyarok is?

- Vannak. Úgy becsülöm, 85 százaléka magyar a híveinknek. Német származású egyházközség mindössze egy van, aztán románok is vannak, inkább olyanok, akik a Kárpáton túlról ide beszivárogtak, talán a csángóvidékről vagy Óromániából, Bukarestből és így tovább.

- Áttérve a magyarságkérdésre, a 2004. december 5-ei kettős állampolgárság ügyében tartott szégyenletes népszavazás után igen nagy törés állt elő a magyar-magyar kapcsolatokban. Hogy látja Nagyváradról és Biharból, a Partiumból a katolikus hívő ezt a kérdést, oldódik-e már ez a feszültség, és mikor és milyen feltételek mellett, mi a feltétele annak, hogy ezt a dátumot a történelem lomtárába dobhassuk?

- Magamból indulok ki, aztán rátérek a tömegre is, híveinkre is. Biztos, hogy nagy sokk volt, de azt is mondom, nem akarok senkit megnevezni, úgyis mindenki tudja, kiről beszélek, szóval kár volt azt a népszavazást javasolni.

- Egyetértek, Püspök úr. Ezt az ügyet a parlamentnek, a politikának kellett volna kezelnie.

- Végképp nem akarom bántani a magyar népet, de egy jó része keményen befolyásolható. Ezt így mondom, sértés nélkül. Székelyföldön, ahol a székelyek, mondjuk úgy, erősebb vérmérsékletűek, azok hevesebben reagáltak erre. Bár eléggé hevesen reagáltak a Partiumban is. De én például hogy könyveltem el magamban? Tudok-e rajta változtatni? Nem. Akkor amivel tudok, azzal próbáljak. Mindenen hamar túlteszem magam, mert kár valamin sokat időzni. A történelem siet. Én például azzal válaszoltam, hogy tudtam, van egy Trianon Múzeuma Magyarországnak, de elég kezdetleges, Várpalotán. Ott, úgy tudom, a Zichy családnak a kastélya van. Nem messze tőle van egy Rákóczi-vár is. Oda szereztem további anyagokat - nagyobbá tettük, fényesebbé, felszereltebbé a gyűjteményt. Én ezzel válaszoltam. Meghirdettük, és a következő évben, hogy a népszavazás történt, tehát 2005 tavaszán, április 9-én, Várpalotán Trianon Múzeumot nyitottunk meg, nagy ünnepséggel, sokezres tömeggel, hogy legyen a Holocaust Múzeum mellett egy Trianon Múzeuma is Magyarországnak. Szép, emlékezetes. Úgy látszik, a hatóság egy kicsit tartott is az eseménytől, én nyitottam meg, én szenteltem fel. Volt ott vagy kilenc fekete ruhába öltözött vigyázó, vagy nem tudom, minek nevezzem őket, de semmit nem tettek, nem akadályoztak bennünket. Sőt, olyan jól sikerült az egész esemény, olyan jó hangulatban, hogy utána - volt ott könyvárusítás is - még ők is jöttek kérni, hogy a könyveikbe írjak bele. És ott volt a püspöki pecsétem is - pecsételjek a könyvekbe. Szóval hogy maradjon meg emléknek, hogy dedikáljam őket. Én így válaszoltam Magyarországnak. Felszenteltünk egy Trianon Múzeumot. És most is mondom, hiba volt - én nem kérem másoknak a szavait, döntését ebben a kérdésben, Kár megint népszavazást javasolni a kettős állampolgárság ügyében. Nem kell kivinni ezt a kérdést a tömeg közé.

- Nem, mert sajnos a tudatokban még a rendszerváltozás messze nem következett be, még lehet, hogy egy, talán két generációnak kell megérnie azt az időt, amikor a nemzeti érzelmű nevelés és a nemzeti tudat visszatér. Magyarországon kevésbé maradt meg a nemzeti tudat az emberekben, mint a kettős elnyomásban élő kisebbségi sorsban élő magyaroknál.

- A hitélet is gyengébb - tudom mondani -, mint Erdélyben. Talán épp azért, mert mi érezzük, hogy erősek kell legyünk mindkét vonalon. Nekem egy dolog esik nagyon rosszul - és mindig megfelelően, de határozottan válaszoltam reá -, mikor az embert anyaországiak, egy-egy ember, nem azt mondom, nagy százalék, bizonyára műveletlenek, mikor románoknak neveznek bennünket.

- Az borzasztó, az minden jóérzésű embert felháborít. Talán inkább tudatlanságból származik, mint rosszindulatból.

- Én mindig azzal válaszoltam, tessék tudomásul venni, mi erdélyiek legalább annyit tettünk Magyarországért, az anyaországért, mint Magyarország Erdélyért.

- Én az anyaország kifejezést sem szeretem, és ha lehet, nem is használom, mert milyen jogon, címen nevezzük a mai Magyarország területét anyaországnak? Erdély ugyanúgy lehetne önmagában anyaország, vagy a Csallóköz, vagy a Délvidék, tehát az önkényesen meghúzott határokon belül egy csonka ország van. És ezt a kifejezést nyugodtan használhatjuk ma is.

- Én viszont tudatosan használom, és hivatalos szervek előtt is mindig hangsúlyozom, vagy ha ott egy ünnepségen vagyok, vagy akár a kormány előtt is beszélek, mindig azt mondom, hogy kérem, mi annyira ragaszkodunk az anya-
országhoz, hogy minket lerázni nem lehet, még ha akar, akkor se. Ezt szoktam mondani.

- Püspök úr! Ilyenkor, pünkösdtáján Csíksomlyón összegyűl a Kárpát-medencei magyar hívők nagy-nagy serege, és egy tulajdonképpen az évszázadok alatt kialakult, hagyományossá vált lelki gyakorlaton kívül ma már nemzeti demonstrációs jellege is van a csíksomlyói találkozónak - már nemcsak katolikus hívők mennek el, hanem más keresztény felekezetektől is összegyűlnek ott a magyarok. Azt szeretném kérdezni...

- Sőt még más nemzetségűek is.

- Ez egy nagy, részben vallási, részben nemzeti demonstráció lett az elmúlt évtizedekben. Hogyan viszonyulnak ehhez a nagyváradiak és a váradi egyházközségnek a hívői, régen is jártak rendszeresen, vagy csak mostanában járnak?

- Nem. Nem ennyire jártak régen. Most erősebben, még inkább hatványozottan sokan, csupán váradi viszonylatban is. És ez némileg az egyházmegye életét is befolyásolja. Mi ősidők óta mindig pünkösdkor tartjuk a bérmálásunkat a Bazilikában. De hát mindig pünkösd szombatján van a csíksomlyói búcsú, tehát akik el akarnak oda jutni, azoknak nagyon kell sietniük. De ez nálunk egy ősi hagyomány, a pünkösdi bérmálás, és tartjuk magunkat hozzá. Úgyhogy akiknek a gyermeke bérmál vagy aki bérmaszülő, az nem tud elmenni Csíksomlyóra, de egyébként nagyon sokan mások elmennek oda. És még valamit mondok ezzel kapcsolatban, annak példájául, hogy a váradi egyházmegye mennyire tekintettel van az úgynevezett anyaország magyarságára is. Mert a Szent László-napot és búcsút mi nem Szent László napján tartjuk. Miért nem? Mert Magyarországon Szent László napján tartják, hiszen a Világegyháznak is szentje - mi viszont mindig húsvét ötödik vasárnapján, mert hozzánk is nagy tömeg szokott átjönni. Tehát hogy az anyaországiak is jöhessenek ide, mi is mehessünk oda. Van ennek persze egy másik oka is - ez egy fontos szempont -, mert Várad mindig nagy diákváros volt, sőt egyetemi város most is, de régen is. És Szent László napján már a diákság nincs itt. Azok már hazamentek. Tehát így, az előrehozott időpontban azok, akik az ország más részein élnek, azok is részt vehessenek rajta. Tehát a fiatalság így mindig részt tudott venni a Szent László-ünnepségeken. Évszázadok óta így van, ősi hagyomány.

- Püspök úr, köszönöm szépen a beszélgetést, és hivatásának további gyakorlásához jó egészséget kívánok.

- Köszönjük szépen, szükség is van reá. Hogy az Isten eddig éltetett, megköszönöm. Hadd mondjak el még valamit befejezésként. Akárhol voltam én, 27 évig vidéki pap is, kemény szolgálatban, nagyon szórvány vidéken - ott vasárnap például főételt soha nem ettem, mert négy helyen miséztem és gyóntattam, és ha temetés volt aznap, még azt is elláttam. Úgyhogy csak útközben, ahogy vezettem, ettem valami szendvicset. Szóval még ott is, tudom mondani, annyi szeretetet, annyi figyelmet, annyi segíteni akarást kaptam mindenütt a híveim részéről, hogy azt sem tudtam, hogy szolgáljam őket, hogy visszaszolgáljam azt, amit kaptam.

(Az Echo TV Unió című műsorában elhangzott szöveg szerkesztett változata.)



« vissza