Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Halfagylaltos hermeneutika

A Mercédesz simán suhant dél felé az Adria menti sztrádán. 1993 volt, tiszteletbeli magyar konzulátust megnyitandó rándultam le Rómából. Bariba készültem: jóleső izgalom bizsergetett, hiszen látni reméltem a Szent Miklós-székesegyházban - mintegy a Mikulás székhelyén - a kincstár híres négylábú arany ereklyetartóját, Nagy Lajos ajándékát abból az időből, amikor a város még a szent koronához tartozott. Bariból készültem: feszült is voltam eléggé, hiszen jelenleg Bari a Sacra Corona elnevezésű bűnszövetkezet székhelye, és már Arany is így írt róla a Toldi szerelmében, remek rímmel:

 

Ugy hogy csata nélkűl elérhette Bárit,

Hanem ostromra kell készülnie már itt.

 

Prófétának bizonyult. Tíz rendőr várt, a diplomatákra vigyázva speciális alakulatból, kivont revolverrel felszerelve, az Óváros labirintusának bejáratánál, még a pipazacskómat is a kocsiban kellett hagynom biztonsági okokból, körbezártak és elindultunk. Az első templom sarkán derékszögben folytatódott a sikátor; a templomkapu mellett (déli szokásként) óriási gyászplakát tudatta, hogy egy bizonyos Gravina családnevű ifjú zsenge fiatalságában visszaadta a lelkét az Úrnak. A plakát alól egy fiú vágódott ki, rám vetette volna magát (tárcát, effélét remélve), de az egyik rendőr ágyékon rúgta, és visszapenderítette a plakát alá.

Zavartan köhécselve, mint egy grófnő, megkérdeztem az osztag parancsnokát, miben is halt meg az ifjú Gravina.

- Heveny lövöldözésben - mondhatta volna a hadfi, ha olvasott volna valamit az addig már olaszra is fordított Rejtő Jenőtől, így csak megpödörte a bajszát: - Tengeri cigarettacsempész volt, én lőttem le, de higgye el, ő rántott először fegyvert. Ez az előbbi srác az öccse.

Szerencsésen megérkeztünk az ünnepség első színhelyére, egy előkelő étterembe.

Kihozták az étlapot. A díszhelyre ültettek, hiszen kínosan ügyeltek a protokollra. Mikor azonban az étlapon minden egyes rovatban, az előételtől az édességig, kizárólag halból, mégpedig nyers halból, illetve szintén nyers tengeri herkentyűkből készített fogásokat találtam, a helyzet igen furcsán kezdett alakulni: király voltam ugyan, de főétekkóstoló nélkül, mert a vendéglátók közül ki orvosi előírásra hivatkozott, ki veleszületett ichthyophobiájára (halirtózatára) tolta a dolgot, de mindenesetre lemondott arról, hogy velem együtt élvezze a bari speciális tengeri konyha gyönyöreit. Így egyedül vágtam be a tizenhárom fogást, amely állítólag százötvenhárom halból készült, mint János evangélista szerint a Jézus által megszaporítottaké, a jégbe hűtött kagylólétől a halfagylaltig. Asajtófotósok és a tévések közben szorgalmasan dolgoztak.

- Reméljük, nagykövet úr, ebédje a nyilvánosság erejénél fogva jótékony hatást fog gyakorolni nem csupán a város gazdasági életére, hanem a magyar-apuliai kapcsolatokra is. - Ezt a frissen kinevezett tiszteletbeli konzul mondta, aki ugyan civilben durumbúza-tant tanított a helyi egyetemen, de úgy látszik, érthetett a tengeri lényekhez is, hiszen az élővilág egységes, valamint nagy az Isten állat- és növénykertje.

- Ezt még maga Nagy Lajos király is így gondolhatta hajdanában, mikor erre járt - viszonoztam az udvarias jóslatot -, de ő hadjáratot vezetett, én csak egy tiszteletbeli konzulátust avatok. Kérem, professzor úr, részletezze kissé az előrejelzést, mert nem látom kristálytisztán a kifejlendő jótékony hatások eredőit!

- Nagykövet úr remélhetőleg végleg gátat vet azoknak a szemenszedett rágalmaknak, melyek szerint az Európai Unió hatóságai jogosan zárták be a helyi halkonzervgyárat, ugyanis eddig állítólag hárman-négyen már meghaltak mérgezett haltól.

- Természetesen - válaszoltam - feltéve, ha életben maradok - jegyeztem meg kissé borús éllel, zsigerileg átérezve a halfélelmet.

- Ó, nyugodjék meg, gondoskodtunk arról, hogy csupa frissen fogott, mélytengeri halat szolgáljanak fel.

- Miért? A konzervgyárban feldolgozott halakat hol fogták?

- A közkórház csatornájának kifolyójánál. És tudja, nagykövet úr, milyenek ezek a bohó városi hatóságok! Természetesen ellopták a derítőműre szánt pénzt.

Hirtelen ismét Arany János jutott eszembe, de mivel az agrártudor nem ismerte a magyar rímelést, én pedig akkor még nem mertem obszcén szójátékot faragni olaszul, ezért csak magamban mormoltam a költő Báró Kemény Zsigmondhoz című versének végét, már csak kulináris - részben hal-, részben vadkonyhai, részben a mesterséges üdítőitalokra való - vonatkozásai miatt:

 

Ah, de mindez kaviár ma!

Mindenütt e próza lárma;

Nektár helyett csalmatok!

Nem ügyeltek lábra s tagra:

Ami rímel szarvas - ...

Az legyen jutalmatok!


Persze fennhangon csak annyit szóltam, miközben feltűnő sietségemet leplezve futottam az előtér felé: - Konzul úr, végre megértettem egy 16. századi költőnk, Ilosvai Selymes Péter egy rejtelmes sorát, amelyben így ír Nagy Lajos király itteni hadjáratáról: „Ott a város kívül táborát futtatá” - nyilván messze ásták meg a tábori latrinát, mondtam oktatólag, és még időben lenyomtam a Signori feliratú ajtó kilincsét, miközben erélyesen visszautasítottam a feltörekvő osztrigákat.



« vissza