Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Magyar Amerika hozama

Amikor elmegy valaki, akkor világosodik meg igazán, hogy mi mindent is tudott, mi mindent végzett el. Amikor már nem fordulhatunk hozzá kéréssel, kérdéssel, és nem érkezik tőle ötlet vagy vélemény. Amikor lelki térképünkön elsötétül egy világító pont.
A tavaszvég mindig irtást végez körülöttünk, és a mostani hideg, végső tartalékainkat felemésztő tavaszban is elvégezte munkáját a nagy kaszás. Május áldásos melegét ismét veszteségekkel értük meg, és az erős fényben még télben gyengült szemmel, pislogva emlékezünk az elmúlt hetek halottaira.
Amerika magyar emigrációja három pótolhatatlan egyéniséget vesztett el rövid pár héten belül, május elején Csicsery-Rónay Istvánt, Nagy Károlyt, Sztáray Zoltánt, és ez, úgy gondolom, mindnyájunkat érintő veszteség.
A legidősebbjük, Csicsery-Rónay István, már évekkel ezelőtt áttette Budapestre működése súlypontját, és itt szervezett fáradhatatlanul szellemi életet maga körül: Veress Sándor Társaságot a Bernben élt zeneszerző emlékezetének fenntartására, és saját felmenője, a festő Zichy Mihály kultuszát. Két évvel ezelőttig, jó kilencvenéves koráig nem mutatta a hanyatlás jeleit ez a hajlékony, finom és kedves férfi, akit mindig fiatal nők önzetlen csapata segített szervezőmunkájában, kellemes és kívánatos atmoszférát teremtve körülötte.
Csicsery-Rónay hozta létre a hatvanas években a washingtoni Occidental Presst, és olyan nevezetes könyveket adott ki magyarul, mint a Korunk szellemi körképe című válogatás, a Gara László írta, itthon kiadhatatlan Az ismeretlen Illyés (1963), vagy Szalay Lajos látomásos, gyönyörű grafikái a magyarság 1956-os passiójáról. Mindezek a könyvek nagy számban kerültek be az országba bőröndök mélyén és olykor postán, csakúgy, mint a félrevezető borítókba bújtatott hanglemez az Illyés elmondásában hallható, nyugaton felvett Egy mondattal, és Illyés és Weöres más verseivel.
Csicsery-Rónay István tehát egész értelmiségi nemzedékek eszmélését befolyásolta jótékonyan Washingtonból, miközben neve és alakja itthon szinte ismeretlen maradt. Hazaköltözvén az Occidental Press nevével az 1945 utáni nagy kisgazda nemzedék fontos megnyilatkozásait adta ki egy kis formátumú sorozatban, meg dokumentációt a kisgazdák megtörésére koncepcionált 1947-es, ún. Magyar Közösség-perről, amelynek során ő maga is börtönbe került. Jellemzi rendszerváltásunk felemásságát, hogy ez a vállalkozása itthon sem méltó partnerekre, sem méltó visszhangra nem talált. Így hát ha Nagy nevű miniszterelnökünkről esik szó, a mártír Imre mellé ma is alig valaki teszi oda Nagy Ferencét, aki szintén kiváló és bátor ember volt, és a szovjet megszálló hatalommal támogatott Rákosiékkal szemben két évig, 1947-ig állta a sarat.
Nagy Károly neve és működése talán ismertebb itthon: New Brunswickból, ebből az egykor magyar többségű városból a külhoni és hazai értelmiség óriási virtuális hálózatával tartott fenn élő kapcsolatot, és az amerikai magyar kultúraőrzés megannyi intézményének, a vasárnapi iskoláknak, az anyanyelvi mozgalomnak, konferenciák és kiadványok tömegének volt egyik fő mozgatója. Az utóbbi években, nyugdíjas egyetemi tanárként, magyar diákoknak tartott féléves kurzusokat az amerikai szociológiáról itthon, Debrecenben és Budapesten.
Ő „csak” hetvenhat éves volt, de fiatalos külseje, a belőle áradó tűz és energia rácáfolt éveire. Nem sejtettük, hogy örökifjú lényére ilyen hamar fog lesújtani a halál. Karcsi, amint lehetősége lett, a hetvenes évek elején, hazajárt. ő vitte át a zsebében a ferihegyi szűrőn Illyés bevont Szellem és erőszakának egyik nyugatra szánt példányát. (Végül is egy másik Münchenbe kijutott példány készült el Molnár József nyomdájában a Magvető-kiadásnak az a tökéletes hasonmása, amelyet aztán tömegével csempésztek be itthoni olvasókhoz.)
Sztáray Zoltán nevezetessé itthon a leginkább talán azzal vált, hogy ő szerkesztette, a müncheni Borbándi Gyulával együtt, az Új Látóhatárt, a 60–70-es évek legszabadabb s talán legszínvonalasabb magyar folyóiratát – amely megérdemelne itthon egy teljes hasonmás kiadást. A Rákosi-korszakot Sztáray a recski kényszermunkatáborban húzta le, és a rendszerváltozás után a legszívósabb harcosa lett a „recskiek” itthoni teljes, politikai és állampolgári rehabilitációjának. Ezt egészen 1992-ig eredményesen gátolták meg a belügyi apparátus átmentett emberei – Antall József határozott szándékával szemben is.
Sztáray robusztus, kemény prédikátor-alkat volt, de jó ügyekben mindig segíteni kész, s aki bajba jutott, azt akár a hátára is vette, mint (a mondják, sose élt, de oly csodálatos) Szent Kristóf. San Bernardinóban, a sivatag közelében épült házát egy bozóttűzben egymaga védte meg a leégéstől, amikor a tűzoltók már feladták a harcot. De öreg korában elköltözött Oregonba, nem akarván bevárni a következő bozóttüzet, s a következő földrengést, amely – geológus lévén tudta – előbb-utóbb Dél-Kaliforniában bekövetkezik.
San Bernardino, New Brunswick, Washington – egy-egy fény aludt most ki emlékezetünk térképén. Házak, családok, baráti körök fénye, amelyekben tisztán beszélő magyar szellem élt. Az otthonosság bizonyossága, az igaz barátság várt bennünket mindig ott, erősítésül a honvágy fájdalma ellen, de akár az itthoni színvonaltalanság és reménytelenség ellenszereként.
Amerika és a nagyvilág magyarjai a valódi szellemi hazát teremtették meg, becsületet és befolyást szereztek nekünk, nagyszerű közösségeket és műveket alkottak. Az 1990 utáni Magyarország mindezt, sajnos, nem becsülte, nem is értette eléggé. A kádári provincializmus és tudatlanság inerciája itt kísért köztünk ma is.
A mostani veszteség sokszoros. Barátaim voltak, sok jó órát és napot töltöttem velük. Hiányuk fáj.
Gyászolja őket az amerikai magyarság, és gyászolja a magyar kultúra. A monumentumokat, amelyeket e három férfi, családjuk és körük teremtett az évtizedek alatt, becsülnünk kell. Élnünk kell velük.



« vissza