Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

A szepességi sans souci - egy kert emlékezete

A történeti Magyarország északi részén található egykori Szepességben, a mai szlovákiai Spis régióban majd kétszáz éve megszűnt már az illésfalvi Sans Souci kert, mégis, különös története és máig ható varázsa magyarázat lehet arra, hogy miért őrizte meg az emlékezet jobban, mint sok más hasonlóképpen elpusztult barokk kertünket.

Az Új Sans Soucira elkeresztelt mulatókert a Lőcsétől mintegy tíz kilométerre nyugatra fekvő Illésfalva (szlovák nevén Iliasovce) közelében terült el egykor. A faluból félórányi sétával juthatunk el a fenyőerdő övezte magaslatra, amelyet ma is Sans Soucinak neveznek a turistatérképeken. A nagy kiterjedésű terület környezete nem sokat változott: a lakott területektől továbbra is távol, a legszebb szepességi táj ölelésében emlékeztet egykori szépségére. (Pontos adat a kert méretére sajnos nem áll rendelkezésünkre.)

A kert 1776-ra készült el gróf Csáky István és felesége, Csákyné Erdődy Júlia elképzelései szerint. Ha ma egy műholdfelvételen vesszük szemügyre a tájat, akkor is oda tudjuk képzelni a fennmaradt kertterv alapján az eredetit, még ha csak egyetlen épületmaradvány őrzi is emlékét. A természet birtokba vette ugyan, de semmilyen újabb építmény vagy más emberi beavatkozás nyoma nem látható.

Ha pedig egy sétát is teszünk, akkor érzékelhetjük a hely szellemét és azt, hogy itt, ha nagyon régen is, de egykor az emberi kéz átalakította a tájat: kicsit más a növényzet, máshogy vannak az ösvények, az egésznek van egy ligetes, parkos hangulata. A kilátás, leszámítva az Igló környéki ipari területeket, szintén azt az illúziót kelti, hogy ugyanazt a csodálatos panorámát szemléljük, háttérben a fenséges Magas-Tátra havas hegycsúcsaival, mint amelyért annak idején a kert méltatói annyira lelkesedtek.

A hely varázsa persze még nem lenne elegendő ahhoz, hogy kerttörténészek, helytörténészek időről időre visszatérjenek ide, és megpróbálják rekonstruálni a múltat. Halhatatlanságához az a négy nyelven, hét változatban elkészített prózai és verses kertleírás járult hozzá, amely a grófi házaspár környezetéhez tartozó, különböző rendű és rangú személyek tollán született a kert felavatásának idején, 1776–77-ben. A leírások többsége nyomtatásban is megjelent, és az eltérő változatok készítőiről kivétel nélkül elmondható, hogy maga a hely ihlette őket, és szinte egymással versenyre kelve dicsérték nemcsak a környéken ritkaságszámba menő kertművészeti alkotást, hanem annak kitalálóját és megvalósítóját, Csáky István grófot.

S éppen az építtetők személye, a grófi házaspár máig kisugárzó különös személyisége is magyarázatul szolgálhat a Sans Souci története iránti meg-megújuló érdeklődésre.

Csáky István gróf (1743–1810) semmi olyan közéleti szerepet nem vállalt, ami miatt nyomot hagyhatott volna a történelemben. Életfelfogása, új utakon járó kultúrateremtő tevékenysége a helybéliekben, akik már az ő idejében is zömében szlovákok voltak, máig hatóan tiszteletet ébreszt. Emlékét mai napig ápolják, az illésfalvi templomban lévő sírját még az 1960-as években is rendszeresen felnyitották és pénzt dobtak bele, mert ez állítólag szerencsét hozott. Pedig már régóta nem emlékeztet a faluban sem semmi az egykori tündöklésre: a grófi kastély az 1880-as években leégett, és mindössze egy obeliszk jelzi, hogy hol állt. Sans Souci dombja nemcsak kedvelt kirándulóhely, hanem a helybéliek elhatározásából és erejéből kísérlet történik arra, hogy kiássák az egykori épületek alapjait. Ez a munka már meghozta első gyümölcsét, mert szépen rekonstruálták a romossá vált kápolnaépületet.

Csáky grófnak a Szepességen kívül Zemplén megyében is voltak birtokai, amelynek központja Homonna volt. Az épségben megmaradt kastély ma múzeum, néhány helyisége még a Csákyak idejéből való.

Mind a gróf, mind felesége, Erdődy Júlia kimagasló műveltségét s főleg franciás érdeklődését az egykor Homonnán gyűjtött kivételes gazdagságú könyvtár is tükrözi. A jelenleg Aradon lévő állományt java részben Erdődy Júlia gyűjtötte össze A szinte kivétel nélkül 18. századi francia könyvek gyűjteménye nemhogy magyar viszonylatban, de európai mércével mérve is a kor könyvtárainak sorában egy kivételes gazdagságú modern gyűjteménynek számított. Ez szintén hatást tett az utókorra: Eckhardt Sándor irodalomtörténész az 1920-as években tárta fel létezését, és eredt először a házaspár nyomába. Ő kapcsolta össze a könyvtárat a Sans Souci kerttel, és jelentős kutatásokat végzett a család levéltárában is.

Erdődy Júlia alakját, jellemét még kortársa, az író Kazinczy Ferenc is megörökítette: levelezésében, emlékirataiban többször írt róla mint felvilágosult, emancipált, de szabados erkölcsű asszonyról. Kazinczy, mint szintén Zemplén megyei birtokos, jól ismerte a felvidéki arisztokráciát, és közvetve ugyan, de voltak értesülései a korabeli magyar viszonyok között nem megszokott életformájú, mentalitású házaspárról.

Mint már utaltam rá, a Sans Souci kertről készült többféle irodalmi igényű leírás ihletője legalább annyira a fent vázolt különös és különc életű grófi házaspár, mint maga a kert. A leírások gazdagsága önmagában véve is ritkaságnak számít, ráadásul a magyar irodalomban nagyon kevés példa akad az irodalmi igényű kertleírásra, noha kedvelt műfaja volt a 18. századnak. Ebből a korszakból mindössze két példát ismerünk: Bessenyei György költő 1772-ben Esterházi vigasságok című költeményében örökítette meg Rohan herceg látogatását Eszterházán. A másikat szintén egy Esterházy-kert, Cseklész ihlette Le Roy de Lozembrune Les matinées de Lanschitz című 1782-es versében.

Az Új Sans Souciról szóló első leírást szintén francia nyelven készítette Sztáray Mihály gróf, de ennek egyelőre egyetlen példánya sem ismert. Annyi bizonyos, hogy létezett, mert az összes későbbi változat jelzi címlapján. A második és a Sztárayéhoz minden bizonnyal legközelebb álló, 1776-ban nyomtatásban is megjelent változat, pontosabban fordítás magától a kert alkotójától, gróf Csáky Istvántól származik: Új Sans-Soucinak, avagy Gond nélkül-való Helynek rövid Le-irása, melly Francia Nyelvben G. SZ. M. által iratatott: azt Magyarra pedig G. C. I. forditotta. Ugyancsak Sztáray Mihály nyomán készítette el a szöveg latin változatát 1776-ban Szirmay Tamás Antal, Zemplén első alispánja. Ennek a változatnak nevezetessége, hogy a kiadványban megtalálható a kertet ábrázoló térkép. A következő évben, 1777-ben három további változat jelent meg, amelyek az előbbiekhez képest jelentős eltéréseket mutatnak a Sztáray-féle eredetihez képest. Ezek közül az első egy német nyelvű, prózai leírás: Das neue Sans Souci, beschrieben von Herrn Gr. M. Sz. übersetzt und mit einigen Zusätzen vermehrt von F. B. v. C. A monogram valószínűleg a grófné egyik barátjára, Freiherr Baron von Capaunra utal. A legterjedelmesebb, verses leírást Diószeghy Erdődy Lajos készítette szintén 1777-ben.1 Végül a Sztárayéhoz képest legeredetibb változat Demkó János Szepes megyei papnövendék latin költeménye 1777-ből.2

A felsorolt hat változat közül négy teljesen eltér egymástól, más-más részletre helyezi a hangsúlyt, ami hozzásegít ahhoz, hogy Sans Souci kertje kaleidoszkópszerűen táruljon elénk. A szerzők úgy mutatják be, mintha egy sétára indulnánk velük, sorra számba véve a kert összes természeti szépségét és létesítményét. A leírásoknak így forrásértékük van.

Az Új Sans Souci semmi esetre sem kimagasló kompozíciója vagy díszkerti ornamentikája miatt vált csodálat tárgyává. Jelentősége tehát nem a kertművészeti megoldásokban keresendő, hanem talán éppen abban, ami már egy átmeneti korszakra jellemző, hogy alkotója megérezte a változás szelét, és először valósított meg ezen tájon, Magyarországnak ezen a távoli vidékén valami olyasmit, ami új élményekkel, új érzésekkel kecsegtette az ide látogatókat. Egy új szemlélet jelent meg, de még a régi formákat felhasználva.

Barokk kertek Magyarország északi-északkeleti peremén kevésbé létesültek, amiben az anyagi megfontolások mellett, hiszen egy ilyen kert kialakítása kolosszális összegeket emésztett fel, és csak kevesen engedhették ezt meg maguknak, közrejátszhattak az éghajlati és domborzati viszonyok is. (Nálunk jellemzőbbek a síkvidéki kertek, amelyeket éghajlatilag is kevésbé zord vidékeken alakítottak ki.) A legtöbb barokk kert Magyarország nyugati és középső részén létesült, és Nyugat-Európával ellentétben a stílus késői recepciója miatt elég sokáig, egészen az 1780-as évekig is tartotta magát mint kertideál. Ezt figyelembe véve Csáky István elképzelése, amely a barokk elemek mellett már az angol tájképi elemeket is használja, mindenképpen a korai újítások közé tartozik. Sans Souci kertje egy jellemzően geometrikus vázra épül, de alaprajzilag szabálytalanabb, és már megjelennek benne a kígyózó vonalak, illetve újszerű funkciót betöltő létesítmények. Ezt a kertstílust szokás szentimentális kertnek is nevezni.

Különlegességét másodsorban az adta, hogy egy olyan helyszínen alakították ki, ami nem volt igazán alkalmas mulatókertnek. A mulatókertben főleg a szórakozást szolgáló létesítmények voltak, de általában egy viszonylag szűk területen. Az illésfalvi Sans Souci azonban nagyobb ambícióval készült: egy meglehetősen nagy kiterjedésű területen, dombokon és völgyeken átívelően, a szó legtágabb és legnemesebb értelmében akarta szolgálni a szórakozást: ahogy azt Szirmay Tamás Antal latin nyelvű leírásának térképmellékletén olvashatjuk, ez a hely „a szabad művészetek, a magány, a béke, a szabadság és a szerelem menedékének” készült.

A létesítmények jellege továbbmutat a barokk kert klasszikus megoldásain, de azokból merítkezik. Csáky gróf egy olyan programot szándékozott kertjével megvalósítani, amelyen erőteljesen érzékelhető a felvilágosodás szelleme.

És itt szeretnék kitérni a névválasztásra, ami pontosan ezeket a különböző hatásokat egyesíti: a potsdami Sans Souci kert az egyik leghíresebb barokk-rokokó kert volt, amelyet II. Frigyes porosz király kezdett el építeni 1744-ben. Ő nevezte el gond nélküli helynek, ahol csendes elvonultságban töltött mind több és több időt a francia felvilágosodás legnagyobb alakjaival, és itt társadalmi kötöttségek nélküli szabad társas élet zajlott. Ezt a kertet is egy dombon helyezték el, és legfőbb nevezetessége az volt, hogy déli lejtőjére szőlőskertet telepítettek.

Az elhelyezkedésén kívül megoldásait tekintve semmi más közös pontot nem találunk a két Sans Souci között.
A mintául tehát inkább az ott zajló társas események jellege szolgálhatott. Csáky István névválasztására egyszerre gyakorolhatott hatást maga az uralkodó szellemisége, az a franciás közeg, ami körülvette Sans Souciban, és mindaz, amit ez a hely megtestesített a maga korában. Illésfalva esetében a gondnélküliség olyan környezet létrehozására utal, ahol a szellem, a játék, a művészet határozta meg az egymás közötti érintkezést.

Azonban mindenképpen meg kell említeni egy másik lehetséges okot, ami Sans Soucit egyfajta mintává tette a házaspár számára. Csákyné Erdődy Júlia apjának, Erdődy Jánosnak szintén volt egy híres barokk kertje Pozsonyban, amelyet már a kortársak is a potsdami Sans Souci kastélyhoz és kerthez hasonlítottak. Itt tényleg volt szőlőskert, a földszintes épület előtt barokk díszkert terült el. A Csáky házaspárra kétséget kizáróan befolyással volt ez a családi példa is, egy olyan eszményi hely utánzásában, amelyet egyébként csak ábrázolásokról, leírásokból ismerhettek.

A kert rövid bemutatását onnan érdemes kezdeni, ahonnan maguk a leírások is: mielőtt itt kert lett volna, vad és terméketlen volt e táj. Legnagyobb teljesítménynek ennek átalakítása tekinthető. A természet megszelídítésével idilli állapot valósult meg: gazdagon termő, megművelés alá vont földek, veteményeskert a dudva helyett, bő termést hozó gyümölcsös és díszkert virágos parterre-rel.

A mulatókert elég nagy távolságra volt a falutól, így épületeket emeltek a háziak és a vendégek elszállásolására, de ezek szerénységükkel keltettek feltűnést, és semmi esetre sem barokkos pompájukkal. A barokkra utaló elemek közül az egyik az épületek közvetlen közelségében kialakított geometrikus, valószínűleg hímzéses parterre-ekre osztott kert: ezekbe nemcsak virágokat, hanem haszonnövényeket is ültettek. Itt egyenes, sövénnyel szegélyezett utak voltak, ahol pávák sétálgattak, további díszítőelemül pedig lécrácsos lugasok és más kisebb építmények szolgáltak.

Szintén barokkos vonás a játéktér, amely azonban kicsit már a későbbi vidámparkok hangulatát is megidézi. Ide már kacskaringós utak vezetnek, a tér középpontjában pedig földből kialakított piramis alakú nézőtérről lehetett szemlélni a játékot. Lovagjáték, kötélhinta, galamblövészet, és a legnagyobb lelkesedést kiváltó körhinta szórakoztatta a vendégeket. A körhinta nagy hatást gyakorolt a leírások készítőire. Hattyúba szállhattak a nők, lóra a férfiak, és a forgás közben el kellett találni egy lecsüngő szívet, ólomgolyóval célba lehetett venni egy kiemelkedő fejet, illetve tőrrel leszedni egy gyűrűt. A győztesnek taps járt.

A játéktér, sőt az egész kert használatát illetően különösen nagy újításnak számított, hogy mindenki előtt nyitva állt a hét egy napján. A környék lakói, mint egy közparkba, ellátogathattak ide, és kipróbálhatták a játékokat. A gróf külön tánctermet is építtetett a falubeliek mulattatására. Ez a felvilágosult szemlélet komoly elismerést váltott ki a kert megörökítőiből, annál is inkább, mivel ennek a felfogásnak a megjelenése jóval későbbre tehető Magyarországon.

A többi létesítmény inkább a szentimentális kertre emlékeztet, különösen a Parnasszus hegye, amely egy távoli, nehezen megközelíthető magaslat volt, tetején egy templommal. Az Apollónak szentelt templomépítményt a leírások szerint a múzsák tiszteletére kilenc életnagyságú szobor vette körül. Itt antikizáló ünnepségek zajlottak a leírások szerint. Fontos információra hívja fel a figyelmet annak a jelenetnek a leírása, amely szerint a házaspár lánya az ide érkezőknek szűzi kezével virágból koszorút font. Nehezen lehetett annak nyomára bukkanni, hogy a házaspárnak volt gyermeke. A levéltári kutatások alapján sikerült megfejteni, hogy az a kislány, aki a leírás szerint 1776-ban még koszorút font a Parnasszus hegyén, 1777-ben váratlanul elhunyt. Második gyermek nem született, és a gróf, mintha egy álom foszlott volna szerteszét, egyre kevesebb időt töltött Sans Souciban. 1785-re, tehát kevesebb mint tíz évvel a kert elkészülte után, birtokai irányítását is átadta feleségének, ő maga pedig visszahúzódott Homonna melletti falujába, ahol újonnan épített szerény udvarházát beszédes néven Stephans Ruhénak nevezte el. Sans Soucit ettől kezdve jóformán csak felesége használta a nyári hónapokban, aki továbbra is rendezett mulatságokat, erre utalnak a különböző kellékekről fennmaradt leltári feljegyzések, amelyek szerint olyan jellegű, noha lényegesen szerényebb ünnepségek zajlottak itt, mint például Eszterházán. A grófné egészen Szepességből való végleges távozásáig, azaz 1803-ig sok időt töltött itt, olyannyira, hogy az illésfalvi kastélyt szinte nem is használta.

A házaspár majd húsz évig tartó különélése 1803-ban a vagyoni szétválással hivatalos formát öltött. Az idősödő grófné visszaadta az ügyek irányítását férjének, és főleg egészségi okokra hivatkozva költözött vissza Pozsonyba, családja körébe. 1809-ben hunyt el.

1803-ban még álltak az egykor szebb napokat látott Sans Souci épületei, még ha a kerti létesítmények már nem léteztek is. A park átalakulása, a nyári lak felszámolása fokozatosan ment végbe. Úgy tűnik, hogy a gróf számára felesége távozásával vesztette el végleg értelmét Sans Souci fenntartása. Sem visszatérni, sem átalakítva használatba venni nem állt szándékában. A különc életű házaspár és a híressé vált mulatókert sorsa egymásba fonódott, és megannyi legenda keletkezett pusztulásáról, amelyek szerint a kertet szándékosan rombolták le a grófné szabados életére adott válaszlépésként. Az épületeket egyébként tényleg lebontották, de mindez egy hosszabb folyamat eredménye volt. Minden földi hívságot megtestesítő építmény lassan eltűnt Sans Souciból, az egyetlen épület, amely átvészelte az évszázadokat, a kápolna maradt, amely maga Csáky gróf számára is az egyetlen fontos hely maradt haláláig, 1810-ig.

 

 

Jegyzetek:

1  Ujj Sans-Soucinak, avagy gond nélkűl való helynek rövid lé irása mely francia nyelvben G. Sz. M. által irattatott magyarra pedig G. C. I. forditotta mellyet utóllyára egyűgyű magyar versekben foglalt Diószeghy Erdődy Lajos.

2  Novum in Scepusio Sans-Souci Sive Locus Absque Curis Versu Epico celebratus Per Joannem Nepomucenum Demko Clericum Dioecesis Scepusiensis, SS. Theoligiae Studiosum. A hetedik változat a német szöveg magyar ford,tása Ivánkay Vitéz Imrétől, amely először Kazinczy Ferenc levelezésében látott napvilágot.



« vissza