Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Érzelmek zűrzavara

Ebben a különös évben (a filmgyártás átmeneti szünete idején) is megrendezték a 42. Magyar Filmszemlét. Amolyan „csakazértis” szemle volt ez, kevés pénzből, kevesebb külföldi meghívottal és a helyszín sem valamely bevásárlóközpont multiplexe volt, „csak” mozik. Ez utóbbi azonban különösen jót tett a rendezvénynek, mert filmvetítés céljára nem véletlenül találták ki a filmszínházat. Az Uránia Nemzeti Filmszínház például igazán méltó helyszíne egy filmfesztiválnak, a környezet és a filmszerető munkatársak is mintegy megtisztelik a vetítésre kerülő filmet.

Dokumentumfilm is kevesebb volt, mint más években. A filmszemle versenyébe válogatott 24 film viszont tematikailag most is sokszínű, kivitelezésben pedig többnyire most is szegényes volt. Az idén különösen hangosan szólalt meg az évek-évtizedek óta visszatérő refrén, hogy a dokumentumfilmek pályázati és gyártási körülményei méltatlanok, hogy ennyi idő alatt és ennyi pénzből nem lehet versenyképes, külföldi piacra is elkerülő produkciókat gyártani. A díjazott filmeket nézve láthattuk is, hogy bizony igazuk van a változást követelőknek, hisz mindhárom díjnyertes film külföldi tőkével megerősített produkció volt. Szekeres Csaba Örvényben című, a gyerekszegénységet bemutató filmjéről már szóltunk korábbi számunkban, említve, hogy a Hunnia Stúdió és egy angol televízió biztosította a többletköltséget ahhoz, hogy a stáb mintegy fél évig szinte folyamatosan jelen legyen a szereplők életében.

Sós Ágnes Láthatatlan húrok – A tehetséges Pusker nővérek című, évtizednél is hosszabb folyamatot átölelő filmjéhez pedig a krakkói Dragon Fórum filmterv börzéjén – hogyan is nevezzük nevén magyarul a pitching fórumot – keresett támogatókat. Ígéretből nem volt hiány, de végül az HBO televízió karolta fel a tervet, s ők is szerencsésebb anyagi kondíciókkal dolgoznak szerencsére, mint a hazai pályázatok.

Sós Ágnes, aki már korábbi filmjeivel, de különösen az Őrült szerelem ezzel, amely a cölibátus ellentmondásait vizsgálta, bizonyította, hogy kivételesen közel tud kerülni filmje szereplőihez. Erre a képességére most is szükség volt, hisz egy testvérpár és családjuk legbensőbb viszonyait mutatja be. Ráadásul igen drámai, fájdalmas történések is húzódnak a háttérben, amelyekről nem szívesen beszélünk nyilvánosan. De valószínű, hogy Sós Áginál forgatás közben a nyilvánosság fel sem merül, mert nagyon szűk stábbal dolgozik, és az az érzésünk, hogy nem is annyira kérdez, mint megfigyel: rejtély, hogy egy csupa vibrálás, csupa energia, a szóból ki nem fogyó asszony hogy tud ennyire tapintatosan, szinte láthatatlanul jelen lenni a szereplők életében.

A Pusker nővérekkel, a ma huszonéves, rendkívül tehetséges hegedűművészekkel már hét évvel korábban kezdte a forgatást, de a családi archívumot is felhasználja. Így aztán láthatjuk, hogy a kisebbik lány, Juli már 5-6 évesen feltűnést keltett játékával, kamaszkora körül pedig már ünnepelt szólista. Ráadásul varázsos, megejtő jelenség, a külső-belső szépség csodás harmóniájával megáldva. Nővére, a hat évvel idősebb Ágnes, szintén tehetségesen hegedül, s bár szép lány ő is, de nem olyan elementárisan. A zene, amely szinte mindent kizáróan átszövi az életüket, szoros kapocs közöttük. De a testvéri kötelék is erősebb a megszokottnál, hiszen Ágnes húga, Juli születése előtt egy évvel, kétéves korában meghalt. Az új testvér a megtévesztésig hasonlít az elvesztettre, és az egész család úgy érzi, arra született, hogy pótolja a pótolhatatlant. A pszichológusok talán rosszul elvégzett gyászmunkáról beszélnének, a nézők csak azt érzik, hogy akaratlanul is nagy teher van a két kislány vállán. Ágnes néha úgy érzi, ő háttérbe szorul Juli mellett, ugyanakkor a szeme fénye is, igazi gondoskodással veszi körül, izgul érte, örül sikereinek. Egy napon azonban megfájdul a keze, a válla, nem tud hangszert venni a kezébe. Az orvos nem talál fizikai elváltozást, valószínű pszichés okok húzódnak a jelenség mögött. Több filmre való dráma sűrűsödik a családban, közben azonban szól a csodálatos muzsika, mosolyognak, nevetnek, sírnak a lányok, az érzelmek zűrzavarát látjuk. Minden tehetséges gyerek szülői – legyen az zenész, sportoló, vagy tudományos talentum – rengeteg áldozatot vállalnak. Így van ez a Pusker lányoknál is. A szülők, különösen az anya csak a háttérben, szinte lábujjhegyen járkálnak, de érezni, hogy minden szívdobbanásuk a lányoké. A „szóvivő”, az érzelmi ellentmondásokat is megfogalmazni próbáló szereplő Ágnes, akire a legnagyobb lelki teher hárul. Ő, aki kisgyerekként már elvesztett egy testvért, nagyon félti az „új Julit”, mert szerencsés vagy nem, de még a nevük is azonos – szinte eggyé válik vele. Ugyanakkor, hol kimondva, hol kimondatlanul küzd a féltékenységgel s harcol önmaga identitásáért. S egy napon az áldozatkész Hamupipőkéből főszereplő lesz. Mindenki, még önmaga számára is váratlanul megnyer egy nemzetközi hegedűversenyt, amelyen Juli is indult, s természetesen őt tartották favoritnak.

A díj külföldi koncertek lehetősége. S Ágnes életében először kiszabadul húga árnyékából, szülei védőszárnyai alól, s önmagának, önmagáért kell bizonyítania. Felszabadultan lubickol ebben az érzésben, ebben a szabadságban. Velence csodái keverednek a szokatlan, boldogító tudattal, „én egyedül is vagyok valaki”. S ez az érzések, érzelmek teremtő, ösztönző ambivalenciája, mert hiszen a húgához fűződő láthatatlan húrok az önfeláldozó szeretet, a hit, amelyet őszintén élnek meg mindketten, s a zene erős kapcsa ugyancsak személyiségük forrása, éltetője. Azonban szükséges, muszáj egy egyensúlyt teremteni. Talán ezt keresi Juli is, amikor az utolsó jelenetekben egy merőben új, más közegben látjuk, egy latin táncokat oktató iskolában. A színpadhoz szokott lány itt még kicsit szorong, feszeng. Ez még nem az ő világa, de ha szerencséje van, meghódítja a tánctermet is.

Sós Ágnes lélektani „tanulmányát” izgalmas, eleven, szinte fordulatos történetként éljük meg. Nézzük, mint egy mozit, mintha nem is dokumentumfilmet néznénk, hiszen a kislányokból felnőttek lesznek, a helyszínek is változnak bőséggel, s a gyakran felcsendülő zene a ráadás. Ez az igazán szívhez szóló, értékes film, amely már számos külföldi fesztivál közönségét is elvarázsolta, nem jöhetett volna létre a magyar dokumentumfilm-finanszírozás eddigi keretei között. De vajon mit hoz a jövő? Levonják-e a tanulságokat az állami audiovizuális támogatás új anyagi és szervezeti kereteit kijelölő illetékesek?



« vissza