Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Miért hagyta el Mindszenty bíboros az amerikai nagykövetséget

Mindszenty bíboros 1956. november 4-én kért és kapott menedéket az amerikai követségen. Ezt a menedéket átmenetinek szánta – erről tanúskodik több intézkedése, amelyeket 1956 őszén a követségen hozott, és onnan juttatott ki a fővárosba. Később azonban az amerikaiak, az ő és saját diplomáciai mentességük védelmében, egyre inkább elszigetelték őt a külvilágtól. Csak olyan levelezést engedélyeztek számára, amelyet továbbíthattak a diplomáciai postán; ezt is csak azért, hogy megtudják, hogyan gondolkodik menedékes helyzetéről, illetve annak megszűnéséről. Ily módon a bíboros számos levelet küldhetett az amerikai elnökökhöz és külügyminiszterekhez, noha írásbeli választ alig kapott, több év elteltével pedig a pápákkal és a bíboros államtitkárokkal alakíthatott ki levelezést – tőlük rendre írásos válasz is érkezett.

A kutatás számára rendkívül fontos annak tisztázása, hogy miért maradt ilyen sokáig, tizenöt éven át a követségen, vállalva az őáltala félrabságnak nevezett vegetálás körülményeit. Rendkívül fontos a tisztánlátás abban a kérdésben is, hogy végül is miért hagyta el a nagykövetséget, hiszen ő maga nem ezt akarta, maradni kívánt, csak Nixon elnök kifejezett kérésére távozott. Kényszerű távozását száműzetésnek tartotta. Már azért is fontos, hogy tisztán lássunk e kérdésben, mert esetében kérdéseket vet fel a „száműzetés” szó alkalmazása. A hagiográfusok azzal érvelnek, hogy Mindszenty döntését a pápa iránti engedelmesség motiválta, aki 1971 júniusában előbb König bíborost, majd Giovanni Cheli vatikáni diplomatát és Mons. Zágon Józsefet küldte, hogy nevében távozásra bírják.

Tudnunk kell, hogy valamennyi tárgyaló fél elengedhetetlennek tartotta, hogy maga Mindszenty hozza meg a döntést. Nem indok nélkül – mint a döntés utóélete bizonyította –, féltek attól, hogy Mindszenty bíboros, ha nem sikerül meggyőzni az általuk meghozott döntés megalapozottsága felől, a világ közvéleményéhez fordul. Ezért a diplomácia eszközeivel, meggyőzéssel, ráhatással próbálták elhatározásra bírni, s amint ez a rendelkezésünkre álló forrásokból, elsősorban Mindszenty bíboros leveleiből, továbbá az amerikai és más diplomáciai iratokból kitűnik, nem volt könnyű dolguk. A bíboros hercegprímás nem ismerte ugyanis a területenkívüliség fogalmát – és tegyük hozzá, az egyházjog sem ismeri ezt. Mindszenty abban a tudatban tartózkodott a főváros szívében, a Szabadság téren, hogy nem hagyta el egyházmegyéje, az Esztergomi Főegyházmegye területét, csak akadályozva van működésében. Félrabságának szoros feltételein, bár jobb híján elviselte azokat, lazítani igyekezett. A külvilággal való kapcsolattartás egyik lehetősége a vele személyes kapcsolatba kerülő személyeken keresztül nyílt meg: a legismertebb és talán legfontosabb ebből a szempontból Franz König bíboros bécsi érsek látogatásainak szerepe, aki őt ebben a tizenöt esztendőben tizenegy alkalommal kereste föl; továbbá az őt rendszeresen látogató gyóntatóé vagy a személyzet egyik-másik bejáró tagjával kialakult ismeretségé. Az amerikai diplomaták számára ez mind veszélyt jelentett, hiszen nem tudták ellenőrizni, hogy milyen információ jut el hozzá vagy jut ki tőle a látogatók által. A másik és még fontosabb kapcsolattartási mód a levelezés volt, de ezt az amerikaiak szigorúan ellenőrizték: latin és magyar nyelvű leveleit Washingtonban angolra fordíttatták és iktatták a levéltárban, olykor nem is továbbították leveleit, mert nem tartották kivihetőnek, hiszen diplomáciai mentességüket sértette volna meg, ha a bíboros magánszemélyekkel tart kapcsolatot. Ilyen esetekben mindig tájékoztatták a bíborost, és a levelet visszaadták neki.

A nagykövetségről kivezető út felé végül is Mindszenty bíboros tette meg az első lépést, amikor túltette magát az őáltala kért és az amerikaiak által nyújtott menedékének szabályain, kérte König bíboros jószolgálatát, aki diplomáciai mentességet élvezett, s vele kiküldte azt a levelet, amelyet a washingtoni külügyminisztérium azt megelőzően nem továbbíthatónak nyilvánított és számára visszaküldött. Jelen írásunkban ezzel az esettel foglalkozunk, és először hozzuk nyilvánosságra ennek – és egy későbbi levélnek – a szövegét.

 

Mindszenty bíboros 1969. május 13-án kelt levele Mons. Sabo Jánoshoz, South Bendbe

 

Mons. Sabo János amerikai születésű magyar pap volt, nevét amerikaiasan írta. Mindszenty bíboros saját megyés papjának tartotta őt, annyira megszerette rendszeres jószolgálataiért. Birtokunkban vannak azok a dokumentumok, amelyek tanúsítják, hogy maga Sabo mondta el Ross P. Titus budapesti diplomatának 1970. május 3-án a bécsi repülőtéren szervezett találkozójukon, hogy ő amerikai születésű magyar, Mindszenty bíborosnak nagy tisztelője, és őt 1947-ben, utóbbinak ottawai útja kapcsán személyesen is köszönthette. A budapesti félrabság ideje alatt Sabo megtalálta a módját, hogy a washingtoni külügyminisztériumon keresztül rendszeresen misestipendiumokat küldjön a bíborosnak, amelyeket Mindszenty, a követségi iratok szerint, rendre megkapott, teljesített, és a stipendiumot gyóntatója, vagy ha ő késett, az amerikai diplomaták révén Budapest szegényeinek küldte ki. Egy amerikai kimutatás szerint, amely a bíboros távozása után, az ő kérésére készült, a majd tizenöt év folyamán összesen 334 500 forint jutott el hozzá, ami abban az időben nagy összegnek számított. Tegyük hozzá, és ez is a bíborost dicséri, ismételten nyoma van annak, hogy Mons. Sabót arra kérte, hogy a legegyszerűbb, azaz legolcsóbb intenciókat küldje neki, és ez egy idő után így is történt.

Mindszenty bíborosnak ezt a levelét, mint írja, a Spellman bíboros (1967. december 2-án bekövetkezett) halála után kialakult helyzet váltotta ki, mert bizalmi embert kellett keresnie saját halála esetére, aki biztosítja, hogy emlékiratainak kézirata nem vész el, hanem kiadásra kerül. Nem érezte biztonságban a kéziratot arra az esetre, ha a nagykövetségen marad, jóllehet az amerikaiak szavukat adták, hogy nem adják át azt a budapesti kormánynak. Efelől óhajtott intézkedni, ez indította levélírásra.

A levél a budapesti amerikai levéltári fondban található; nem az 1969. év dokumentumainál, hanem az 1970. esztendőnél, amikor ismételten foglalkozni kellett vele. Az eredeti kézzel írt szövege olvasatunkban a következő:

 

Budapest, 1969 V. 13

 

Charissime!

A köszönettel vett intenciókból a megelőzőket elvégeztem; a legújabbat ma kaptam.

Volna nagy bizalommal kérésem. Ezt a szerepet U Spellman bíborosnak szántam. De ő elment.

Arra kérem, hogy halálom után azonnal szíveskedjék átvenni illetőleg elkérni vendéglátómtól az Emlékiratok kéziratának 4 kötetét és több cég felhívása és ajánlata után és előzetes honorárium-tárgyalás után a legkedvezőbb ajánlat-tevőnek adni mielőbb megjelentetésre.

Az Emlékirat sokat vesztett már abból a lehetőségből, hogy kapós (bestseller) legyen. Az elmúlt 13 év túl nagy idő, közben a világ leromlott számára is. Ma uralkodó elv: az anticommunizmus korunk legnagyobb „kísértése” (Barth és keresztényei szerint.) Sőt az egyetlen igen kártékony bűn – a SU [Szovjetunió] és társutasai szerint.

Mégis nem mondhatok le a kiadásról a szót kérő igazság miatt, amit a világ részben nem ismer, részben rövid emlékezettel el is felejtett.

Ha ma nem is várhatjuk az 1956-ban felajánlott egy millió dolláros tisztelet-díjat, valamit mégis hoz a végrendeletemben megjelölt magyar célnak.

Mielőbbi szíves válaszát Mr Flood-nak kérem.

                                     Szeretettel áldja

U József

 

A levél utóélete lassan bontakozott ki. 1969 májusában a budapesti nagykövetség fölterjesztette Washingtonnak, jelezve, hogy a bíboros kéri, továbbítsák a címzettnek. A washingtoni külügyminisztérium azonban, mint már fentebb jeleztük, úgy döntött, hogy nem engedélyezhetik ezt, hiszen ez ellentétes lenne menedékes helyzetének alapvető szabályaival: magánszemélyekkel nem folytathat levelezést – főleg nem olyat, amely ismételt levélváltásra adhatna okot –, s még kevésbé teheti ezt ilyen kényes témában, amely emlékiratainak publikálása, mert az kivált ellentétben áll a menedék feltételeivel és a budapesti nagykövetség diplomáciai státuszával. Ezért a levelet visszaküldték a feladónak, aki megkapta a szükséges tájékoztatást.

Nem is lett volna a lépésnek további következménye, ha maga a bíboros, nyugtalankodva emlékiratainak sorsa felől, föl nem adja saját magát. 1970januárjában ugyanis bizalmasan megkérdezte az egyik követségi munkatársat, az említett Ross Titust, aki a kapcsolatot tartotta vele: van-e válasz e levelére. Titus előbb nem is értette kérdését, hiszen tudta, hogy a levél visszajött. A bíboros arra is meg akarta kérni Titust, hogy menjen el Bécsbe, és érdekelődjön a válasz sorsa felől König bíboros irodájában, de a nagykövetnek ne szóljon erről. Titus azonban saját hivatali kötelességeit úgy értelmezte, hogy első dolga volt, hogy ezt megtegye. Így tudta meg a nagykövet, Alfred Puhan, hogy König bíboros megszegte az amerikaiak által értelmezett diplomáciai szabályokat, és Puhan ezt felhasználta arra, hogy mozgásba lendítse a diplomáciai apparátust.

1970 folyamán Mindszenty bíboros e kérése miatt ismételt levélváltásra került sor a washingtoni külügyminisztérium és a budapesti amerikai nagykövetség között. Elérkezett a szeptember és König bíboros látogatása szeptember 7-én este. Bizonyára ekkor hozhatta a várva várt választ, mert másnapi dátummal Mindszenty bíboros a következő módon rendelkezett az emlékiratok sajtó alá rendezése és kiadása felől:

 

Mindszenty bíboros 1970. szeptember 8-án kelt, kézzel írt levele Mons. Sabo Jánoshoz South Bendbe

 

Bp 8. IX. 70

Illustrissime!

Köszönöm igenlő válaszát 69. máj-i kérésemre.

Másolatban megküldöm kérésem szövegét. Ez az alap.

Most kérem az elnököt. Én nem bízom a bürokráciában. Kérem saját aláírásával, pecsétjével adja írásban: halálom után adjá[k] ki kézirataimat, bennük Emlékirataim 4–5 kötetét Msgr. Dr. Szabó János protonotárius úrnak. A leggondosabb vigyázatot adja Bpest–Bécs, Bécs–South Bend közt, mert 1000 veszély leselkedik. Minden visszaélés vagyoni létet adna az elkövetőnek.

Jó lesz alapos ügyvédet készen tartani, ha az elnök vagy utóda, illetőleg apparátusa vonakodnék kiadni kéziratomat. Ez a jogász a sikertelen felkérés után fenyegessen, hogy az elnöki igéret ellenére sem adják ki az iratokat, ezért bírósághoz fordul.

Sietni kell: a haláleset rátereli a figyelmet a szerzőre.

A teendő a tárgyalás a kiadóval. Eladás, a megszervezése a propagandának.

Az eredeti magyar kézirathoz kiváló fordító szerzése.

A nyomtatás megtörténtével a magyar szöveg visszavétele egy esetleges magyar kiadás érdekében. Így az alkalmazott latin, angol, francia, német idézet jól fordítandó.

Persze magyar szöveg nem oly sürgős, mint az angol.

Lehet, hogy én egészen divatjamúlt leszek. Nem jelentkezik német, francia etc. kiadás igénye.

Vonjon be az I. tárgyalásba is ügyvédet, akit a szerzői díjból lesz csak köteles díjazni.

Ezen a jogászon kívül prominens, gyakorlati érzékű magyar emigráns világi [sze]mélyt is vonjon be.

Persze nyomdatechnikai szakértője is legyen.

Ne legyen hyper-propaganda, de a terjesztés ne mellőztessék.

Ami kérdés még eszébe jut, tessék feltenni Card. Könighez írt levélben.

Szeretném magam korrigálni a szedést. De hát én már akkor halott leszek. Sokat írtam életemben és alaposan [elromlott?]

Félek, hogy stílusom a fordításban eltűnik. Irodalom-tanárom áradozott ezzel a stílussal szemben.

Fordító, corrector nagyon fontos. Hiánya nagy csapás lenne.

Természetesen lesz még folytatás időről időre.

Dr. Pogány, Dr. Kertész, Dr. Varga László, Mr. Papendorp lehetnének a felkértek?

[aláírás hiányzik]

 

Ezt a levelét Mindszenty bíboros a Vatikáni Államtitkárnak szóló lepecsételt borítékban hozta szeptember 15-én, több mint egy héttel a datálást követően; a borítékban, mint utóbb kiderült, még más magánjellegű közleményeket is elhelyezett. Ezzel egyidejűleg hozta aznap kelt levelét Nixon elnökhöz, amelyre az előző levél elején is utal. Puhan nagykövet az elnöknek szóló levelet továbbította, de a zárt borítékot nem, felbontotta azt és a levél tartalmáról később részletesen referált washingtoni feletteseinek. Azon túl, hogy korábban ismételten a bíboros tudomására hozták, hogy még Vatikánnak szánt levelet sem hozhat lepecsételt borítékban, mind a nagykövet, mind a State Department tisztviselői nagyon nehezményezték, hogy a bíboros folytatta kísérletét Mons. Sabónak az emlékiratok kiadásába való bevonására. Puhan nagykövet még azt is közölte feletteseivel: magától Sabótól tudják, hogy ténylegesen König továbbította számára az itt közölt első levelet.

Mindszenty bíborosnak ez a második kapcsolatteremtő kísérlete tehát nem sikerült, 1970 őszén ezt már megtudta, és más megoldáson kellett gondolkodnia. Mint az amerikai diplomaták számos dokumentumából kitűnik, ők tudatában voltak annak, hogy ez a közjáték távozásra fogja késztetni a bíborost, hiszen az ő számára egzisztenciálisan legfontosabb kérdés az, hogy „biztosítsa helyét a történelemben” – ahogy ők fogalmaztak.

E két levél sorsa és hosszabb utóélete is mutatja, hogy Mindszenty bíboros nem alaptalanul tartotta követségi életét félrabságnak.

Milyen következtetéseket vonhatunk le e két, idáig ismeretlen Mindszenty-levél kapcsán?

Mindszenty bíborosnak élete legaktívabb szakaszát követően kényszerű hallgatás lett az osztályrésze. A követségi félrabságban annyit tehetett – és ezt meg is tette –, hogy szüntelenül ostromolta leveleivel az amerikai vezetést hazája sorsának megfordítása érdekében. Amikor lehetősége nyílt rá, megtette ugyanezt a római pápák, különösen VI. Pál pápa felé is. Párhuzamosan dolgozott emlékiratain, ahogy vaskos és egyre gyarapodó kéziratát nevezte, amelynek célja Magyarország történetének bemutatása volt. Csak Bécsben győzte meg környezete és Habsburg Ottó, hogy tíz kötet kiadására nem fog kiadót találni, ekkortól nevezte e köteteket „történelmi munkáim”-nak, s koncentrált az utolsó kötetre, saját történetére, amely végül is Emlékirataim* címmel világhírűvé vált. S amikor az idő múlásával érezni kezdte korosodását, és készülni kezdett esetleges halálára, feltétlenül biztonságban akarta tudni emlékiratainak kéziratát. Ennek a célnak minden egyéb megfontolást alárendelt, s megszegve az amerikaiak biztonsági előírásait, König bíboros jószolgálatát vette igénybe.

Mindszenty bíboros az emberi jogok szószólója volt, a második világháború után fölemelte szavát a magyarországi svábok és a szlovákiai magyarok deportálása ellen egyaránt. A jelen esetben azt láthatjuk, hogy a utolsó szó jogán saját maga számára is fenntartotta a megszólalás jogát, és ez nagyon fontos volt számára. Az amerikaiak megfogalmazása szerint őt „a történelemben elfoglalandó helye” („his place in history”) foglalkoztatta.

Az eddigi kutatási eredmények alapján főleg a budapesti kormánynak és az amerikai diplomatáknak róttuk fel annak ódiumát, hogy a követség elhagyására ösztönözték a bíborost, hiszen mindkét félnek egyaránt kellemetlen lett volna, ha Mindszenty a követségen hal meg. E két levél ismeretében egy lépéssel tovább kell mennünk: egyrészt neki is volt egy „terve” halála esetére, és ennek összefüggésében értelmezhető e két levél, másrészt egyértelmű az időzítés a második levélben: szándéka szerint, ha a kézirat megfelelő állapotba hozható, annak nyilvánosságra hozása éppen halálával párhuzamosan történjék. Ezzel azonban rendkívüli helyzetet teremtett: igen nagy mértékben sértette a diplomáciai mentességet, terve megvalósulása a budapesti amerikai nagykövetséget létalapjában támadta volna meg.

Ha elfogadhatók ezek a következtetések, akkor megnyílhat az út, hogy az újonnan feltárult források ismeretében átfogalmazzuk a vele kapcsolatos és elterjedt felfogást: „száműzetése” üres metafora marad, hiszen ő maga váltotta ki azt, hogy a diplomaták beindítsanak bizonyos folyamatokat. Puhan nagykövet Budapesten helyesen mérte föl, hogy nem az amerikaiaknak kell itt lépni, hanem a Vatikánt kell felébreszteni („stir up the Vatican”), hiszen König bíboros ismételten megszegte a Vatikánra is kiterjedő diplomáciai mentességet, amikor magánszemélyekkel való kapcsolattartásban adott segédkezet Mindszentynek. Innen érthető, hogy maga VI. Pál pápa volt, aki, diplomatái megrökönyödésére, szóba hozta Péter János külügyminiszternek a Mindszenty-ügyet az 1971. április 16-án neki nyújtott kihallgatáson, amely magas szintű találkozó odáig vezetett, hogy 1971 folyamán több lépésben megvalósulhatott az, amire korábban másfél évtizeden át hiába vártak. Mons. Zágon József 1971 júniusa és szeptembere között öt alkalommal járt Budapesten, közben Bécsben a Vatikán terhére helyrehozatta a Pázmáneumot és maga kísérte oda Budapestről a bíborost.

A „száműzetés” metafora tehát metafora marad, de már üres. Mint arra korábban rámutattunk, Mons. Zágon József volt az, aki 1967 novemberében megfogalmazta a bíboros számára a távozását megalapozó nem politikai, hanem vallási jellegű gondolatmenetet, amely visszaköszönt Mindszentynek 1971. június 28-án VI. Pál pápához írt levelében: „…magamra vállalom életem talán legsúlyosabb keresztjét is: kész vagyok elhagyni hazámat is, hogy száműzetésben folytassam vezeklésemet Egyházamért és népemért.” Zágon eredetileg nem használta ezt a metaforát, az ő megfogalmazása így hangzott: „Alázattal meghajolva a Gondviselés tervei előtt és elválaszthatatlan sorsközösségben a magyar egyházzal vállalja életének legnagyobb áldozatát, az országból való eljövetelt is, abban a meggyőződésben, hogy az ateizmus megszállottságát csak »imádsággal és böjttel«, lemondással és áldozattal lehet legyőzni.”

 

Összegzés

 

Összegzésül elmondható, hogy Mindszenty bíboros 1971. szeptember 28-án külső ráhatásra hagyta el ugyan az amerikai nagykövetséget, miután kiderült, hogy Nixon amerikai elnök is időszerűnek tartotta ennek a döntésnek a meghozatalát, de saját felfogása szerint ez kényszerűségből történt: külső hatalmaknak, így eminensen a pápának engedelmeskedett. Az amerikai dokumentumok, valamint Mindszenty bíborosnak itt közölt két levele azonban arról tanúskodnak, hogy ezt a lavinát maga a bíboros indította el, és csak az ily módon kiváltott események dinamikája „sodorta el” magával.

Lesznek, akik következtetéseinket nem fogják elfogadni, mert úgy gondolják, hogy nem méltók Mindszenty bíboroshoz. Nem is lehet könnyen elfogadni, mert mind ezek a levelek, mind más amerikai dokumentumok mindmáig ismeretlenek maradtak a kutatás és a közvélemény előtt. Ezeket a dokumentumokat azonban több példányban megtaláltuk az Egyesült Államok Nemzeti Levéltárának több fondjában is, nemcsak egyben, és elő-előkerülnek eredeti dokumentumok is, nem csak másolatok. (Másolatból is sok készült, hiszen a washingtoni külügyminisztérium apparátusa igen nagy; ezekről külön kísérő följegyzések tanúskodnak.)

Mindszenty bíboros nagyságából ez a rekonstrukciós hipotézis nem vesz el, hanem inkább emberközelbe helyezi az ő történetét és érthetőbbé teszi számunkra, két nemzedékkel későbbiek számára azt a bonyolult történetet, amelyet négy tényező magatartása alakított: a budapesti kormány, az amerikai kormány, a Vatikán és maga a bíboros.

 

Levéltári kutatások

 

A budapesti amerikai misszió követségstátuszban volt, csak 1966-ban érett meg a helyzet, hogy nagykövetség szintre emeljék, a kölcsönösség jegyében (Washingtonban a magyar követség is nagykövetség lett). Írásunkban 1966 előttre a követség, 1966 után a nagykövetség szó használatát tartottuk megfelelőnek. A budapesti követségi fond az Amerikai Nemzeti Levéltárban található Washingtonban (az új épületben, College Parkban), rövidítve: NARA. Ennek jelzete: State Department, Record Group 84, MLR UD-WX 2691B, Department of State, Budapest Mission [vagy: Post] Files: Lot 75 F 163. Classified and unclassified files relating to Cardinal Mindszenty, 1956–1972, maintained by the Mission in Budapest. 4. doboz, 6. ő. e. – Ezenkívül találhatók még témánkhoz kapcsolódó dokumentumok, irattükrözések, másolatok a következő fondban: Record Group 59, General Records of the Department of State, 1789–2002, MLR A1 5577, General Records of the Department of State, 1789–2002, 9. doboz, 12. ő. e. – A levéltári jelzet ily módon általános és washingtoni látogatást feltételez. A részletesebb levéltári jelzeteket feltüntetjük a következő kötetben: Somorjai Á., Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2., Documenta 1967–1971. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, III/2. Tanulmányok és szövegközlések, sajtó alatt. – Írásunkan más amerikai levéltári anyagokat is felhasználtunk, így a Washingtonban őrzött Department of State, Central Files, a bostoni Kennedy-könyvtár, az austini (Texas) Johnson-könyvtár és az abilenei (Kansas) Eisenhower-levéltár és a Yorba Lindában (Los Angeles) őrzött Nixon-könyvtár vonatkozó anyagát.

 

His Eminence Files”. American Embassy Budapest. From Embassy Archives, 15 (1971) – Mindszenty bíboros az Amerikai Nagykövetségen. Követségi Levéltár 15 (1971), szerk. Somorjai Ádám, Budapest, METEM, 2008.

Mindszenty-leveleskönyv. Gondolatok a bíboros leveleiből, 1938–1975. Összeállította: Mészáros István. Budapest, 1997.

Mindszenty József: Napi jegyzetek. Budapest, Amerikai Követség, 1956–1971, Vaduz, Mindszenty Alapítvány, 1979.

Németh László Imre: Zágon-Leveleskönyv. Iratgyűjtemény-töredék Mindszenty József bíborosról, 1967–1975, Budapest, Szent István Társulat, 2011.

Puhan, Alfred: The Cardinal in the Chancery and other recollections, New York–Los Angeles, Vantage Press, 1990.

Somorjai Ádám OSB: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, II. Documenta 1956–1963. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, II. Tanulmányok és szövegközlések, Budapest, METEM, 2009.

Uő.: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/1., Documenta 1963–1966. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, III/1. Tanulmányok és szövegközlések, Budapest, METEM, 2010.

Uő.: Sancta Sedes Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2., Documenta 1967–1971. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása, III/2. Tanulmányok és szövegközlések, előkészületben.

Uő.: Régi és új a Mindszenty-kutatásban. Zágon József ismeretlen levele Mindszenty Józsefhez, in: Vigilia, 75 (2010/7) 548–551.

Uő.: Pax et iustitia osculabuntur? Mindszenty bíboros és az igazságosság Kelet-Közép-Európában, in: Magyar Szemle, Új Folyam XIX (2010/3–4) 176–183. – http://www.magyarszemle.hu/szamok/2010/2/pax_et_iustitia_oculabantur

Uő.: Mindszenty bíboros követségi levelei az Egyesült Államok elnökeihez Letters to the Presidents. Cardinal Mindszenty to the Political Leaders of the United States, 1956–1971, Budapest, METEM, 2011.

Somorjai Á.–Zinner T.: Majd’ halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez, Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008.

Uők.: Washingtonból jelentjük. A budapesti amerikai nagykövetség Mindszenty bíboros tevékenységére vonatkozó, 1971-ben keletkezett iratai, in: Századok, 144 (2010/1) 143–196.

Uők.: Szeizmográf a Szabadság téren. Mindszenty bíboros levelezése az USA elnökeivel és külügyminisztereivel, 1956–1971, Budapest, Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet, 2010.



« vissza