Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Utazások két dimenzióban

Jakatics-Szabó Veronika legújabb, az idén és a múlt esztendőben készült közel harminc vásznát tekinthetjük meg a Molnár Ani Galériában.

Fiatal korának betudhatóan – 2007-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen – korábbi tevékenységéről nem szólhatok hosszasan, noha azt is meg kell jegyeznem, hogy máris jelentős sikereket ért el e rögös pályán. Az új figurális festők népes táborába tartozik, és ahogy közülük sokan, a fotót is felhasználja munkái készítésekor, ám számára a fénykép mindig csak kiindulási alap, jegyzet, vázlat. Mágikus-realista festményeinek, város- és életképeinek egyedi vonása, hogy körüllengi őket valami talányos, valóságon túli látomásosság, sajátos szürreális álomszerűség. Kompozicionális sajátosságuk pedig az, hogy a festő gyakran ábrázolja felülnézetből a témáját. A kedvenceim közül hadd említsek egyet, az Óvodás gyerekeket (2007). Az olajkép felülnézetből készült, olyan hatású, mintha a háztetőről, az erkélyről néznénk az alattunk, a járdán kettesével sétáló gyerekek feje búbját, pontosabban színes sapkáit és az egyik piros sálját. Ugyancsak kiemelt témái a háztetők és a kémények, melyeken néha laptopozó öltönyös férfiak ülnek, mint a verebek (Kéményen ülő szobrok, 2007).

A jelenleg felsorakoztatott kisebb-nagyobb vásznak a hétköznapok csodáit, az utazások élményeit örökítik meg álomszerű, a valóságot és a képzeletet vegyítő előadásmódban. Az utazás mindig fontos szerepet töltött be az írók és a festők életében. Mivel a történeti utalások sora, melyben ott találjuk Goethe vagy Wesselényi Polyxénia itáliai utazásairól szóló írásait, túl hosszú lenne, megmaradok a kortárs magyar képzőművészeti példáknál, hiszen számos modern festő is megörökítette Róma csodáit. Jakatics-Szabóra a Római Magyar Intézet teraszának Janus-szobrai gyakoroltak mély benyomást, Fehér Lászlóra a Villa d´Este szökőkútjai, Kovács Lehelre az örök város kertjei, és a példákat még folytathatnánk. Vegyünk tehát részt, ha csak két és fél terem erejéig is, egy képzeletbeli utazáson, nézzük, hogyan láttatja velünk Jakatics-Szabó Olaszországot, Egyiptomot és Bécset!

A vasárnap délután a parton (2011) című alkotáson Nápolyt tárja elénk, de nem a város nevezetességeit, a Castel Nuovót vagy a Palazzo Realét, hanem a tengerpartot, a kék-rózsaszín eget, a felhőket, a nyüzsgő fürdőzőket, a sétálókat, mégpedig úgy, mintha egy fal fölött, lábujjhegyen állva néznénk a panorámát. Az Oké templom lépcsője (2010) viszont a képzeletbeli Egyiptomba kalauzol el. A képtérben egy monumentális lépcső tűnik fel, melynek korlátja nem oszlopokban, hanem két felemelt hüvelykujjban végződik. A lépcsőn szorgoskodó figurák, bár régészek is lehetnének, nem azok, hanem valamilyen titokzatos rítus résztvevőiként vonalat húznak a kövön, miközben körülöttük turisták nyüzsögnek. A hatalmas tér és a napszítta homok sárgája, a múlt és a jelen találkozásának érzete uralja a vásznat. A kereszteket (2010) is egyiptomi élmények ihlették, de nem az ókori birodalomé, hanem napjaink kopt-keresztény Kairójáé. A sárga tónusú képen napsütötte templomfalat és különböző kereszteket látunk, valamint két turistanőt, akik közül az egyiknek a feje célkeresztben jelenik meg. E mű tehát nem elsősorban mágikus realista városábrázolás, hanem inkább a kereszt szemiotikájának sajátos megközelítése, annak érzékeltetése, hogy különböző kontextusokban mit jelenthet a kereszt: lehet vallási szimbólum, de lehet akár egy távcsöves puska célkeresztje is, sugallja a festmény, ezért felfoghatjuk a Közel-Kelet jelképeként is.

Jelen van a kiállítóteremben, ahogy már említettem, Róma is, az örök város, de most nem a műemlékek tárházaként, hanem a fantázia szülte díszletként: a Repülés Róma felett (2010) című munkán a barna-vörös háztetők felett, a nézőnek háttal egy széttárt karú nő repül, mint a madarak vagy az angyalok. Itt kell említenem a nyolc darabból álló piciny méretű Római képeslapok (2010) sorozatot, az Exkluzív parti a Farnese villában (2011) és a Mikrofonok (2011) című festményeket. Az utóbbin a Római Magyar Intézet teraszának a korlátját díszítő Janus-szobrok sorakoznak, méghozzá szürreális környezetben, ugyanis két mikrofon tűnik fel előttük olyan hatást keltve, mintha a kétarcú Janusok a mikrofonokba beszélnének. Hogy mit mondanak a házak és a kapuk őrei? Természetükből következően titokzatos kétértelműségeket suttognak.

A maguk szürreális és talányos módján nemcsak Rómáról, hanem Palermóról is tudósítanak a képek. Az Aktatáskáját szobrok felé hajító férfi (2011) című alkotáson egy öltönyös figura, egy pragmatikus bankár éppen Palermo soklépcsős, sokszobros központi terén hajítja aktatáskáját a fehérmárvány istenek felé, valószínűleg azért, mert gyűlöli a transzcendenciát, és bántani akarja annak megszemélyesítőit. De − ahogy a festő elmondta nekem − másfajta értelmezése is lehet, akár egy Janus-fejnek: a dobálódzó személy szeretheti is az égieket, és táskáját áldozati tárgyként hajítja feléjük. Nem az átköltött látvány, hanem a képzelet szülte viszont azt a vásznat, melyen kék munkaruhába öltözött paplanernyős figurák lebegnek a háztetők felett a halványbíbor alkonyatban (A dolgozók hazatérnek, 2010).

A belső teremben, a bejárattal szemben a Google központ Bécsben című (2011) festmény függ. A téli zimankót árasztó szürke kompozíción egy graffitivel összefirkált folyosót, egy biciklit és egy falnak támaszkodó hosszú kabátos férfit látunk, aki éppen be akar lépni a liftajtón keresztül a Google virtuális világába. Úgy, mint az ókori kínai történetben a tájképfestő, aki elindult és belépett saját művének képzeletbeli világába, majd eltűnt a hegyek között. Ha ezt az alkotást is megtekintettük, lassan vissza is térhetünk a valóságba, Budapestre, a Bródy Sándor utcába.

Zárásul elmondható, hogy igényes és talányos tárlatot láthattunk a Molnár Ani Galériában. Érezhető, hogy az alkotó műveinek mondanivalója a korábbiak jelentéséhez képest gazdagodott, összetettebbé, szimbolikusabbá vált.

(Molnár Ani Galéria, április 21.–június 17.)



« vissza