Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Állam az őrhelyen 2. rész

 
Dél-Korea: a Han folyó csodája
 

Az egész világon párját ritkító gazdasági fejlődés eredményeként Dél-Korea ma a világ egyik vezető gazdasági hatalma, a Föld leggazdagabb országainak egyike. A Koreai Köztársaság a világ egyik sikergazdaságának számít, mely az újonnan iparosodó országok első hullámához tartozik. Míg évtizedekkel ezelőtt az ország gazdasági fejlettsége a szegény harmadik világ államai szintjén állt. A Koreai Köztársaság megalakulásakor, 1948-ban a világ egyik legszegényebb országa volt, közé tartozott. 2010-ben az egy főre jutó GDP 29 791 USD. A Bank of Korea adatai szerint pedig a GDP növekedési üteme 2010-ben 6,1 százalékos volt. (ITD Hungary, 2011)
1970-ben a dollár mai értékén számolva 2500 dollár volt Korea egy főre eső GDP-je. 1995-ben már 12 600 dollár, vagyis ötször annyi. Ilyen mértékű változáshoz az Egyesült Államoknak csaknem száz évre (1857–1954) volt szüksége. Japán valamivel gyorsabban, 21 év alatt teljesítette ugyanezt 1952 és 1973 között. Dél-Korea gazdasági átalakulásának kulcsa egy olyan ambiciózus gazdaságfejlesztési stratégia volt, amely az exportot használta a növekedés motorjául.
 
 
Történeti előzmények
 
 
A jövő a huszadik század közepén Dél-Korea számára nem sok jóval kecsegtetett. A második világháború végén Koreát a 38. szélességi kör mentén kettéosztották. A japán megszálló erőket északon szovjet, délen pedig amerikai csapatok váltották fel. Délen, az amerikai hadsereg katonai kormányzatának aktív támogatásával a koreai jobboldal vezérének számító, szélsőségesen nacionalista és antikommunista Li Szin Man került hatalomra. Az északi részen Kim Ir Szen kommunista kormánya a szovjetek támogatását élvezte. Mivel mindkét fél a koreai nép egyedüli, kizárólagos örökösének tartotta magát, hamarosan felmerült az igény az országegyesítésre. Kim Ir Szen kormánya úgy döntött, hogy az egész félszigetet az ellenőrzése alá vonja. Amikor ez politikai eszközökkel nem sikerült, elkezdődött a háborúra való felkészülés.
Ekkor mindkét ország a világ legszegényebb országai közé tartozott, és a nyomorúságot csak fokozta az 1950 nyarán az északiak által megindított háború. A három évig tartó, pusztító háború végeztével a frontvonalak ugyanott szilárdultak meg, ahonnan a harc kiindult. A gazdasági és politikai helyzetet pedig a háború még inkább bizonytalanná tette.
Ekkoriban senki nem gondolta volna, hogy évtizedekkel később Dél-Korea valóságos gazdasági csodát valósít meg, rekordnövekedéssel, míg az északi szomszédnak lesújtó és egyre súlyosbodó gazdasági válsággal és nyomorral kell szembe néznie. Annál is inkább, mivel a japán megszállás idején a legtöbb kitermelő ipari, kohászati és villamos ipari gyárat az északi országrészbe telepítettek. Így jött létre Hamhüng városa mellett jelentős vegyipari központ a német I.G. Farben közreműködésével, valamint a szuphuni vízi erőmű az Amnok folyón. Az északi vízi erőművek biztosították évtizedekig a déli városok áramellátását.
A koreai háború pusztítása után délen sokkal lassabban kezdődött meg a helyreállítás. A rendkívül népszerűtlen Li Szin Man elnök képtelen volt felülkerekedni a gazdasági válságon.  A déli országrész évről évre jelentős élelmiszer behozatalra szorult, és a kormány ebben az időszakban csak az amerikai segélyeknek köszönhetően tudta biztosítani a lakosság megélhetését. Az országban gazdasági káosz uralkodott, a radikális földreform hiánya pedig a mezőgazdaság válságához vezetett. (Marosi, 2003.)
Ezzel szemben Észak-Korea az ötvenes évek végére a szocialista országok, – köztük Magyarország, de legfőképpen a Szovjetunió – segítségével, azok segélyei és kedvezményes hitelei révén újjáépítette az országot és mondhatni egy stabil életszínvonalat biztosított lakosságának. Az északi fejlődés láttán, 1960 tavaszán a hiteltelenné vált Li Szin Man és kormányzata ellen kirobbanó felkelés és a későbbi diáktüntetések során egyre gyakrabban észak-barát jelszavak is elhangzottak.
Ma Dél-Korea a világ tizenötödik, és Ázsia negyedik legnagyobb gazdaságának számít. Az országnak hosszú utat kellett megtennie mai pozíciójának kivívásához, de mára a világ ötödik legfontosabb gépjárműgyártója, első számú hajó- és acélszerkezet-előállítója, továbbá jelentős szereplője a szórakoztató elektronikai termékek, alkatrészek piacának. Az ország GDP-jének alakulása jól szemlélteti a viharos fejlődést.
A gazdasági siker titka az állam és a vállalatok szoros együttműködésében rejlett. Az erőfeszítések eredményeként, hogy az elmúlt évtizedekben Korea volt az egyik leggyorsabban növekvő gazdaság. Mindezen túl Korea kereskedelmi többlete 2009-ben elérte a 41 milliárd dollárt. A hatvanas évektől kezdődő gyors felemelkedést a Han folyó csodájának is nevezik, és Nyugat-Németország második világháború utáni, gyors gazdasági felemelkedéséhez hasonlítják, melyre a Rajna csodájaként hivatkoztak.
Dél-Korea iparosítása, a munkaigényes könnyűipari ágazatok exportorientált fejlesztésével kezdődött, amit a nehézipari ágazat megteremtése követett. Az ötvenes–hatvanas években ez még a belső piaci igények kielégítését szolgálta; a textil-, a bőr- és cipőipar, a sportszer- és játék- és vegyipari gépgyártás gépeinek előállítására, az ezekhez szükséges alapanyagok termelésére koncentrált. Ám a termelés rohamos növekedésével hamarosan megkezdődött az exportálás a környező országokba. A koreai vállalati rendszer legfontosabb elemei, az ún. csebolok (chaebolok) gyorsan fejlődtek. Valamennyi, ma már világcégnek számító nagyvállalat kis, könnyűipari műhelyként indult, amely jókora állami támogatás mellett, külön üzemegységeket hozott létre a neki szükséges gépek, alapanyagok előállítására.
A csebolok a régi japán vállalatcsoportokhoz, a zaibatsukhoz hasonlóan diverzifikáltak, azzal az eltéréssel, hogy a koreai cseboloknak nincs saját bankjuk, ugyanis a bankok korábban nem lehettek magánkézben. A japánokhoz hasonlóan a dél-koreai vállalatok is saját márkák létrehozására törekedtek. Termékeik tartósan jó minősége és versenyképes ára idővel megtette a hatását. A Daewoo, a Samsung, az LG, a KIA, a Hyundai termékei ma már a japán, az amerikai és a nyugat-európai márkákéhoz hasonló elismertséget élveznek a fogyasztók körében. Emellett korszerű alapanyaggyártás is megtalálható az országban (kohászat). Az acélipari világválság idején megépítették az ország legnagyobb acélműjét Pohangban, a Pohang Iron and Steel Companyt (Pohang vas- és acélvállalat, röviden POSCO), amely kiváló minőségű termékeket állított elő, és a japán Nippon Steel felvásárlása után világelső acélgyártóvá vált.
A hetvenes évek elején a világban bekövetkező változások a koreai gazdasági stratégiára is hatottak. A bretton-woods-i pénzügyi rendszer összeomlását követő árfolyam ingadozások a koreai fizetési mérlegre is káros hatással voltak. Az 1973-as olajválság miatt világszerte növekedésnek indult az infláció, stagnált a gazdaság, és általánosan elterjedtté vált a protekcionista politikák alkalmazása. Korea ekkor export stratégiájának módosításával reagált a történtekre, így próbálva javítani a külkereskedelmi mérlege egyre romló helyzetén. Változtattak az export szerkezetén a magasabb hozzáadott értéket tartalmazó termékek javára. Igyekeztek többoldalú kereskedelmi kapcsolatokat kialakítani, és növelni a mezőgazdasági kibocsátást. Az ipar szerkezetének az átalakítása során, immár a munkaigényes iparágakról a tőkeigényesre került a hangsúly, a nehéz- és a vegyipar támogatásának jutott a főszerep. Az új ágazatokba (hajóépítés, vas- és acélipar, autógyártás, gépgyártás, petrolkémia) történő költséges befektetések megvalósítását az adó és a pénzügyi ösztönzések nyújtásával érték el. A kormány alacsony kamatozású hitelekkel támogatta a nehéz- és a vegyipar fejlődését. Az erőfeszítések meghozták az eredményt: az exportált termékek között kilenc év alatt 27 százalékkal, 13 százalékról 39 százalékra nőtt a nehéz- és vegyipari termékek részesedése. Az új iparágak megjelenése növelte a szakmunkások iránti igényt, amely a munkabérek emelkedéséhez vezetett. Eközben a koreai könnyűipar fokozatosan vesztett versenyképességéből, nehéz helyzetbe hozva azokat, akik korábban ebbe fektették pénzüket, munkájukat.
Dél-Korea a gazdaság rugalmas átalakulásának köszönhetően tartani tudta a hatvanas években elindított növekedési ütemet. Az átlagos éves gazdasági növekedés az 1970–1979 közötti időszakban 9 százalék körül mozgott, de 1976–1978 között elérte a 11,2 százalékot is. Az export évente megközelítőleg 40 százalékkal növekedett, és értéke 1979-re elérte a 15 milliárd dollárt. Az egy főre jutó nemzeti össztermék az 1970-es 249 dollárról, 1979-re 1636 dollárra emelkedett. De az átalakításoknak negatív mellékhatásai is voltak. A pénzkínálat növelése tartósan magas inflációhoz vezetett, ami elérte a 18 százalékot is. Az erős állami beavatkozások torzították az árakat és a versenyt, a bérek pedig gyorsabban nőttek, mint a termelékenység, gyengítve a versenyképességet. Ezek a tendenciák arra kényszerítették a kormányt, hogy egy olyan gazdaságpolitikai fejlesztési tervet dolgozzon ki, amely a növekedés fenntartása mellett megteremti a gazdasági stabilitást is.
A nyolcvanas évek elején a Pak Csong Hi elnök meggyilkolása által okozott belpolitikai válság, és a második olajválság következtében a koreai gazdaságnak ismét nehézségekkel kellett megküzdenie. Az ötéves tervek elindítása óta először, a gazdasági növekedés leállt, majd mutatói mínusz értékeket is mutattak. Az infláció több mint 28 százalékra rúgott, és a folyó fizetési mérleg is negatív tendenciát mutatott. Ekkor azoknak a vállalatoknak, amelyek felesleges kapacitást tudtak felmutatni, a kormány által megadott tevékenységekre kellett szakosodniuk, és több egyesülés is történt. Ebben az időszakban a csebolok számos nehéz helyzetben lévő kisebb vállalatot felvásároltak, így a gazdasági hatalom egyre nagyobb része összpontosult a kezükben. A csebolok, ezek a családi alapon szerveződő vállalati konglomerátumok, a hetvenes és nyolcvanas évekre vezető szerepet vívtak ki a koreai gazdaságban.
A nyolcvanas évek elején privatizálták a kereskedelmi bankokat, és 1982-re szinte teljesen megszűnt az állami és a rendes banki hitelek közötti kamatkülönbség. A szigorú monetáris és fiskális politika, az olajárak csökkenése, valamint az alacsony nemzetközi kamatlábak segítették a koreai gazdaság stabilizálását. A külföldi működő tőke beáramlására vonatkozó korlátozások jelentősen enyhültek. Az infláció újra egyszámjegyűvé vált, a GNP átlagos növekedése évente 10 százalék körül alakult a nyolcvanas években. 1986-tól a kereskedelmi mérleg már újra többletet mutatott, a lakossági megtakarítások is fokozatosan emelkedtek és 1989-re elérték a GDP 37,6 százalékát.
Az 1990-es évek elején a koreai vállalatoknak újabb kihívásokkal kellett szembenézniük: új versenytársak jelentek meg a hazai és külföldi piacokon, a második hullámos újonnan iparosodó országok vállalatainak személyében. Mindemellett a WTO is nyomást gyakorolt az országra, mikor a gazdaság nyitottabbá tételét sürgette, különösen az addig erősen védett mezőgazdasági termékek és pénzügyi szolgáltatások piacán. Korea igyekezett a világgazdaság szerves részévé válni, megkezdte nemzetközi pénzügyi műveleteinek liberalizációját, aktívan részt vett a WTO uruguayi fordulóján, és tagja lett az APEC-nek (Asia-Pacific Economic Cooperation), majd 1996-ban csatlakozott az OECD-hez is. Nagy áttörést jelentett a politikai viszonyok rendezése Kínával 1992-ben, amikor a diplomáciai kapcsolatokat felvették egymással. Ez újabb lendületet adott a már korábban meglévő gazdasági együttműködésnek, és megerősödött Korea nemzetközi tekintélye is. Ma már Kína Dél-Korea legfontosabb kereskedelmi partnere, 2004-ben Kína részesedése a koreai exportból 19,6 százalék, az importból 13,2 százalék volt. Mára Korea Magyarország számára is fontos partnerré vált. Sőt Korea a harmadik legjelentősebb ázsiai külgazdasági partnerünk, Japán és Kína után, és Budapest is előkelő helyet foglal el Szöul kelet-közép-európai üzleti érdekeltségei között.
A következő ábra Korea kereskedelmi volumenének alakulását mutatja az ötvenes évektől egészen napjainkig.
 
 
Innovációs politika
A gazdaság fejlesztésében nélkülözhetetlen szerepe volt a tudomány és technológia tudatos fejlesztésének, mindenek előtt pedig a kutatás-fejlesztés és innovációs intézményrendszer kialakításának. Dél-Korea az iparosítás korai szakaszától kezdődően nagy hangsúlyt helyezett az oktatás és a tudományos intézményrendszer megreformálására. Ehhez a meglévő intézmények és tudományos intézetek forrásszerkezetének átalakítatása mellett, korszerű intézmények (minisztériumok, egyetemek) megalkotására is szükség volt. Az intézmények létrehozták a saját fejlesztéspolitikai terveiket, melyben főként a kutatási infrastruktúra fejlesztése kapott szerepet, és maguk felügyelték a tervek végrehajtását. A fő tudományos kutatási programok köré új kutató intézeteket létesítettek. Az állami kézben lévő Koreai Tudományos és Technológiai Intézet több kutatóintézetet is irányított, mindegyike más-más iparág technológiai fejlesztésére és különböző kutatási szakokra koncentrálódott. Ilyenek voltak a hajógyártás, elektronika, távközlés, gépipar, vegyipar stb. Az egyes akciótervek kivitelezése során a kormány figyelemmel kísérte és értékelte az elért eredményeket.
A fejlődési folyamatban kiemelt szerepet kapott az oktatás, a kutatásfejlesztés, és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer fejlesztése. A jól képzett szakmunkások megléte nélkülözhetetlen feltétel volt a húzóágazatnak minősülő iparágakban. A fejlődő államok kezdetben a technológia humán erőforrás részének megfelelő megteremtésére koncentráltak, míg később egy megfelelő fejlettségi küszöb átlépésekor a kutatási feladatokat helyezte előtérbe. (Szalavetz, 2oo9.)
 
Akárcsak Japán esetében, Dél-Koreában is évről évre egyre nagyobb összegeket költöttek el licenszek vásárlására, de mindez arányaiban csökkenő tendenciát mutat az innovációra fordított dollár milliárdokhoz viszonyítva. Így az ország mai gazdasági stratégiáját a beruházás vezéreltről az innováció vezérelt növekedésre való átállással lehetne leginkább jellemezni. A kutatások finanszírozásában jelentős szerep jut a kockázati-tőkebefektetéseknek.
A tudomány társadalmi hasznosulásának elősegítőjeként széleskörűen elterjedt az amerikai gyakorlat, mely a kutató egyetemek és az ipar együttműködését támogatja. Az egyetemek magánvállalkozásokat hozhattak létre, melyekben a munka során az elért eredményeket felhasználhatták. Az innováció vezérelt stratégiára történő átállás a kutatás-fejlesztésre szánt kormányzati források növekedésében öltött testet. Mindezen túl növekvő összegeket fordítottak a technológiai infrastruktúra fejlesztésére, az egyetemi, laboratóriumi berendezésekre és az oktatási intézmények infrastruktúrájára. (IMD, 2011)
 
 
Következtetések
 

A távol-keleti országok felemelkedése egyértelmű jelzést küld arról, hogy az új globális gazdaság struktúrája és fejlődése új játékszabályok szerint alakul. Olyan szabályok szerint, amelyeket ezek az országok láthatólag gyorsabban megtanultak, és jobban alkalmazkodni tudtak hozzájuk, mint a korábban iparosodott nyugati országok, az átalakuló kelet-európai országokról nem is beszélve. Tény, hogy ezen országok fejlődése mára megkérdőjelezte a neoklasszikus gazdaságtan konvencionális tételeit a fejlődéselmélet területén. (Evans, 1995)
A sikerben, ezen országok gazdasági felzárkózásában döntő szerepe volt a fejlesztő államnak.
 
A vizsgált országokban nagy hangsúlyt kapott a szelektív iparpolitika, valamint a mezőgazdaság védelme. A fejlesztések előmozdítása érdekében a pénzügy és kereskedelempolitikát alárendelték az iparpolitikának. Kezdetben a valutakészletek meglehetősen szűkösek voltak, a zárt tőkemérleg miatt, de a támogatásban részesülő iparágak kedvezményesen juthattak pénzhez. Bár a tulajdonszerkezet tekintetében a magántulajdon volt a meghatározó, de a hosszú távú előnyök érdekében az állam a pénzpiacokon is betöltött tulajdonosi szerepet.
 
A fejlesztés érdekében a kormányzatok a tőkeakkumulációt helyezték előtérbe, hiszen a megtakarítások nélkülözhetetlenek voltak a jövőbeli beruházásokhoz. Az állam mind a beruházásokat, mind a megtakarításokat rendkívüli módon ösztönözte. Az általános takarékosság, a módszeres fejlesztési politikával párosulva a beruházási ráták kiemelkedően magas szintjét tudta biztosítani. Az exportból származó bevételeket pedig új beruházásokba forgatták vissza. Az állam pedig a beruházásokat egyrészt az alacsony kamatlábakkal ösztönözte, másrészt a magánszférával összefonódva ígéretes jövőt sugallt, melynek egyik biztosítéka az erősen hangsúlyozott protekcionista lépések sorozata, és a támogatott vállalatok exportpiacra jutásának biztosítása volt.
 
Ahogy más sikeres kelet-ázsiai államokban, úgy Dél Koreában, majd később Malajziában is igyekeztek az egyes termékek életciklusa mentén végrehajtani az iparosítást. A lényeg, hogy minél nagyobb hozzáadott értékkel bíró termékek esetén jelenjen meg a komparatív előnyük. Míg az iparosítás kezdetén a textil illetve ruházati termékeket gyártó és exportáló vállalatok voltak meghatározóak, később a vegyipari termékek előállítására került a hangsúly, amit a vas és acélipar, a gépjárműipar és az elektronika követett. Fontos aláhúzni, hogy a tudatos iparpolitikával és oktatással ezen országok maguk teremtették meg komparatív előnyüket, nem természeti adottságaikhoz alkalmazkodva, hanem saját maguk létrehozva és fejlesztve emberi erőforrásaikat. A kormányok igen nagy szerepet szenteltek az emberi tényező fejlesztésének, és az oktatási szint növelésének. Dél-Korea iskolázottsági mutatói például már a hatvanas években jóval túlszárnyalták a hasonló fejlettségű nemzetek mutatóinak az átlagát. (Rodrik, 1997. 411–442.) Ehhez hozzátehetjük, hogy Dél-Koreában például a kormány csak akkor kezdte keresni és aktívan ösztönözni a külföldi közvetlen befektetéseket, amikor az 1970-es években már szilárdan állt a csebolok épülő hazai gazdaság.
A versenyképessé váláshoz mindkét ország esetén fontos volt a makrogazdasági stabilitás megléte. Az ázsiai fejlesztő államokra a kilencvenes évekig nem volt jellemző az eladósodás, alacsonyan tartották az inflációt, és az árfolyamukat a dollárhoz kötötték.
A kormányzatoknak sokáig nem kellett szembenéznie a társadalom ellenállásával. A szűk uralkodói elit diktatúráját a gazdasági növekedés, a jólét folyamatos emelkedése szentesítette. Malajziában a maláj, a kínai és az indiai elitek nagyon ügyesen megteremtett politikai kompromisszuma igazi politikai mestermű volt, és biztosította a hosszú távú gazdasági fejlődés alapjait. A két ország vezetése mindvégig figyelmet fordítottak arra, hogy a gazdasági növekedésből származó hasznot megosszák a társadalommal. Ez az oka, hogy Ázsiában nem alakultak ki olyan jelentős jövedelmi egyenlőtlenségek, mint Latin-Amerikában. Míg Dél-Korea esetén négyszeres, ötszörös különbségek vannak, addig Latin Amerikában akár huszonnyolcszoros jövedelmi különbségek is előfordulnak. Ezt a tendenciát erősíti a Kelet-Ázsiában jellemző élethosszig tartó foglalkoztatás, ami által a foglalkoztató nagyvállalat biztosítja a jövedelmek kiegyenlítődését. A szociális juttatások vállalatokra hárításával pedig az állam további forrásokat tud teremteni a fejlesztések számára. (Vigvári, 2009) Mindezen tényezők mellett afejlett oktatási rendszer is a társadalmi különbségek csökkenése irányába hatott, csakúgy mint a Malajziában a bumiputra azaz maláj lakosság gazdasági életbe való bevonására vonatkozó törekvések is.



Irodalom

 


Amundsen, F. (2008):
Miracle on the Han River. http://fionaamundsen.com/fiona-amundsen-miracle-on-the-han-river.php

Árva László (1990): Előzésben, a gyorsan iparosodó dél-kelet-ázsiai országok sikereinek és ritka kudarcainak okai. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1990. 69–-137.

Árva László–Schlett András: Kína: Jobb a másolat, mint az eredeti. In: Magyar Nemzet, 2011. június 11. 6.

Az Asiaweek (1980–2001) különböző számai.

Berger, S. (2006): Made in Monde. Les nouvelles frontieres de l’économie mondial. Seul. Paris.

Bod P. Á. (1987): A vállalkozó állam a mai tőkés gazdaságban. Bp., Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.

Botos Katalin: Európa kettős szorításban. Pénzügyi Szemle, 2008/1 szám 42–52.

Deli-Gray Zsuzsa (2008): International marketing. Bp., Műegyetemi Kiadó.

Funston, J. (2001). „Malaysia: Developmental State Challenged”. In Government and Politics in Southeast Asia, p.

Hernádi András (1985): A távol-keleti kihívás. Bp., KJK.

IMD World Competitiveness Yearbook, 2006. 2011. http://www.imd.org/research/publications/wcy/index.cfm

ITD Hungary http://orszaginfo.itdhungary.com/?p=tarsadalmi_gazdasagi_helyzet&c=kr#gazdasag

Katona Klára (2007): Vonzások és választások a tőkepiacon. A külföldi működőtőke-befektetések elmélete és szerepe a magyar gazdasági átalakulásban. Budapest, Gondolat Kiadó, 2007.

Korea International Trade Association, http://www.kita.org/

Kőrösi István: Hanyatló állam – torz piac? (Az állam és a piac kapcsolata a XXI. századi Európában). In: Verseny és versenyképesség. Budapest, PPKE, 2008, 21–34.

Khoi, Le Than (1971): L’Économie de l’Asie de Sud Est. Paris. PUF.

"Malaysia". U. S. State Department. 14 July 2010. http://www.state.gov/r/pa/ei/bgn/2777.htm. Retrieved 14 September 2010.

Marosi, M. (2003): Japán, koreai, és kínai menedzsment. Aula Kiadó Kft., 75. o.

OECD (1999): Foreign Direct Investment and Recovery in Southeast Asia. Paris.

Rodrik, D. (1997): The ’Paradoxes’ of the Successful State. In: European Economic Review, April, Vol 41., No. 3–5., pp. 411–442.

Smith, S. C. (2003): Case studies in economic development. Washington State University.

Szalavetz A. (2009): A fejlesztő állam tudomány és technológiapolitikája. In: Csáki György: „A látható kéz” – A fejlesztő állam a globalizációban. Bp., Napvilág Kiadó.

Temporal, P. (2006): Asian Brands. John Wiley and Sons (Asia). Singapore.

UNCTAD (1991–2010): A World Investment Reports különböző számai.

Vigvári G. (2009): Változó szerepek. Ágazati politikák a fejlesztő állam tevékenységében. In:Csáki György: „A látható kéz” – A fejlesztő állam a globalizációban. Bp., Napvilág.

Wade, R. (1991): Governing the Market. Princeton University.

Wade, R. (1988): State intervention and outward looking development. In: White, G.: Developmental States in East Asia. New York.

Wonik, Kim (2009): Rethinking Colonialism and the Origins of the Developmental State in East Asia. in: Journal of Contemporary Asia, Vol. 39. No. 3. August, 2009. pp. 382–399.

.


« vissza