Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Tarr Béla-olvasókönyv

Nézegetem az egyik legnagyobb könyvesbolthálózat üzletében a film-színház polcot, és csak egyetlen hazai rendezőről, Fábri Zoltánról látok egyetlenegy könyvet. Irányzatokról, iskolákról nem találni semmit, mintha nem is lett volna hajdan magyar film, mintha nem is született volna 100 éve például Szőts István. Néhány külföldi sztár – George Clooney-, Colin Firth-, Marilyn Monroe-, Bud Spencer-életrajz, néhány rendező, Bergman-, Bertolucci-, Jiřzi Menzel-, Woody Allen-önéletrajz vagy -esszékötet. No és természetesen az 1001 film, amit látni kell, az 1001 krimi, mielőtt meghalsz stb. Aztán néhány zsánerfilm-tipológia: az erotikus film, a gengszterfilm. Néhány tollforgató színész könyve bővíti még a kínálatot. Elkeserítően szegényes és hevenyészett az egész.
Ennek fényében igazi meglepetés volt, amikor kézhez kaptam Kővári Orsolya kötetét Árnyékvilág. Tarr Béla retrospektív címmel. Az esztétikus, stílusos, szépen tördelt, gazdag fotóanyagot tartalmazó kötetről eszembe jutott, hogy persze láttam én már korábban is nívós magyar filmeskönyvet, de az mindig kézen-közön, sajtópéldányként vagy ajándékként jutott hozzám, nemigen kerültek nagy könyvesboltokba azok sem. Ilyen volt, hamarjában: a Huszárik Breviárium, a „Feledheted-e azokat az arcokat?”, Kincses Károly könyve Sára Sándor fotóiról, az Osiris könyve, az Ember-lépték, a Ludwig Múzeum kötetei Bódy Gáborról.
De bármilyen különös, az ez idő tájt a világban legismertebb magyar rendezőről, a valóban korszakos jelentőségű Tarr Béláról még szűk körben, szamizdatként sem jelent meg könyv. Pedig a szakirodalom, a filmjeiről készült elemzések, cikkek sora nem rövid, sőt Kovács András Bálintnak kész könyve is van, amely állítólag amerikai kiadásra vár. Kővári Orsolya könyve az, amit a címe jelez, egy alkotó egész művészetét átölelő áttekintés. Csak a szokástól eltérően, a végtől halad a kezdet felé. S jegyezzük meg gyorsan, amint a kötet bevezetőjét jegyző Koltai Tamás is, reméljük, hogy csak ez idő szerint utolsó filmje Tarrnak a A torinói ló, s csupán egy pályaszakaszt és nem az életművet zárja. Tizenegy játékfilmet, egy dokumentumfilmet és egy tv-filmet elemez alaposan, néhányat pedig érintőlegesen. Feltétlen erénye a könyvnek, hogy a szerző nem pletykál, nem anekdotázik, szigorúan a művekre koncentrál. Elemez, főleg ismétlődő motívumokat keres és talál bőségesen, bizonyítandó, hogy Tarr Béla egyetlenegy filmet forgatott pályája során. Kétségtelen, hogy volt Tarrban már a kezdet kezdetén valami meghökkentő eltökéltség, valami pardont nem ismerés, amely már-már a könyörtelenségig jutott. A filmkészítésben nem ismer tréfát. De a gimnazistaként készített amatőrfilmek, különösen a kubikosok Kádár Jánoshoz írott levele, az egyik főiskolás vizsgafilm, a Hotel Magnezit, a Családi tűzfészek és a Panelkapcsolat s talán sorolhatjuk ide a Szabadgyalogot is, par excellence dokumentum-, illetve dokumentarista játékfilmek s mint ilyenek, szemléletben, stílusban különböznek a későbbi filmektől. S én vitatnám azt is, hogy Tarr soha nem politizált, nem volt társadalomkritikus, hiszen a szocializmusban a másképp gondolkodásnak, tetszik nem tetszik, politikai jellege volt, legyen szó bár művészi jellegű kérdésekről.
Tarr pedig, csatlakozva a később „Budapesti iskola” néven európai hírűvé lett dokumentaristákhoz, nagyon is másképp gondolkodott a filmkészítésről. Ezért is volt alapítótagja a Társulás Stúdiónak, amelyben a Panelkapcsolatot, az Őszi Almanachot és később a Sátántangót is készítette. Filmről filmre radikálisabban gondolkodott, és a kezdetektől tudta, hogy a mondanivaló, ami feszíti, nem fér bele a filmgyártás hagyományos kereteibe. A Sátántangó talán azért is készült el csak a kilencvenes évek elejére, mert a könyv megjelenése – 1985 – egybeesett a Társulás megszüntetésével, s kellett néhány év, mire Dárday újjászervezte, s egy ilyen többesélyes vállalkozás egyáltalán elindulhatott.
Zsugán Istvánnak válaszolta Tarr Béla egy 1983-ban készült interjúban, arra a kérdésre, hogy milyen műfajba sorolja a Szabadgyalog c. filmjét. „Filmnek. Ha úgy tetszik, dokumentum-játékfilmnek. Ez azonban szerintem nem műfaji, de végső soron szemléleti, világnézeti kérdés: hogy ki hogyan csinál filmet, hogyan gondolkozik a világról, és a celluloidszalagot, amit létrehoz, mennyire tekinti árucikknek.” Ermano Olmit idézve a civilek szerepeltetését is elsősorban morális és világnézeti kérdésnek tekintette, szemben a sztárkultusszal.
A Szabadgyalogban már ott motoszkál az emberi létezés miértje, de a létezés totális abszurditása, a lecsupaszított reménytelenség majd csak a Kárhozatban jelenik meg. S innen már valóban kitérők nélkül vezet az út a torinói lóig. Egyenesen, de nem egyenletes színvonalon. Mert jóllehet a Sátántangó egy út végét jelzi, mint Stephan Bouguet írta a Cahier de cinemában, 1997-ben: „A lét elviselhetetlenségének legigazabb, legszemélyesebb rétegéig hatolni, ide vezet Tarr tündöklő útja.” S a Sátántangó egy út végének tűnt. A Werckmeister harmóniák azonban még árnyalja a képet, és a főhős, Valuska rendíthetetlen hite a teremtésben, valamint Eszter úr és a fiú mélyen emberséges kapcsolata még új színeket hoz Tarr világába, a borzalmas, kijózanító vég ellenére. Ráadásul Lars Rudolf kongeniális alakítása és a számtalan operatőr ellenére rabul ejtő képi világa szerintem átütőbb élmény, mint a Londoni férfi. Kővári Orsolya azonban, miközben jó szemmel és érzékenyen mutatja ki a motívumegyezéseket az életműben, olyasmit is belelát annak első szakaszába, amelyek azokban még csírájukban sem feltétlenül voltak meg, továbbá nem súlyoz a filmek között, számára a Tarr-filmek egyetlen remekműként jelennek meg. S miközben kimerítően boncolgatja Krasznahorkai László szerepét a filmekben, s részletesen, jó szemmel tér ki a színészi alakításokra, a képi világról s a zene jelentőségéről csak érintőlegesen ír. „Rajongói attitűddel íródott” – mondják a szakírók. Meglehet, mégis fontos, hogy végre a Sprint Kiadónál megjelent egy könyv Tarr-ról, akinek neve itthon és a világban hívó szó a művészet mellett elkötelezettek világában, hiszen kapaszkodókat ad a tarri univerzumban való nem könnyű eligazodáshoz.


« vissza