Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Apám emlékére 6. rész



Biztonság

Az ember szervezete már nem tudja követni az általa alakított közeg gyorsuló növekedését: gyorsabban változtat, mint ahogy változni képes. Ez önpusztító fáziseltolódás! Okainak fenntartása bűn, hiba. Ebben részes minden emberi erőrendszer, mely meghatározó: politika, gazdaság, tudomány, művészet. Most kellene világos távlatokat látni, létgazdálkodási módszereket kidolgozni a világban. Az univerzumhoz való erőviszonyunk ellenére saját viszonyunk erőmennyisége sosem válhat semmivé. Ez a tény figyelmeztető, számon kérhető. A magunkkal szemben érzett számonkérhetőségeket titkoljuk mások előtt. Miért? Születéskor kapott energiánkat őrizzük, védjük, gyarapítjuk. Mindez mások terhelésével, mások útjában történhet csak. A terheléseket mindenki csak akkor vállalja, ha haszonnal jár. Akiknél nem így van, azok elgázolandók!
 

Látni – nem – mérés


Látni: lét-összérzékeléssel summázni. Hogyan lehetséges az, hogy az ember ellát minden halálig, miközben önpusztító tevékenységét fejlődésnek minősíti? Vakság és süketség, történeti méretekben! Csak vakmerően lehet egyetemes emberi távlatokban látni. Közösségivé csak olyan mértékben lehet alakítani az egyént, amilyen mértékben ez az alakítás visszacsatolja az érdek-kielégíthetőségeket a legkisebb csoportra is. A szabadság: távlat-tágító látás lenne, a szükségszerűségek tudata, az egy okra sűrítés tudata.

 
Távlatlátás


Megdöbbentő gondolat a látásnak, mint a távlatiság alapjának tárgyias értelmezése. A legszellemibb látás, a gondolkodás, a biológiai szemmel való látást redukálva, osztott erő-mozgássá egyszerűsödött. Pozitív-negatív entrópia, melyben a forma-létezés a kétirányú mozgás dinamikus egyensúlyával a pozitív entrópia felé irányul. Bármilyen létezés formatartás, bizonyos változások megőrzésével, megvédésével. Össz-érzékelésünk értelmében látásunk önfenntartó funkció, lényünk határain belül és kívül tárgyiasult eszközeink rendszereivel. A glóbusz jövősokkját csökkenteni kellene!

 

Egyidejűség


Az emberek úgy beszélnek, írnak, intézkednek, mintha pillanatnyi dolgaiknak semmi köze nem lenne a mindenség dolgaihoz, vagy mintha pillanatnyi dolguk maga a mindenség volna. Mit tegyen az az ember, aki a távlatokat is és a jelent is érzékeli? Össz-érzékel, azonos időben érzékeli a múltat és a jövőt. Aggódik, mert tudja, hogy minél nagyobb a távlat, annál kisebb az egyed, annál jobban csökken boldogsága, biztonsága.

 
Ember-központúság, objektíven


Az emberiség felkészületlen az emberfogalom megalkotására, mégis meg kell próbálnia. 1. Nincs olyan irányultságunk, mely mindenek feletti lenne, csak érzékletes, konkrét, személyes irányultságok léteznek. 2. Az hat ránk a legmisztikusabban ember-történetünkben, aminek realitásként kellett volna léteznie minden tér-idő nagyságrendben, mennyiségi-minőségi viszonylatban. 3. Aki a realitás irrealitásait boncolgatja, arra bukás vár. 4. A sikeres tudomány kikerüli a legsúlyosabb kérdésekre adandó válaszokat: mi az ember, mi a viszony ember és tudomány között, hányféle viszonyról lehet beszélni elméletben, hányféle viszony szerint lehet cselekedni, hol vannak azok a kritikus pontok, melyeken túllépni már tilos, mert akkor emberellenes lesz a tudomány. 5. A dialektika iszonyatos törvényszerűsége szerint már most is emberellenes a tudomány, pedig emberszolgálatra alkottuk. 6. A tudomány képes volt minden elméletét valóra váltani, ezért történetiségen kívülinek képzelte magát, öröknek és változatlannak, mint egy új isten. 7. Egy új vallásosság irrealitásába csapott át a tudomány, az egyetemes történetiség erő-hatásait nem vette figyelembe. 8. Az emberen kívüliség, az emberfölöttiség, az embernélküliség, az embertől független objektivitás és tárgyilagosság, az alanyiság likvidálása a lényeg-felejtés miatt jött létre. 9. Ördögi kör, ha a „Mindent az emberért!” felszólítással kiszorítjuk az emberit.

 
Emberfogalom


Az ember kiszolgáltatott, gyenge, múlandó lény. Születése pillanatában ordít, majd tudatosul benne gyengesége. A gyengeség tudatosulásának fokozódásával nő az emberben a félelem, és a gyűlölet minden gyengítővel szemben, akik-amik erőkészletét gyorsulva fogyasztják. A gyengeség utálata a legkorábbi jelenségek egyike minden emberben. Védekezés ez az erősebbekkel szemben, akik még sebezhetőbbé, gyengébbé akarnak tenni minket, mint amilyenek vagyunk. Ezen az alapon máris megírható az emberiség története. Az ember egy életerőt kereső, erőgyarapító, erőt megtartó-megvédő lény. Változtatja célját, útját, eszméit, eszközeit, de az életerőt szegényítőket nem szereti. Az életet nem lehet halállal etetni.

 
Meghatározások


A filozófia és a természettudomány különbözőképpen határozta meg az emberi természetet. Az idealista elképzelések az ember lényegét egy természettől elszakított, isteni vonásokkal felruházott lélekben látták, a materialisták az embert természeti lénynek, a természet részének gondolták. Az idealisták szerint az ember legfőbb megkülönböztetője a gondolkodás, melyet természetfeletti jelenségnek tartanak. Hegel az ember és az állat különbségét abban jelölte meg, hogy az ember gondolkodik, gondolatait beszédben juttatja kifejezésre, és a természetfeletti áthatja minden érzését, törekvését, megfigyelését. A korai materialisták az embert mechanizmusnak látták, mely az állattól csak abban különbözik, hogy szervezete bonyolultabb. Később kiderült, hogy az ember sajátos természetét nem lehet azonosítani sem a tudattal, sem az érzékekkel. Darwin óta tudjuk, hogy az ember a szerves lét folyamatának bizonyos szakaszában jött létre. A szerves fejlődés az eszközök által történeti fejlődéssé alakult. A természetes kiválasztódás átadja helyét a társadalmi törvényszerűségeknek. A történeti fejlődés átformálja a természeti folyamatokat, és az ember szükségleteit is. Megszületnek a társadalmi és erkölcsi szükségletek, melyekhez hasonlót nem találunk a természetben. Ami az emberben sajátosan emberi, az a történések változásainak eredménye. Sajnos, az emberi faj a legkegyetlenebb lett minden élőlény között. A tudomány vizsgálja a meztelen majom szexuális és társadalmi életét, táplálkozási szokásait. Máig nem tudjuk, hogy az agresszivitás velünk született vagy sem. A dualisták, akik a társadalmi tényezők mellett a természetieket is figyelembe veszik, az embert passzív, mechanikus lénynek tekintik. Úgy látszik, hogy az autonóm, szabad ember eszméje veszélyes mindenki számára! Úgy látszik, hogy a magasabb rendű mozgásformák sajátosságait nem lehet úgy megismerni, hogy alacsonyabb rendű mozgásformákra redukáljuk.

 
Önértés


A semmi: az ember-mivolt önértő képtelensége. A minden is az értés hiánya, ha nem tesszük élhetővé. A mindent és a semmit egyidejűségben kell felfognunk, így szinte isteni képességűvé válhatunk. Ez a képesség mindenkiben él, de tudatossá kell tenni és erővé kell alakítani. Ezt az erőt mindenüvé magunkkal vihetjük, hiszen bennünk a mindenség.

 
Az ember tér–idő–erő nagyságrendje


Az ember térben, időben, különböző erők rendjében érzékeli magát és a világot. A lét: erő-univerzum, felfoghatatlanságát végtelenjellel egyszerűsítjük. Ezt a végtelent ismeretekkel szűkítjük, hogy élhetővé tegyük. A megismerés: megkülönböztetés, megnevezésekkel. A jelek eligazítóak, de ha jelrengeteggé válnak az emberrengetegben, akkor újból végtelenné válnak. A folyamatok visszafordíthatatlanok, csak lassíthatók, ezért vigyáznunk kell a még vállalható terhelődéseinkre.

 
Fogalmak kölcsönhatása


Minden lélegzetvétellel változtatjuk a világot és magunkat. Bármennyire ismeretlen a mindenség erőfölénye a mi erőinkkel szemben, mégis függünk tőle. Ugyanakkor szabadságaink pokollá tehetik életünket, lehetőségeinknek végtelen variációival. Determináltságunk nem annyira problematikus. Minden és mindenki döntéseket követel tőlünk, ez a legnagyobb teher. Döntés előli menekülésünk, kényelem-imádatunk és szolgáló hajlamunk hatalom-isteneket teremt. A hitbe menekülés a döntés elhárítása. A diktatúra minden fajtája döntés elől való menekülés, a puszta erőfölény alapján. Az emberfogalom: döntésfolyamatok terméke, dialektikusan determinált szabadságunk szülötte. Ember-történetünk: térben és időben különböző önfogalmaink erőjátéka.

 
Emberérdek


Nehéz megítélni ember-történetünket egy objektíven emberérdekű vonatkoztatási rendszer nélkül. Tud a világ az alapvető pozitív-negatív tendenciákról: az eltárgyiasulásról, a gyorsulásról, a terhelődés kétélű mozgásformáiról, de nem kezeli válságként. Minden átfordulhat önmaga ellentétébe, ez a tudatosodás irgalmatlansága. Minél messzebbre látunk, annál jobban csökken biztonságérzetünk, mert a tudás-darabok mennyiségének növekedésével a teljesség-érzet minősége csökken. Mégis, milyen mértékben lehetne az irgalmatlan viszonylagosságot emberérdekűvé tenni? Egy ember egyetlen moccanása is erő, bár nem mérhető, mint a pillangószárny rebbenése. Ember-történetünkkel foglalkozni csak elvont módon lehetséges, különben átláthatatlan. A mennyiségileg elgondolhatatlan mindenségről azt mondom: univerzum. A pontokból vonal lesz, a vonalakból metszéspontok alakulnak, végül rendet teremtünk a világban. Egyre sűrítettebb minőségeket kell létrehoznunk, ugyanakkor egyszerűsítenünk is kell a megsemmisítő sokaságot. Az emberérdekűség és az emberellenesség nem szimmetrikus dinamikájú lehetőség! A lehetőségek tágulásával az önellenesség is egyre nagyobb mértékű! Az ember többet lát, mint amennyit megélhet, ezért másokat előzve próbálja biztosítani jövőjét.
Létünk meghatározóit vagy uraljuk, vagy átengedjük rajtunk kívüli erőknek. A lét biztosításának mértékei válnak leggyorsabban önpusztító erőkké, miközben egy kislány felfedezheti az altamirai festményeket, miközben egy egér leállíthatja a világ egyik legnagyobb elektromos művét, mert ott akar fészket rakni. Évezredekig uraltak minket álom szülte látomások. A félelem és az őrület többször okozott már világháborút, mert egyetlen ember döntése milliárdokat pusztíthat. Minden képtelenség léterőn belüli, a mindenség-történésben részt vevő erő. Emberérdekűségről csak akkor gondolkodhatunk, ha az érdek és ellenérdek fogalmát viszonylagosan kezeljük és kezeltetjük, ha egyértelmű számunkra, hogy az ember önmaga terméke is, ha biztonságunk biztosítása nem mértéktelen, ha lassítjuk és késleltetjük az elkerülhetetlen véget.

2011


« vissza