Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Francia költők a magyar forradalomról


Jules Supervielle
 

Magyar barátainkhoz
 

forog a föld forog
nagy könyörtelenül
minden nemzetével
Magyarország körül
hegye-völgye vérzik
öt világrész helyett
mi bűnünk hogy így kell
halnotok-élnetek
tárjuk ablakunkat
az Irgalom felé
járuljunk az Igaz
Bíró színe elé
kegyetlen sugárzás:
semmi sem tétetett!
minden kellett volna
semmi nem tétetett
ím térdre omolva
minden hitetlenek
– könyörgünk értetek
 
Határ Győző fordítása
 
 
Pierre Emmanuel
 

Illyés Gyulához
 

Éltek, hogy megfejtsenek
pár szót, néhány igetőt,
ragozták: „szeretsz”, „szeret”…
a jelenben a jövőt.

S most meghalnak jeltelen...
nem többért, mint egy kalász,
egy barázda, hogy legyen
új szüret, új aratás;

értetek, ti jóbarát 
szerszámok, ti hű ebek,
vén puska, csónak, lapát
– nem nagy vagyon – értetek!

– Ne mondjátok: „semmiség!”;
bennük dobog az idő,
ők tudták: léptük neszét
visszhangozza a jövő.

A szabadság egy kimért
lépés a nap küszöbén,
táv, mit szerényen kimért
pontos körzőnk: a remény.

Aki jól lép, messze lát,
a Földön is körülér,
el nem hagyja faluját,
mégis határtalan él.

Ha a rét és ház között
ott van, megnől a haza,
ott lebeg a fák fölött,
viszi az ég zászlaja.

Annak, aki igazát
testvér-szemben lelte meg,
otthon az egész világ,
igaz otthon, szív-meleg.

Az élet arra jár,
amerre a haladás,
mit számít, ha kiabál
félemlítő papolás.

Tartós idő bajnoka,
egyetemes névtelen,
az emberiség sava,
kenyér minden tenyeren,

só: mindig erős ízű,
igazságból sült cipó,
ember: tiszta, egyszerű
jogát meg nem tagadó.

Rácstalan eget akar,
rémkép nélküli valót,
jövőt, mit meg nem zavar
a hazugság, – a bitók…

Meghalt: szabad levegőt
kivánt szívni a napon,
nyitott szívvel, a tüdőt,
vért pezsdítő hajnalon.

Milyen szerény szemhatár
s örök igaz, mit bezár.
 
Nyéki Lajos fordítása
 
 
Alain Bosquet
 

RÖPIRAT A MAGYAR FELKELŐKNEK
 

Képes Gézának –
 
 
Az Ember nevében
s mi benne
friss hajtásért
kőszikláért szót emel,
a vér nevében:
tűz és szelíd galamb
tisztul meg általa,
a szó nevében:
zokogó némaságnak
ha hangot ad,
látni volt merszetek,
lélegzeni!
Emberek,
Óriások,
Igazak!
Eltapostak
mint férget sárbatapos csizmasarok
szegek feszítik
szárnyaló szárnyaitok
kiáltástok
elfojtja az ár.
Látunk: ez szégyenünk
– szemeitek lezárva
bűnös lélegzetünk
– melletek beesett
önmarcangolásunk
legnagyobb árulásunk.
Soha nem írjuk le a szót:
azúr
– fejünkön fekete korom
soha nem írjuk le már:
szerelem
– gyűlölet rág, a bosszú, a harag
soha többé nem írjuk le:
szabadság
– börtön minden gondolatunk.
Karunk nem mer már többé ölelni
– nem ölelheti karotok
ajkunk nem mer már énekelni
– a dal elhagyja
a hűtlen ajkakat.
Vérezzetek, versek!
Szótagok, haldokoljatok!
Esküszünk: nem mondunk többé semmi szépet
esküszünk: többé semmi nagyot nem teszünk
a szép, a nagy tiétek.
Nem tudtunk élni értetek,
önmagunkért, az emberért
nem osztottuk meg szép halálotok.
soha nem leszünk kultúremberek.
 
Fordította: Ferdinandy György
 
 
A versek forrása: Tóbiás Áron (szerk.): In memoriam Nagy Imre. Emlékezés egy miniszterelnökre. Szabad Tér, 1989, Budapest.


« vissza