Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Jövel, Uram - A 25 éves romániai forradalom nyitánya 1. rész

Romániában már a kezdettől elhallgatták, hogy az 1989-es forradalom egy magyar református parókiáról indult el. Egy-két év elég volt ahhoz, hogy a temesvári román emlékezetből is kikopjon a Mária tér és „a magyar pap”. Itt, a Mária téren változik át a Tőkés László lelkész melletti szolidáris kiállás rendszerellenes tüntetéssé, itt hangzik el először egy villamos tetején: Jos cu Ceauşescu! Le Ceauşescuval! - amely oly valószerűtlenül hangzott 1989 decemberének Romániájában. A tér ma is változatlan. Az épület fala őrzi az akkori eufóriát, a piros festékkel, '89 decemberében falra mázolt mondatok ma is őrzik az akkori hangulatot: Éljen Tőkés László! Szabadság!
Az alábbi írás az 1989-es temesvári események rekonstrukciója. Azt a pillanatot rögzíti, amikor egy református lelkipásztor küzdelme hatalomellenes parabolává válik, és a többnyelvű Temesvár spontán módon csatlakozik a kis létszámú református közösség ellenállásához. Innentől kezdve az ellenállás népfelkeléssé válik és önálló életre kel.
Tőkés László 1986 óta szolgált a Mária téri Református Egyházközségben. Egy volt bérpalotában lakott, amelyben templom, parókia és lakások kaptak helyet. A lelkipásztor szókimondó és dinamikus, közösségteremtő munkáját veszélyesnek ítélték a belügyi szervek, a kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáte és a nagyváradi református püspök, Papp László is, aki a Román Nemzetgyűlés tagja és a Szekuritáte bizalmi embere volt. Közösen tervezték Tőkés eltávolítását. A huzavona két évig tartott. Végül a kilakoltatás mellett döntöttek, a bejelentett időpont: 1989. december 15. A gyülekezet résen volt, próbálták védeni a lelkészt és családját. A Mária tér villamoshálózati csomópont, a Belvároshoz is közel van, s szerencsés elhelyezkedése kihatott az események alakulására: a villamosokon utazók láthatták a parókia előtt álldogáló, növekvő tömeget, egyre nagyobb számban szálltak le és érdeklődtek - a hír könnyen terjedhetett.
A szövegidézetek emlékkockái kronológiai sorrendben elevenítik fel az eseményeket, az összekötő szövegek szintén visszaemlékezések alapján születtek. Az idézetek Franz Kafka Naplóiból származnak - hátborzongató felfedezés volt számomra, hogy ezek a szövegtöredékek milyen pontosan rajzolják meg a '80-as évek Romániáját, az akkor és ott élő polgár félelmét.
A szereplők valóságosak, többnyire a temesvári református közösség magjához tartoztak, egyesek azok ma is. Több szereplő/résztvevő elhunyt, elköltözött vagy eltűnt a demokrácia sűrűbb forgatagában. Gazda Árpád, Balaton Zoltán, Sepsi Béla, Tolnay István, Kabai József, Borbély Imre, Sükösd Antal, Balaton Krisztina, Jóst Norbert, Mátyus Ernő, Csőke Attila, Ungor Csaba, Cseresnyés Zsuzsa, Szabó Ferenc, Holló Ferenc a református közösség vagy a lelkipásztor baráti körének tagjai. Ungor Csaba balesetben, furcsa körülmények között hunyt el 1990-ben. Gazda Árpád, Balaton Krisztina, Jóst Norbert, Tolnay István már nem Temesváron élnek. István Ion '89 december 15-én, a gyülekezeti tüntetéskor került a helyszínre, és maradt. Román nemzetiségű, akkor esti tagozatos egyetemi hallgató. Petru Dugulescu a Mária tértől ötpercnyi gyaloglásra lévő nagy létszámú baptista közösség prédikátora volt 1989-ben. Mozgósította a gyülekezetét a református lelkipásztor védelmében. Azóta elhunyt. Petre Mot Temesvár akkori polgár- mestere, a hatalom embere.
A visszaemlékezéseket 1990-ben jegyezték le.
A két részben megjelenő írásban Tőkés László és családja menyői deportálásáig, illetve a parókián elfogott kilenc ember börtönbe szállításáig követhetjük az eseményeket. Az önálló életre kelt népfelkelés története már ismertebb mindannyiunk előtt.

 
*

 
Nincs időm. Általános mozgósítás.
Behívták K.-t és P.-t.” (Franz Kafka)


Taktikusan és őszintén védekeztünk az atrocitások ellen. Az utolsó hetekben már arra kényszerültünk, hogy levelet írjak nemzetközileg híres személyeknek, akiknek a szava messze el- hallatszott. így kerestem meg levélben Carter amerikai elnököt, akinek nagy része volt az emberi jogok nemzetközi érvényesítésében. írtam Raj Tamás budapesti főrabbinak, aki, gondoltam, érzékeny ezekre a témákra, hiszen a zsidókat lágerekben pusztították el, gyermekeket, asszonyokat, családokat, válogatás nélkül. Valamint írtam Lech Walesának, a Szolidaritás Szakszervezete elnökének, aki fellázadt a kommunizmus ellen Lengyelországban. (Tőkés László)
Feszült várakozás Temesváron, a gyülekezetben, Erdély-szerte, Magyarországon.
Mindenki ideges, a legrosszabbat sejtik.
Bármi megtörténhet.
Gazda Árpád egyetemi hallgató, fizika szakos. Esti tagozatra jár, így a törvények értelmében dolgoznia kell. Temesvári munkahelyéről, ahol értékes munkaerőnek számított, kapcsolatai miatt áthelyezik a 60 km-re fekvő Lúgosra. A munkát vállalnia kell, egyébként kidobják az egyetemről. Közeleg a kihirdetett kilakoltatás napja. Árpád kötődik a Tőkés házaspárhoz, így megpróbál „helyszínelni”.
Esténként gyakran bementem Lászlóékhoz. Tizenharmadikán szintén megpróbáltam bejutni. Tudtam, hogy itt állnak a rendőrök, két civil ruhás rendőr egy sárga Skodában, ami mindig itt állt a kapu előtt. Félcivilben voltak, rangjelzés nem volt rajtuk. Én úgy tettem, mint egy járókelő: elindultam az utcán, és amikor a kapuhoz értem, egy hirtelen mozdulattal beugrottam, és már rohantam is fel, becsengettem, de a rendőrök észrevették, és máris mellettem voltak. Edith jött az ajtóhoz, kérdezte, ki az. Mondtam, hogy én vagyok, de addigra már a rendőrök engem elkezdtek lefelé ráncigálni a lépcsőn. Levittek az utcára, lökdöstek rendesen, fenyegettek és kiabáltak rám. Edith kirohant az ablakhoz, és arra emlékszem, hogy hisztérikusan veszekedni kezdett a rendőrökkel. Mondta, hogy hagyjanak békén, és kérdezte, hogy mit akarnak tőlem. Ekkor ők is egy kicsit megszeppentek, és egy kicsit visszavonultak, persze felírták az adataimat. Nálam volt egy élelmiszercsomag, amelyet egy magyar- országi ismerős hozott hozzám, s azt szerettem volna átadni. Ez aznap történt, amikor Lászlót bevitték a pártbizottsághoz, és nem volt otthon. Beszélgetni kezdtem Edithtel, kérdeztem, hogyan adhatnám át neki a csomagot. Azt mondta, dobjam fel. Én feldobtam neki a táskát, rögtön kiugrott a két rendőr a kocsiból, és üvöltözni kezdtek, hogy visszaélek a jóindulatukkal, és ténylegesen elkergettek. Elindultam hazafelé, de még az utca feléig sem értem, máris jöttek autóval utánam, megint kiszálltak, megfenyegettek, megkérdezték, hol dolgozom, de nem vittek el. Ez 13-án volt. 14-én reggel elmentem Lúgosra dolgozni, de mivel fél normával dolgoztam, 12-kor eljöttem a munkahelyemről. Utólag értesültem róla, hogy őrizetbe akartak venni, a szeku fél órával az után jött, hogy távoztam a munkahelyről. De úgy jöttem el, hogy fizetetten szabadságot vettem ki 15 napra a téli ünnepek és a vizsgaidőszak miatt. Gyakorlatilag ezen múlott, hogy akkor nem kaptak el, mert lehet, hogy már 14-től a rácsok mögött lehettem volna.(Gazda Árpád)
Azon a reggelen, mivel én éjjel dolgoztam, megbeszéltem szüleimmel és néhány ismerősömmel, hogy reggel ott találkozunk. Már fél 8 táján ott voltam, de nem álltam meg a templom előtt, mert még nem volt senki olyan korán ott a bejáratnál. Akkor átmentem a másik oldalra, az élelmiszerüzlet és a patika oldalán ácsorogtam, és figyeltem az embereket, hátha látok ismerőst, vagy talán sikerül kiszúrni, hogy melyik szekus és melyik nem. 8 óra tájban már több, két-három emberből álló csoport jelent meg, egyeseket hallottam, hogy magyarul beszélnek. Mások a Mária-szobor és a tér között sétálgattak, és az utca sarkánál lelassítottak, a templom felé sandítottak. Aztán láttam Ungureanu őrnagyot is, aki a szemközti házba ment, ahol tudtuk, hogy figyelőállomás működik.” (Csőke Attila)
A hívek közelről-távolról kezdik figyelni a templomépületet, hogy van-e mozgás.
Vannak, akik az épület előtt villamosoznak, többször, sokszor, hogy onnan figyelhessék az utcát. Mások mintha villamosra várnának, félórákig, a dermedtségig.
Többen megfordulnak ezen a napon a parókián, leosztják egymás között a nap minden óráját, mindig legyen valaki a lelkészcsaláddal: Balaton Zoltán, Sepssyék, Csőke Attila és édesapja, Szabó Ferenc, Cseresnyés Zsuzsa, Borbély Imre, Ungor Csaba, Mátyus Ernő, Sükösd Antal, Tolnay István, Holló Ferenc, Gazda Árpád, Kiss Pál, Balaton Krisztina és férje, Jóst Norbert. És persze Kábái József, aki mindig rendelkezésre áll.
A lelkész kinyitja az ajtót, odanyomulnak, érdeklődnek. Közben a rendőr kisiet a gumibottal, és verni kezdi az ablakpárkányt.
- Nem szégyelli magát? - így az idős nénik. - Menjen a dolgára! - Nem szégyelli magát.
A rendőr visszamegy a lépcsőházba, még nem kapott használható utasítást.
Varga Lajos Károly is az emberek között szorong. Tőkés odahívja: tejre és kenyérre volna szükség. Ahogy meglátják az ablakban a lelkészt, tudják, hogy maradni fognak. Varga elhalad az álló autóban ülő szekus mellett, gondolkodik, odanézzen-e. Nem néz be a füstös ablakon, előretekint mereven és vár, kimérten gyalogolva, rászólnak-e. Most már az autó előtt van, nem szóltak, továbbmegy, kenyeret vásárol, tejet szerez, és indul vissza. Mások is próbálnak segíteni.
Délelőtt 11 óra körül megjelenik Denis Curry, az angol nagykövetség sajtóreferensével. A rendőrök nem engedik be őket. Egyesek szóba elegyednek velük, mások félnek, elhúzódnak. A szekusok kivezetik őket a lépcsőházból, ellenállnak, de egy idő után érezhető, hogy a másik oldalon nem csak lökdösődésre hajlandók. Visszaülnek a diplomataautóba és elhajtanak.
A Mária téri református templomtól ötpercnyire áll egy erős, nagy létszámú, román nyelvű baptista közösség temploma. Prédikátora Petru Dugulescu, ellenzéki érzelmű ember.
A hír eljut a prédikátorhoz, aki legnagyobb gyermekével, Cristivel és néhány hívével elmegy a református templom elé. A reformátusok közül többen megismerik, és megörülnek. Jó, ha nem csak magyarok vannak itt: nem nacionalista a tüntetés, sőt már nem csak tüntetés.
Kabai 15 óra körül érkezik haza munkahelyéről. Mivel ő itt lakik, a kapuőrök beengedik.
Ekkor már rendőrkordon veszi körül az épületet.
A fiatalok is gyülekeznek, ahogy lenni szokott, ők félnek legkevésbé.
Balaton Krisztina elsőéves egyetemi hallgató. Az állomáson egy csomagot vár a nagyitól, férjével, Jóst Norberttel. Átkiáltanak a másik vágányra, egy barátnak: „Gyere a Máriára, mert ott forró a hangulat!”
A lelkész és a hozzá közelállók tudják, ha elmennek az emberek, a történet gyorsan véget ér, ha nő a tömeg, egyre nagyobb a kockázat, provokátorok vegyülhetnek el. Tőkés kb. negyedóránként-húszpercenként kinyitja az ablakot, megköszöni a hívek szolidaritását.
A villamosról román emberek is leszállnak: ahol nagy a kavarodás, ott cukrot, vajat és húst is beszerezhetnek. Amint közelednek, kiderül, szó nincs osztásról, cirkusz van itt. Igazi cirkusz.
Különféle információk birtokába jutnak, attól függően, hogy kivel állnak szóba.
Mi történik itt? - Az ördögbe, egy magyar pap felakasztotta magát a templomban. Dugulescu prédikátor az önkéntes informátor jobbján, teljes hangerővel kitör: „Hazudik! Le akarják tartóztatni a református lelkészt! Nézd, ott a milícia teherautója, készen a bútorok felpakolására.” A szekus tekintetével lenyeli Dugulescut. Az imént érkezett ember marad. Hármat balra lép, az első tanácstalankodó vállára teszi a kezét: hallotta, mi történik? Egy katolikus - nem, református papot le akarnak tartóztatni!
Kilakoltatás, egy magyar pap!
A református hívek is készségesen mesélik a részleteket a tájékozatlanabbaknak.
A tolvajokat kell őrizni! - kiált az egyik idős református néni, aki mindig a második sorban ül, mindig a jobbszélen, mert olykor rosszul van, szívritmuszavar. - A tolvajokat, a gazembereket őrizzék, ne minket!
A kék ruhás milicista rámordul: Nézzen a maga dolga után!
A férfi a fogát szorítja, az egyenruhája sarkát gyűri-gyűri. Nem sózhat oda.
így is zúg a tömeg. A kordon kissé beljebb húzódik.
Érződött mindenütt, hogy azt az embert, aki fel meri emelni a szavát a kommunizmus ellen, azt mindenki tiszteli. Akkor már Lászlóban egy felszabadítót láttak. A románok így mondták: El este mántuitorul nostru. (Ő a mi megváltónk.) Ez nagyon felemelő érzés volt.” (Kabai József)
Hogy miért álltunk ott? Erkölcsi kötelességünknek éreztük megvédeni azt az embert, aki addig félretéve a természetes emberi félelmet, szembe mert szállni a zsarnoki hatalommal, és bennünket védett.” (Jóst Norbert)
Tőkés László ismét az ablakban. Békés, keresztény együttlétre kéri az egybegyűlteket. Érzékeli, hogy a feszes, lecövekelt közösség bármivé válhat. Fontos lenne egyházias mederben tartani az eseményeket.
A református csoport magjához tartozó Csőke Attila felfigyel egy fülelő fiatalemberre. Látszik, anyagot kell írnia az eseményről.
Csőke odalép a kukkolóhoz, dühösen rákérdez románul: Miért van ennyi ember itt? - Mert egy pap a templomban fütyült - vágja ki magát zavarában románul a másik. A kukkoló néhányat lép balra és lábaival topog. Ma nem megy a munka.
Meddig tesz úgy a tömeg, mintha nem tudná, nem csak egy lelkészt védenek?
Nem tudtam, mi az, amit átélünk: a hatóság akadályoztatása, tüntetés, polgári engedetlenség. Féltünk, de együtt voltunk és énekeltünk.” (Varga Lajos Károly)
A következő „ablak-beszéd”-kor egy-két ember az ablak alá nyomul, és megpróbál élelmet tartalmazó csomagot feldobni. Mások is vérszemet kapnak, bedobálják, ami náluk van: kenyeret, konzervet, egyebet. Kiáltanak hozzá egy-két szót. Bátorság, kitartás, imádkozunk magáért! A felesége hogy van?
Az utolsó szót már nem hallja a pap, becsukja az ablakot. Fél, mondják egymásnak románul, fél, ismétlik.
A baptista fiatalok egyházi himnuszokat dúdolgatnak, aztán egyre bátrabban énekelnek. Közeleg a karácsony. Fülelnek egymás énekeire, hamar kiderül, vannak közös énekek. Zsoltárok, újabb keletű hozsánnák. Az egyik baptista lánynak hosszú, hosszú haja van, érintetlen, tiszta, mint ez az egész történet. A gyülekezetből megszorítja valaki a kezét.
Ne menjenek el!
Együtt éneklik a Mennyből az angyalt, a Csendes éjt. Aztán külön-külön, sokat. Ne csüggedj el, kicsiny sereg. Tebenned bíztunk eleitől fogva. Pünkösdisták is csatlakoznak a baptista és református énekléshez.
És folyamatosan érkeznek.
Szabó Irént 15-én délután egy cetli várja az asztalon: férje az egyháznál van. Odasiet ő is. Találkozik ismerőseivel, arcokat lát, akiket a templomból ismert.
Kiss Pál, Tőkés Edith sógora szolgálati ügyben Temesvárra utazik. Úgy intézi, hogy elhaladjon a református épület előtt. Látja a tömeget, odamegy, ottragad.
Gazda Árpád, szintén munka után, estefelé elindul a Mária térre, már sok ismerős várja. Előzőleg Borbély Imrétől gyertyákat szerez, a vasárnapi istentisztelet utáni megbeszélés szerint.
Ion régóta követi az eseményeket, mióta a Kossuth és a Panoráma beszámol róluk. Az egyetemen értesült magyar kollégáitól, mi történik legújabban a református templomnál. 16 órára ér a templomhoz, később elhozza román kollégáit is.
Otthon a hat hónapos kislánya, átvillan az agyán, hogy jobb innen eltűnni.
De lehet innen elsomfordálni? Marad. Egy méterre tőle egy bőrkabátos.
Nagyon sokan munka után sietnek a parókia felé. Dánut Gavra, huszonnégy éves, baptista felekezetű fiatalember megkérdezi gyülekezetének lelkipásztorát: hozhatna-e gyertyákat a legközelebbi ortodox templomból. Félszeg a hanghordozása, a tartása, nem tudja, szabad, nem szabad, illik, nem illik, az ortodoxokkal nem a legjobb a viszony, a tanításbeli különbségekkel is tisztában van. Hozhat, jön a válasz. Most hozhat!
Később széttárja a kabátját, belső zsebében egy nagy csomag gyertya, mindenki tolakszik, pillanatok töredéke alatt szétkapkodják. Mivel égnek a gyertyák, a lelkek is csatasorba állnak.
Olyan szép... Nagyon-nagyon szép, ugye? Olyan... egyformák vagyunk.
Gyertyás együttlét. Gyertyás éneklés. Vagy hogy is mondják: tüntetés.
Varázslatos látvány volt, teljesen szokatlan egy kommunista országban.” (Dugulescu)
A lelkipásztor újra kihajol az ablakon, híveivel beszélget, egyeztet. Ion érteni szeretné, mi történik. Érteni véli, de többre vágyik. Elkiáltja magát hangosan: Si in románeste! Románul is!
A lelkész elmondja újból, románul: kilakoltatnak, az eredeti terv szerint ma kellett volna. Ezek szerint holnap teszik meg.
És a románok, baptisták - pünkösdisták -, ortodoxok, torkuk szakadtából: „Niciodatá! Nu vá lásám! Nu vá lásám! Soha! Nem hagyjuk magát!”
Ezek voltak az első skandált jelszavak a temesvári felkelés idején, hangsúlyozom ezt a mozzanatot, mert abban a pillanatban nemcsak én, hanem a körülöttem lévők is felfogták: a Tőkés-ügy a romániai kommunista rendszer megroggyanását jelenti. Az első skandált jelszavak nem a politikai rendszer ellen szóltak, de olyan erővel kiáltottuk őket, hogy titkos nyelven ösz- szefogott bennünket, noha személyesen nem ismertük egymást, együtt érzőkké tett bennünket, és a következő üzenetet kódolta: „jó emberek, fogjunk össze, eljött az a pillanat, amelyet annyi éve vártunk, ne lankadjunk, menjünk végig az úton.” (István Ion)
Egy Aro halad át a Mária téren, lassan, lesötétített ablakokkal. Egy pici rés az anyósülésen: valaki filmez. Az autó Csőke Attila mellett halad, aki szembenéz a filmező géppel, bámul bele, a rés közepébe, csak úgy. Fáradt.
Már késő, mire észbe kap. Gyorsan hazamegy, átöltözik, és egy hirtelen ötlettel levágja a szakállát.
A Cipariu utcának a Mária térrel ellentétes vége ki- világítatlan, így mindenki igyekszik a parókia előtt maradni. Ha ez nem sikerül, inkább a Mária tér felé sodródnak. Az utca másik felében a bőrkabátos szekusok. Sokan elvegyül(né)nek, de nemigen sikerül, könnyen kiszúrhatok, az emberek látványosan elhúzódnak. Hátat mutatnak. Új tapasztalat!
Ismeretlenül is mosolyogva tekintettünk egymásra, valami titokzatosan összekötött bennünket, boldogok voltunk, hogy megtettük az első, legfontosabb lépést a nemzetiségek és végső soron az emberek közötti összetartás, szolidaritás felé.” (István Ion)
A Mária téri, Cipariu utca felé húzódó tömeg egyre csak nő, még a villamoson utazó ember is felfigyel és leszáll. Nem mindennapi látvány: egy szabálytalan alakzatban összegyűlt, gyertyás tömeg. Az alakzat bizonyos részeiben imádkoznak, énekelnek, magyarul, románul.
Itt-ott mormolás: „Libertate! Libertate! Szabadság, szabadság!"
Fokozatosan új/régi szavakat, új/régi hangulatokat próbálgatnak, mintha az emlékekben, mintha nagyon- nagyon rég. Kezdik elhinni, hogy félóránként, húszpercenként, már ötpercenként, egyre többet lehet.

(Folytatjuk)


« vissza