Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Pápa vagy szinódus?

November első hetében a püspöki szinódus „utórezgéseként” jelent meg a hír Raymond Leó Bürke bíboros áthelyezéséről. A legtöbb hírforrásban olyasféle címeket lehetett olvasni, mint hogy „a pápa leszámol ellenfeleivel”, vagy „Ferenc pápa lefokozta a szókimondó bíborost”. Az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának hatvanhat éves menesztett vezetője ezúttal szimbolikus feladatot kap. Mostantól a Máltai Lovagrend káplánja lesz. Számított eltávolítására, különösen azok után, hogy a rendkívüli szinóduson teljesen egyértelművé tette a válással kapcsolatos álláspontját, ám fontos kérdésekben már ezt megelőzően is finoman, de mindenki számára érthetően többször kifejezésre juttatta egyet nem értését a római egyház fejével.
Ha sokak számára más jelből nem, hát a volt St. Louis-i érsek vatikáni félreállításának sajtóprezentációjából világosan látszik, hogy a Ferenc pápa töretlen népszerűségére vonatkozó híresztelések bizonyos szempontból túlzók lehetnek. A címadások ugyanis bármiféle hovatartozástól függetlenül, egészen egyértelmű állásfoglalást jelentettek. Ez pedig nagyon fontos jelzés az átmediatizált erőtérben. A szinódus - ha nem is példátlan, de az utóbbi évek gyakorlatához képest mégis meglepő módon - ezúttal az érvek és ellenérvek sajtónyilvánossággal súlyosbított ütköztetése is volt. Ennek megfelelően az ülések közben a hivatalos, a sajtóközpontban készített összefoglalás mellett megjelent számos „rendkívüli”, főként a nyomásgyakorlást szolgáló interjú. Majd október 22-én, a tanácskozást követően Federico Lombardi, a vatikáni sajtóközpont igazgatója is nyilatkozott a történtekről. Méghozzá - nyilvánvalóan - normatív módon. Talán azért is, hogy a meglepő eredményt hozó sajtócsata is a helyére kerülhessen.
Lombardi a szinódus feszültségeket eredményező metódusát a mindenkit érintő téma fontosságával magyarázta, és - kiváló szakemberként - Ferenc pápát az események fölé emelte, azzal a módszerrel, hogy hangsúlyozta: a pápa csupán a főpásztori nyitó- és záróbeszédet mondta, menet közben egyáltalán nem szólt hozzá a vitához. Persze a nagy felháborodást nem is ez a körülmény váltotta ki, hanem a diskurzus számára kijelölt meder. Amit persze a hatalmas áradat is vághatott magának, de a legfőbb irányokat mégis a Szentatya jelölte ki...
Magyar szempontból külön érdekesség, hogy a tanácskozás egyik kulcsszereplőjének az esztergomi érseket, Erdő Péter bíborost nevezte ki Ferenc pápa. A rendkívüli szinódus főrelátorának döntő fontosságú szerep jutott a különféle vélemények kiegyensúlyozásában, vagyis abban a tekintetben, hogy a katolikus egyház milyen álláspontra helyezkedik a világszerte sokféle problémával küzdő, ám a jövőt leginkább alakító társadalmi intézmény, a család megítélésének kérdésében.
Az elvégzett munka egyébként csakugyan bámulatra méltó, hiszen százkilencvenegy szinódusi atya véleményének összehangolása volt a feladat. Tulajdonképpen az lett volna meglepő, ha ilyen feszült helyzetben a munka eredményességével kapcsolatban nem merültek volna fel kételyek. A diskurzus szilárd keretek között tartása érdekében a föld legtávolabbi pontjáról és nagyon eltérő kulturális-lelkipásztori közegből érkezett szinódusi atyák már előre elküldték helyi egyházaik tapasztalatai alapján összeállított írásos jelentésüket. A körbejárt témakörök pedig meglehetősen bonyolult kérdéseket vetettek fel a családok helyzetével kapcsolatban. Megvizsgálták, milyen nehézséget okoz a hit terjesztése szempontjából a nem szentségi házasságban élők állapota, legyenek a felek csupán polgári házasságban élők, élettársi kapcsolatban együtt levők, netán még ennél is lazább párkapcsolatban élők. Mit jelent lelkipásztori szempontból a meleg párok vagy az elváltak helyzete. S mindezzel kapcsolatban azt is felmérték, mennyire ismerik a hívek az egyház tanítását a házasságra vonatkozóan, mi a véleményük a fogamzásgátlásról, abortuszról.
A jelentések összegzésével készült el a munkadokumentum, az instrumentum laboris. A munkaüléseken csak néhány percet beszélhettek a résztvevők, majd az ülések végén mindennap egy órát szabad felszólalásokkal töltöttek egy-egy konkrét probléma megvitatására.
Valószínűleg még a katolikus nagyközönség sem értette meg teljesen, hogy az eltérő álláspontok mögött nem „szőrszálhasogató” skolasztikus fejtegetések állnak, hanem az egyház alapvető tanítását érintő szentségteológiai megfontolások. Ezért Ferenc pápának a szinódus megnyitásakor mondott, teljes nyíltságot kérő szavai nem vonatkozhattak az egyház tanításának felülvizsgálatára.
Sokan mégis így élték meg a problémák felvetését, hiszen a bíborosi testület februári, előkészítő ülésén a nyitóelőadást az a Walter Kasper nyugalmazott német bíboros tartotta, akinek sok tekintetben eltérő véleménye volt a XVI. Benedek pápa képviselte állásponthoz képest. Kasper azt a nézetét fogalmazta meg, hogy mivel az Oltáriszentség nem a tökéletesek, hanem az úton lévők szentsége, ezért bizonyos esetekben engedni kellene az elváltak szentáldozását. Kasper szerint ezt az elgondolást Ferenc pápa is támogatja, a szavazásnál viszont a püspökök nagy többsége annak ellenére is másként gondolta a helyzetet, hogy meglehetősen nyilvánvaló: az elvált és újraházasodott hívek esetében a szentségkiszolgáltatás a katolikus templomok jelentős részében már régóta gyakorlat. (Ami persze nem jelenti azt, hogy a katolikus álláspont szerint ez ne lenne szentségtörés.)
Nem meglepő, hogy ez a kérdés a szinódus egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó sarokpontja lett, és sokan úgy értelmezték a történteket, hogy a befolyásos észak-európai püspökök - legfőképpen a német liberális teológusok - megpróbáltak nyomást gyakorolni a többi résztvevőre. Akárcsak a homoszexuális kapcsolatok egyházi megítélésével kapcsolatban. Ráadásul e polémiákat néhány kevéssé átgondolt sajtónyilatkozat is terhelte. Walter Kasper bíboros például hosszú magyarázkodásra kényszerült egy interjú nem publikusnak szánt része miatt. Kasper a magánközlésnek gondolt kijelentésében azt hangoztatta, képtelenség a homoszexualitásról beszélni az afrikaiakkal, mivel a téma számukra tabu - „és nem nekik kéne megmondani, hogy mit kéne tennünk”.
A téma megítélésével kapcsolatos problémák uralták a tanácskozás első hete után megjelent összefoglaló, a félidős jelentéssel kapcsolatos sajtóhíreket is. A felháborodást az váltotta ki, hogy bár csak egy ilyen szellemű felszólalás hangzott el, a jelentésbe bekerültek a vitatott mondatok. Amikor pedig a főrelátort erről kérdezték, Erdő Péter a pápa által kinevezett helyettesét, Bruno Fortét, a kissé liberális elveket valló olasz püspököt tette felelőssé.
A püspökök csoportjai közötti éles szembenállás persze nagyon is jól jött a hírek tolmácsolóinak, hiszen teljes egyetértés esetén nincs miről tudósítani. Az azonban egyelőre felmérhetetlen, hogy a vitának milyen hatása lesz a katolikus hívekre. Végül a rendkívüli szinódus záróüzenetében nem sok meglepő dolog olvasható, ezért nagyon valószínű, hogy a végkövetkeztetések levonására jövőre összehívott rendes szinódus sem fog túllépni bizonyos határokat. Az is valószínű, hogy a liturgiái kérdésekben eltérő álláspontokat képviselő II. János Pál-féle „konzervatívok” és a Benedek-féle „tradicionalisták” dogmatikai kérdésekben azonos módon ítélik meg a helyzetet.
A helyzet mégis nagyon szokatlan, talán még a II. vatikáni zsinat utáni zavarodottsághoz képest is. Ezt a bizonytalanságot leginkább azok a híresztelések mutatják, amelyek szerint Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán görögkatolikus érsek a szinóduson szinte kioktatta a pápát a katekizmus részleteinek felolvasásával; a szentségteológiailag képtelen javaslatok miatt kétségbeesett püspökök egy része pedig egyenesen követséget küldött az emeritus XVI. Benedekhez, vesse latba tekintélyét az egyház tanításának megőrzése érdekében.
Valószínűleg ezeknek a híreszteléseknek csak kevés valóságos alapja van, szemben azzal a biztos ténnyel, hogy a szinódus befejezésekor a pápát vastapssal köszöntötték a jelenlevők. Ám a közhangulatra vonatkozóan még a legvadabb pletykák is sok mindent elárulnak. Az egyház már ennél nehezebb helyzeteket is átvészelt, még olyan történelmi korszakokat is, amikor a pápa vagy a zsinat elsősége volt kérdés.


« vissza