Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A funtineli boszorkány - Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan

Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan abban, hogy egy nemrégiben bemutatott magyar film címét idézzem, hogy a „filmszakadás” óta, vagyis a 2010-ben megalakított Andy Vajna által kormányzott Nemzeti Filmalap által készített filmek zöme vígjáték. Mondjuk tízből nyolc. Ezért is mondhatta a fodrásznő, hogy: „a magyar film mostanában... olyan tingli-tangli”. Láttam a tükörből, hogy keresi a szavakat, nem akar megbántani, de ennél pontosabban nem is fogalmazhatott volna. Mert mit is jelent az, hogy tingli-tangli? Súlytalan, semmitmondó, felejthető. Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Ráadásul a főszereplők maximum harmincévesek, lehetőleg celebek, jómódúak és a filmet nézve senki meg nem mondaná, hogy Magyarországon élnek. „Fiatalos, pörgős, vagány és szexi film” - méltatta a romantikus vígjátékok egyikét a kritika. Nos, ez mindegyikről elmondható, de ennyi és más semmi.
Hogy ez a fene nagy jókedv miért uralkodott el a filmgyártásban, amikor sokak szerint Európa legpesszimistább népe vagyunk, az valóban megmagyarázhatatlan. Fia hozzáteszem, hogy viszont nem megy át a filmfinanszírozási szűrőn semmi, ami a magyarok történelmével, kultúrájával, ne adj Isten nemzeti tudatával kapcsolatos - lásd elutasított Toldi, A funtineli boszorkány, Tóth Ilona-forgatókönyvek és még folytathatnám -, akkor már árnyaltabb a kép és akár azt is gondolhatnám, hogy itt a magyar nép tudatos szellemi lenullázása folyik. De miért épp az úgynevezett nemzeti kormány alatt és feltehető támogatásával?
Ám most maradjunk a filmeknél. A Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan címűnél, Reisz Gábor debütáns alkotásánál. A film úgy hatott rám a felvázolt mozis környezetben, mint tikkasztó, csüggesztő hőségben egy pohár friss víz. Épp olyan ugyanis, mint az első filmek voltak, amikor még azt hittük, hogy a film művészet és nem kaptafára gyártott termék. Az első film jó esetben névjegy, ami sok mindent elárul a készítőjéről. Régen azt mondtuk az ilyenre, hogy szerzői film. Nemzedéki filmet látunk a szó hagyományos értelmében. Egy nemzedék közérzetrajzát, aki nem akar felnőni, mert nem vonzzák azok a lehetőségek, amit a felnőtt élet kínál. Mint tudjuk, ma ez világjelenség, nem ideológia-függő. Áron, a film főhőse sem áll be a sorba, inkább vállalja a retardált, „visszamaradt” életmódot - harminc évesen se állása, se lakása, se hírneve, csak egy piacképtelen bölcsészdiplomája van. Albérletben lakik, anyagilag a szüleire utalva, ráadásul szerelme is elhagyja. Ez utóbbi zökkenti ki a fiút igazán, mert ő valóban szerelmes. A mai világban ez sem trendi, a mély érzelem valamiféle gyengeségnek, fogyatékosságnak tűnik. Á szerelmet ilyen könnyed játékossággal, mégis átélhetően megjeleníteni már rég láttam filmen. A mi főhősünk se nem pörgős, se nem vagány, se nem szexi túlságosan. Lúzer - ahogy mondani szokás. De szerethető. Öniróniája erősebb, mint az önsajnálata. Csetlik-botlik, igyekszik megfelelni - családi ebéden, HR-es nőnél, alkalmi munkavállalóként -, de valami mindig közbejön. Például egy buli, ahol részegen vesz egy repülőjegyet Lisszabonba, természetesen a szülei bankkártyájáról. A kijózanodás - az összeg apja egyhavi fizetése - drámai. Össze kell kaparnia a pénzt. Kérdőívezik, mosogat, s közben halogatja a nagy lépést, a C.V. megírását. Anyja valószínűleg el tudná helyezni, de ezt a lehetőséget is elbaltázza. S logikátlan bár, de mégis elutazik Portugáliába. Senki nem csodálkozik, mindenki meg van győződve róla, hogy azért utazik el, mert „itt” nem lehet élni. De Áron Lisszabonban is önmaga. Találkozik egy kedves lánnyal, aki segít munkát találni, s megint van néhány örömteli, felszabadult pillanata. A munkában is halad, már nem mosogató a kínainál, hanem recepciós egy irodaházban. De egy reggel, amikor otthon felejti az irodakulcsot, sarkon fordul és meg sem áll hazáig. Magyarországig. Budapestig. A kisvakond-effektus működik - rossz, de ez a hazánk -, vagy megszabadult végre a szerelemtől, ami itthon kísértette minden játszótérben, piros kabátban, szőke hajban? Ennek eldöntését a nézőre bízza a rendező.
Hosszú-hosszú ideje az első magyar film, amiben létező, ismerős emberek valós gondjaival, problémáival találkozunk. Áron és haverjai, barátai pesti fiatalok, szülei fáradt, fásult, de igyekvő emberek, akik, különösen az anyja, érzik Áron szabadulási kísérletét a taposómalomból, s ő a maga módján segít is neki. A film epizódokból építkezik, eklektikus stílusban, de mégsem esik szét. Az irónia mindig jelen van és Áron személyisége is árnyalt, pontosan felskiccelt. A mellékszereplők, a postáslány, a földrajztanár - ez utóbbi hátborzongatóan erős - a szülők; mindannyiuknál kevésből is felsejlik az egész.
Ez egy igazi „one man show”: a rendező, a forgatókönyvíró és az operatőr is Reisz Gábor. Nem kis teher ez a hármas szereposztás, mégis fantasztikus az a könnyedség, az a következetesség, amivel vállalja saját sztorijának egyszerűségét, nem terheli meg semmi feleslegessel. Ezt hívják arányérzéknek, s mivel működik, a film is életre kel. A rendező biztos kézzel irányítja hivatásos és amatőr szereplőit, akik sokszor saját szövegüket mondják. Kicsit szabadszájúan, hiszen valószínűleg a mindennapjainkat eluraló, s a filmben is szükségképpen jelenlévő trágárság miatt lett 16 éven felüli a film. A kamera érzékenyen, ötletesen mutatja meg Budapest és Lisszabon hétköznapi arcát, a mindennapok szürkeségét, amin csak a szerelem emlékképei ragyognak át. A filmet szeretik a fiatalok, külföldön is sikere van, gondolom, azért, mert világjelenségről beszél, jóllehet magyarul, hiszen végre egy hiteles, hazai környezetet láthatunk filmen. S ha hozzáteszem, hogy ez „csak” egy vizsgafilm, bizakodhatunk Reisz Gábor jövőjében. Egy fecske nem csinál nyarat - mondják. De emlékeztethet a nyárra, arra, hogy lehet magyar filmet is készíteni, nem csak hozott anyagból dolgozni, másolni az ilyen-olyan külföldi kasszasikereket.


« vissza