Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Robert Conquest halálára – Akinek rosszkor volt igaza

Hogyan csinálhattak a britek Dahrendorfból1 bárót, miközben Poppert2 csak lovaggá ütötték?” - kérdezte meglepetten egy német politikus. Az illető nem volt tisztában azzal, milyen szempontok szerint osztják Nagy-Britanniában a nem címeket, de az az igazság, hogy csak nagyon kevesen ismerik ezeket a szempontokat. Eric Hobsbawm, aki sohasem lépett ki a Kommunista Pártból, a Becsület Lovagrend tagjai (Companions of Honour to the Queen) közé emelkedett, ami rendben is van, hiszen jelentős életmű állt mögötte. De mi lehetett az oka annak, hogy más jeles száműzöttek nem részesültek efféle elismerésben? Ilyen például Leszek Kolakowski, vagy Vlagyimir Bukovszkij, korunk egyik legnagyobb hőse, a Szovjetunióról szóló alapművek közé számító Ítélet Moszkvában (Jugement a Moscou) szerzője, melyet valószínűleg akkor is forgatni fognak az olvasók, amikor Hobsbawmról már teljesen elfeledkeztek.

De akadnak más rejtélyes esetek is Nagy-Britanniában. A nemrégiben elhunyt Robert Conquest 1968-ban jelentette meg A nagy terror (The Great Terror) című, immár klasszikusnak számító, az 1930-as évek végén lezajlott sztálini tisztogatásokat feltáró művét, melyet azután újra meg újra kiadtak. Conquest később a korszak más szörnyű bűntetteit is bemutatta, így az Ukrajnában a mezőgazdaság 1932-33-as kollektivizálásával előidézett éhínséget, vagy egész kaukázusi és krími népcsoportok deportálását 1943–45-ben. Ezek a könyvek nemcsak a szovjet történelemről szóló munkák sorában számítanak mérföldkőnek, hanem az emberiség huszadik századi tragédiáit bemutató művek körében is, és szerzőjük mindenképpen megérdemelte volna, hogy nyilvános elismerésként lovaggá üssék. Erre azonban nem került sor. Robert Conquestnek éppúgy megvoltak a maga ellenségei, mint a történész A. J. P. Taylornak, akinek immár nyolcvan éve újra meg újra megjelentetik a könyveit, míg egy sereg más, életében nagyra tartott szerzőre már senki sem emlékezik.

Robert Conquest bűne az volt, hogy rosszkor volt igaza. A sztálini tisztogatásokról szóló, azóta klasszikussá vált műve akkor látott napvilágot, amikor a vietnami háború kedvezőtlen fordulatot vett az Egyesült Államok számára. A könyvet egyetemi körökben elutasították, és folyvást azt hangoztatták, hogy Ho Si Minh valójában Ázsia Titója, a társadalmi igazságosság és a nemzeti függetlenség bajnoka. Ezt a felfogást tette a magáévá a nyugati egyetemi oktatók akkori új nemzedéke, akik szembehelyezkedtek elődeik antikommunizmusával, és a kommunista rendszerek számos jó tulajdonságát vélték fölfedezni. Spiritus rectoruk E. H. Carr volt, aki abból indult ki, hogy a Szovjetunió Hitler legyőzésével világhatalommá lépett elő, míg cári elődje vereséget szenvedett a Kaisertől. Többek között helyesnek tartotta azt a politikát, amely megkeserítette a parasztok és a kis létszámú etnikumok életét. Hívei 1967-ben nagy hangon ünnepelték az Októberi Forradalom „vívmányait”. Ezután az enyhülés időszaka következett, amikor is nem volt ildomos a Szovjetuniót bírálni. Sem Vlagyimir Bukovszkij, sem Leszek Kolakowski nem kapott meghívást az oxfordi Saint Anthony's College-ban rendezett szemináriumokra, s Conquestnek a nagy éhínségről szóló könyve sem szerepelt a College könyvtárának katalógusában. Ugyanakkor újdonatúj barna öltönybe öltözött, lengő szakállú lengyel és magyar közgazdászok tartottak ott előadásokat a piacfejlesztés lehetőségeiről a szocializmus keretei között; a szervezők áradozó köszönetet mondtak „gondolatébresztő” meglátásaikért, majd nem sokkal később azon kapták őket, hogy tiszteletdíjukból női alsóneműt vásárolnak a Marks and Spencer- nél. Conquestnek a sztálini rémtettekről szóló munkáját természetesen nem lehetett nyíltan támadni. Műve mögött óriási kutatómunka állt, mely nehezen elérhető forrásokra – az érintettek visszaemlékezéseire – támaszkodott (ezt a forrásanyagot vetette el az egyik brit szovjetológus a „Szolzsenyicin és Tsai” címke alatt). Írói vénájának köszönhetően Conquestnek sikerült ezt a gyászos témát emészthetővé tennie; könyvének példányait becsempészték a Szovjetunióba, ahol neve hamar közismertté vált. Művének átdolgozott kiadása akkor jelent meg, amikor nagy mennyiségű levéltári forrásanyag vált hozzáférhetővé – mely természetesen megerősítette mindazt, amit Conquest korábban állított. (Azért jegyezzük meg, hogy a mai napig sokan vitatják azt a nézetét, miszerint a szörnyűségeket elindító 1934-es Kirov-gyilkosság valójában provokáció volt.) A kilencvenes években orosz ismerőseitől kapott „Veteran holodnoj vojni" feliratú névbilétával jelent meg a rendezvényeken, mely címre kétségkívül rászolgált, többek között azzal, hogy a hetvenes és a nyolcvanas években értékes szolgálatokat tett Margaret Thatchernek. Furcsamód a „Vaslady” nem tudta elérni, hogy lovagi címet kapjon – akárcsak azok a szakszervezeti vezetők, akik nélkülözhetetlen szövetségesei voltak a kommunista ihletésű sztrájkok letörésében, s ezzel nagymértékben előmozdították az ország gazdasági talpra állását.

Gondolatok egy lerombolt országról (Reflections on a Ravaged Country, 1999) című munkájában nemcsak a kommunizmus által az emberekre zúdított szerencsétlenségek avatott tanulmányozója, hanem a nyugati világ bajainak is, különösen, ami az oktatás színvonalának csökkenését és a politikai infantilizmus előretörését illeti. Conquest nem jelöli meg forrásait, ami miatt joggal támadható; valószínű, hogy sohasem zavartatta magát. A sztálini terrorról szóló könyvét képtelen vádakkal illették egyes amerikai egyetemi körök; akadtak, akik kijelentették, hogy a sztálinizmus áldozatainak száma legföljebb néhány ezer lehetett, s az ő végzetüket is inkább valamilyen adminisztrációs hiba idézte elő. (Conquest nem sokkal később újabb könyvet jelentetett meg saját nézeteinek igazolására, melyben tizennyolcmillió áldozatról ír.) Az efféle vádakról ugyanazt mondhatjuk, amit dr. Johnson Shakespeare Cymbeline című darabjának cselekményéről mondott: „Ellenállásra képtelen ostobaságot lehetetlenség bírálni.” Conquest nem támadta nyíltan egyes feministák elrugaszkodott követeléseit sem: beérte azzal, hogy célozgat képtelen voltukra. Amerikában mintegy harminc éven keresztül vizsgálták apa nélkül felnőtt gyermekek életét, s olyan eredményre jutottak, amelyet némi józan ésszel bárki már kezdetben megjósolhatott volna.

Robert Conquest természetesen nem volt az a begyepesedett reakciós, akit a németek a Wutbürger szóval jelölnek. Amerikai apa és a Brit Birodalomhoz tartozó Indiában felnőtt (nagyon) angol anya fiaként igazi internacionalista volt, és több európai országban is élt. Sőt, több életet is élt: kezdő egyetemistaként rövid ideig a kommunizmus híve volt, részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a brit hadsereg tisztjeként a világháborúban, azután diplomataként (és nyilván hírszerzőként) szolgált az 1945 utáni Bulgáriában, ahol jó okokat talált, hogy meggyűlölje a kommunizmust, és ne tápláljon illúziókat a Kreml céljait illetően (nagy elégtételt jelentett számára, amikor a kilencvenes években szovjet veteránok sora igazolta állításait). Ugyanakkor bámulatos nyelvérzéke volt: három idegen nyelven is meg tudott szólalni a külföldi tévécsatornák élő adásaiban.

(Fordította: Sujtó László)


 

Jegyzetek:

 

 

1 Ralf Gustav Dahrendorf (1929–2009), német, majd 1988-tól brit állampolgárságú szociológus és politológus. Elsősorban a fejlett ipari társadalmakban működő osztálykonfliktusok vizsgálata terén alkotott maradandót. Politikusként fontos tisztségeket töltött be különböző európai szervezetekben. (A ford.)

2 Karl Popper (1902–1994), osztrák, majd brit filozófus. Főleg tudományfilozófiai munkássága számít kiemelkedőnek. (A ford.)


« vissza