Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
Hungarian Review

Egyedül szembejövet – Dobai Péter (és) művészete

Morsányi Bernadett Dobai-monográfiájának alapja doktori disszertációja. Ezt egészítette ki a Függelékben egy önéletrajzzal, Grunwalsky Ferenc vallomásával Dobai Péterről, s egy Erdély Miklósnak Kubából írott hosszú levéllel. S a merészen eklektikus párosításból egy rendkívül alapos, már-már aprólékos, mindenre odafigyelő, mégis olvasható, helyenként érzékletes korrajzot is adó könyv született az egyik legjelentősebb és gyakori műfaji és mediális váltásaival az egyik legsokoldalúbb kortárs íróról. Író, írom én is, pedig a monográfia legnagyobb érdeme, hogy egy rangon kezeli az író és filmes Dobait, elemzi rendezői és forgatókönyvírói tevékenységét s annak társadalmi hátterét. Pályakezdő éveiben Dobai még a filmet tartotta a legkorszerűbb kifejezési formának. „…tervem és életcélom az, hogy filmeket csináljak. A filmírást-rendezéstforgatást és magát a képkomponálást teljesen egységes folyamatnak tartom”. Felvételizett is a Film- és Színházművészeti Főiskolára, Bódy Gáborral egy időben. El is jutott a „belső körig”, de a felvételi bizottság úgy döntött, a főiskola nem bír el egyszerre két ilyen nagyformátumú, művelt s a személyiség szabadságát hirdető embert. Dobainak tehát három, a BBS-ben illetve a Magyar Televízióban rendezett rövidfilmje – Archaikus torzó, Együtthatók, Anyám – van s tucatnyi megvalósult forgatókönyve, köztük az Oscar-díjas Mephistóé. Szabó István filmtrilógiájának másik két darabját is ő jegyzi: Hanussen, Redl ezredes. Sőt, ez utóbbiból később A birodalom ezredese címmel regényt is írt.

Morsányi szerencsére nem feledkezik meg a pályakezdő, alternatív művekről sem, amelyek a BBS-ben születtek. A könyv III. fejezetében kinagyítja a pillanatot, a hatvanas-hetvenes évek fordulóját, amikor új stílusú és szemléletű történelmi filmek születtek, gondolok itt elsősorban Magyar Dezső Agitátorok és Büntetőexpedíció című munkáira.

Dobai a filmkészítéssel az Agitátorok forgatásán ismerkedett meg, amelyet Magyar Dezső rendezőként, Bódy Gábor forgatókönyvíróként jegyzett, de szerepelt benne a magyar avantgárd színe-java. A film a Tanácsköztársaság ürügyén a forradalmi magatartásról szól, egy olyan nemzedék szemével, amely csak vágyakozhat arra, hiszen már „elzúgtak forradalmai.” A filmet a hatóság azonnal betiltotta, hiszen mind tartalmilag, szemléletileg, mind formabontó eszközeivel irritálta a hatalmat. Nyilvánvalóan megsejtették, hogy ez a generáció – amelyet később Dobai egy helyütt joggal nevezett tragikus sorsú nemzedéknek – felrúgja azt a gentlemen’s agreementet, amely a filmestársadalom és a politikai vezetés között megköttetett. „A hatalom azt mondta, csak semmi nyíltság, egyenes beszéd, és akkor tárgyalhatunk. A művész azt mondta: jó, majd elrejtem „metaforák erdejébe”, de akkor ne kiabálj áthallásról, mert én is csak a közvetett nyelvet beszélem. Ha én nem nevezhetem nevükön a dolgokat, akkor neked sincs jogod azt tenni” foglalta össze az egyezség lényegét Bíró Yvett. Radikálisan másként gondolkodtak filmről, politikáról, alkotói magatartásról. S ha épp a kimagaslóan tehetséges vezéregyéniség, Magyar Dezső nem disszidál, a magyar film története, meglehet Dobai filmes pályája is másképp alakult volna. De szerencsére még elkészülhetett Dobai első forgatókönyve, a Hat Brandenburgi verseny, amelynek harmadik részéből készült a Büntetőexpedíció 1971-ben, ez az immár klasszikussá érett dokumentumfilm az erőszak természetrajzáról, amely ’56 és a ’68-as diáklázadás leveretésének képeit bátran illesztette össze az I. világháború jeleneteivel. A rendező Magyar Dezső. Az új avantgárd-experimentális hullám kapcsolódik itt össze a dokumentarizmussal, amelynek kiáltványát, a Szociológiai filmcsoportot! Dobai is aláírta. (Kár, hogy Morsányi Bernadett jóllehet aprólékosan foglalkozik a Szociológiai filmcsoportot! kiáltvánnyal, nem tér ki arra, hogy az abban foglalt követelményeket inkább majd a főiskoláról később kilépő dokumentaristák valósítják meg, igaz, nem filmtörténetet ír.)

A szerző az életművet három korszakra osztja. Az első lényegében a hetvenes évek, Dobai legkiegyensúlyozottabb alkotói korszaka, ami a műfajok sokszínűségében mutatkozik, de arányosan. A mára legendás, de már saját idejében kultuszkönyvvé váló bemutatkozó kötet, a Kilovaglás egy őszi erődből. Hogyne ismert volna benne magára a hetvenes évek fiatalsága! Ma is tudom kívülről: „…Édent akartam, nem ezt a tisztaságot, / melyet mint cellát naponta üresre járok. / Édent akartam, nemcsak tavaszt, / fákat, maguktól kigyulladtakat. / Most mint egy sűrűre font kosár lombjaival körül ölel a nyár…” Azt írja a szerző, Réz Pál két évig várt a kiadásával. Nem csodálom, hiszen a „létező szocializmus”minden hiányára rámutat a kötet. S már itt megjelenik a nagy, az örök téma: az első szerelem. „Szerelemből nem kellett volna második uram / elég lett volna az első úgy és ahogyan!” Vagy ez már a második kötet? A nyelvészeti tanulmányok, a már említett intenzív filmes korszak a Balázs Béla Stúdióban, a másfél éves, de életre szóló élményeket hozó kubai ösztöndíj. 1974-ben megjelenik a Csontmolnárok, bizonyítva, hogy prózaíróként is kvalitásos és újító, mindenekelőtt a történelemszemléletben, arra a kérdésre téve a hangsúlyt, hogy miért nem sikerült az emigrációnak ismét összefognia a forradalmi erőket. A monográfus utal rá, hogy a csontmolnárok írásakor Dobai filmes tapasztalatait is hasznosította, s arra is, hogy a könyv erősen hatott a Bódy Gábor által készített revelatív filmre, az Amerikai anzixra, a forrás feltüntetése nélkül. (Ez utóbbi nem tett jót viszonyuknak, a feszültség majd csak az évtized végén, a Psyché készítésekor enyhül.)

Milyen sűrű, mennyire gazdag az évtized termése, pedig csak kiemeltünk belőle. Érthető, ha Dobai évtizedek múlva, a kérdésre, hogy melyik alkotói korszakát érzi leginkább magáénak, ezt válaszolja. Ha lehetne a sorssal alkut kötni, az akkori hangomat szívesen visszakapnám.”

A nyolcvanas években uralkodó műfaja a forgatókönyv, de immár szakítva a kísérletezéssel, az újítással, az „új akadémizmus” szolgálatába állítja tehetségét. S nem tesz rossz lóra, hiszen mindjárt az első, Szabó Istvánnal közös munkájuk, a Mephisto, hihetetlen siker. Forgatókönyvírói és regényírói munkája különben nehezen elválasztható. Variációk egy témára. Sok esetben csak az a kérdés, melyiket írja meg előbb. A Redl ezredes sikeres film, de mert nem ért egyet a rendező koncepciójával, később A birodalom ezredese címmel regényt ír belőle. A kritika által sokszor elmarasztalt, s valóban az életmű legkikezdhetőbb darabjai, kisregényei legtöbbször elsőként filmnovellának íródtak, de nem lett belőlük film. (Például: Lavina, Háromszögtan, Lendkerék.) A Csontmolnárokból (1974) csak 2000-ben írt forgatókönyvet. Ne felejtsük el, hogy Dobai egzisztenciális okokból is kötődik a filmhez, hiszen íróként nem könnyű megélni. „Miből él?” – kérdeztem már a kilencvenes években tőle, egy interjúban. „Forgatókönyvet írok a holland televíziónak Rembrandt életéből. A megbízást nyilván a Mephistónak köszönhetem. Az amerikaiak ragaszkodnak hozzá, hogy anekdotákat írjak bele Rembrandt életéből. Beleírom. Rembrandt ettől nem lesz kisebb festő.” Ez egy profi hozzáállása. S hogy a hosszú hónapok munkájával készült forgatókönyvekből, írja bár azt Makk Károlynak vagy éppen Sára Sándornak, nem lesz film a nyolcvanas-kilencvenes évek Magyarországán, az benne van a pakliban. A századforduló után még inkább. Innen van, hogy a pályája kezdetén a film és az írás között dönteni nem tudó, de megnyilatkozásaiban a filmet preferáló író sorrendje az utóbbi évtizedre végképp megváltozik, és a filmírást tékozlásnak nevezi, amely elvonta őt az írástól. A Túlélők című, Vajda Jánosról szóló regényből pl. csak fejezetek készültek el. Egyébként is: a vers ajándék, minden más munka – nyilatkozta nemegyszer. A nyolcvanas években ritka ajándék, mert csak egy új kötete jelent meg, az Éden vermei s a Válogatott versek.

Ez ideig utolsó alkotói korszaka a rendszerváltással kezdődik, s lényegében itt az emlékezetlíra teljesedik ki, s születik néhány meg nem valósult forgatókönyv is.

Morsányi meghatározza ugyan, s helyesen Dobai alkotói korszakait, de mintegy mellékesen, a kötet nem aszerint szerveződik. A II. és III. fejezetben a pályakezdést meghatározó intellektuális, kulturális és politikai háttérről olvashatunk ,mindenekelőtt Zsilka János szerves nyelvészetéről, majd a Balázs Béla Stúdió olyan meghatározó személyiségeiről, mint Erdély Miklós, Bódy Gábor, Magyar Dezső. A IV. fejezet egy félreértés eloszlatása a betiltott és megsemmisített Együtthatók című film körül. A Tékozló/ tehetség fejezetben főként A birodalom ezredesére koncentrálva a forgatókönyvek és a regények egymásra hatását vizsgálja a szerző, s arra a következtetésre jut, hogy „az irodalmi szempontból kevésbé rangosnak minősített filmforgatókönyvek megírása nem tekinthető a művészi energia elpazarlásának, hiszen egy részüket Dobai szépirodalmi munkáiba építette be, a forgatókönyvekhez szerzett tudásanyagot pedig regényei írásakor hasznosította.”

A Visszakapott történelem”-ben Dobai történelemszemléletének kontinuitására hívja fel a figyelmet történelmi regényein és esszéin, nyilatkozatain keresztül. Idekerül a Csontmolnárok részletes elemzése is. „A regény semmi más, mint az a bátorság, hogy egy gondolatnak megmutatjuk egész történetét úgy, ahogy az tényleg történt, miközben mást akartunk.” (Csontmolnárok).

A VII. fejezet, a novellákat és Dobai sorsprogramját, az élet és az esztétikum egymásba emelését tárgyalja. A cím enyhén ironikus – A mindennapok forradalmárai –, hiszen a novellák hősei következetes nem-cselekvésükkel tűnnek ki. A korábbi magyar prózától radikálisan eltérő novellák közül az Imagót emeli ki, valamint itt tárgyalja Dobai első önálló filmjét, az Archaikus torzót is, amely erős szemléleti rokonságot mutat a novellák hőseinek magatartásával. Itt tér ki Pasolini és Camus a Dobai életműre gyakorolt hatására is.

Az utolsó fejezet foglalkozik költészetével, amelyben a nyolcvanas évek közepétől az emlékező pozíció rögzül, de erőteljes hangváltásokkal, hiszen a tárgyias, érzelmi hangoltságtól mentes lírától eljut a klasszicizálódó ódaköltészetig.

A könyv vázolt szerkezetéből következik, hogy időnként ismétlésekre kényszerül, s kisebb pontatlanságokon is rajtakapható. A Nagyvásárcsarnok címmel jelölt film címe pl. Kifosztott királysír, s kár, hogy a nagyon hasznos Életműtáblázatban helyenként üresen hagy rubrikákat.

Mégis egyetérthetünk Szkárosi Endrével: Morsányi Dobai-portréja remek szakmai munka, amely a művek és jelenségek mélyére hatol, és nem rest ott a részletekig is lehajolni „… az egyes műveket és azok összefüggéseit mélységükben vizsgáló panoráma-kép.”

 

(Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet – Dobai Péter (és) művészete, 2016, L'Harmattan kiadó, 272 oldal)



« vissza