Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

JEL – Új emlékmű földművelő őseink tiszteletére

Farkas Ádám Kossuthés Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása a meghívó szerint „kultikus emlékmű”, a Pécselyi-medencében hétezer év óta földet művelő őseink emlékét hivatott jelképezni. A „kultikus” szó itt a remény kifejezése inkább, mint a tényeké, hiszen ez a hét tömör geometrikus formából kialakított kőoszlop még nem nevezhető kultikusnak. Kultikussá válhat ezután, ha elfogadjuk és műveljük a kultuszát. Noha formájával az ősi kultúrákból ránk maradt, egy kőtömbből kialakított monolit emlékeket idézi, most még nem kapcsolódik hozzá kultusz. Emlékeztető kíván lenni őseinkre, olyan értelemben, hogy a pattintott kőkortól kezdve máig őseinknek nevezhetjük az e földön, e földből, ennek a földnek: az anyaföldnek a műveléséből, a saját munkájukból élt embereket. Hozzátehetném, hogy nemcsak itt, a Pécselyi-medencében élteket. Hiszen ez a szemünknek oly lágy és szívünknek oly édes dunántúli táj a legősibb kortól fogva az élet bölcsője volt. Az egyik legkorábbi európai emberi lelet innen nem messze, Vértesszőlősön került elő. De az a kora paleolitikumi ősember még nem volt földművelő. A Pécs közeli Zengővárkonyban föltárt hatezer éves sírokban azonban jól láthatók a csontvázak mellé helyezett edényekben a növényi magvak: tehát földművelésre utaló nyomok jól emlékszem gyermekkoromból erre magam is, meggyőződhettem róla laikusként, amikor a szüleimmel és Farkas Ferenc családjával, az éppen itt jelen lévő Ádámmal együtt, Fülep Lajosnál vendégeskedtünk. Jóval későbbi: a már római gazdálkodásra és földművelésre példa a szintén közeli, gyönyörűen rekonstruált Balácapuszta, ahol a kiállítás egyik legszebb darabja, egy valóban kultikus monolit kőtömb, egy kis kőoltár, éppen innen, a Pécselyi-medencéből származik, a most felavatásra váró szobor állítását kezdeményező doktor, a környék körorvosa, Józsa Tivadar értékes gyűjteményéből.

Ő ugyanis nemcsak saját korának, kortársainak életével, illetve egészségi és társadalmi körülményeivel foglalkozott, hanem költő és író is volt Bodosi György néven és érdeklődése a múlt felé is vonzotta. Akkortól fogva, hogy a hatvanas évek elején ezen a vidéken korábban soha nem használt hatalmas gépeket eresztettek a dombokra és a lapályra, és a föld mélyszántáskor megforgatott alsóbb rétegeiből elkezdte kiadni azokat a tárgyakat, tárgydarabokat, amelyek e terület múltját fölfedik. Az összeszedett, egyenként összegyűjtött töredékekben több évszázad története él. Amikor ez történt, a hagyományos művelés megszűnőben volt.

A leleplezésre váró alkotást nemcsak az teszi figyelemre méltóvá, hogy önerőből és közösségi összefogásból, közadakozásból, illetve az alkotó művész és a megvalósító mester önkéntes és önzetlen munkájából jött létre, valódi alulról építkező módon. Hanem különleges magának a jelentésének értelme is. Olyan fogalmat kíván tárgyi formában megmutatni, amelynek tudtommal még nincs előzménye. A letűnt paraszti kultúra emléke válhat-e kultusz tárgyává? Az emlékoszlop a címével: a JEL szóval válaszol erre. Jelöli a helyet, amelynek ma már más a rendeltetése. Jelez-e ugyanakkor valami mást is?


Farkas Ádám alkotása Pécselyen, az iskola feletti emlékparkban. Fotó: Farkas Ádám

A paraszti kultúra kultusza – ha történelmünket, a művészet történetét, irodalmunkat végigtekintjük mindig igen felemás érzelmeket keltett. A vergiliusi bukolikáknak, a hórás könyvek évszakábrázolásainak, a barbizoni tájfestők romantikus természetszemléletének, a „négyökrös szekér” lassú ballagásának emlékezetét mindenütt fájdalom, könnyek, megaláztatás kíséri. Főleg, ha a közelmúlt: a XX. század első felének már szociográfiai munkáira gondolunk.

Az előbb hallhattunk néhány részletet apám Csizma az asztalon című művéből. Ez a könyve, ahogy maga minősítette, „kiáltvány”. A paraszti életet hamisan, falsul felhangosító paraszt-divat, az őserőkultusz csúcsán, a második világháború – történelmünk eddigi legkegyetlenebb világégése küszöbén a vidéki élet valódi lehetőségeiről: a bajairól és a reményeiről értekezik.

Illyés Gyulának talán egyetlen műve sem váltott ki olyan heves polemikus visszhangot, mint ez. Két tábor csapott össze. Akik ellene szóltak, azt lobbantották a szerzője szemére, hogy ő, éppen a Puszták népe írója fest idilli képet a vidéki életről. A paraszti munka dicséretével, megbecsülésével a paraszti művelést a gyári, nagyüzemi gazdálkodás elé helyezi, elfelejtkezve a paraszti életforma előnyeinek ábrázolásakor a város, az ipari fejlettség fontosságáról, és a munkásságról.

Ez mind csak részben áll. A pamfletben megfogalmazott eszménykép éppen a falu városodását kívánná, a parasztság fölemelését, a szellemi és a tudásszint emelését, mindamellett, hogy a vidéknek a várostól való kiszolgáltatottsága, gazdasági függősége ellen szól. Megírja a kor egyik problémáját, az elvágyódást, az elvándorlást. Mentené azt, ami a faluból és a városból is jó. A polgárosultság terjedése érdekében a falu polgárosodását kívánja. Mindennek az alapja a szubszidiaritás elve: hogy a parasztok helyben, maguk dönthessenek. Nyíltan nagybirtokellenes, helyteleníti a nagy kereskedelmi láncok kiépülését, és a nagyipar helyett a háziipar föllendítését, a kis, önszerveződő kereskedelmi szövetkezetek kialakítását pártolja. A Csizma az asztalon eszménye valójában egy elmélet: a népi mozgalom harmadikutas elmélete. Lehetőségének kimondása az ország hadba lépésekor politikai tett volt. A könyv 1941 májusában jelent meg, júniusban üzent hadat Magyarország a Szovjetuniónak, akkor lépett be a háborúba.

A három évvel később elpusztított és letarolt ország: a városok és a vidékek föltápászkodásakor a Parasztpárt szabályos programba foglalt sokat abból, ami ebben a könyvben kortesbeszédnek hangzott. A földművelők földhöz juttatása, a népi művelődés intézményes megszervezése, az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek olyan politikai programpontok voltak, amelyekkel a Nemzeti Parasztpárt nyilvánosan előlépett és elindított a megvalósítás útján. Farkas Ferenc, Farkas Ádám édesapja, a párt egyik vezetője volt például a háziipari hálózat megszervezésének a felelőse, amelynek működőképességét mutatja, hogy még évekkel később is létezett. Hogy mindez nem valósult meg, nem a program fogyatékossága, hanem egy másfajta agrárés vidékpolitika uralomra kerülése miatt történt meg. Az állami nagybirtokok (állami gazdaságok) és az erőszakosan létrehozott, politikai direktívákkal irányított szövetkezeti gazdálkodás valósult meg a már jól kipróbált európai: a francia, a dán, a finn, a holland minta követése helyett.

Nem hangzottak el részletek abból az Illyés-írásból, amely ennek az állami nagybirtokra alapozott gazdálkodásnak a kudarcáról, a magyar vidék tönkretételéről és annak okáról szól. A Kháron ladikján című esszéregényében apám a hatvanas évek vidékrombolásának szívszorító képét adja az Ézsaiás és Jeremiás című írásában. Az akali hegyen – de hiszen mindenütt a dunántúli szőlővidéken – akkor romba dőlt présházak, a vidékről elmenekült fiataloktól otthagyott föld, a hatalmas paraszti tudással és tapasztalattal rendelkező idősek gyári futószalagokhoz állításának szomorú bemutatása mellett nem mutatja föl, hogy esetleg volna más lehetőség is. Visszaút nyilván nincs, de előrefelé talán van. A fenntartható fejlődésé, a kisközösségek megtartó erejéé.

Higgyünk abban, hogy a JEL című szobor nemcsak jelöl, hanem jelez. Egy másik utat. Útjelző is. Rajtunk áll, hogy hihetünk-e benne, és megvalósítható lesz-e gyermekeink, unokáink nemzedékében. Legyen ez a szobor ennek a gondolatnak a kultikus megjelenítése.

(A pécselyi avatóünnepségen, 2017. július 7-én elmondott beszéd szerkesztett változata.)



« vissza