Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

Lechner Ödön és a nemzeti stílus

Úgy tekintünk az életre, mint egy útra. Elindulunk, és az a feladatunk, hogy elérjünk a végére. Amit közben teszünk vagy nem teszünk, meghatározza, hogy beszélnek-e rólunk később, vagy nem. Az ókori görögök három moirát, más néven párkát emlegettek, akik szövik, bolyhozzák és elvágják az élet fonalát. Azt viszont a párkák sem tudták előre, hogy mikor és mit szőnek bele és hogyan bolyhozzák, de azt igen, hogy az ember életútját a véletlenszerűség és a kiszámíthatatlanság határozza meg.

Lechner Ödön 1845. augusztus 27-én született, jómódú polgári családban, amely téglagyárat működtetett Kőbányán. A gyermek Lechner itt ismerte meg az agyagot mint építőanyagot, amit később oly szívesen használ. Az alapiskolái elvégzése után Berlinben az ottani Építészakadémián tanult tovább, olyan barátokkal körülvéve, mint Hauszmann Alajos és Pártos Gyula, akivel később társulva közös építészirodát működtetett. A berlini neoreneszánsz meghatározta az itt tanuló építészek indulását. Lechner is szorgos követőjévé vált ennek a stílusnak, és hazatérése után neoreneszánsz épületeket, elsősorban pesti bérházakat tervezett.

Sorsa úgy hozta, hogy eléggé fiatalon beleszeretett Primayer Irmába, aki szép és művelt volt, és szüleik tiltakozása ellenére összeházasodtak. A felesége azonban 1874-ben meghalt, és Lechnernek nem volt itthon maradása. Párizsba utazott, ahol Clement Parent építész irodájában kapott munkát és feladatot. Parent fő feladata a középkori épületek korhű helyreállítása volt, és ebbe vonta be a fiatal magyar építészt is. Lechner ekkor figyelt fel arra a sajátosságra, hogy a francia építészetben a gótika és a reneszánsz találkozása egyedi stílust teremtett. Ez a kérdés nem hagyta nyugodni, mert jól látta, hogy korának az eklektikája azon alapul, hogy a történelmi stílusokból, mint például a reneszánsz, idéznek, és így lényegében újat nem teremtve csak utánozzák a régit. Franciaországból hazatérve Pártos Gyulával társult. Több közös pályázati terv után Lechner a MÁV Nyugdíjintézet bérházában szabad kezet kapva kipróbálhatta, hogyan tudja nagyszabású épületen a francia reneszánsz stílust alkalmazni. Ez korában szokatlan volt, és a hatását az is erősítette, hogy vele szemben épült Ybl Miklós olasz reneszánsz stílusú Operaháza, amely a főváros egyik legszebb neoreneszánsz épülete.

Ekkor már a magyar szellemi életben komoly viták folytak a nemzeti építészet megteremtéséről. A sokféle hangból Lechnerhez leginkább az jutott el, ami Huszka József gondolata volt, hogy a népművészetben megőrződtek az ősi motívumok, amelyeket Huszka össze is gyűjtött. Ez és a mindenki által ismert történelmi gyökereink, hogy keletről érkeztünk, sarkallta az építészt arra, hogy Angliába utazzon, ahol tanulmányozhatta a perzsa és indiai díszítőművészetet.

Ezekből az összhatásokból, tehát a népművészeti díszítmények, a keleti építészet formái és a mázas égetett agyag, valamint a modern, acélból készült csarnokszerkezet eredményezte az építészpáros, Lechner Ödön és Pártos Gyula egyik legkülönösebb, a kortársak szemében legbizarrabb munkáját, az Iparművészeti Múzeum és Iskola épületét (1893–1896). Látható útkeresés, gazdag formakinccsel, amely egy dologban nagyon különbözött a kortárs építészettől, mégpedig abban, hogy azt a historizáló, tehát stílusokat következetesen utánzó építészetet, ami a kor divatja volt, messze elkerülte. Ez annak ellenére így van, hogy mór, középkori, reneszánsz és barokk elemek is fellelhetők benne. Lechner új útra tévedt vagy a sorsa új útra vezette. Ebben nem volt egyedül, hiszen hasonló kísérletezőkedv jellemezte Antoni Gaudí művészetét is, amit ő katalán modernizmusnak nevezett.

Lechner Ödön célja a nemzeti stílus megteremtése volt, és ebben már kollégája nem tudta követni. Pártos Gyula visszatért a neoreneszánsz tiszta, derűs és elfogadott építészeti világához. Lechner ezután más építészekkel együtt dolgozott. Következő jelentős műve a Földtani Intézet székháza volt (1897–1899). Tanulva az előző épület „túl indus” formavilágából, ez sokkal visszafogottabb. Új elemként megjelent a téglaszalag és a pilaszter, melyek határozottan tagolják a falfelületet és változatos ritmust képeznek. A külső díszítések az épület funkcióját is jelzik, a színes kerámiából mintázott fosszíliák, a földgömböt tartó alakok a tető csúcsán. A mázas kerámiákat és a színes tetőcserepet a pécsi Zsolnay-gyárban készítették. Ezek Lechner korábbi épületein is feltűntek, de a századforduló nagy épületein hangsúlyos elemként alkalmazta őket az építész.

Lechner harmadik jelentős fővárosi épülete a Postatakarékpénztár volt, ami ma az Államkincstár Hold utcai épülete (1900). Ebben az épületben összegződött mindaz, amit az építész a nemzeti stílus keresésében eddig megteremtett: a homlokzat erőteljes függőleges tagolása, a hullámzó pártázatos oromfal, amely stilizált virágkehely formájú és rajta virágdíszek láthatók, a színes és mozgalmas tető, szellőzők és kemények színes gazdagsága. A belső tér funkcionalitása és modern vas-acél szerkezetű, üvegtetejű csarnoka, egészen egyedi, hatszög üvegfelületekkel való lefedése, amely forma szimbolikusan a méhekre utal, ugyanúgy, mint a homlokzaton a lezáró pilaszterek tetején levő méhkas és a feléjük vonuló mázas terrakotta méhek, hiszen az épület banképületnek épült, a szorgalmas és takarékoskodó emberek számára. Lechnernek ekkor már saját műterme nem volt, ennek az épületnek a tervét Baumgarten Sándornál rajzolta meg.

Ezután Lechner Ödön jelentősebb fővárosi feladatot nem kapott, bár részt vett különböző pályázatokon. Ennek részben az volt az oka, hogy határozott ellenérzés jelent meg a szecesszióval szemben, és Lechner nemzeti építészetét ezzel az irányzattal azonosították. Nem véletlenül és hibásan, hiszen a formaelemei, a stilizált, hullámzó növényi formák mind ennek az európai stílusnak a jellemzői. Lechner 1906-ban jelentette meg írását, amelynek a címe Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Ekkor a mester neve már fogalom volt. Ennek köszönhetően sok követője akadt, akik hosszabb-rövidebb időre átvettek bizonyos elemeket és stílusmegoldásokat. Ilyen volt Baumgarten Sándor, aki Herczegh Zsigmonddal együtt korának egyik legjelentősebb iskolaépítője volt. Az ő alkotásuk többek között a Vakok Intézete és mellette az egykori Erzsébet leányiskola épülete az Ajtósi Dürer soron. Jeles és egyéni utat bejáró építész volt Kőrössy Albert, aki egy időben szintén szívesen alkalmazta a mester megoldásait, például a Kölcsey Gimnázium épületében. A követők között említhetjük Bálint Zoltánt és Jámbor Lajost, akik közreműködtek a Zala-villa tervezésében, de egyik legjelentősebb alkotásuk a debreceni Megyeháza épülete. A századforduló első évtizedében a lechneri stílus ihletett követője volt Komor Marcell és Jakab Dezső, akiknek a legmonumentálisabb épülete, a szabadkai városháza a mester stílusának folytatását jelentette. Voltak olyanok, akik nem a formakincsre figyeltek, hanem a szellemiségét értették meg a lechneri üzenetnek. Az úgynevezett „Fiatalok”,akik műegyetemi építészhallgatók voltak, megpróbáltak mélyebbre hatolni a magyar népi építészet világába, és az ott felhalmozott évszázados tapasztalatokat és eredményeket felhasználva a műépítészetben, azokat monumentálisabb műveken is kipróbálni. A csoport vezető egyénisége Kós Károly és Zrumeczky Dezső volt. A fővárosi Állatkert meghatározó épületei és a Wekerle-telep két kapuja hordozza a megteremtett új építészeti világot. Hasonló úton indult el Medgyaszay István is, ő azonban új anyagként a vasbetont is felhasználta és ennek az új anyagnak egyik legjelentősebb európai kutatójává és alkalmazójává vált. Első jelentős műve a veszprémi színház és a rárósmúlyadi templom épülete volt, ahol a vasbetonnak az előnyeit és műépítészeti felhasználását mutatta meg kortársainak.

Lechner Ödönre sokan iskolateremtőként tekintettek, és ezért vetődött fel az az ötlet, hogy bécsi előkép után a magyar építészképzésben is létre kell hozni a mesteriskolát, és ezt hívei neki szánták. Ebből azonban nem lett semmi. Az idősödő mester kudarcai ellenére rendületlenül folytatta építészeti munkásságát, és kiemelkedő alkotásokat hozott létre. Ezek között több csak terv maradt, mint a kecskeméti víztorony és Rákóczi-emlékmű, de ami megépült, mint a pozsonyi gimnázium és a mellette levő Kék templom, az életművének kiemelkedő alkotása. Késői műveiben stílusa egyszerűsödött, és nagyobb szerepet kapott a középkor építészete. Utolsó nagy alkotása a Rezső térre tervezett Ferenc József emléktemplom bár első díjas mű volt, de a Nagy Háború miatt csak jóval később épült fel, unokaöccse, Kismarty-Lechner Jenő terve alapján. Amikor 1914. június 10-én meghalt, nem csak a századforduló egyik legnagyobb építésze szállt sírba: a nemsokára kezdődő háború egy sokszínű és ragyogó európai korszak és Magyarország egyik leggazdagabb időszakának a végét is jelentette.

Az építész emlékét a fővárosban két szobor és egy dombormű őrzi. Művészetének igazi tanúi az alkotásai, amelyek ma is építészettörténetünk megkerülhetetlen darabjai. Teljes életművét Halász Csillával és Viczián Zsófiával egy 328 oldalas, nagyméretű képes albumba gyűjtöttük össze. A kiadvány a nemzeti stílus megteremtését célul kitűző építész olyan alkotásairól is közöl fotót és tervrajzot, amelyeket más könyvekből nem ismerhet meg az olvasó. A könyv Lechner Ödön minden épületét számba veszi határon innen és túl, Pozsonytól Kolozsváron és Nagybecskereken át Zomborig, bemutatva és leírva az épületek mai állapotát, betekintést engedve, mire használják, hogyan becsülik meg az egyik legnagyobb magyar művész alkotásait.

(Halász Csilla – Ludmann Mihály – Viczián Zsófia: Lechner összes. Budapest, 2017, Látóhatár Kiadó, 328 oldal)



« vissza