Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

India kapuja Magyarországon – Baktay Ervin: Keleti levelek

Az India, avagy a tágabban vett „Kelet” iránti érdeklődés az utóbbi évtizedekben sem látszik csillapodni, legyen szó akár Magyarországról, akár általában a „Nyugatról.” Se szeri, se száma a kortárs útleírásoknak, bevezetőknek, keletieskedő regényeknek, filozófiai és vallási doktrínákat bazári módon tálaló ponyváknak.1

Van azonban a keleti útleírásoknak egy másik, a magyar olvasóközönség előtt messze nem ismeretlen fajtája. Ki ne emlékezne a Magyar Földrajzi Társaság Könyvtára, vagy a Modern Utazók és Felfedezők Könyvtára című sorozatokra? Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy generációknak jelentettek meghatározó élményt e sorozatok kötetei; köztük - hogy csak kettőt emeljek ki - Stein Aurél, vagy éppen Baktay Ervin könyvei. De a Magyar Földrajzi Társaság kiadványain túl említhetném még Germanus Gyula,2 Vámbéry Ármin útleírásait is. A fenti szerzők más és más szempontból fontosak (s bizonnyal fel lehetne még sorolni többeket is), de mindenképp kiemelkedik közülük Baktay Ervin, a festő, indológus, asztrológus, műfordító, muzeológus és nem utolsósorban indián alakja és életműve.

A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Bibliotheca Hungarica artis Asiaticae című sorozatának negyedik köteteként Baktay Ervin Homo ludens3 című önéletrajzát jelentette meg, ezt követte - a Baktay-életművel foglalkozó könyvekhez kapcsolódva, de nem a sorozat részeként - Az indológus indián4 című monumentális, mind tartalmában, mind külsejében nagyszerű tanulmánykötet. Idén pedig az imént említett sorozat ötödik és hatodik tagjaként Keleti levelek címmel jelentek meg a szerző 1926 és 1929 közötti, első indiai útja során írt, egykorú újságokban közölt naplószerű feljegyzései. Az itt két kötetben, Baktay útjának kronologikus rendje szerint szerkesztett feljegyzések eredetileg a Magyarság, az Ujság, a Századunk és a Pesti Hírlap hasábjain jelentek meg 1926 és 1933 között. Mint Pap Ágnes a kötet bevezető tanulmányában kifejti, Baktay részben a Magyarsággal s később a többi újsággal kötött szerződéssel járó honoráriumból tudta fedezni utazásának költségeit.

A 87 keleti levél természetesen nem ismeretlen teljes egészében az olvasók előtt, hiszen azok képezték később alapját A világ tetején, az India, a Magyar utazó Indiában és az Indiai éveim című munkáknak. Hogy ezek után mi indokolta a Keleti levelek összegyűjtését és megjelentetését? A szerkesztők szerint „mindenképpen a korabeli indiai utazás eredeti folyamatának és az úti élmények elsődleges intenzitásának megjelenítései, mely máig sem veszített frissességéből. Most először olvasható Baktay indiai sagája úgy, ahogy a korabeli olvasók nyomon követhették utazását, olyan részletekkel együtt, melyeket valamilyen okból nem közölt egyik könyvében sem.”5 S valóban, a két kötetet végigolvasva egyetértek a szerkesztőkkel. Az első rátekintés frissessége érződik a feljegyzésekből, noha teljesen már ezek sem vonhatták ki magukat Baktay rendszeralkotó hajlama alól.

A kötetek egyik legnagyobb érdekessége Huzella Pál elsőként közölt karikatúrái Baktay útjáról, melyeknek alapját Baktay barátaihoz írott levelei szolgáltatták. Az utóbbiakból szintén olvashatóak részletek a második kötetben. Huzella karikatúráiról így emlékezik meg Baktay: „Leveleimből, hazaküldött cikkeimből ki-kiragadott egyes momentumokat, amelyek humorérzékét megragadták. Ezek a karikatúrák mindig örömet szereztek nekem, amint barátom leveleiből előkerültek, és volt idő, súlyos betegségem alatt, amikor egyedüli örömömet jelentették.”6

Legtöbbször valóban humoros, és miként az idézetből kitűnik, Baktayt is önreflexióra késztető képekről van szó. E sorok írója egyetlenegy Huzella-karikatúra (mégpedig a 10. számú „Modern Siva a Kailásza hegy csúcsán”) esetében azonban eltekintett volna a közléstől, ugyanis nem tartja különösebben ízlésesnek.

A két kötetben összesen 111 archív fotó található, kitűnő minőségű fényképekről van szó, így a kötetek - némi túlzással - gyakorlatilag kis albumokként is forgat- hatóak. Az első kötetben Pap Ágnes - az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának - bevezető tanulmánya részletesen foglalkozik a Keleti levelek megírásának körülményeivel. A második kötetben kapott helyet Válóczi Róbert írása az indiai utazás fényképeiről, Huzella Pál elsőként itt publikált karikatúrái, valamint Baktay barátaihoz írott leveleinek (Bhaktabhiksu levelei) bizonyos részei, amelyek alapot szolgáltattak a karikatúrákhoz. Itt olvashatóak továbbá Kelényi Béla tanulmányai Huzella Pál karikatúráiról és Baktay Indiában készült festményeiről. A köteteket az illusztrációk részletes jegyzéke, a levelek bibliográfiai adatai, szójegyzékek és térképmellékletek teszik teljessé. A tipográfia kifogástalan, és a borítók is nagyszerű kiállításúak.

Nagyszerű lenne, ha az utóbbi időben Baktay Ervin iránt megélénkült érdeklődés magával hozná több alapvetőnek tűnő szerző újrafelfedezését is. Ezen írók közül mindenképpen kiemelkedik az indológus indián, hiszen nem puszta útleírás, történeti, vagy filológiai érdeklődés dolgozik benne, és nem pusztán ezt váltja ki az olvasókból sem. Egzisztenciális problémákat is érint, és elévülhetetlen érdemei vannak például a jól vagy rosszul hinduizmusnak nevezett hagyománykör alapjainak megismertetésében is Magyarországon, legalábbis ami saját korát illeti. Ha Baktay útleírásainak stílusát és szellemi beállítottságát a kortársak között szeretnénk elhelyezni, félúton van Stein Aurél és Láma Anagarika Govinda7 között: Stein mint valódi felfedező, tudós, akinek regényes, kalandokkal teli útleírásai ötvöződnek itt Anagarika Govinda tisztán szellemi, spirituális, esetleg művészeti érdeklődésével. Sem túl-, sem lebecsülni nem szabad ezért Baktay indiai témájú műveit, és most nem tudományos szempontok alapján ítélkezünk.

Számos téma körbejárható lenne a feljegyzésekből, most azonban kettőt szeretnék kiemelni röviden. Baktay a következőket írja a kasztrendszerről: „A kaszt [...] vallásos jellege eleve kizárja a nyugtalanságot és az elégületlenséget: az egyén meggyőződéssel és hittel ragaszkodik mesterségéhez és életcéljához, mert úgy tartja, hogy felsőbb erkölcsi törvény hatalma állította arra a helyre, melyet elfoglal. [.] Nagyon hihető, hogy a kinövéseitől megszabadított indiai kasztrendszer túl fogja élni a nyugati, teóriákon épült legújabb társadalmi programrendszereket, amelyek ellen éppen a kasztszellem védi meg India százmillióit.”8 India című művében így kezdi meg a kérdés tárgyalását: „A Nyugaton rendszerint csak ezeket a hibákat látják, és amikor a kasztrendszerről van szó, ezt a kifejezést mindig csak megvető, elítélő értelemben szokták használni. Pedig ez nagy tévedés. A kasztrendszernek nemcsak hibái, hanem értékei is vannak.”9 Baktay tehát, amellett, hogy elismeri a kasztrendszer hibáit, s fel is sorolja ezeket, nem esik abba a hibába, hogy exportálni akarja a nyugati modelleket. Elfogulatlanul, frissen tekint India világára. Végső soron minden kérdés - legyen az társadalmi, politikai, vagy gazdasági - szellemi valóságként jelenik meg a számára.

Amíg Baktaynak és a kortársaknak elsősorban a teozóhával kellett dűlőre jutniuk, s ez a téma mind a Keleti levelekben, mind későbbi köteteiben is időről időre felbukkan, 2017-ben jóval nagyobb mennyiségű keletieskedő nyugati, vagy éppen nyugatiaskodó keleti „vallás”, „filozófia”, „életvezetési elv” létezik a vallási piacon, és ez rányomja bélyegét az ismeretterjesztő, akár potencionálisan színvonalas ismeretterjesztő irodalomra is. Ez a kavalkád azonban nem szabhat gátat az érdeklődésünknek, meg kell tanulnunk válogatni. Csakúgy, mint Szardár Púran Szingh írónak, aki a következőket vallotta a nyugati irodalomról Baktaynak: „S a legnagyobbak is rendesen csak odáig jutnak el, hogy az élet nagy és megrázó problémáit, mint sötét, vigasztalan víziókat tárják elénk, ám a válasszal adósok maradnak, és nem mutatnak utat jobb és tisztább lét felé. Mire való hát az egész játék? Vannak, Istennek hála, a Nyugaton is világos szellemek, de az bizonyos, hogy Európában, jóllehet az irodalmi termés jóval nagyobb, mint nálunk Keleten, sokkal kevesebb költő és író érdemli meg a látnok dicső nevét, mint itt. Pedig ha az író szelleme nem lát tisztábban és mélyebben a küzdő-robotoló átlagemberénél, akkor ugyan mi célja és értelme van annak, hogy a nyomtatott papiros tömegét szaporítsa?”10 Hadd idézzem meg Baktay reflexióját is, amely az olvasóknak szól: „Talán túl szigorú az indus író és tudós véleménye a Nyugat irodalmáról. Én ugyan csaknem minden pontban egyetértek vele, de hát meglehet, hogy magam is tévedek. Am egy bizonyos: a Nyugat írói és költői gondolkodóba eshetnének, ha figyelembe vennék azt a tényt, hogy ősi kultúrájú és modern műveltségű emberek nagy tömegei egyáltalán nem tartják műveiket olyan nagyra, mint ok maguk és esetleg a közönségük. Csak éppen az kellene, hogy belássuk: a világ nem csupán Európa, és nem bizonyos, hogy egyetemesen emberi szempontból érték az, amit a Nyugaton többé-kevésbé annak tartanak.”11

(Baktay Ervin: Keleti levelek I-II. /Bibliotheca Hungarica artis Asiaticae 5-6./ Szerk. Frazer-Imregh Mónika - Kelényi Béla - Válóczi Róbert, Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2017, Budapest, 304 + 276 oldal.)


 

Jegyzetek:


1 Véletlenül sem szeretném ráirányítani a figyelmet ilyen munkákra, ezért nem is utalok egyetlen szerzőre, vagy címre sem. Mintegy a felsorolás ellenpontozásaként egy kortárs, inspiráló leírást, jobban mondva szellemi naplót azonban jó szívvel ajánlok az olvasók figyelmébe: Horváth Róbert: Indiai feljegyzések. Kvintesszencia Kiadó, 2007, Debrecen.

2 Germanus Gyula s nagy valószínűséggel valamennyi felsorolt szerző életművének sorsát jól szemlélteti az alábbi történet: néhány évvel ezelőtt egy neves, ha nem a legnevesebb bölcsészettudományi kar arabisztika tanszékén az elsőéves hallgatóktól gyanútlanul kérdezte meg professzoruk, hogy Germanusnak mely könyveit olvasták, mire az egyik hallgató - szinte sértett hangnemben - kérdezett vissza, hogy mégis ki az a Germanus Gyula?

3 Baktay Ervin: Homo ludens: emlékeim nyomában. (Szerk. Hegymegi Kiss Áron) Iparművészeti Múzeum, 2013, Budapest.

4 Az indológus indián - Baktay Ervin emlékezete. (Szerk. Kelényi Béla) Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum, 2014, Budapest.

5 Baktay Ervin: Keleti levelek I. /Bibliotheca Hungarica artis Asiaticae 5./ (Szerk. Frazer- Imregh Mónika - Kelényi Béla - Válóczi Róbert) Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2017, Budapest.

6 Baktay Ervin: Indiai éveim. Palatinus, 2004, h. n. 395.

7 Láma Anagarika Govinda: Fehér felhők útja: egy buddhista zarándok Tibetben. (Ford. Horváth Erzsébet) Filosz, 2009, Budapest.

8 Baktay Ervin: Keleti levelek I. „Az indiai kasztrendszer”, 158-159.

9 Baktay Ervin: India. Szukits, 2000, h. n. 103.

10 Baktay Ervin: Keleti levelek I. „Nyugat irodalma - Kelet szemüvegén át”, 128. (Szó szerint megtalálható az Indiai éveimben is.)

11 Uo.



« vissza