Felhasználónév: Jelszó: Elfelejtette a jelszavát?Regisztráció
Danube Institute
Magyar Fejlesztési Bank Zrt.
NKA
OTP Bank
Prima Prissima díj 2003
EEM
Príma-díj
Magyarország Barátai Alapítvány
Polgári Magyarországért Alapítvány
Batthány Alapítvány
NMI

A magyarok és a reformáció – Az Ige-Idők – A reformáció 500 éve című kiállítás alkalmából

"Anglikán édesanyám és presbiteriánus (a Skót Egyházhoz tartozó) édesapám gyermekeként a magyar protestantizmus valósággal bűvöletbe ejtett. Mikor a nyolcvanas években először érkeztem Magyarországra, meglepve értesültem arról, hogy a hívő magyarok harmada protestáns, ráadásul ennek kétharmada kálvinista, vagy ahogy errefelé nevezik magukat, „református”. Meglepettségem abból a hibás előfeltevésből következett, hogy a Habsburg-birodalom ellenreformációs törekvései nyomán protestáns központok pusztán Európa északi területein (Hollandiában, Skandináviában. Észak-Németországban, Britanniában) maradtak fenn."

 

A reformáció különös paradoxona alapvetően ellentmondásos jellegéből következik,mivel egyszerre volt konzervatív vallási reakció és radikális libertáriánus forradalom.”

Richard Tarnas: The Passion of the Western Mind

 

Anglikán édesanyám és presbiteriánus (a Skót Egyházhoz tartozó) édesapám gyermekeként a magyar protestantizmus valósággal bűvöletbe ejtett. Mikor a nyolcvanas években először érkeztem Magyarországra, meglepve értesültem arról, hogy a hívő magyarok harmada protestáns, ráadásul ennek kétharmada kálvinista, vagy ahogy errefelé nevezik magukat, „református”. Meglepettségem abból a hibás előfeltevésből következett, hogy a Habsburg-birodalom ellenreformációs törekvései nyomán protestáns központok pusztán Európa északi területein (Hollandiában, Skandináviában. Észak-Németországban, Britanniában) maradtak fenn. A későbbiekben, mikor Ausztriával kezdtem foglalkozni, tovább tisztult ez a kép, hiszen kiderült számomra, hogy a 16. század közepére datálható protestantizmus rövid virágkorában az osztrákok[1] fele lutheránusnak vallotta magát. A bécsiek nyolcvan százaléka áttért az új hitre, még maga a polgármester is lutheránus volt[2]. A lutheránus vallás 1600-as évekkel kezdődő hanyatlása legalább olyan gyors volt, mint hirtelen térnyerése az 1520-as években. Magyarországon annyiban volt eltérő a helyzet, hogy bár a lutheránus, evangélikus hit elterjedése hasonló tempóban zajlott, de helyét a Nagyalföldön és Erdélyben a kálvinizmus vette át. A kálvinista hit már csak azért is verhetett gyökeret tartósan Magyarországon, mert tanai különösen közel álltak a magyar lélekhez. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállításától elsősorban azt vártam, hogy magyarázatot kapok az új hit térnyerésének elképesztő gyorsaságára, a fenti események sajátos természetére. Nem kellett csalódnom.

A kiállítás magyar címe: „Ige-Idők” Isten írott és kimondott szavát az „idő kollektív tudatával” ötvözi, míg az angol változat, a „Grammar and Grace”[3] az írásbeliség és az egyházi reformáció tematikáját elegyíti.

A kurátorok[4] létrehozta tárlat időrendi szerkezete szavak és képek segítségével mutat rá a magyar reformáció folyamatának egyedi sajátságaira.
A mögöttes rendezőelv egyszerre irénikus és ökumenikus, amennyiben a konfliktusok elkendőzése nélkül mutat rá a keresztény és keresztyén hit közös gyökereire, ugyanakkor sikeresen kerüli el az egyházszakadás túlhangsúlyozásának veszélyét. Így nagyvonalúan kiemelésre került, hogy a korai egyházi reformokat gyakran maga a katolikus egyház sürgette, hiszen pontosan látta ezek szükségességét (elég csak a ferencesek reformtörekvéseire, vagy más rendi szerzetesekre gondolnunk, például a protestáns hitre áttért Horvát Andrásra, vagy [a katolikusnak keresztelt] Huszár Gálra, aki, miután magáévá tette Luther tanításait, nyomdát alapított tanainak terjesztésére).

Erdély különleges helyzete kiváltképp kedvező klímát teremtett a vallási türelem számára, ám az 1600-as évektől hit és politika egybefonódása ezt a békés környezetet megváltoztatta. 1626-ban a kálvinista Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támogatta Káldy György jezsuita szerzetes bibliafordításának kinyomtatását, ami magára az írott magyar nyelvre is komoly hatást gyakorolt. Habár a fordításra katolikusok és protestánsok versengésének eszközeként szokás tekinteni, Bethlen gesztusában felsejlik az az irénikus szellem, ami az 1568-as híres tordai és azt követő más ediktumok után uralkodóvá vált, s amely széles mozgásteret nyitott mind a katolikus, mind a protestáns hit számára. Az egyik kurátor hívta fel a figyelmet arra, hogy mindössze hat-nyolc embert végeztek ki eretnekségért a 16. század Magyarországán, ami elenyészően kicsiny szám a többi országhoz képest. Ezek többsége valószínűleg anabaptista volt, de az ő kivégzésüket nem a „német eretnekség” (értsd: lutheranizmus) ellen 1523 és 1525 között hozott törvények alapján, hanem helyi politikai okokból rendelték el.[5]

A 17. század elejére a politikai csatározások véget vetettek a vallási türelem békés időszakának, Bethlen II. Gusztáv Adolf sógoraként bevitte Erdélyt a harmincéves háborúba. Bethlen hajdú katonái három jezsuitát végeztek ki Felső-Magyarországon 1619-ben; a fejedelem hosszú éveken át harcolt a Habsburg katolikus hegemóniája ellen. Ezek a fejlemények szöges ellentétben álltak a magyar reformáció 16. századi kibontakozásának időszakával, amelynek békéje rávilágít a korabeli körülmények kedvező, különleges sajátosságaira.


 

A reformáció forrásai


 

A reformáció nagy vonalakban két olyan intellektuális és spirituális áramlatból táplálkozik, amelyek néha összeértek, máskor különváltak, de leggyakrabban egymással párhuzamosan haladtak. A reneszánsz az antik szövegek iránti új érdeklődéssel fordult a klasszikus és keresztény írások felé, melyek rigorózus tanulmányozását alapvető fontosságúnak tartotta. A reneszánsz humanizmust egyaránt jellemezte szkepticizmus és pragmatizmus, ebben Rotterdami Erasmus írásai voltak irányadóak különösen Észak- és Közép-Európa területein. Másrészt viszont a reneszánsz világiasságtól elkülönülve már a 14. századtól jelen volt a kereszténységen belül az apokalipszis kontextusában értelmezett reformáció gondolata. Ezt az ellenhatást az egyházi hivatalokkal való visszaélés miatt érzett felháborodás váltotta ki, amely aztán nemegyszer doktrínák fölötti vitákba torkollott. Bár az egyház korai időszakát is gyakran jellemezték liturgikus és tantételekkel kapcsolatos viszályok (lásd: ariánus vita), újdonságot hozott, hogy ezúttal az ellentétes álláspont közvetlenül kapcsolódott a laikusok igényeihez, ami óhatatlanul politikai dimenziót kölcsönzött a proto-reformáció disputáinak.

Azt, hogy a reformáció miként kapott apokaliptikus, fanatikus jelleget, jól példázza Girolamo Savonarola (1452–1498) pályája, aki az itáliai pogány humanizmus ellen fellépő képrombolással, illetve a kérészéletű firenzei „teokratikus demokrácia” megalapításával mintegy megelőlegezte a genfi kálvinizmus kevéssé vonzó vonásait. Közép-Európában (főleg Cseh- és Morvaországban)[6] azonban egy évszázaddal Savonarolát megelőzve John Wycliffe (1330–1384) teológus és reformer hatása tekinthető kiemelkedőnek. Ugyanis Wycliffe volt az, aki a teljesen erejében megmutatkozó protestantizmust forradalmi irányba terelte, mikor azt írta: „a világi és egyházi hivatalok szervesen kapcsolódnak Isten kegyelméhez, így a klérust, amennyiben nem részesül kegyelmi állapotban, a polgári hatóságok joggal foszthatják meg javadalmazásaiktól”.[7] Husz János (1372–1415) számára erős inspirációt jelentettek Wycliffe írásai, amik Csehországban IV. Vencel cseh király húga és II. Richárd angol király frigye után széles körben elterjedtté váltak. Wycliffe és Husz János halála rendkívüli indulatokat váltott ki követőikből, ami a lollardok (Wycliffe hívei) és a husziták fokozott mértékű militáns fellépését eredményezte. Ez utóbbiak felső- és alsó-ausztriai, és felső-magyarországi támadásai különösen hírhedtté váltak, melyek erősszakosságához csak a Kelet-Ausztriai, főleg kálvinistákból verbuválódott kuruc mezei csapatok félelmes rajtaütései voltak foghatók.


Szegedi Kis István portréja a Loci Communes című, európai népszerűségre szert tevő munkájából, melyet 1535-ben adott ki Bázelben tanítványa, Skarica Máté

Ha a korszak eseményeinek pusztán vallási dimenzióját tekintjük, megállapítható, hogy a proto-protestantizmus legfontosabb elemének mindenképpen a Biblia központi szerepét kell tekinteni, mely aztán Luther és Kálvin tanításaiba is bekerült. Egyebek mellett erre a sajátságra is érzékletesen és közérthetően világít rá a kiállítás, különösen Magyarország esetében. Mint az közismert, a Szentírás anyanyelvre fordítása, bár eredetileg a templomban történő felolvasást célozta, a laikusok számára is elérhetővé tette a Bibliát. Így egyrészről kialakulhatott az „Ige kultúrája”, amely vallási képzeteket volt képes közvetíteni az „érzékszervek kultúráján” keresztül, másrészről pedig azáltal, hogy a Biblia tanulmányozását a klérus közvetlen hatóköréből a magános szférába helyezte át, egyben „demokratizálta” is a hitéletet. A katolikus egyház szigorú hierarchiájával szemben, amely saját magát mint egyetlen, kizárólagos közvetítőt határozta meg hívő és Isten között, új alternatív lehetőséget kínált fel. Luther bibliafordítása, a lelkész 1546-ban bekövetkezett haláláig, részben vagy a maga teljességében több mint négyszáz kiadást ért meg, melyek közül Magyarországon az első Sylvester János görögből magyarított Új testamentuma volt; ez 1541-ben Sárváron került ki a nyomdából. Ugyanakkor Heltai Gáspár másokkal közösen a Biblia hét kötetének kiadását lutheránus elvekre alapozva készítette el, vagyis munkájuk során a teológiai megfontolások a filozófiai kérdéseket megelőzve kaptak hangsúlyt. Ez már önmagában is előre jelezte a megosztottság elleni fellépés szükségességét, s az erre való törekvés hamarosan a protestantizmus egyik legmarkánsabb jellemzőjévé vált.


 

A reformáció Magyarországra érkezik


 

Luther kilencvenöt tétele a wittenbergi vártemplom kapuján 1517-ben olyan szimbólummá lett, amely néhány év múlva elindította a reformáció első hullámát. Mivel a reformáció német területről indult, természetesnek tekinthető, hogy a mozgalom Magyarországon először a nagyszámú német közösséghez jutott el. A reformáció gondolata német ajkú budai polgárok révén hamarosan a Szepesség városait, de még Sopront és Pozsonyt is elérte, míg végül gyökeret vert Erdély szász nemzetiségének körében, akik nyitottak voltak az Erasmushoz is közel álló devotio moderna lelkiségi irányzata és a keresztény humanizmus iránt. Erasmus Új testamentum-fordításának filológiai elvei mintát adtak a Szentírás magyar nyelvre történő átültetéséhez. Ahogy Bitskey István írja: „A humanista filológia valósággal virágkorát élte Magyarországon az Erasmust követő honi bibliafordítók munkáiban, melyek az anyanyelvi irodalom és tudomány fejlődésének új lökést adtak.”[8]


Bethlen Gábor (rézmetszet) Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, Budapest

Az okok, amiknek köszönhetően a reformáció üzenete nyitott fülekre talált Magyarországon, ugyanakkor mégis inkább helyi és geopolitikai sajátságoknak, illetve a hitviták és a hitelvek terjesztésének gyakorlatából következő megváltozott szellemi környezetnek tudhatók be. A fentiekben szereplő II. Lajos az Ottomán Birodalom elleni harc során, a magyar történelem második legsúlyosabb katasztrófájának tekintett 1526-os mohácsi csatában vesztette életét.
[9] A kiállítás nemcsak arra emlékezteti látogatóit, hogy a magyar nemesség színe-java lett oda ebben a csatában, de arra is, hogy az egyház is elveszítette legjelentősebb személyiségeit, köztük hat püspököt, valamint egy érseket. Pusztulásuk tovább gyengítette az ecclesia docens eszméjét. Ahogy a kiállítás egyik felirata fogalmaz: „Az elárvult nyáj így végképp pásztor nélkül maradt.” Ezt a spirituális és hierarchiában keletkező vákuumot töltötték be az új tanok, melyek (a búcsúcédulák korrupt gyakorlata elleni fellépésként) az egyén Isten iránti közvetlen felelősségét hirdették, egyben választ adtak a jámbor hívek számára érthetetlen latin nyelvű misék megoldatlan kérdésére.


 

A kálvinizmus elterjedése


 

Szinte valamennyi, a korszakkal foglalkozó történetíró homályos és hiányos magyarázattal szolgál a kálvinizmus hirtelen bekövetkezett magyarországi sikerére. A kiállítás, bár részleges, mégis megvilágító erejű okfejtése szerint mindez elsősorban a magyar diákoknak köszönhető, akik a protestantizmus legfontosabb közvetítőiként Wittenbergben hallgattak teológiát. Hiányos német nyelvismeretük miatt azonban Luther munkatársának, a latinul előadó Philipp Melanchthonnak (1497–1560) előadásaira jártak, aki nyitottabbnak bizonyult a zwingliánus és kálvinista eucharisztikus doktrínákra, olyannyira, hogy kései éveiben képviselt nézetei alapján „kriptokálvinistának” tartották. Szegedi Kis István (1505–1572), az elsőrangú magyar teológus Melanchthon tanítványaként jelentős szerepet játszott abban, hogy az alföldi városok a kálvinizmus erős bástyáivá váltak. Ugyanakkor a Melanchthon tanítványaként lutheránus püspökké vált Bornemisza Péter (1538–1584) pályája azt mutatja, hogy a német teológus hatása sokrétűbb volt, mint a fenti elmélet mutatja.


Az első teljes, 2412 oldalas magyar Biblia-fordítás címoldala, 1590, Vizsoly. Országos Széchenyi Könyvtár, Budapest

Valószínűsíthető, hogy az eleve elrendelés kálvinista tana vonzó lehetett a magyar lélek számára. A kiállítás tanúsága szerint a magyarok többségének hite szerint a mohácsi vészt Isten igazságtételként küldte bűnös nemzetükre, melynek papsága cserbenhagyta híveit a szükségben azzal, hogy elmulasztott közbenjárni a Mindenhatónál és Szűz Máriánál, akiktől pedig hivatalát kapta. A török elől a Nagyalföld vásártartó városaiba menekülő nyakas magyarságot túlélő ösztöne arra sarkallta, hogy a megváltást a biblia sztoikus bölcseletet sugárzó szavaiban keresse Istenben, „[a] ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint” (Timóteus 1:9). A magyar nemzet kiválasztottnak tekintette magát, ám úgy tűnt, államalapító küldetése szenvedésre ítélte. Korántsem véletlen, hogy katolikus, Habsburg-hű ellenfeleik megvetéssel csak „magyar hitvallásként” hivatkoztak a kálvinizmusra.


 

A „grammatika” művelése


 

Az első teljes magyar bibliafordítást Károli Gáspárnak (1529–1592) köszönhetjük. A híres Vizsolyi Biblia 1590-ben készült el, és legalább akkora hatása volt a magyar identitásra és írásbeliségre, mint az 1611-es, VI. Jakab skót király (később I. Jakabként Anglia királya) parancsára elkészített Jakab Király Bibliájának (Jóváhagyott Változat) az angolszász kultúrára. Ugyanakkor Lutherhez és Kálvinhoz hasonlóan Károli is óv a szektariánus vadhajtásoktól, amikor a Szentírás értelmezése során önmérsékletre int, „mert az Istennek ábrázatja Jézus Krisztus, ki nélkül soha senki az Istennek esméretire nem juthat” (Elöljáró beszéd). Mindez Luther saját fordításához fűzött megjegyzését visszhangozza, aki így ír: „a grammatikának kell a szent lélek értelme után járni”.

A reformáció alapgondolata nem a hit felforgatása, hanem a romlatlan eredethez való visszatérés volt. Mégis, Luthernek komoly gondjai támadtak korábbi védencével, a karizmatikus, proto-kommunista Münzer Tamással, aki 1525-ben a lelkészválasztást követelő parasztfelkelés mellé állt, amint Kálvinnak is része volt Szervét Mihály eretnekként való megégetésében. Bertrand Russell megállapítását, miszerint a forradalmárok végzete, hogy új ortodoxiák megalapítójává váljanak, a reformáció zászlóvivői esetében úgy kell módosítanunk, hogy az ő sorsuk nem más, mint hogy a korrupt pápaság és elvilágiasodott egyház kártevése elleni harcukban, az igaz hit védelmében a társadalom spirituális és intellektuális megreformálóiként lépjenek fel. Mi több, a római katolicizmussal való összevetésben a református teológiát mindig is egyfajta többértelműség, széttartás jellemezte. Ismét Richard Tarnast kell idéznünk, aki így fogalmaz: „Luther reformációjának kiemelt premisszája a papok közreműködése nélküli bűnvallásról, valamint az egyéni lelkiismeret kiemelt szerepéről a Szentírás értelmezésében szükségszerűen aláássa bármely új ortodoxia hosszú távú fenntartásának sikerét.”[10]

A kiállítás rendezői a következő fontos megállapítást teszik: „Míg Európában a (protestáns) reformok sikerét politikai folyamatok biztosították, addig Magyarországon éppen az ilyen jellegű beavatkozások hiánya tette lehetővé az új tanítás elterjedését.” Az erdélyi fejedelmek, kik közül számosan tértek át a protestáns hitre, a törékeny egyensúly fenntartásában voltak érdekeltek. Buda 1541-es eleste után nem engedhették meg maguknak, hogy szembeszálljanak a török hódítókkal, akik maguk is haszonélvezői voltak a „hitetlenek” közti viszálykodásnak. A másik oldalon pedig ott álltak a Habsburgok, akiknek örökösödési igénye Magyarországra ellenreformációs törekvéseikkel párosulva állandó fenyegetést jelentettek a magyarok számára. A lakosság nagyrészt katolikusokból és protestánsokból állt, de a nyugat-európai vallásüldözöttek szintén jelen voltak anabaptista és unitárius hitükkel. Ez utóbbi különösen nagy befolyásra tett szert a nagy tehetségű vezetőnek, Kolozsvár korábbi kálvinista püspökének, Dávid Ferencnek köszönhetően, így válhatott az unitárius vallás a négy „elfogadott” felekezet (recepta religio)[11] egyikévé, melyek szabadságjogait a már említett tordai ediktum (1568) biztosította.


Václav Svoboda Leipnik: Thurzó György a ravatalon, 1621, Pavol Országh Hviezdoslav Árvai Múzeum, Alsókubin (Dolný Kubín), Szlovákia

A modern történetírók mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ediktumot, amelynek jelentősége az évek során egyre csak nőni látszik, megfosszák a hozzátapadt történelmi romantikától, mégis tényszerűen kijelenthető, hogy az hatását tekintve „egyedülálló az európai reformáció egész történetében.”
[12] A szöveg deklarálta, hogy a lelkészek és lelkipásztorok saját értelmezésük szerint hirdethetik az evangéliumot, a közösség pedig szabadon döntheti el, hogy elfogadja az interpretációt vagy új prédikátort hív. Az üldöztetéseket, az erőszakos áttérítést a rendelet kizárta. Habár az ediktum nem vonatkozott a román ortodoxokra, zsidókra és muszlimokra, az ortodox egyház mégis hivatalos státust nyert, amikor Báthory Gábor (1608–1613) megszabadította az ortodox papokat feudális béklyóiktól, és eltörölte esetükben a röghöz kötést. Utódja, Bethlen Gábor (1613–1629) megerősítette Báthory dekrétumát 1614-ben, amit kiegészített azzal, hogy a jezsuiták is visszatérhettek Erdélybe. A zsidók elleni szankciók enyhültek. Hozzávetőlegesen kétszáz üldözött hutterita (anabaptista) telepedett le a fejedelemségben, később pedig a szombatosok is menedéket leltek itt. A székelység befogadó volt irányukban, bár végül Rákóczi György fejedelem 1638-ban megtiltotta számukra, hogy prédikáljanak. Ebben az egyre inkább többfelekezetű környezetben mégis a kálvinizmus vált dominánssá, köszönhetően annak, hogy az arisztokrácia jelentős többsége, akár csak a legkiemelkedőbb fejedelmek, ezt a vallást vették fel.


 

Az ellenreformáció hatása


 

Habár katolikus, protestáns erdélyi fejedelmek egyaránt sokvallású társadalmi környezetben uralkodtak, a kiállítás aláhúzza, hogy „mindez semmiképp sem jelent a szó valódi értelmében vett vallási türelmet, sokkal inkább az együttműködés kényszerét”. Ennek ellenére a radikális reformáció „szabadgondolkodói” már a vélemény- és szólásszabadság felvilágosodás korabeli eszményeit vizionálták. A Habsburg-udvar a török kiűzéséig nem korlátozhatta a vallásszabadságot, de még azután is visszafogott lépésekre kényszerült, hiszen a helyi nemesség nagy része protestáns volt. A csonka, Nyugat-Pannóniából és Felső-Magyarországból álló Magyar Királyság két nádora is lutheránus volt. Illésházy István csupán egy esztendőn át volt hivatalban (1608–1609), de mind ő, mind befolyásos felesége, Pálffy Kata jelentős mértékben támogatták a reformáció kultúráját. Illésházy patronálta unokaöccse, a Wittenbergben diákoskodó Esterházy Tamás Az Igaz Anyaszentegyházról című Hunnius-fordításának kinyomtatását is. A kor egyik lenyűgöző sajátsága, hogy a felekezeti különbségek nem számítottak különösebben az arisztokrácia köreiben. Katolikusok és lutheránusok szabadon kötöttek szövetségeket és házasságokat egymás között.[13] Illésházy utóda, Thurzó György (1557–1616) nádor szintén lutheránus és fontos mecénás volt, ugyanakkor kiemelkedő képességű politikus is, aki ügyesen lavírozott az erdélyi fejedelmek és a Habsburg-érdekek között. Thurzó nádorsága 1609 és 1616 között jótékony hatást gyakorolt a három részre szakadt ország belső viszonyaira.

A pártfogó nemesség mellett hangsúlyos szerep jutott még a független városi polgárságnak is, mégpedig kiemelten Debrecen kálvinista központjában. A kiállításon az alföldi településről a következőket olvashatjuk: a város önmagára „keresztyén köztársaságként, a kálvinista magyar Jeruzsálemként tekintett, nem egy kiadványában pedig Christianopolisnak vagy Theopolisnak nevezte magát”. Két évszázadon keresztül a Nagyalföld keleti szélén elterülő vásárváros tisztán magyar, református, gyakorlatilag független keresztyén köztársaság volt. Ez a genfi egyházkormányzási forma egészen a 18. század közepéig érvényben volt.

A 17. század közepére azonban a protestáns kormányzás egyenlővé vált a törvényes, ám vitatott Habsburg-uralommal szembeni nemzeti ellenállással. A Habsburg-udvar erőteljes ellenreformációs törekvéseivel hozzálátott, hogy biztosítsa birodalmi hegemóniáját. A Bocskai-mozgalom (1604–1606) támogatói országuk hajdani függetlenségének visszaszerzéséért keltek fel, miközben a politikai önrendelkezésből fakadó új vallási szabadságjogokért is küzdöttek. Bocskai István a felkelést lezáró 1606-os bécsi békével biztosította a lutheránus és református felekezetek elismerését. Mint a kiállításon megtudjuk, mindez „radikális változást hozott a protestáns politikában. A politika alapvetően biblikus értelmezését, mely Bocskait a magyarok Mózeseként láttatta, felváltották a középkori alkotmányos-testületi hagyomány elemei. Megjelent a nemzeti protestantizmus sokkal inkább politikai, mint spirituális fogalma, amely aztán széles társadalmi közegekhez is eljutott. Az érintett felek immár ezeket az új eszméket hangoztatták nyomtatásban is megjelenő vitáik során.” A katolikusokkal folytatott disputa erős motivációt jelentett az „Ige kultúrája” számára. A legjellemzőbb példákat az ellenreformáció jeles és ihletett képviselője, az eredetileg protestáns családból származott Pázmány Péter (1570–1637) prédikációiban és írásaiban találjuk. Pázmány nem csupán esztergomi érsek, kiváló oktató, a felvidéki Nagyszombati Jezsuita Egyetem megalapítója, de a barokk irodalom magyarországi elterjedésének letéteményese is volt egy személyben. A protestantizmus elleni határozott támadásként jelent meg 1613-ban Az isteni igazságra vezérlő Kalauz című katolikus apológiája. A magyar írásbeliség fejlődése előtt új távlatokat nyitott a szöveg szenvedélyes nyelvezete.

A hitviták termékeny csatazaja prelúdiumként vezeti be az utolsó termek tárlatát, ami (talán kissé hiányosan) dokumentálja a protestáns Magyarország későbbi századokban elért eredményeit. Végighaladunk az ellenreformáció, az abszolutizmus időszakain, mely utóbbi a 19. és 20. században a magyar irodalom jeleseinek egész sorát adta a protestáns kultúrának, köztük Petőfi Sándort, Arany Jánost, Jókai Mórt, Ady Endrét és Móricz Zsigmondot.
A magyar politika kiemelkedő alakjai között is jó néhány protestáns akad, gondoljunk csak Kossuth Lajosra, Tisza Kálmánra, István fiára, vagy épp Horthy Miklósra. De olyan világhírességeket is találunk a magyar protestánsok között, mint a C-vitamint izoláló Szent-Györgyi Albert, valamint (sok más tudós, építész, mérnök, pedagógus, és festőművész mellett) magát, a korszakos Bartók Bélát.
[14] A vallástörténeti utazás záró szakasza arra emlékeztet, hogy „a munka becsülete Isten kedvére való, mivel az a gazdasági gyarapodás biztos záloga”, s hogy a munkát a svájci reformáció az eleve elrendelés tanával hozza összefüggésbe. A doktrína szerint a munka „a puritán életmód velejárója, s az eredményeként létrejövő vagyon Isten áldásának kifejeződése, az üdvözüléshez vezető út végállomása.” Ezen a ponton eszünkbe juthat Max Weber ellentmondásos elmélete a protestantizmus és kapitalizmus kapcsolatáról[15], ami valamelyest a tálentumokról szóló példabeszédre rímel.
„A kereskedelem és a meggazdagodás Kálvinnak és a puritánoknak köszönhetően tiszteletreméltó vállalkozássá lett.” Ez a nézet, mint a kiállítás rámutat, a nyelvet is átformálta. Luther munkássága nyomán a német nyelv új kifejezésekkel gazdagodott. Az egyik közülük a „Beruf”, mely magyarul annyit tesz: „hivatás”. Bármely munka hivatássá válhat: „
Isten birodalmában a szolgálólány ugyanolyan elhivatottsággal végzi feladatát, mint egy lelkész vagy egy fejedelem.” (George Herbert, walesi költő 1633-as Elixír című költeményében hasonló gondolatra lelünk: „Az Úr nevében igyekszel / S megdicsőül tetted így.”[16]

A szorgalom, önfegyelem és önállóság jótékony elegyét a reformáció Magyarországában, de még a török hódoltság területén (Tolna, Kecskemét) is gombamód szaporodó protestáns iskolákban csepegtették a nebulók fejébe. Ezek közül is kiemelkedik az 1550-es években alapított sárospataki Schola, ahol Comenius Amos János (Jan Amos Komenský) tanított 1650 és 1654 között. Pedagógiai módszerének középpontjában a keresztyén életre való nevelés állt, miközben a reformáció irénikus, univerzalista (pánszofista) szellemiségét követte, már csak azért is, mert maga is elszenvedője volt a vallásüldözésnek. A kiállítás egy monitoron mutatja be a különböző korszakok református iskoláinak számbéli változását egészen addig a pontig, amikor az első világháborút követő trianoni békeszerződéssel huszonöt gimnázium közül tizenhét az ország határain kívülre kerül. Mindez a vallásos nevelés elleni kommunista oktatási politikával párosulva véget vetett annak a nagyszerű időszaknak, amelynek során a reformáció páratlan mértékben gazdagíthatta a magyar társadalom szellemi és lelki életét.


 

Akarat a túlélésre


 

Bryan Cartledge kiváló, Magyarországról szóló munkájának címe: az Akarat a túlélésre (The Will To Survive) kétféleképpen is értelmezhető attól függően, hogy a Habsburg-uralmat az azt kiszolgálók szempontjából, vagy az erdélyi, alföldi bástyákba menekülők szemszögéből nézzük. Akik az utóbbit választották, súlyos árat fizettek makacsságukért. Kollonitsch bíboros, I. Lipót udvarának főtanácsadója, aki negyvenkét lelkészt ítélt nápolyi gályarabságra, a következő vérfagyasztó fenyegetéssel fejezte ki dühét: „Először koldusbotra juttatom a magyarokat, utána katolikust csinálok belőlük, végül pedig németet.”

Kollonitsch álma végül nem teljesült, és a magyarok megmaradtak magyarnak. Négyszáz évvel később II. János Pál ellátogatott Debrecenbe, a „kálvinista Rómába”. 1991. augusztus 18-án koszorút helyezett el a negyvenkét üldözött lelkipásztor emlékművénél az engesztelés szimbólumaként. Ezt követően beszédében megkövette a protestánsokat a katolikusok által ellenük elkövetett bűnökért.

A kiállítás hasonló módon a megbékülés hangján szól a látogatókhoz, amikor zárásképp II. József 1781-es türelmi rendeletét mutatja be a látogatóknak. Mária Terézia, II. József anyja, akit jezsuiták neveltek, uralkodásának vége felé, az 1778-ban kiadott patent religio című, a parasztságra vonatkozó rendeletben betiltotta a lutheránus könyveket, és kizárólag a katolikusok számára engedélyezte a házasságot és az ingatlanvásárlást. A hitehagyott katolikusoknak még ennél is szigorúbb büntetéssel kellett szembenézniük. Ezek az intézkedések fia és uralkodótársa határozott ellenállásába ütköztek, aki a pátenst „igazságtalan, istentelen, képtelen és nevetséges” rendeletnek tartotta, és azzal fenyegetőzött, hogy lemond, ha azt vissza nem vonják.[17]

A magyar protestánsok hosszú időre „babiloni fogságra” kárhoztattak: nyíltan katolikusnak kellett vallaniuk magukat, miközben csak titokban gyakorolhatták lutheránus és kálvinista hitüket (innen a nevük: „titkos protestáns”). Mégis, lutheránusok és kálvinisták túlélték ezt az időszakot, amely a II. József felvilágosult vallási pluralizmusát kifejező türelmi rendelettel zárult le. Az ediktum 1781. október 25-én két és fél évszázados harcnak és üldöztetésnek vetett véget.


(A Hungarian Review-ban megjelent eredetiből fordította: Hegyi Pál.)


(A szerző köszönetét fejezi ki Zászkalicky Mártonnak, aki ezen írás első vázlatát kézhez kapva lényegre törő javaslataival és tanácsaival segítette a szöveg végső formába öntését.)



Ifj. Jacob Khuen: Epitaphium, 1600, készült Zmeskál Jób és felesége, Gelenthfy Petronella
megrendelésére, római katolikus templom, Besztercebánya (Berzevice), Szlovákia



Lucas Cranach: A megváltás allegóriája, Szépművészeti Múzeum, Budapest



Simon mester: Kálvária-oltár, Nagyszeben (Sibiu), Románia. 1545-ben lutheránusok átfestették az eredeti alkotást, amit katolikusok a XVIII. században helyreállítottak


 

Jegyzetek:

 


[1] Az „osztrákok” elnevezés itt az osztrák örökös tartományok lakosait jelöli.

[2] Mértékadó becslések a magyarországi protestánsok arányát hasonló százalékban határozzák meg.

[3] Az angol változatot Brian Cummings könyvcíme (Grammatika és kegyelem) ihlette. A szerző a kurátorok megkeresésére szíves hozzájárulását adta az átvételhez.

[4] Kurátorok: dr. Kiss Erika (Magyar Nemzeti Múzeum), dr. Gáborjáni Szabó Botond (Debreceni Református Kollégium Múzeuma), dr. Fogarasi Zsuzsa (Ráday Múzeum), dr. Harmati Béla László (Evangélikus Országos Múzeum), dr. Kertész Botond (Evangélikus Országos Múzeum), Zászkaliczky Zsuzsa (Evangélikus Országos Múzeum), Zászkaliczky Márton (MTA BTK Irodalomtudományi Intézet), dr. Heltai János (Országos Széchényi Könyvtár). Tervezés: Somlai Tibor. Az „Ige-Idők” időszaki eseményének kísérőtárlataként „Huszadik századi protestáns életutak” címmel Hosszú Gyula rendezett kiállítást.

[5] Csepregi Zoltán egyháztörténész kutatásai igazolják, hogy ezek a kivégzések nem köthetők közvetlenül a magyar nemesség által a rákosi diétán 1523-ban és 1525-ben hozott törvényekhez („Minden lutheránus megégettetik” „Lutherani omnes comburantur,” 1525). Ezek a német udvaroncok elleni intézkedések voltak, akikről azt feltételezték, hogy valamennyien lutheránusok. A törvényeket 1526-ban visszavonták, ám az 1584-es Decreta „becsempészte” őket a protestánsok kollektív emlékezetébe, akik így az áldozatokat már mártíroknak, semmint kivégzetteknek tekintették.

[6] A magyar huszitákat az 1430-as években száműzték Erdélyből. Corvin Mátyás híres fekete seregének katonái között nagyszámú huszita zsoldos is szolgált.

[7]The Oxford Dictionary of the Christian Church, eds. F. L. Cross and E.A. Livingstone, Oxford University Press, 1997, 1769.

[8] István Bitskey: Spiritual Life in the Early Modern Age, In: A Cultural History of Hungary: From the Beginnings to the Eighteenth Century, ed. László Kósa (Corvina, 1999), 241.

[9] Az első súlyos kataklizmát az ország számára az 1241 és 1243 között lezajlott tatárjárás okozta. A harmadik, az ország egységére nézve végzetes csapást pedig az első világháborút követő trianoni békeszerződés jelentette.

[10] Richard Tarnas: The Passion of the Western Mind: Understanding the Ideas that Have Shaped Our World View (Pimlico, 2010), 240.

[11] A négy „elfogadott” vallás sorban: katolikus, lutheránus, kálvinista és unitárius. 1570-ben a szombatosok Németországból Erdélybe menekültek, ahol az unitáriusok fogadták be az üldözötteket annak ellenére, hogy azok kálvinisták elől menekültek.

[12] István Bitskey: op cit., 246.

[13]    Vö. Pálffy Géza: Pozsony megyéből a Magyar Királyság élére. Karrier lehetőségek a magyar arisztokráciában a 1617. század fordulóján. Az Esterházy, a Pálffy és az Illésházy család felemelkedése. In: Századok 143. (2009), No 4., 853–882.

[14] Bartók a katolikus hitről tért át az unitáriusra.

[15] Max Weber: The Protestant Ethic and the Spirit of Capitalism (in German Die protestantische Ethik und der Geist des Kapitalismus). Az írás kezdetben esszégyűjteménynek készült, az eredeti német szöveg 1904 és 1905 között íródott, majd Talcott Parson, amerikai társadalomtudós ültette át angolra 1930-ban.

[16] A fordító saját magyarítása.

[17] Lásd például: Jonathan Israel: Democratic Enlightenment: Philosophy, Revolution and Human Rights 1750–1790. (Oxford University Press, 2013), p. 283.



« vissza